Nemzeti Társalkodó, 1838. július-december (1-26. szám)
1838-07-24 / 4. szám
NEMZETI TÁRSALKODÓ. Második félév. Kolozsvár, Julius’ 24ben, 1858. 4. szám. TARTALOM: A’ szép tavasz’ beköszöntésével a’ gyergyói tutajozó székelynek I) fáradtsága, II) jutalma, (Bocskor János) 25. 1. Párizsi játéktörténet, ( 000.) 29. 1. Most is léteznek Caligulák, de spártai elszántsággal bird fiák is, (Gy. f. i. Farkas Sándor) 31. 1. Angol törvényszéki esemény, ( 000. ) 32. 1. A’ SZÉP TAVASZ’ BEKÖSZÖNTÉSÉVEL A’ GYERGYÓI TUTAJOZÓ SZÉKELYNEK I) FÁRADTSÁGA, II) JUTALMA. A’ komoly képű tél’ eltűntével , midőn a’ bölcs’ szemeinek ezer ártatlan kellemekkel hízelgő szép természet soká tartott szendergéséből életre, erőteljes munkásságra lelt ébredezését gyönyörködtető virulásával jelenti; vagy egy tavaszi csendes napnak reggelén, keskeny körre korlátozott lakunk’ érzéketlen falai közül kilépni az újuló természet’szent keblébe , kétségtelenül kedves foglalatossága, legédesebb gyönyöre, ’s csak nem ellentállhatatlan vágya az eredeti épségben verő szívnek, elhiszem azért , mivel isteni végtelen jóságot , bölcseséget, halaimat, zavartalan örökös rendet, szakadatlan legszorosabb egybefüggést hirdet, és temérdek kedves örömekkel kínálkozik a’ természetben minden. Minden valamit szemeink megpillanthatnak, vagy legserényebben repdeső képzeteink elé idézhetnek. Emez, minden helyzetű emberrel közös, senkinek kényétől, vagy balhiedelem szülte, és gyáva félsz pártolta törvénytől nevűi függő, még is legkielégítőbb , legártatlanabb természet adta szabados örömet éldelni, magam is lelkem’ gyakori, sőt naponkénti gyönyörévé tűztem. Haj ide az érzékeny emberi szív, néha a’ vidám természet’ védelme alatt, a’ szépen mosolygó tavasz’ ezer színű bájainak közepette is tud komolykodni, és nem szégyenli fájdalom sujtotta könnyeket törölni. Különböztetve pedig: ha az elhunytaknak zöldellő sírdombjaira állunk, elmélkedni a’ sokak előtt legtiszteletesebb eredeti irományból, a’ természet’ szent könyvéből . »Ilyenkor a* bús érzet hívatlanul megjelenő bizonyos vendége szivünknek.— Tanúért együvé sem fáradok; a’ természet iránt mély tisztelettel hódoló öntudatom’ szavával, e’ részben reményiem egyesülend igazságra figyelő minden embertársak’ meggyőződése. A’ kedvező sors’ ritka engedelméből , távolról ismert bámat felejteni , egykor kiléptem az ifjodó természet’ kellemeinek körébe. Magas dombon elsenyvedt tetemek’hamvai felett állok. Néma csend lebege körültem , és az álmából alig serkent pacsirta csak akkor kezdé énekelni teremtőjéhez naponkénti szokott háláját. A’ sötét éjszaka is már megunta vala uralkodni a’ mindenségen, és pirúlva serénykedett a’ kormányt át engedni a’ nálánál győztesebb napnak. Figyelmemet legelőbbször is az egykor emberi alakban itten mulatott okos lények’ porait őrző sírhalmak vonák magokra. Keblem’ sok kivánatai versenyt szaladva serénykedések tudakolni: mi sorsok? mi egybefüggések ? mi foglalatosságok? és minemü örömeik a’ földtől örökös búcsút vett lelkeknek ? értelmem mesterkedett kielégítőleg felelni, mindazáltal,