Nemzeti Sport, 2019. november (117. évfolyam, 311-325. szám)

2019-11-30 / 325. szám

nemzetisport 2019. november 30., szombat Puskás monacói elismerése A nagyhercegségben Posztumusz-díjjal tisztelegnek A LEGISMERTEBB MAGYAR SPORTOLÓ fantasztikusan sikeres pályafutása előtt. BODNÁR ZALÁN A­bban az esztendőben, amelyben a nevét viselő nemzeti stadiont avattak Budapesten és amely­ben tízéves lett a Nemzetközi Labdarú­gó-szövetség (FIFA) róla elnevezett, az év góljáért járó díja - amelyet a kerek évfordulón különleges módon épp egy magyar labdarúgó, az akkor 18 éves Zsóri Dániel nyert el -, újabb nemzet­közi elismerésnek örülhetnek Puskás Ferenc rajongói. Idén már negyedszer rendezik meg Monte-Carlóban a World Sports Legends Award (WSLA) díjátadó gálát, amelyet a szervezők „a sport Os­­carjaként” említenek közleményükben, amelyben bejelentik, hogy a szervezet idei Posztumusz-díját Puskás Ferenc­nek ítélték - számolt be róla a puskas­­akademia.hu. A Monacói Hercegségben pénteken kiadott közlemény kitér arra is, hogy a díjat a december 7-én ren­dezendő gálavacsorán a Puskás csa­lád egyik tagja és Schmitt Pál olimpiai bajnok, korábbi magyar köztársasági elnök veszi át. Megérintő, hogy az ilyen világsztá­rokat, mindenhol ismert sportolókat felvonultató gálákon még mindig leg­többször Puskás Ferenc neve kerül elő a magyar sportolók közül, holott tizenhárom éve nincs már közöttünk. Egy posztumusz díj esetében ez vala­melyest természetes is, de vitathatat­lan, hogy ilyen elismerésben csakis a rendhagyó és példaértékű életutat hát­rahagyó sportolókat díjaznak. A bejelentés után a felcsúti Puskás Akadémián tartott rögtönzött sajtótá­jékoztatón Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete elmondta, hogy az elmúlt években a díjazottak között volt például a kétszeres Formula-1-vi­lágbajnok Mika Häkkinen, Jean-Marie Pfaff belga válogatott kapus, Jutta Kle­inschmidt, a Dakar rali máig egyetlen női győztese, Osvaldo Ardiles 1978-as világbajnok argentin labdarúgó és Giacomo Agostini olasz motorverseny­ző, a világbajnokságok történetének legsikeresebb pilótája is. Ehhez hozzá­tette, a monte-carlói díjátadó helyszínén a felcsúti Puskás Intézet kiállítással is felhívja a figyelmet a világhírű magyar sportoló egyedülálló életművére, s az ünnepségre a helyszínre utazik Károlyi György, hazánk párizsi nagykövete is. „A hivatalos kiírás szerint a Posz­tumusz-díj a sportvilág legendás korért befutó nagy bajnokainak vagy a sport területén tevékenykedő, világszerte ismert személyeknek jár - mondta Szöllősi György. - A WSLA kitüntetettjei sok esetben az autó- és motorsport kiválóságai, ezért külön is nagy szó, hogy ezúttal egy magyar labdarúgóra, Puskás Ferencre esett a monacói szervezet választása. A díjazottak bekerülnek a Sportlegen­dák Panteonjába, s a többi kategória kitüntetettjei a következő években maguk is részt vesznek a díjak oda­ítélésében." Idén a díjazottak között lesz a há­romszoros Párizs-Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah, Ana Gabriela Gueva­ra világbajnok mexikói atléta és Mario Andretti, olasz-amerikai Formula- 1 -es világbajnok, IndyCar- és NASCAR- győztes is. A Nemzeti Sport idén is a helyszín­ről tudósítja az olvasókat a díjátadóról, amelynek először lesz magyar vonat­kozása. Hasonló nemzetközi díjátadó gála a szintén Monte-Carlóban 2000 óta minden évben megrendezett Lau­­reus, amely jövőre húszéves lesz, de soha nem volt még magyar díjazottja, sőt jelöltje sem, így különösen örömteli, hogy a WSLA-díjátadón már a negyedik évben magyar sportolót ünnepelhet a sportvilág. Dacára annak, hogy a díj­átadó napján, december 7-én a Real Madrid bajnoki mérkőzést játszik a csü­törtökön épp a Ferencváros pályáján Európa-liga-csoportmeccsen szereplő Espanyol ellen, a királyi klub, Puskás Ferenc egykori csapata is képviselteti magá a díjátadó gálán a hatvanas-het­venes évek legendás játékosa, Puskás csapattársa, Amancio Amaro révén, aki pár éve azt mondta egy madridi fórumon, ő mindig feláll, ha elhangzik valahol Puskás Ferenc neve, mondván, róla csak felállva tud beszélni. Jövő szombaton megint felállva tapsol neki, és emlékezik rá a sportvilág. Novemberi emlék 1970-ből: Puskás Ferenc a világhírű énekesnő, Mireille Mathieu oldalán a párizsi BEK-sorsoláson is főszereplő volt fotó: getty images Osvaldo Ardiles és a magyarok A WSLA-gáán tavaly a világbajnok argentin labdarúgó-legenda, Osvaldo Ardiles kapta meg a Világ Sportlegendái-díjat. A helyszínről tudósító Nemzeti Sport új­ságírójának, Vincze Szabolcsnak adott akkori exkluzív interjújában arra a kérdés­re, hogy mi jut eszébe Magyarországról, így válaszolt: „Az, hogy kis ország nagy futballtörténelemmel. Az Aranycsapatra és Puskásék generációjára persze nem emlékezhetek a pályáról, de jáékosként én is többször szerepeltem a magyar válogatott ellen, többek között 1976-ban, 1977-ben és 1978-ban. Az első kettő barátságos mérkőzés volt Budapesten és Argentínában, az előbbi találkozón le is győztek bennünket kettő nullára, emlékszem, César Luis Menotti ült a kispadun­­kon, s nem voltunk elkeseredve a vereség miatt, mert mindkét csapat nagyon szé­pen játszott. Az 1977. februári Buenos Aires-i öt egyes sikerünk óriási önbizalmat adott nekünk a hazai világbajnokság előtt. Az 1978-as világbajnokságon szintén találkozott a két gárda, a torna első meccse nagyon kemény volt, legyőztük önöket, de el kell mondanom, hogy nagyon jó csapatuk volt, tele igazi klasszisokkal, bár akkoriban Magyarországnak mindig erős válogatottja volt.” Az 1978-as argentínai világbajnokság argentin-magyar meccsére (2-1) is emlékezett, amelyen Törő­­csik Andrást és Nyilasi Tibort is kiállították: „Arra az összecsapásra az is rányomta a bélyegét, hogy a világbajnokság első mérkőzése volt, ezért mindkét együttes nagyon idegesen lépett pályára. Manapság a házigazda általában könnyebb ellen­féllel kezdi el a világbajnokságot, de akkoriban Magyarország minden volt, csak könnyű ellenfél nem, ezért is örültünk annyira a győzelemnek." PUSKÁS Ferenc Született: 1927. április 1., Budapest Elhunyt: 2006. november 17., Budapest Posztja: balösszekötő Válogatott gágt/gól: 85/86 (magyar), 6/0 (spanyol) Klubjai játékosként: Kispesti AC (1962-1969), Bp. Honvéd (1969-1956), Real Madrid (1958-1967) Klubjai edzőként: Hércules Alicante (spanyol, 1967), San Francisco Gales (amerikai, 1967), Vancouver Royals (kanadai, 1968), CD Alavés (spanyol, 1969), Panathinaikosz (gö­rög, 1970-1976), Colo-Colo (chilei, 1976-1976), Szaúd-Arábia válogatottja (1976-1977), RCD Murcia (spanyol, 1977), AEK Athén (görög, 1978-1979), al-Maszri (egyiptomi, 1979-1986), Sol de América (paraguayi, 1985), Cerro Porteno (paraguayi, 1986), Panhel­­lenic Melbourne (ausztrál, 1988-1991), magyar válogatott (1993. április-július) Legnagyobb sikerei játékosként: olimpiai bajnok (1952), világbajnoki ezüstérmes (1956), Európa-kupa-győztes (1953), Balkán-kupa-győztes (1967), 3x BEK-győztes (1959,1960,1966), Világkupa-győztes (1960), 5x spanyol bajnok (1961,1962,1963, 1966,1965) , Spanyol Kupa-győztes (1962), 5x magyar bajnok (1969-50,1950 ősz, 1952,1956,1955), 2x BEK-gólkirály (1960,1962), 6x spanyol gólkirály (1960,1961, 1963,1966) , 6x magyar gólkirály (1968,1950,1950. ősz, 1953) Kiemelkedő eredményei edzőként: BEK-döntős (1971), 3x görög bajnok (1970,1972,1979), ausztrál bajnok (1991), Ausztrál Kupa-győztes (1990) Kitüntetései: a XX. század legjobb magyar sportolója; Halhatatlanok Klubjának tagja (1991); FIFA-érdemrend (1996), a sportági Hírességek Csarnokának tagja; NOB Olimpiai Érdemrend (1997); Köztársasági Elnök Arany Emlékérme (1997); Magyarság Hírneve (1997); a Nemzet­ Sportolója (2006); Golden Foot-díjas (2006); Európa Bajnoka (2006); UEFA-érdemrend, smaragd fokozat (2007); a Magyar Honvédségnél posztumusz dandártábornokká léptették elő, halála után több utcai iskolát neveztek el róla és a FIFA Év góljáért járó dijat ­ Ayrton Senna nyomdokán Aki az aszfaltcsíkon ült mögötte az au­tóban, bizonyíthatja, hogy a háromszo­ros Formula-1 -vi­lágbajnok Ayrton Sennát nem volt könnyű követni. A „Száguldó Őrnagy” becenéven is ismert Puskás Ferenc most vi­szont őt követi, azt a Posztumusz­­díjat kapja meg, amelyet tavaly a legendás brazil autóversenyzőnek ítéltek oda a WSLA-gálán. A díjat az 1996-ben versenybaleset­ben elhunyt ikonikus sportoló unokahúga, Bianca Senna vette át. Érdekesség, hogy az idén mindössze négy­éves gála történetében már arra is volt példa, 2017-ben, hogy nem adták a Posztumusz-díjat. Legel­ső alkalommal, 2016-ban a helyi Antony Noghes kap­ta meg, aki kulcsszerepet játszott a Monacói Nagydíj 1929-es életre hívásában, és 1911-ben segédkezett az első Monte-Carlo rali megszervezésében is. Labdarúgás 131 hirvilag.hu Személyre szabható hírfolyam V NOssé^f­ed««* , »| A**.Ke°u .vad” vb­ ^ csal»*stb*| mandiner | FIGYELŐ | pestisrácok | 888 | ripost | csupasport | fourfourtwo | vitorlázásmagazin | vidékíze diéta és fitnesz | travelo | life ORIGO | astronet | NEMZETI SPORT | she | lokál | MAGYAR NEMZET | likebalaton | agráriumonline | köpönyeg | hírtv | barna | teol | baon AUTÓMOTOR | sonline | zaol | veol | SZABADFÖLD | vaol | kisalföld | MINDMEGETTE | kemma | nool | feol | heol | BORS | boon VILÁGGAZDASÁG | haon | szón | beol | LAKÁSKULTÚRA | szóljon | délmagyar |

Next