Nemzeti Társalkodó, 1831. január-június (1-26. szám)
1831-01-15 / 3. szám
vett szép lelkét, mely szeméből, beszédéből, magaviseletéből kitündöklik, az első találkozáskor megesmertem. Ez, megesmertetett egy strombergi derék burkás ifjúval, és ez egy idevaló Dietz nevű polgárnak (Burger) hároméves akadémita fijával, kiben legtöbbet nyertünk. Ugyanis ő másnap’ egy osonnát adván, mely theeből, kávéból, piskókából, almából és kalátsból állott, arra elhívta jó barátjait, kik a’ legválogatottabb ifjaknak látszottak, ’s azok közt vala két idevaló Professor’fija is , és minden tanulmányból egy-egy, mindössze 12. Ezen sokére (a’ mint nevezik) minket is elhívott, anyyának, ki egy derék, miveit asszony , jelenlévő barátjainak ajánlott , kik is nagyon örvendettek , hogy kitsiny kerűletjek két Magyarral szaporodik. Itt töltvén baráttságoson el, mintegy négy-órányi időt, az alatt mindenikkel megesmerkedém. A’ gyűlés azzal bomlott fel, hogy tanuljunk mi 14-en olaszul, egy ide Rómából közelebbről került ifjú aventuriertől, ki Dietznek ajánlotta vala magát. Mégis fogadók ezt, egy hónapra, eggyütt, öt talléron ; de mivel ezen nyelvmesternek szobája igen keskeny vala, én ajánlám szobámat, ’s az óka hozzánk jár tanulni estvéli 6--7-ig az előttem nagyon kedves,’s reám nézve sok jót okozó kis társaság. Ezen kis baráttságkörnek köszönhetem azt is, hogy egy Adelmann nevű kasseli orvossal megesmerkedtem: ki is elvitt december 11- kén bennünket egy baráttságkörbe, melynek ő, ’s az universitasbéli legválogatottabb ifjak a’ tagjai,’s ezek közt Hertzeg Wittgenstein prussiából. Minekutánna Adelmann ezeknek , kik mintegy 80-an valának, eggyütt ajánlotta volna, forró kéz-szorítással fogadtak.’S elkezdődvén az ártatlan múlattság, ezen szóra : Hóhauf, steigt das Lied, mind elhalgatának ; ’s a’ négy fő-énekes elkezdvén a’ dalt (melyre külön válogatott darabokból álló énekes könyvök van), azt, szép egybehangzással fútták a’ jó rhénusi bor mellett. Ezután sokat kellett kinek-kinek , és így, nekünk is magyarul énekelni. Én, ezt éneklém. Ez a pohár bújdosik, éljen a baráttság, mellyet ők úgy megszerettek, hogy meg kellett nekik magyaráznom , ’s ők is énekelték magyarul nagy örömmel. Ezt én látván, ajánlottam , hogy a’ kinek tetszik magyarúl tanúim, én jó szívvel tanítom ingyen. Melyre nem volt szünete a’ vivát kiáltásnak, hat-hét versen, ’s minden szavamra kiáltoztak , ajánlották baráttságokat, nem haszon-lesésből, hanem, mivel hangszerető barátokra találtak, nevünket könyveikbe íratták, kértek, hogy keressükmeg őket, ’s ígérték, hogy megtanúlnak magyarúl. Mely a magyar titeraturáranézve nagyon sokat tenne, ha divatba jőne, ’s még annál többet a’Magyarokról való nagyon tsekély ’s helytelen képzeteiknek megváltoztatására , mely az eddig általunk bejárt helyeken mindenütt uralkodik. A’ mi Eietzünk már el is kezdte, a’ magyar nyelv’ tanúlását, ’s nagy örömmel folytatja. (Adjon Isten neki előhaladást! Közlő), így eltelvén valami öt órányi idő, mellyet nem adnék ki éltemből öt esztendőért, midőn vége lenne az éneklésnek, kérdém egy jó barátomtól , melyik a’ burkus H. Wittgenstein. Élejbe vive, ’s ajánla neki is, ki egy szelíd, kedves tekintetű , szép testű ifjú, mintegy húszéves. Ez is megszorítván kezemet ajánlá magát, ’s kiköté, hogy ne urazzam , mert itt minden ember egyforma. Melyre midőn említeném a’Nagy Károly’ tudósokkal-társalkodását,’s az ő abbani magaviseletét, nagyon megörvendett, örömmel beszélgetett egy darabig, ’s más napra újra elhívott társaságába, mellyet örömmel fogadva megköszönénk, ’s elbútsúzánk a’ már oszló kedves tár