Népsport, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-01 / 52. szám

Kuvaititól az U-válogatott Népsport Nem nyert csapat idegenben az NB II-ben Döntetlennel ♦ Gólzápor: Dorog— Komló 7:0 ♦ Az NB Hibán kikapott a Szarvas és a Szolnoki MÁV is ♦ Vasárnapi vendégünk: Vitray Tamás ♦ Rügyfakadás a Fáy utcában (Tudósításaink, labdarúgórevü 2-3-4. old.) A Budafok csak a 84. percben lőtt góllal tudott nyerni otthonában az Oroszlány ellen. Fel­vételünkön Jelinek és vízkeleti ment a budafoki csatár, Jakab elöl. (Záhonyi Iván felvétele) Kiküldött munkatársunk, Szekeres István jelenti Ostravából: Részi,­ és Rovnyai első lett Magyarország nyerte a csapatversenyt Ugyanolyan folytatást nem is remélhettünk volna, mint amilyen parádésan sikerült a szombati rajt az ostravai nem­zetközi kötöttfogású versenyen. Birkózóink újabb mérkőzé­sein tíz győzelem, kilenc vereség a mérleg. A tíz magyar végül is negyvenegy találkozóból harmincat megnyert, s tizenegy vereséget szenvedett. Ez Réczi László, Séllyei Ist­ván és Rovnyai János elsőségét jelentette, továbbá négy má­sodik, és egy harmadik helyet. A csapatversenyt Magyar­­ország nyerte Románia és a Szovjetunió együttese előtt. Réczi ismét melegít. Van, aki azt mondja, hogy minek­­ úgy is megnyerte már a ver­senyt, hiszen az első forduló­ban legyőzte a román Paunt. Ő csak melegít tovább, biztosra megy. Vasárnap délelőtt sem a cseh­szlovák Smejkal, sem a lengyel Huba nem állt meg előtte. Mind­kettőt dobja, leviszi, pörgeti. Mindkétszer leléptetéssel nyer. Hibapont nélkül első. Rovnyai utána siet. Vavric­­kát, a csehszlovák „hústornyot” kapja a levegőbe, s olyan szuf­­lával küldi két vállra, hogy egy mozgékony 48 kilósnak is di­cséretére válna. A lengyel Asd­­recki két perc alatt nagy váll­­dobás után ismerkedik meg igen közelről az ostravai sző­nyeggel ... Rovnyai később a kispadról figyeli, hogyan verekednek ve­­télytársai — a második he­lyért ...★ Azért nem fenékig tejföl ne­künk ez a verseny. A 100 kilós szovjet Zadver­­nyak alig másfél perc alatt ret­tenetes csípődobással tusolja Farkast, Hegedűs Miklóst pe­dig a második menet közepén teljesen megérdemelten lelépte­tik a VB-bronzérmes csehszlovák Janota ellen. És kikap Torna Me­tt... A rangadók rangadója bámu­latos egy perccel kezdődik. To­rna hátraeséssel 2:0-ra elhúz az olimpiai bajnok ostravai Molohá­tól. Azonnal válldobást indít, abból viszont Mácha kerül fe­lülre , és rögtön pörget. 3:3! A második menet mindent el­dönt. Torna aláveti magát Má­cha „rángatós” stílusának. In­tést és levitelt kap. Ellenfele 5:3-ra vezet már, s az utolsó három percben 9:3-ra alakul a végeredmény.★ Séllyel valóra váltja a papír­formát. A második menet ele­jén már 5:0-ra vezet, fölényes biztonsággal, amikor a csehszlo­vák Pacalát leléptetik ellene. A versenyt mégis a következő mérkőzésén nyeri meg. Ami­kor nem is birkózik__ A csehszlovák Bojko megveri Séllyei legyőzőjét, a román Di­­cut, így további mérkőzések nélkül a magyar 90 kilósé az aranyérem.★ — Most aztán nem örülünk annak, hogy a tavaly bevezetett új szabályok eltörölték a dön­tetlent. Doncsecz a bolgár Gó­cén, majd a szovjet Karatajev ellen is azonos pontszámmal végzett, de akciókülönbséggel mindkétszer őt hozzák ki vesz­tesnek. (Folytatás a 7. oldalon.) 1 1500 m gyorson: 1. Wladár 16:05.7, 2. Nagy L. 16:13.0 NÉMI TÚLZÁSSAL történel­minek is nevezhettük volna az úszók felkészülési versenyének harmadik napi első szakaszát... Legjobbjaink olimpiai fogada­­lomtétele miatt ugyanis szinte a „hajnali” órákban kezdődött a bemelegítés a Szőnyi úti uszodában és még nem volt egészen 8 óra, amikor az első futam résztvevői rajtkőre áll­tak. Kissé álmosan ... Leg­alábbis ez derült ki a 150 m-es férfi mellúszás­i időeredményei­ből, amelyek meg sem közelí­tették a korábbi napok teljesít­ményeit. Az edzők — ők voltak a frissebbek­­ nem is hagy­ták szó nélkül a gyenge időket, és jó néhányan (nem volt ki­vétel még a világbajnok Har­­gitay sem) „megkapták a be­osztásukat”. úgy látszik, hogy használt a figyelmeztetés, legalábbis ez derült ki jó háromnegyed órá­val később, amikor a délelőtti program legizgalmasabb, leg­színvonalasabb számára, a 300 m-es férfi gyorsra sor került. Verrasztó Zoltán „észtaktikával” már az első 50 m megtétele után élre állt, s ezután öt hosz­­szon keresztül már csak arra vigyázott, hogy előnyéből leg­alább centiméterek megmarad­janak. Hargitay szemmel lát­hatóan már „felébredt”, de hiá­ba hajrázott a tőle megszo­kott, hatalmas lendülettel, csak megközelíteni tudta vi­lágbajnok társát. A KÖZBEN ELTELT röpke idő alatt is történt egy s más. (Folytatás a 7. oldalon.) Négyen az 1500-asok közül: Wladár, Tóth Cs., Nagy és Koczka AZ ORSZÁGOS TEST­NEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA HÉTFŐ, 1976. MÁRCIUS 1. Ára: 1­ 20 forint •­xxxi. évfolyam, 52. szám. Szerezzenek hazánknak újabb megbecsülést! Az olimpiai kerettagok lopd atomtét­elt a Vígszínházban Napsugaras, tavasziak feb­ruár végi nap köszöntött ránk vasárnap reggel. Ünnepi ruhá­­ba öltözött fiatalok igyekeztek a Vígszínház felé a fogadalom­­­tételre. A XXI. Nyári Olimpiai Játékokra készülő sportolóink adtak egymásnak randevút a színház nézőterén. A színpadon hatalmas aranyszegélyes táb­lán a magyar címer, a kanadai zászlóban található juharfalevél és az olimpiai ötkarika volt lát­ható. Alatta a felirat: Montreal 1976. A piros-fehér-zöld zászló, mellette az olimpiai ötkarikás fehér lobogó nagy ívben eresz­kedett alá. A pillanat meghitt­ségét semmi sem zavarta. Fel­csendült a Himnusz, majd Ko­vács István, a Vígszínház mű­vésze lépett a hallgatóság elé és Pierre de Coubertin Oda a sporthoz című versét mondta el. Ezután dr. Csanádi Árpád, a MOB főtitkára köszöntötte a versenyzőket, az olimpiai bajno­kokat, a sportegyesületek elnö­keit és főtitkárait, edzőket, ver­senybírókat és sportorvosokat, valamennyi kedves vendéget. A MOB elnöksége nevében kü­lön üdvözölte a díszelnökségben helyet foglaló Biszku Bélát, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság tit­kárát, dr. Maróthy Lászlót, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a KISZ KB első titká­rát, Borbándi Jánost, a Minisz­tertanács elnökhelyettesét, Rácz Sándort, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetőjét, dr. Polinszky Károly oktatási minisztert és dr. Beckl Sándor államtitkárt, a MOB és az OTSH elnökét. Ezt követően dr. Beckl Sándor emelkedett szólásra. (Folytatás az 5. oldalon.) „Lélekemelő és szívet melengető hagyományok folytatóinak kell lenniök azoknak, akik részt vesznek majd a montreali versenyeken ..Dr. Beckl Sándor államtitkár ünnepi beszédét mondja t A totó 9. heti eredménye 1. Dorog—Komló I 7 :# 2. SZMTE—MÁV DAC X 1:1 3. Várpalota—BVSC x 0:0 4. Jánoshalma—Szarvas 1 3:1 5. Lehel—Szóin. MÁV 1 1:0 6. Internazionale—Torino 1 1:0 7. Ascoli—Milán 2 0:1 8. Perugia—Fiorentina 1 2:1 9. Sampdoria—Cesena 2 0:1 10. Lanerossi—Novara 1 3:0 11. Palermo—Pescara x 0:0 12. Reggiana—Avellino 2 0:1 13. Spal—Genoa x 1:1 + 1 14. Varese—Temana x 0:4

Next