Népsport, 1975. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1975-02-01 / 27. szám

Népsport. AZ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA SZOMBAT, 1975. FEBRUÁR 1. • A 3­­1 forilkt • XXXI. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM Csapatépítés az FTC­ben (3. oldal) Kiküldött munkatársunk, Hámori Tibor tzloxidöntése Új-Stabhidal: Hatvankét Miés részvételét várják az asztalitenisz Magyar javaslatok a kongresszusra A hatalmas Boeing 747-es re­pülőgépet kétszer is megtáncol­­tatta a vihar, de vég­ül is a bej­rúti, majd a teheráni rövid pi­henő után megérkezett asztali­tenisz-válogatottunk Új-Delhi­­be. India fővárosában a ma­gyar nagykövetség és az Indiai Asztalitenisz Szövetség képvi­selői fogadtak bennünket. A vendéglátók egyik ismert szak­embere, Paul Biji elmondta, hogy Calcutta városa már na­gyon várja a külföldi verseny­zőket, vagyis a világ legjobbjait. Paul Bijitől nemcsak azt tud­tuk meg, hogy elkészült teljesen a tizenkétezer néző befogadásá­ra alkalmas sportcsarnok, ha­nem azt is, hogy a február 6-án kezdődő 33. asztallitenisz-világ­bajnokságra elővételben már minden jegy elkelt. Ismét megerősítették azt a már korábbról ismert hírt, hogy nem kevesebb, mint 62 ország legjobbjainak részvételére szá­mí­t­aznak Calcuttában. Ez máris csúcs. Edidi­.l a szarajevói VB-n szerepelt a legtöbb nemzet, vagyis 51. Ma­ rádsveszteik már Indiába a svédek, Bejrútban megtörtént az első, Új-Delhiben a második ta­lálkozás Benyisson­ékkel. Edze­nek már a kínaiak, a dél-ko­reaiak, s a románok is. Csapatunk egyébként pénteken bőséges reggeli és egy rövid ideig tartó városnézés után dél­után indul Nagpurba. Itt barát­ságos mérkőzéseket játszik a VB kezdetéig az Egyesült Államok és Csehszlovákia játékosaival. Az indiai válogatottal még egyelőre nem találkozhatnak a mieink, mert annak tagjai még Ausztráliában portyáznak. Most pedig lapozzunk egyet a messzi távolban, s beszéljünk arról, hogy mi lesz még a VB mellett Calcuttában. (Folytatás a 7. oldalon) Országos nevelési tanácskozás Február 4-én, kedden, országos tanácskozás lesz a sportolók eszmei, politikai, erkölcsi neve­léséről. Az értekezleten — melynek vitaindító elő­adását dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyet­tese tartja — nevelési irányelvek is megvitatásra kerülnek. KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÓINK JELENTIK: Harmincötezer bajnokjelölt a jégen Het? — kérdezi nyílván a kedves olvasó és a választ is gyorsan megtalálja a jelentések között. Ezt a monstre tehetségkutató versenyt Moszkvában, az 1980-as olim­pia városában rendezték, a téli iskolai szünetet kihasz­nálva, a szovjet főváros huszonkilenc jeges létesítmé­nyén. A versenynek azonban más szenzációja is akadt... S további jelentéseinkben fény derül többek között Connors lemondásának igazi okaira, a Malmö gond­jaira, az angolok gyászára, de hírt adunk a román ökölvívó EB-előkészületeiről is. MOSZKVA Anyja fia Szuszanna Beljajeva. A szov­jet diákok jelenleg a téli isko­lai szünidő örömeit élvezik. A fővárosi jégpályákon óriási a forgalom, néhol akár egy for­galmi rendőrt is oda lehetne ál­lítani. Az elmúlt vasárnap har­mincötezer iskolás szállta meg a 29 jeges létesítményt. A szak­emberek ilyen óriási méretű tö­­megversenyeken válogatják a tehetségeket. Egyedül a Loko­­motiv-stadionban több mint két-, ezer fiú és lány , jelentkezett a rajtnál. Gosa Polozkov, az egyik harmadikos azonnal ki­tűnt tartásával, szép stílusával és ügyes korcsolyázásával. A legjobb időt érte el korcsoport­jában. A versenybíróság elnöki tisztét Ligyija Szkoblikova, a hatszoros olimpiai bajnoknő látta el Később az is kiderült hogy Gosa Polozkov nem más, min­t­­ Szkobakova fia. Az a bizonyos alma ebben az eset­ben sem esett messze fájától. BUKAREST EB-készülődés Victor Banciulescu: A hagyo­mány kötelez: a román verseny­zők nagyszerűen szerepeltek az utolsó három ökölvívó Európa-bajnokságon. Nem kevesebb, mint hat arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzérmet nyertek. A mai versenyzőknek a soron kö­vetkező, Katowicében megrende­zésre kerülő EB-n is méltókép­pen kell képviselniük a román ökölvívó-iskola nagyszerű ha­gyományait. A bővebb keretet már kijelöl­ték. Elsősorban az 1974-es baj­nokokat vették figyelembe, ki­vételt képez Győrffi és Stefano­­vics, hiszen mindketten a világ­bajnoki ezüstérmes A­lec Nas­­tase és Simion Cutov távollété­ben, lettek aranyérmesek. A bő­vebb keret: Turei, Faredon, To­­ne, Ciochina, C. Cutov, Zilber­­man, Mocanu, Simion és Das­­cailu, a bajnokok, továbbá régi tapasztalt versenyzők: Gruiescu, Pomesiu, Dobrescu és Alexe. A fiatal csillagok: Robu, Vanicea, Hajnal, Cimpoescu, Didea, Ist­­rate (a kijevi ifjúsági EB ezüst­érmese) és Dafinoiu (kijevi aranyérmes). Florian Ghita, a világbajnok amerikai Howard Dawis legyőzésével érdemelt bi­zalmat. A végleges csapatot csak áp­rilis végén a Bukarestben rende­zendő hagyományos Arany­öv viadal után jelölik ki. Ion Popa, a válogatott szak­vezetője bízik a sikerekben. Úgy tartja, a fiatalokból és a tapasz­talt versenyzőkből ötvözött gár­da jól megállja a helyét Kato­wicében, de ez bizonyos mérték­ben az ellenfeleken is múlik. (Folytatás a 2. oldalon) C. Cutov, az egyik legjobb román ökölvívó Pillantás a világ­sajtóba (8. oldal) Kié lesz a Téli Kupa? Ez a szombathelyi támadás is Magyar kapus kerében „halt el". A sal­gótarjáni fiú gyors vetődéssel csíp el egy beadást, míg a védőtársai bizto­sítják mellette a terepet. Az SBTC a Téli Kupa döntőjének első mérkőzéséről értékes döntetlennel a „tarsolyában” utazhatott haza, s várhatta a szombati visszavágót. Salgótarjánban nagy érdeklődés előzi meg a mérkőzést, a trófea becses, s mind a két együttes szívesen tenné a vitrinjébe. Aki győz, azé a kupa. 1:1-es döntetlen esetén kétszer 15 perces hosz­­szabbítás következik, ha ez sem hoz döntést, tizenegyesrúgásokra kerül sor. (3. oldal.) Műkorcsolya és jégtánc EB Errath és De Leeuw az esélyes Pénteken délután a nők fu­tották le kötalező rövidprogram­­jukat a koppenhágai Brosnidley­­csarnok jegén. A­hogy az első napi bemutató, úgy a mostani is meglepetést hozott: teljesen felforgatta az 1—6. helyen állók névsorát­. A kötelező után veze­tő svájci Kar­in Iten rosszul si­került gyakorlatával a hatodik helyire esett vissza, míg a nagy esélyes NDK-beli Christim Er­­rath alaposan javított helyezé­­sbén. Az első helyre a holland De Leeuw került és valószínű, hogy a szombat esti döntő Errath és Leeu­ it versenyfutását hozza az aranyéremért ... ... A női verseny állása a köte­lező és rövidprogram után: 1. De Leeuw (holland) 13 helyezé­si szám — 124.11 pont, 2. Er­ratai (NDK-beli) 15 - 12. 60, 3. Pootz­isth (NDK-beli) 29 - 120.98, 4. Drahova (csahszlovák) 46 — 117.61, 5. Da Navarre (NSZK- beli) 43.5 — 118.13, 6. Iten (sváj­ci) 57.5 - 116.32. Este a jégtánc döntőjét fo­gadta a koppenhágai csarnok. A párok közt magyar versenyzők­kel is találkozhattunk: Regőczy Krisztinával és Sallay András­sal. A jégtáncverseny lapunk zár­takor még tartott. (Folytatás a 7. oldalon) A jégtánc magyar párosa: Regőczy Krisztina és Sallay András X. téli úttörő-olimzipia Nem les vesztesek Szombaton este fél hétkor benépesül Gyöngyös főtere. Ekkor lesz a jubileumi, X. téli úttörő-olimpia ünnepélyes megnyitója. Amikor fellobban a kandeláberben az olimpiai láng, amikor megszólalnak a fanfárok, közel félezer vendég és számos helybeli hallg­atja majd Berényi Józsefnek, a városi tanács elnökének megnyitó beszédét. Három napon át vetélkednek majd egymással az or­szág fővárosának és 19 megyéjének kisdobosai, úttörői. Ér­dekes versenynek ígérkezik: itt nem lesznek vesztesek. Mert aki egyszer sem állhat fel a dobogóra, az is gazdagabb lesz sok szép élménnyel. (Beharangozó cikkünk a 4. oldalon.) A „juniorok” nyomában Szokásos országjáró körútunk során ezúttal Vas megyébe látogattunk el. E látogatás tapasztala­tait, eredményeit igyekszünk összefoglalva közzé­tenni. A „nyugati végeken” bukkantunk egy különös klub nyomára, amely csak fiataloké, neve is ezt bizonyítja: Vasvári Junior SK. Megismerkedtünk egy hasznos kezdeményezéssel, kérdéseket tettünk fel a Savaria Kupa idei rendezvényeit illetően, s beszámolunk a már országos hírnévre szert tett, válogatott szombathelyi hajómodellezők életéről is. (Összeállításunk az 5. oldalon.)

Next