Népsport, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-01 / 50. szám

KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK, RUSZKAI KATALIN JELENTI POZSONYBÓL: Világbajnok-avatás a párosban & Slepczy, Ssillay jégtánckettős a 13. helyen (Pozsony, február 28.) Ami­lyen rendszerességgel elérkezik minden esztendőben a tél vége, épp olyan menetrendszerű pon­tossággal követik egymást év­ről évre ilyentájt a műkorcso­lyázó és jégtánc világbajnok­ságok. Az idei rendező, Pozsony, bra­vúros építkezési hajrával, nagy körültekintéssel gondoskodott ar­ról, hogy minden rendben legyen a keddi rajtra. Kint ugyan esik a hó, bent a sportcsarnokban is hideg van, de feledteti a hideget, hogy a lelátók több ezer piros, rózsaszín és fehér szegfűje már a tavaszt ígéri. Ezúttal, a szokástól elté­rően, a nők kezdték el a versenyt, és a férfiaknál avatnak utoljára bajnokot. A nőknél az a nagy kérdés, hogy Magnussen és Lynn nagy csatájából ki kerül ki győzte­sen. Az NDK-beliek, főleg a karl-marx-stadtiak között nagy a lehangoltság, mert Morgens­­tern csak 10. lett az iskolakor­csolyázás után. A pontozók tár­gyilagosságának hiánya egyéb­ként már a párosok rövidprog­ramjánál kiütközött. A mezőny­ben egyedül csak a Gross, Ka­­gelmann NDK kettős mutatott be hibátlan, kétperces progra­mot, a többiek valamennyien rontottak. Zajcev dicséretére le­gyen mondva: ő bosszankodott a legjobban, amikor az értékelés­be — noha az ülő forgásban hibázott — egy hatos is­ „be­csúszott”. Általános s­zünet az európai szemlélet érvényesülése. (Folytatás a 4. oldalon.) A Rodnyina, Zajcev páros első világbajnoki győzelme küszöbén Sorsolások Lapunk 7. oldalán közöljük a röplabda NB I, a teke NB I és a kosárlabda NB II teljes tavaszi műso­rát. Mind a három sportágban mozgal­mas időszak kezdődik a hét végén. A Ferencváros kettős sikere Szerdán a Kisstadionban befejeződött a Képes Sport Kupa jégkorong­torna, egyben az 1972-73. évi magyar bajnokság utolsó fordulója. A Fe­rencváros a bajnokság fö­lényes megnyerése mellett a kupában is a legjobb­nak bizonyult. Megelőzve az ugyancsak nagyszerűen helytálló Újpesti Dózsát, a szlovák I. ligában sze­replő Banska Bystricát, továbbá két külföldi és egy magyar együttest. A torna keddig és szerdai napján is nagyszámú kö­zönség előtt, jó iramú, élvezetes mérkőzések zaj­lottak. (Tudósításunk a 4. oldalon.) A Ferencváros bajnokságot nyert jégkorongcsapata. Álló sor, balról: dr. Jakabházy László edző, Treplán, Póth, Korpás, Mészöly, Gogolák, Muhr, Havrán, Enyedi, dr. Bikár, Horváth, Kassai György másodedző. Guggolnak: Krasznai, Hajzer II, Deák, Bácskai, Kereszty, Molnár, Kovács, Hajzer L Népsport A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA csütörtök, 1973. március 1. ♦ Ára: 1 forint ♦ xxix. évfolyam, so. szám A LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT AZ MNK-BAN: Közös nyilatkozat Az MTA Országos Ta­nácsa meghívására feb­ruár 24. és 27. között Ma­gyarországon tartózko­dott a Csehszlovák Test­­nevelési Szövetség kül­döttsége, Antonin Himl elnök vezetésével. A ma­gyar és a csehszlovák sportvezetők kölcsönösen tájékoztatták egymást a feleket érdeklő kérdé­sekben, s a tanácskozások végén közös nyilatkozatot adtak ki. A nyilatkozat teljes szövege az 5. olda­lon. Bp. Honvéd, Szolnoki MTE, Vasas, Videoton Videts felszabadít a Bp. Spartacus csatárai elé! A törlesztés reményében Csütörtökön Tatán, szombaton pedig a Játékcsarnokban mér­kőzik egymással a legutóbbi női kézilab­da-világbajnokság ezüst- és bronzérme­se, vagyis a jugoszláv és a magyar váloga­tott. A végeredmény kérdőjel. A magyarok mérlege eddig nega­tív. Lehet, hogy most javulni fog? Lehet! Hiszen a magyar vá­logatott már az NDK világbajnok együtte­sét is legyőzte. Ké­pünk Fleck Ottónét, a válogatott nagyszerű irányítóját ábrázolja támadás közben. (Beharangozó a 7. oldalon.) Bp. Honvéd—Tatabánya 2:1 fism) Mészáros József: Annak ellenére, hogy a mezőnyben szoros küzdelmet vívtunk, szerin­tem megérdemelt a győzelmünk. Különösen a pálya közepén nyújtottunk többet. Lakat Károly dr.:.Számunkra kedvezőtlenül alakult a sorsolás. Sokat utaztunk, s a jelek szerint a mi játékosainkból töb­bet kivett a SZEOL elleni mérkőzés, mint a Honvédből a BVSC elleni. Egy góllal jobbak voltak ... Vessas—Bp. Spartacus 3:2 (3s2) Baráti Lajos: Meglepően jól játszott a Spartacus. Mi nem engedhetjük meg magunk­nak, hogy széllel hátban két gólt kapjunk! örülök a továbbjutásnak.­ Szimcsák István: Bebizonyítottuk, hogy nemcsak a pálya talaja segített eddig az ered­ményes szereplésben. Véleményem szerint a Vasasnak nincs szüksége játékvezetői tévedésre, mert jobb csapat. A játékkal és a lelkesedéssel elégedett vagyok. Videoton—­SfCeasSilisbarcikca 2§® flsOJ Kovács Ferenc: Ezen a talajon nem­ volt könnyű. A Kazincbarcika egyébként sem le­becsülendő ellenfél, így tehát örülök a győzelemnek és a javuló összjátéknak. Turay András: Igyekeztünk szépen búcsúzni az MNK-tól. Azt hiszem, ez sikerült is. Min­den elismerés a fiúké. Szolnoki MTE—Rába STO 0:0 Thomann Antal: Végtelenül boldog vagyok, hogy a legjobb négy közé kerültünk! Annak is örülök, hogy a csapat erővel bírta a sorozatmérkőzéseket. Nekem elsősorban Papp II, Árva­, Mile és Nagy játéka tetszett. Farsang Ferenc: Az első félidőben — úgy érzem - a csapat elkönnyelműsködte a mér­kőzést. Fordulás után a rendkívül lelkes hazai csapat ellen, bár időnként mezőnyfölényben játszottunk, nem volt esélyünk a győzelemre. Több játékosunk még nincs megfelelő formá­ban. Szívből gratulálok a szolnokiaknak. Kívánom, jussanak a döntőbe! Bakamés Az első cselgáncs KK nagyszerű magyar sikert hozott: Szabó Ferenc és Petrovszki Mihály révén két súly­csoportban is magyar győzelem született. A sportág hazai törté­netében kevés ha­sonló eredmény ta­lálható. A várakozá­son felüli teljesítmény nemcsak mint ered­mény érdemel figyel­met. Azt ígéri, hogy ütőképes cselgáncs­válogatott kezd ki­alakulni a magyar tatamik táján. (Cik­künk az 5. oldalon.)

Next