Népsport, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-01 / 27. szám

LI ■ i~" un mii mi—nmffi N­épsport \T ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL­­LAPJA VASÁRNAP. 1976. FEBRUÁR L • Ara: 1 to.int XXXII. ÉVFOLYAM, 27. SZÁM. Az asztalitenisz Budapest-bajnokságon: Lotaller—Csik női és Klampár—Asztalos férfi egyes döntő Az asztalitenisz Budapest-baj­­nokság szombaton délelőtt a Játékosain­okban, majd délután a Sportcsarnokban folytatódott Először a vegyes páros számot — 33 induló — bonyolították le némi meglepetést keltett a Bán­kúti, Juhos kettős győzelme, a Börzsei, Kisházi pár ellen. A női párosban hasonló, nem várt eredmény született. Benke, Vas­vári I—Kisházi, Galambos 2:0. Meg kell azonban jegyezni, hogy Kisházi Beatrixtól az is szép, hogy egyáltalán elindult ezen a versenyen, hiszen nem régen született kislánya, és bizony elég keveset edzett az utóbbi időben. A férfi párosban a kiemelt Tí­már, Molnár kettős kikapott a Bánkúti, Balogh pártól. Érdemes megemlítenünk, hogy Guttmayer (Ganz-MÁVAG) két páros szám­ban is döntőbe került, s ez nem véletlen, hiszen csaknem mindig jó eredményt ,,hoz” az ő két­oldalas páros játéka. Az egyéni számokat tekintve örömmel mondhatjuk el, hogy három fiatal is dicséretet érde­mel a férfiaknál. Kreisz (Postás SE) Börzseit győzte le. Petári (BVSC) először Kocsis majd Papp ellen nyert, és­­ Molnár (Bp. Spartacus) is csatázott Klampárral, az első játszmát például 17:10-es vezetés után vesztette el. Erről a számról még csak annyit: Rózsás az ötödik játszmában 18:14-es vezetés után vesztett Frank Béla ellen. A női egyesben Kisházi és Papp „a régi idők pingpongját” játszotta csaknem egy órán át, de hiába, mindkét versenyző elég sok időt kihagyott és még nem elég lab­dabiztosak. Az elődöntők során a férfiak­nál Tímár már 2:0-ra vezetett Asztalos ellen, de vesztett, a női egyesben némi meglepetés Csik döntőbe jutása és Szabó aránylag sima veresége. A döntőket vasárnap délután 15.30 órai kezdettel játsszák le a Sportcsarnokban. Végül pedig (Folytatás a 7. oldalon.) Frank Béla (szemben) nagy küzdelemben nyert Rózsás Péter ellen Szombaton délelőtt, amikor a mátraházi sánchoz igyekeztünk, ismét megállapíthattuk, hogy a tél kitűnő „sminkmester”, min­den napra tartogat valami meg­lepetést, valami újabb csodát. Reggelre például zúzmarába öl­töztette a fákat, és a vakító napsütésben ezek festménybe illő látványt nyújtottak. A Mát­ra egy káprázatos jégvirághoz hasonlított. Ahogy közeledtünk a sánchoz — s mivel ez az észa­ki oldalon van — a jégvirág megmutatta rideg arcát is. A napsugarak ugyanis ide nem ju­tottak el, de a hideg északi szél, az igen. Ez nemcsak minket érintett kellemetlenül, hanem a versenyt is. A rendezők ter­vét az erős szél ugyanis ke­­resztü­l húzta és a dél­’évre ter­vezett nagysáncbajnokságot el kellett halasztani délutánra. A sánc fölött levő versenybí­rói fülkében igencsak fütyült a szél, így Pajor István, a Bp. Honvéd edzője kiabálva adott felvilágosítást: — A versenyzők és az edzők három napig hordták a havat a nagnsáncra, s így talán lehe­tővé válik, hogy három év után ismét megr''n'J''~h',~'’n­k a nagy­­sáncba :no1't'áget. c­z eddigi ed­zéseken a legjobb eredményt Hényel Gyula érte el 73 méte­res ugrással. De ha ma délutánig nem áll el a szél, akkor csak kissáncon tudunk versenyt ren­dezni ... A szél sajnos nem állt el, sőt, néha viharossá vált, így a ver­senyzők három órakor a kis­sáncon sorakoztak fel próbaug­ráshoz. Hényel Gyula 56,5 mé­teres ugrásával a bajnokság nagy esélyesévé lépett elő, mert a többiek csak 50 méter körül értek földet. A sorsolás szeszé­lye folytán Hényes ugrott előbb, mint Szilágyi és, mint ez utóbb kiderült, döntőnek bizonyult. A Bp. Honvéd ugrója ugyanis első kísérleténél egy kicsit visszafog­ta magát, a biztonságra töreke­det és így csak 52 méterre re­pült. Ezután Szilágyi követke­zett, aki látva a felcsillant le­hetőséget, vérszemet kapott és kitűnően végrehajtott ugrásával 2 méterrel túlszárnyalta. A második sorozatban Hényes már hiába javított eredményén, a MOM versenyzője egy 57 mé­teres ugrással megtartotta első helyét és amint az az összö­n­és után ki­terült, minimális különb­séggel megnyerte az lPzs. évi kiccé-'~'-a!''országot. Az ptmú't pvf'l­'ho.n sok fér fivérek a csapat érdekében rajthoz álltak és méterekben még most sem maradtak el sok­kal a fiataloktól, de egy-egy bu­kással rontották teljesítményü­ket. Vasárnap délután, amennyiben az időjárás kedvezőbb lesz a nagysáncbajnokság küzdelmeire kerül sor, amelyben ismét Szi­lágyi—Hényel párharc várható. A csapatbajnokságot a Bp. Hon­véd nyerte nagy fölénnyel, az első négy között három verseny­zője végzett. Eredmények: Kissínc. Bajnok: Szilágyi Gyula (51051, edző: Binder József) 54.0. 54.0 m — 206.4 pont, 2. Hénvel (Bp. Hon­véd) 52.0. 55.5 — 204.0, 3. Molnár (Bp. Honvéd) 52.0. 53.0 — 201.7, 4. Mihalkó (Bp. Honvéd) 49.0. 47.5 — 181.7, 5. Gellér M. (Bp. Honvéd) 52.0. 53.0 — 172.5. 6. Gellér L. (Bp. Honvéd) 51.0. 53.0. — 168.2. Csapatban. Bajnok: Bp. Honvéd A (Hényel Gyula, Mol­nár Gyula, Mihalkó Bertalan, edző: Pajor István), 2. Bp. Hon­véd B, 3. MOM A. * Napsütésben, mínusz 8 fokos hidegben, szombaton délelőtt Gallvaterm­ a serdülők váltóver­senyével folytatódott a sífutó­­bajnokság. A környék­beli üdü­lőkből sokan voltak kíváncsiak a legfiatalabbak küzdelmeire és így lelkes nézőközönség buzdí­tása mellett vágtak neki a fiúk a 4x3 km-es távnak. Az első váltásnál a Pap J. SE csapata volt az élen, őket követte az SKSE, majd a Vasas váltója. Két körön keresztül ez a sor­rend nem változott, a hajrában a Pap J. váltója növelte előnyét, a Vasast pedig Kovács Zsolt felhozta a második helyre. A lányok versenyében az első kilométertől SKSE—Vasas pár­harc alakult ki, amelyből a jó teljesítményt nyújtó salgótarjáni lányok kerültek ki győztesen. Eredmények. Férfi­ II. 4x3 km­­es váltó. Bajnok: Pap J. SE (Siki József, Bihari György, Kő­halmi Péter, Dudás Csaba, edző: Berecz Ignácz) 46:09, 2. Vasas A. 48:17, 3. Salgótarjáni KSE A. 48:51, 4. Zalka SE 55:54, 5. Sal­gótarjáni KSE B. 58:26, 6. Bp. Honvéd 1:00:32. Nők, 4x3 km-es váltó. B.: Sal­gótarjáni KSE (Szivkó Zsuzsan­na, Kolloczi Erika, Szancsik Zsu­zsanna, Oláh Andrea, e.: Ju­­­­hász Attila) 55:55, 2. Vasas, 57:08 3. Nagykőrösi Gimnázium­­ 1:0211, 4. Gyöngyösi RSCI 1:13:06.­­ SÍUGRÓ OB Missáncon: Szilágyi Gyula (MOM) és a Bp. Honvéd csapata nyert Buster Mottröm, Nagy-Britannia legjobbja, aki az Európa Kupá­ban eddig háromszor játszott csapata első egyes játékosaként — ■ mindháromkor győzött... Cselgáncs Hungária Kupa Hármas magyar siker az első napon Új helység iratkozott fel a rangos magyar „cselgáncsváro­sok” közé szombaton. Az új szolnoki sportcsarnok szőnyegén kilenc ország versenyzői álltak rajthoz a hagyományos Hungá­ria Kupa keretében. A város érdeme, hogy méltó körülmé­nyek, s meglehetősen nagy ér­deklődés kísérte már a délelőtti selejtezőket is a közép-, a fél­nehéz- és a nehézsúlyúak küz­delmét. Több érdekes eredmény szüle­tett. Ferenc Attila, a Szolnoki Kilián cselgáncsozóinak ed­zője: „A középsúlyú Tom­­szer győzelme tetszett a leg­jobban, a kubai Lada ki­emeléssel próbálkozott, Mi­ki azonban villámgyorsan befordult elé, és belső­­combdobása védhetetlen volt.” Nem ez a mérkőzés volt az egyetlen a délelőtt folyamán, amely tapsvihart aratott. A fél­nehézsúlyú Radnai okos takti­kával győzte le a szovjet Zorot­­vót, a legnagyobb meglepetést a nehézsúlyú Ozsvár szerezte: a világbajnoki helyezett jugoszláv Bajcsetics ellen kiemeléséért wasaarit kapott és ezzel nyert. Az esti döntőkre csupán né­hány üres hely maradt a szol­noki csarnok nézőterén. Izga­lommal vártuk a döntőket, hi­szen mindhárom súlycsoportban magyar versenyző is mérkőzhe­tett az elsőségért. Horváth István, a váloga­tott edzője: „A legnehezebb mérkőzést talán Kiss Endré­nek kellett vívnia, amíg el­jutott a döntőbe. A kubai Ascui ellen, ezúttal mér­kőzött harmadszor, előző­leg kétszer a kubai nyert. A kellemetlen sílusú feke­te legény ellen Kiss ezúttal nagyon okosan versenyzett." A félnehézsúlyú Ipacsnak csupán két mérkőzést kellett vívnia. Ipacs László: „A jugoszláv Laskovar rendkívül szigo­rú ellenfél volt, kitűnően érzett minden mozdulatot... Nagyon megizzadtam!” A nehézsúlyban Varga Imre könnyű mérkőzéseken jutott el a döntőig. (Folytatás a 7. oldalon.) IV* xk. ÉL Sólm­ész ihleti mérk­őzésere futássa lúgon Szombaton az MTK-VM a Ganz-MÁVAG ellen játszott előkészületi mérkőzést. A képen Koritár elől tisztáz a gépgyáriak kapusa (Geleta Pál felvétele) (Tudósítások a szombati labdarúgó-mérkőzésekről a 4. oldalon) Brüsszelit Módosult a tengerentúli túrá­ra induló magyar labdarúgó vá­logatott keret pénteki és szom­­bati programja. A csapat a MALÉV gépével, kisebb késés­sel, de kitűnő út után érkezett meg Brüsszelbe, itt azonban dél­utánjukat a mexikói nagykövet­ségen töltötték, a bonyolult ví­zumlapok ki­t­öltése, a vízumok kiadása a jól dolgozó mexikói tisztviselőknek öt órájába került. A játékosok így délután há­romtól este nyolc óráig várták vízumukat a nagykövetségen. Ezután a szállodában vacsorá­­zott a csapat. A tervezett mozgás mégsem maradt el: szombaton délelőtt Baráti Lajos, a szálloda közelé­ben, egy pályán könnyebb edzést tartott játékosaival. A futást, a labdakezelési gyakorlatokat, két­szer nyolcas csapatra oszolva kétkapus játék követte. Pusztai csapata győzött 5:2 arányban. A játékosok frissen, jókedvűen mozogtak a havas pályán. Még egy változás történt a válogatott utazásának menet­rendjében: a Sabena-járat az eredetileg meghirdetett 11.50 óra helyett csak 15.30 órakor indult, így a megérkezés időpontja is eltolódott. Magyarországi idő­számítás szerint tehát előrelát­hatólag vasárnap hajnalban ér­keznek meg a magyar labda­rúgók Mexikóvárosba. (MTI) Wa­ter-po­lo A külföld sportját be­mutató revüösszeállítá­­sunk középpontjában ez­úttal Gallov Rezső otta­wai jelentése áll, amely­ben az olimpiai játékok­nak otthont adó Kanada sportvonzalmairól, a saj­tó olimpiai érdeklődésé­ről számol be. Ezenkívül, többek között, közelebb­ről megismerkedhet a kedves olvasó Birgit Hannemann potsdami diáklánnyal, a 60 méte­res, nem hivatalos fe­dettpályás világcsúcs tu­lajdonosával, az NDK egyik újdonsült atléta­reménységével. (Össze­állításunk a 8. oldalon.) isot Most is: Taróczy és Szike! A magyar-brit tenisz Európa Kupa-mérkőzés e­őtt A tenisz Eb-ért: Magyarország—Nagy-Britannia, vasárnap, Budapest, Körcsarnok, 15. Magyarország kerete: Taróczy, Szőke, Baranyi. Nagy-Britannia kerete: Mottram, Taylor, Lloyd. A brit együttes az eredetileg közölt összeállításban szombaton este megérkezett Budapestre. Nagy-Britannia képviselője az Eb rajtja előtt: — Az utazás fáradtságainak kiküszöbölése érdekében két csapatot indítunk. Odahaza Mottram és Lloyd, idegenben Cox és Taylor játszik. S mit hozott az első négy forduló?! (Pontosabban az első három, mert negyedik mérkő­zésüket elhalasztották.) A szigetország legjobbjaként számontartott, mindössze 21 esztendős Buster Mottram csa­pata valamennyi mérkőzésén sze­repelt! Hogy mivel tudta végül is megnyerni a szövetsége? Európa ifjú teniszcsillaga tavaly nyáron már Philadelphia színei­(Folytatás a 4. oldalon.)

Next