Nemzeti Sport, 1991. június (2. évfolyam, 149-177. szám)

1991-06-02 / 149. szám

II. 149. ♦ 1991. június 2. MEG NESZEL­TÜK... Visszatér a leváltott főosztályvezető? KORÁBBAN már beszá­moltunk arról, hogy az OTSH július elsejével új állami költségvetési szerv­vé kívánja összevonni az eddig szervezetileg külön­álló két intézményt, a Köz­ponti Sportiskolát, vala­mint a Csanádi Árpád Ál­talános Iskola és Gimnáziu­mot. Amihez persze új fő­igazgató is kell, s a Sport­­hivatal annak rendje és módja szerint ki is írta a vezetői posztra a pályáza­tát. * A Csanádi Árpád Köz­ponti Sportiskola — mert így hívják majd az új ne­velési, oktatási és sport­centrumot — és státusára kiírt pályázat határideje le­járt, sőt, a munkakör betöl­tésének tervezett­­ időpont­ján is túl vagyunk. Döntés pedig még nincs. Mint Lochmayer György­től, az OTSH versenysport főosztályának vezetőjétől megtudtuk: összesen nyol­can jelentkeztek a felhívás­ra, s az elnöki döntés elő­készítésére Gallov Rezső, helyettes államtitkár, az OTSH elnöke öttagú bizott­ságot kért fel, amelynek tagjai — Lochmayer úron kívül — dr. Molnár István, a sporthivatal jogi főosz­tályvezetője, dr. Novák Ist­ván, a Főpolgármesteri Hi­vatal művelődési és sport főosztályának vezetője, va­lamint a KSI és a Csaná­­di-iskola egy-egy szakszer­vezeti képviselője voltak. A PÁLYÁZÓK kilétéről hivatalos tájékoztatást ugyan nem kaptunk, ám ennek ellenére néhány fi­gyelemre méltó részletet si­került megtudni. Neveze­tesen: a Magyar Diáksport Szövetség főtitkára, dr. Leitner József is szeren­csét próbált, igaz, a kiszi­várgott hírek szerint nem sok esélye van a győze­lemre. Ami a diáksport­szakember pályamódosítá­si szándékánál is megle­pőbb: nem sok hiányzik ahhoz, hogy a főigazgatói széket az OTSZI mintegy fél évvel ezelőtt helyéről felállított főosztályvezetője foglalja el. Megtudtuk ugyanis, hogy az utóbbi hónapokat Né­metország nyugati felén töltő exfőhivatalnok, az egykor a diák- és szabad­idősport ügyekért felelős dr. Baksa László is benyúj­totta pályázatát. Sőt, a hí­rek szerint a „döntőbe” ju­tott, pénteken személyes meghallgatáson ismertette elképzeléseit Gallov Rezső helyettes államtitkárral. Mindezt az OTSH elnöke sem megerősíteni, sem cá­folni nem kívánta. Mond­ván, a döntésig nem hoz­hatja nyilvánosságra a részleteket. Erre a hét vé­gén ugyan sor kerül — an­nál is inkább, mivel utána közvetlenül külföldre kell utaznia az elnöknek —, mégis csak hétfőn adható erről hivatalos tájékoztatás. Elkerülendő, hogy az OTSH apparátusa a sajtóból érte­süljön a főigazgató szemé­lyéről. A HÍRT ELSŐ NAPJÁN tehát végérvényesen eldől: visszatér-e külhonból az el­távozott főosztályvezető a sporthivatal „szárnyai” alá. Mert azt tudni kell: az új KSI-t szőröstül bőröstül az OTSH fogja felügyelni .. . (fejes) UJ IDŐKNEK UJ DALAIVAL luifburg, de nem légvár, avagy csináljátok azt, amit akartok !Bizonyos életkorban az ■*­* ember bizonyos helyek­re már nosztalgiázni megy. S bár furcsamód — pesti gyerek létemre — sohasem jártam Csillebércen, most, amikor kislányommal a gyermekjuniálisra indul­tam, bizony, nosztalgiázni kezdtem. A szívem mélyén, félve írom le, a hajdani út­törőtáborok hangulatára vágytam, az­ egyetlen­ perc­­unalom­ nélküli, jókedvű na­pokra. T­­áltoznak az idők — de '­z a gyerek örök. Ez de­rült ki szombat délelőtt és délután az úttörőtáborban, amit ma gyermek- és ifjú­sági központnak hívnak. Persze, a gitáros fiú nem Joe Hill balladáját, meg a Tizenhat tonnát énekelte, mint annak idején, hanem a valamosbérletről és más mai dolgokról szólt a dala. Újak a sztárok is: az Első Emelet tagjai az én gyerek­koromban valószínűleg ma­guk is úttörők voltak, Nagy Feró sem terelgette úgy térdmagasságban szöszke csemetéjét, Szandi meg még nem is élt. De a gyerekek — piros nyakkendővel vagy anélkül — akkor is arra vágytak, amire a Pa-Dö-Dö biztatta őket nótájukban: Csináljátok azt, amit akar­tok. És most hagyták is ne­kik, hogy csinálják. Közö­sen énekeltek, táncoltak, tapsoltak hát a zene üte­mére, hímeztek és csákót hajtogattak, fagyiztak és kóláért kunyeráltak. S per­sze, fociztak, kosárlabdáz­tak, ugróköteleztek, ver­senyt futottak reggeltől napestig. Az egyik sláger itt is a luftburg, az ugrálás vár volt. De a tábor vezetői nem építenek légvárat az ilyen programokkal — ezt bizonyítja az aszfaltrajz­verseny egyik alkotása is. V lőve — az o betű helyén szív­ —, szeretlek. Csille­bérc. Az én négyévesemet is csak az úttörővasuta­­zás — a jegyen még ez a név áll — ígéretével lehe­tett hazacsalogatni. A moz­gástól és a jó levegőtől bá­gyadtan, a feje búbjáig ma­­szat­osan üldögélt, egyik ke­zében a homokvárépítésért kapott jutalommatricát szo­rongatta, a másikkal meg­szorította az én kezemet és fülig érő szájjal közölte: Tök jó buli volt. És ezúttal nem javítottam ki az „ar­­gósra” sikeredett vélemény­­nyilvánítást. Tényleg tök jó buli volt. (m. b.) FÉRFI BEK­ B DÖNTŐ, AZ IBUSZ KUPÁÉRT Az ob­ feljutott az A-csoportba |Q| Atlétika | Jól döntöttek a rendezők, amikor a férfi BEK B-dön­­tő helyszínéül a Szilágyi ut­cát választották. Ragyogó hangulat, s a nemzetközi versenyhez méltóan előké­szített pálya várta a ver­senyzőket Újpesten. Az IBUSZ Kupáért 14 or­szág legjobb klubcsapatai­nak képviselői álltak rajt­hoz. Elsőként a kalapácsvetést rendezték meg, s Vörös Sándor révén UTE-győze­­lemmel kezdték a viadalt. A futószámokban 1500 mé­terig bezárólag két-két fu­tamot rendeztek, melybe eddigi legjobb eredményeik szerint osztották be az in­dulókat. Az újpesti atléták az erősebb futamokban raj­toltak, s többnyire ott is előkelő helyen végeztek. El­sőként 400 gáton Bugyi Ró­bert aratott fölényes győ­zelmet, majd száz­ méteren Kovács Attila utasította maga mögé a mezőnyt. Vár­ható volt, hogy 800 méteren a magaslati edzőtáborból hazaérkezett Banai Róbert a tőle megszokottnál nehe­zebben fog mozogni, ám arra ő sem számított, hogy kevéssel a rajt után elve­szíti egyik cipőjét. A már napi 8 órás munka mellett készülő Bakos György újabb győzelmet szerzett 110 gá­ton, majd 400-on Katona Ervin, míg 4x100-on az új­pesti váltó diadalmaskodott. Az ügyességi számokban azonban már nem ment ilyen jól a magyaroknak, súlylökésben pedig kényte­lenek voltak a veterán disz­koszvetőt, Tégla Ferencet indítani. •Az ügyességiek becsületét távolugrásban elért első helyezésével végül Almási Csaba mentette meg. Káldy Zoltán 5000 méteren, utána pedig a 4x400 méteres váltó állhatott a dobogó legfelső fokára. Ezzel az UTE feljutott az A-csoportba. Eredmények: Férfi BEK B- döntő, Szilágyi utca, 100 m: 1. Kovács (magyar) 10.32 01.9-es hátszél), 2. Kjeni Sli (norvég) 10.54, 3. Du­­nici (román) 10.58. 200 m: 1. Kjen,síi 21.06 (3.2-es hátszél), 2. Pedersen (iráni) 21.18, 3. Krulipossziisz (görög) 21.22, 4. Rezák (m) 21.3­3. 400 m: 1. Katona (m) 47.62, 2. Elderen­­bosch (holland) 47 90, 3. Kai­­lipszisz (g) 48.19. 800 m: 1. Zarachis ír) 1:49.13, 2. Wild­­ner (osztrák) 1:49.37, 3. Ba­nai (m) 1:50.00. 4 X100: 1. UTE (Bakos, Nagy, Menczer, Ko­vács) 40.30, 2. Idrotteklubben Tinivé (n) 41.21, 3. IF Spania Kopenhagen (d) 41.23. 110 m gát: 1. Bakos (m) 14.12 (1.7- as hátszél), 2. Tumissen (h) 14.23, 3. Zwlinden (svájci) 14.30. 400 m gát: 1. Bágyi (m) 50.83, 2. Ritter (s) 51.89, 3. Deaniziak (d) 52.80. 3000 m akadály: 1. K­elemen (h) 8:42.98, 2. Dob­ge (n) 8:49.61, 3. Gurny (le) 8:51.03, ... 5. Heiba (m) 9:02.96. 1590 m: 1. Vouzisz (g) 3:47.75, 2. Piekarski (be) 3:48.15, 3. Danescu (r) 3:48.69, 4. Vörös (m) 3:48.70. 5000 m: 1. Káldy (m) 13:59.22, 2. Rooy (h) 14:00.02, 3. Hansen (n) 14:01.06. 4­400 m: 1. UTE (Rezák, Munkácsi, Menczer, Katona) 3:11.00, 2. IF Sparta Koppen­­hagen (d) 3:11.72, 3. AAC Amsterdam (h) 3:12.58. Magas: 1. Militaru (r) 22­4, 2. Hoen (n) 224, 3. Mikkelsen (d) 222 ... 5. Czingler 210 m. Rúd: 1. Tszitpurasz (g) 540, 2. Enescu (r) 530, 3. Balogh (m) 510. Távol: 1. Almási (m) 770, 2. Esbene (r) 741, 3. Oodevalar (h) 738. Hármas: 1. Estene (r) 16.04, 2. Czingler (m) 15.62, 3. Lynch (­h) 15.23. Súly: 1. Pe­­densen (n) 19.48, 2. Lainge­­veld (h) 18.18, 3. Louikasz (g) 16.69, ... 13. Tégla (m) 13.14. Kalapács: 1. Vörös (m) 75.36, 2. Dreger (ibe) 69.03, 3. Sag­ed­aj (n) 65.74. Gerely: 1. Hyytiainen (finn) 74.40, 2. Ibhl (le) 71.88, 3. Miehlen (r) 70.82, 4. Bellák (m) 70.­48. Diszkosz: 1. Valent (cseh­szlovák) 60.74, 2. Tirle (r) 60.16, 3. Valvik (n) 59.96, ...8. Tégla (m) 49.28. A BEK B-döntő végered­ménye: 1. UTE 234 pont, 2. Idrottsklubben Tjalve (nor­vég) 201, 3. AAC Amsterdam (holland) 178, 4. Steaua Bu­­curesti (román) 173, 5. IF Sparta Koppenhagen (dán) 166, 6. Zawisza Bydgoszcz (lengyel) 153. ki ötlet jó, Sandro Giovanellinek, a BEK állandó bizottsága elnökének kissé melege van. Hiába, ő a tűző nap ellenére is öltönyben fön­­nm­egy a pályán. Még min­dig jobb, mintha hideg lenne — igazít egyet a nyakkendőjén, — így leg­alább egy jó versenyt él­vezhetünk. A környezet szép, a rendezéssel pedig tökéletesen elégedett va­gyok, csakhogy... — Az UTE vezetői úgy tervezik, hogy jövőre megpályázzák az A-döntő rendezését. Mit gondol, milyen eséllyel? — Igazán? Erről most hallok először. Tetszik az ötlet, de meg kell mon­danom, hogy Birmingham már két éve pályázik ugyanerre. Mindenesetre, ha ezt tervezik, az UTE- nak először is győzni kell. Ez sikerült. A többi... " Bagyula magyar csúcsa rúddal: 580 Szép magyar sikerrel kez­dődött Eugen­e-ben az ame­rikai egyetemi bajnokság. Bagyula István, a Georg Mason egyetem hallgatója 580 centiméteres új szabad­téri magyar csúccsal nyerte a rúdugrást. A régi rekordot is ő tartotta 565 centivel. A férfi gerelyhajítást a volt világcsúcstartó, a svéd Patrik Bodén nyerte. 80 mé­ter alatti hajítás is elegendő volt az­­ elsőségéhez. Eredmények. Férfiak, 800 m: 1. Kersch (amerikai) 1:45.82. 3090 m akadály: 1. Croghan (amerikai) 8:22.26. Távol: 1. Ogbeide (nigériai) 813, 2. Turner (amerikai) 810, 3. Haruna (amerikai) 809. Rúd: 1. Bagyula István (magyar) 580 — új szabadtéri magyar csúcs, 2. Payne (amerikai) 570, 3. Mason (amerikai) 570. Gerely: 1. Baden (svéd) 79.34. Diszkosz: 1. Kesmirn (amerikai) 66.53. Nők. 800 m: 1. Baasley (amerikai) 2:03.35. 3®30 m: 1. O’Sullivan (ír) 8:58.74. 10 0410 m: 1. Park (ame­ri­kai) 33:15.08. Magas: 1. Hughes (amerikai) 194. Távol: 1. Guthrie (jamaikai) 665. Diszkosz: 1. Mosdell (ka­nadai) 56.04.★ Nemzetközi verseny, Dreux. Férfiak. Kalapácsvetés: 1. Szedih (szovjet) 81.58, 2. Gé­­csek (magyar) 78.28. Nők. Magas: 1. Brenkursova (csehszlovák) 190, 2. Kovács (magyar) 187. Száraz kuplung — olajos kuplung ALACSONYAN SZÁLLNAK A SASOK — Már három alkalommal teszteltük az új Hondákat, s ha egyáltalán lettek is volna kétsé­geim velük szemben, nem tartottak volna tovább az első franciaországi útnál. A Superbike Európa­­bajnokság nehezebb lesz, erősebb a mezőny, mint valaha is volt, de hiszek a győzelem esélyében, hi­szen az idén még soha nem volt feltételek közt versenyezhetek — mondta gyorsasági motorver­senyzőnk, Harmati Árpád, március elején. Csapatfőnöke, Walter Adler, a Honda Ausztria együttesének, az Eagle Racing Teamnek a vezető­je szintén derűlátóan nyilatkozott versenyzője esélyeiről a szezon elején, így festettek a tervek. És aztán... Harmati Árpád két és fél hónap után rövid pihenőre hazatért. Kihasználva az alkalmat, számvetést készí­tettünk az utóbbi hetekről. — Március közepétől ti­zenegy versenyen álltam rajthoz — kezdte beszélge­tésünket. — A két osztrák bajnoki futamot megnyer­tem, az egyik alkalommal pályacsúcsot motoroztam Landshaagban. Idáig rend­ben is volnának a dolgok, de sajnos az Európa-bajno­­ki futamokon elpártolt tő­lem Fortuna.­­4 A Superbike konti­nensvetélkedő eleve balsze­rencsésen kezdődött. Két­szer buktál... — Igen, Doningtonban és Calafatban. Aztán Rije­­kában, amikor a harmadik helyen mentem, már annyi­ra bepárásodott a bukósisa­kom plexije, hogy fel kel­lett hajtanom. Így vissza­estem a tizenegyedik hely­re. Javaméban hetedik, míg legutóbb, Salzburgban ne­gyedik lettem. Jelenleg hu­szonhét ponttal a hetedik vagyok az összesítésben, s mivel már csak egy EB-fu­­tam van hátra, június kö­zepén, a csehszlovákiai Mastban, nincs esélyem a felzárkózásra. Ez tehát el­úszott, alacsonyan szállnak a sasok ... — Akkor hát nem repíte­nek a sasok, az Eagle? — Dehogynem! Minden nagyon jó, igazán eszmé­nyiek a feltételek, csak ne­hezen találtunk rá a mo­torra, akadtak gondjaink. Itt volt például a kuplung. A lehető legkorszerűbbet, legdrágábbat, az úgyneve­zett szárazat kaptam. Min­denki megcsodálta, irigyel­tek. Mint később kiderült, emiatt voltak rosszak a rajtjaim. Berezonált, ami­kor csúsztattam, a Honda úgy remegett alattam, mintha kisebb földrengés lenne. A legutóbbi futamon, Salzburgban tönkrement. Visszatettük az olajos kup­lungot, s rögtön kilőttem a rajtnál. Sokáig második voltam, végül negyedik let­tem. Na, ekkor eldöntöttük, visszaállok az olajosra.­­ Említetted, hogy már csak egy Európa-bajnoki futam van hátra, s nincs esélyed a felzárkózásra. Mik a terveid a szezon hát­ralévő részében? — Úgy határoztam, hogy váltok, azaz, a soron kö­vetkező öt európai Super­­bike világbajnoki erőpró­bán kívánok indulni, s amennyiben a csapat uta­zik, akkor a Japánban le­bonyolításra kerülőn is. A tervek szerint jövőre úgyis vébéznék, ez tehát a tanu­lást, a tapasztalatszerzést szolgálná. A változtatást május harmincegyedikéig kell bejelenteni a nemzet­közi szövetségnél. Remé­lem, hozzájárulnak elhatá­rozásomhoz. Egyébként új motort kapok a Hondától. Június elejére ígérik, tehát a hónap végi, zeltwegi vé­­béfutamon már azzal­­ re­­pesztenék. " Kedv, hangulat? ... — Ami megnyugtató, a csapatnál elégedettek ve­lem, mert tudják, látják, hogy nem rajtam múlnak, múltak a dolgok. Továbbra is bíznak bennem. Ez jó. És most már valóban repülni szeretnék a sasok szárnyán. Töretlen optimista vagyok. Petán Péter NEMZETI SPORT 11

Next