Népsport, 1983. december (39. évfolyam, 285-310. szám)

1983-12-01 / 285. szám

MEZEY MÉG NEM MOND KEZDŐCSAPATOT Tatai pillanatkép. Bemelegít a válogatott védelme. Pontosabban annak négy tagja, Kovács Attila és a szakállas Disztl Péter, a két kapus, valamint Kőhalmi és Csuhay. Hárman közülük biztosan pályára lépnek Szalonikiben szombaton délután... (Koppány György felvétele) (Tatai riportunk a 3. oldalon.) Az elvont kétmillió elm utánpótlásé Az MLSZ elnöksége — ülésén — meghallgatta a főtitkári beszá­molót az előző ülés óta végzett munkáról. Ezután napirendre ke­rült a 21 éven aluliak, az úgyne­vezett junior korosztály számára a bajnokság megszervezése. A tes­tület úgy határozott, hogy az utánpótlás vagy junior bajnoksá­got az 1984/85-ös idényben be­vezetik. Az ezzel összefüggő részkérdések kidolgozására bi­zottságot nevezett ki. Az elnökség döntött az elmúlt évi bajnokság végén elvont lab­darúgó-prémiumok felhasználá­sáról is. A kétmillió forintos ösz­­szeget a labdarúgó-utánpótlás fejlesztésére kell fordítani, így se­gíteni az általános iskolai labda­rúgást felszereléssel, technikai eszközök beszerzésével, támoga­tást adni az edzésre alkalmas pá­lyavilágítás megvalósításához. Ugyancsak ebből támogatják az állami gondozott gyerekek labda­rúgását a tárgyi feltételek meg­teremtésében. Csak az ensies olimpiai köretben Hosszas viták után el­dőlt, hogy a hazai evezős­sportot csak női verseny­zők képviselik majd a Los Angeles-i olimpián. Az olimpiai keretben ugyanis csak nők szerepelnek. Kö­zülük is ki kell emelni az Ambrus Mariann, Cserey Ildikó kétpárevezős egysé­get. Ők az idén a VB-n és más jelentős nemzetközi versenyeken is jól szere­peltek, s nekik reális esé­lyük lehet a döntőbe­n.­­(Folytatás a 4. oldalon.) AZ OS­SZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTHIVATAL LAPJA CSÜTÖRTÖK, 1983. DECEMBER 1. • Ára: 1,90 forint • XXXIX. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM. Sakkvilágb­ajnok-jelölti elődöntő 1 fíSZtulíteníSZ Hat BEK Smiszlov nyerte Most jön az 5. játszmát Londonban szerdán a Great Eastern Hotel nagytermében az 5. játszmával folytatódott a Szmiszlov—Ribli párosmér­kőzés. A szovjet exvilágbajnok vezérgyalog lépésére a ma­gyar nagymester) a Tarrasch­­védelmet választotta. A rend­kívül élénk és izgalmas játszmában a következők sze­rint alakultak a lépések: SZMISZLOV—RIBLI Tarrasch-védelem 1. d4, Hf6 2. Hf3, e6 3. c4, d5 4. He3, c6 5. cd., Hd5, 6. e3, Hc6 7. Fd3, Fe7 8. 0—0, 0—0 9. a3, cd: 10. ed., Ff6 11. Vc2, hS 12. Bdl, Vb6 13. Fc4, Bd8 14. He2, Fd7 15. Ve4, Hce7 16. Fd3, Fa4 17. Vh7t, Kf8 18. Bel, Fb5 19. Fb5:, Vb5: 20. Hg3, Hg6 21. He5, Hde7 22. Fh6:, He5: 23. Hh5, Hf3f 24. gf:, Hf5 25. Hf6:, Hh6: 28. d5, Vb2: 27. Vh8f, Ke7 28. Bel:, fe: 29. Vg7t, Hf7 30. d6f, Bd6: 31. Hd5f, Bd5: 32. Vb2:, b6 33. Vb4t, Kf6 34. Be1, Bh8 35. h4, Bhd8 36. Be4, Hd6 37. Vc3t, e5 38. Be5­, Be5­ 39. f4, Hf7 40. fe­, Ke6 41. Vc4t, sötét feladta, 1:0. A párosmérkőzés állása: Szmiszlov 3:2 arányban vezet. A játszma során Szmiszlov a megnyitásra jellemző ki­­rályszárnyi támadást indított. Ribli beengedte állásába a világos vezért és abban re­ménykedett, hogy ott elfog­ja azt. Szmiszlov azonban szellemes tisztáldozattal szét­zúzta a sötét király védel­mét, majd egy mértani mo­tívumot kihasználó kombi­nációval vezért nyert. Szmiszlov időzavara ellené­re biztosan érvényesítette anyagi előnyét. A 6. játszmára pénteken kerül sor, Ribli vezeti a vilá­gos bábukat. Csütörtökön játsszák a Korcsiloj—Kaszparov mérkő­zés 5. játszmáját. Világos Kaszparov. Tömör élmezőny I. női szuperbajnokság. Szerdán a Magyar Sakk Szö­vetség versenytermeiben tel­jes napon át játszották az 5—7. forduló függőjátszmáit, és sor került a 6. fordulóban elhalasztott Verőd—Nagy H. játszmára is. Eredmények. Az 5. forduló­ból: Nagy H.—Kas 0:1, Kuru­­csai I.—Csem E. 0:1. A 6. fordulóból: Makai—Porubsz­­ky döntetlen (további játék nélkül). A 7. fordulóból: Ku­­rucsai I.—Kas 0:1, Porubszky —Cser E. és Máthé—Makai döntetlen. A Nagy H.— Grosch függőjátszma folyta­tására nem volt idő. Elha­lasztott játszma: Verőd— Nagy H. függő (világos gya­log- és álláselőnyével). Az élcsoport állása: Ivánka és Kas 5—5, Verőd 4.5 (1), Porubszky és Mádl 4.5—4.5, Csonkics 4, Grosch 3.5 (1) pont. Az élmezőny rendkívül tö­mör, Kas Rita sötét színnel elért kettős győzelmével fel­zárkózott az élre. Az V. csoportból Románia a labdarúgó EB döntő­ben (8. oldal) a neheze A Tolnai VL után a Sta­tisztika csapata is bejutott az elődöntőbe. Kedden ké­ső este egy francia kisvá­rosban 5:0-ra nyert az Amicale Laigue Bruz el­len. Az ellenfél csapatá­ban szerepelt a legjobb két francia versenyző, Davion és Abgall. Ennek ellenére a vártnál könnyebben nyert bajnokcsapatunk, a BEK eddigi 13-szoros győz­tese. Részletes eredmény: Kisházi—Davion 2:0, Oláh —Landeaux 2:0, Szabó— Abgall 2:0, Oláh—Davion 2:0, Kisházi—Abgall 2:0. Elkészült az elődöntő párosítása is. A Tolnai VL gárdája Zágrábban a Mla­­dost ellen küzd, a Statisz­tika Budapesten fogadja a csehszlovák bajnok Vitko­­vicot. Ez utóbbi együttes­ben szerepel Európa egyik legjobbja, Hrachova is, aki legutóbb Miskolcon, a ma­gyar nemzetközi bajnoksá­gon könnyedén győzött 3:0-ra Oláh ellen. A férfiaknál a VVK-ban az első fordulót rendezték meg. A BVSC a belga Voorshoven elleni biztos 5:1-es idegenbeli győze­lemmel került a 16 közé. 1992: Stockholm (?) Stockholmban bejelentették, hogy a svéd főváros is megpályázza az 1992-es nyári olimpiai játékok rendezési jogát. Ezzel a svédek kettős rendezésre készülnek, hiszen azt már korábban közölték, hogy Falun ré­vén a téli versenyeknek is szeretnének ott­hont adni. VÍZBEN, LABDÁVAL Budapest: BVSC-győzelem Zrenjanin: Split-vereség Szombaton délután a Kom­­jádi-uszodában kerül sor a vízilabda KEK-döntő vissza­vágójára a BVSC és a POSK Split együttese között. Mint ismeretes, a­ spliti mérkőzé­sen 11-9-re a hazaiak győz­tek .... Szerdán a döntő két részt­vevője hazájában vívott ku­pamérkőzést. (Beszámolóink a 1. oldalon.) Gól! Kapja Bors, a BVSC kapusa (Záhonyi Iván felvétele)

Next