Népsport, 1989. augusztus (45. évfolyam, 181-206. szám)

1989-08-02 / 181. szám

Dr. Aján Tamást kitüntették Szöulban Szöulban ünnepélyes keretek között dr. Kim Jip sportminiszter adta át dr. Aján Tamásnak, a Magyar Olimpiai Bi­zottság és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség fő­titkárának Ro, Te. V.a, a Koreai Köztársaság ál­lamelnöke által ado­mányozott legmagasabb dél-koreai sportkitünte­tést, a sportérdemérmet. Az ünnepségen megje­lent az államelnök ka­binetfőnöke és a kül­ügyminiszter helyettese is. Dr. Aján Tamás az el­ső közép-kelet-európai sportvezető, aki ezt a magas kitüntetést meg­kapta. Ezzel értékelték azt a tevékenységét, amelyet a nemzetközi szövetség főtitkáraként az ázsiai ország súly­­emelősportjának fejlesz­téséért kifejtett. Három hét múlva rajt a kettesfogat­hajtó VB­C Nem lesz állatkínzás Balaton­­fenyvesen (5. oldal) Sze­da, 1989. augusztus 2. ♦ XLV. évfolyam, 181. szám ♦ Ára: 4,30 forint SPORT NAPILAP A fiatalok bearanyozták a hétvégét 3. ifjúsági kajak-kenu VB, Dartmouth Győztek a négyesben a magyar lányok Az időkü­lönbség miatt csak hétfőn érkezett meg Magyarországra Kanadá­ból az ifjúsági világbaj­nokság összes eredménye, kedden pedig már a Feri­hegyre érkeztek a magyar ifjúsági kajak-kenu válo­gatott tagjai is, és szemé­lyesen számoltak be a női négyes által kivívott győ­zelemről, a három kihar­colt ezüst- és a négy bronzéremről. Azaz a sportág ifjú képviselői is­mét a magyar kajak-kenu évtizedes hagyományai­nak megfelelően szerepel­tek, remekül! (Folytatás a 9. oldalon) IFJÚSÁGI ÚSZÓ EB, LEEDS Otto képes lesz megállítani Egerszegit? (4. oldal) 32. ifjúsági és serdülő as­lanteiisi LB, luxembourg Az évnek a jövő sikereinek zálogai­­ lehetnek (8. oldal) Berzsánovits Éva két érmet is nyert l­eedsben Mednyánszky Szilvia Pintér P. Henriette Czigány Kinga Laky Éva Sportfilmfesztivál Budapesten November 2. és 5. között hazánkban rendezik meg a Nemzetközi Sportfilmfesztivált (Pályázati felhívás lapunk 9. oldalán.) Ma: melléklet • • w **•­ VT?­ (6-7. oldal) Vasas SC­­D: Dresden döntő a Konsumex Kupán Víg Péter, a váciak középpályása számos akció ki­indulópontja volt. A végig nagy kedvvel játszó já­tékos szerezte az egyenlítő gólt is, ám ez is kevés volt a Vác döntőbe jutásához, f1-esekkel a Dynamo Dresden bizonyult jobbnak 6:5 arányban (Török László felvétele) + Nincs zöld út a bundázóknak! + Kardos újra a Vasasban? + Labdarúgó­­bajnokcsapataink (írásaink a 2. és a 3. oldalon) Motoros Junior vízilabda VB, Canet-en-Roussillon mű­repülő EB Vetélkedő Távolodik a bárányfelhők alatt a négyes döntő... (5. oldal) (9. oldal) \\\&& st*0:3*

Next