Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-05-04 / 36. szám
ak pedig ez nem történnek, hanem a’ társaság annyi fölösleggel kívánna bírni, hogy a’ tehetetleneket táplálhassa , egyetlenegy eszköz maradna fen—melly azonban úgy látszik mindeddig kikerülé a’ socialisták figyelmét , de a’ minek alkalmazása ki nem kerülheti ha t.i. vagyon, tőkeérték ’s munka dij tekintetében egyenlőség hozatnék be — ’s ezen eszköz:a’ rabszolgát munkára késztő korbács. Valóban midőn a’ communismus vagyon-tekintetbeni minden különbség eltöröltetése által akarja kiforgatni sarkaikbul a’ mai állodalmakat, ezen kérdést látszik habár hallgat-» va de tisztán fölállitni. Mi kivánatos, elhagyva a’ mai társadalmi rendszert olly állapotba sülyedni viszsza ,hol — kivéve azokat, kik elég szerencsések résztvehetni a’ munka és tőkeérték körüli fölügyelésben — minden ember nyomora rabszolga leendő — vagy föntartva a’ mai erkölcsi rendet ’s a polgári szabadságot azon nyomort vagy ínséget, melly bennünket sújt, részint elviselni, részint tőlünk telhető módon enyhítni igyekezzünk, habár azt egészen megszüntetni nem bírjuk is. A’családi viszonyok fölbontatása, a’szükségekből önként kifejlett munkarendszer erőszakos eltépetése czélhoz soha nem vinnének. Ki a’ polgári társaságot okoskodó esze szerint alkotott mesterséges formákba kívánja szoritni, vétkezik azon örök törvény ellen , amellyről Cicero olly gyönyörűen mondja : „Igazi törvény a’ józan ész , melly a’ természettel egyezik, melly mindenkivel közös, állandó és örök. E’ törvény szólít kötelességünk teljesítésére parancsával, ez tart viszsza a’ rész ösvényétől tiltó szózatával. E’ törvénynek ellenszegülni vétek, azt megcsonkítni nem szabad , semmivé tenni lehetlen. Sem tanács sem nép (sem a’ közhatalom bármelly része, e’ törvény alól bennünket föl nem menthet; e’ törvényt egyenlőkép érti mindenki, ez uralkodik Romában, ez Athénében, ez áll főn ma állott hajdan’s ismerteték minden időben; örök változhatlan törvény fogja a’ népeket mindenkor körülövezni, egy leend mindenek ura ’s igazgatója. — Isten, ő ezen törvény feltalálója, megitélője, hozója. Ki ennek nem engedelmeskedik , az önmagát kerüli, ’s megvetve az emberi természetet — ha egyéb büntetésektől menten marad is — a’ természet büntető kezét ki nem kerülheti.“(Németkútfő után) A’*fiazdaengi Egyesület. Tagokká választattak végre egyszeri 10 pftnyi taksa mellett Ferenczy László gazdas. titoknok Zsibón , Hendel Lajos számtartó Bikason és Mihalek kasznár úr Gesztiben. Reményijük, hogy tagjaink szaporodásában mutatkozó gyarapodása ügyünknek ezentúl még inkább fog növekedni.—Végre sor Elérkezettnek mondá ki a’ korm. választm. azon időpontot, mellyben korábbi közgyűlési végzés értelmében egy titoknoki segéd alkalmazása végett csődület hirdettethetik. Az e’ hivatal elnyerésére megkívántató ’s hiteles bizonyítványokkal is tanúsítandó kellékek: becsületes tiszta jellem, fáradhatlan szorgalom, szerénység, mezőgazdasági tudományos miveltség és tapasztaltság, a’ magyar és német nyelvben literatúrai jártasság, fogalmazási jó tehetség, ez úttal még nótelen állapot é s egészséges testalkat. Egyenlő tulajdonságok mellett elsőség adatik azoknak , kik az érintett nyelveken kívül még az angolt és francziát is értik, ’s kik valamelly hazai vagy külföldi gazdasági intézetben a’ tanfolyamot bevégezték. A’ titoknoki segéd közvetlenül a’ titoknok alá van rendelve, ’s az szabja ki neki rendes foglalatosságát ’s teendőit. E’hivatalhoz 400 pftnyi évi dij van kötve, ’s e’ végett a’ titoknoki hivatalhoz postán teendő folyamodások bérmentve kerelnek ki; ismeretlenekre nézve azonban hiteles bizonyítványokon kívül a’ személyes bemutatás igen kívánatos. A’ folyamodások és csődület határ napja folyó évi junius harminczadika. Pesten, április 25-én 1845. Török János s. k. egyesül, titoknok. Dirid. (Beszély.) f. Egy párisi sivár kinézésű teremben, melly a’ st. madelainei utcza egyik házának negyedik emeletéhez tartozott, nagy szép férfi járt egykor mohón fel ’s alá, épen midőn forró nyári nap után utolsó pírját veté be a' nap a’ keskeny ablakokon át. ,Nem jé, mondá nyugtalanul; még sem jő; mi érhette őt ?4 ’8 maga felelvén kérdésére , ismétlé: mi érhette őt ? Reményiem, semmi! Ezen emberek szabadságróli sivár rikoltozásaikkal e’,zsarnokodraormoga, ,kik vadállatokként mindent széttépnek 's felmészárolnak, mi nem hozzájok tartozik ’s vért, mint ők, őrülten nem szomjaz, kényszeritnek bennünket, hogy minduntalan féljünk’s minden ajtókopogtatásra szivdobbanásaink válaszát halljuk. Istenem! miként szenvedheti ezt egy művész, kinek a’ szépet, fönségest, nemest szeretni ’s éreznie, a’ póriast, aljast gyűlölnie kell ’s megvetnie ! Lassú ajtó csikorgást halla’s gyorsan megfordult:,Ön az, Melánia!‘ kiálta korholólag ’s megrémülve;,ez öszszebeszélésünk ellen van:4 — „Ön, Charles, egyedül van“ mondá a’ fiatal hölgy, ki a’ falbani szőnyeg-ajtón lépett be ; „beszélni, hangosan beszélni hallám önt; szavai olly hevesen , olly ingerülten hangzanak , mi baj ? Szerencsétlenség, melly bennünket illet? Szóljon ön , mondja meg nekem, hogy mitől sem kell tartania“ .Ön miatt gyöngéden megindult hangon szólt közbe a’ fiatal férfi , kedves Melánia, mitől félhetnék én, hol rólam van a’ kérdés? Nem , nem kiálta ’s erősen tartá a’ leány kezét, ,ha félek, csak azon aggály kínoz, hogy szerencsétlenség érhetné azokat, kiknek szerencséje ’s nyugalma nekem minden fölött becses — „Kézhez adható ön a* levelet“ szóla halkan ’s elpirulva a’ hölgy, vagy tán—“ ,magával ön atyjával, Picard polgárral beszéltem?4 mosolygva viszonzá a’ férfi. ,Nem, szép polgárnőm , azt nem tevém , de a’levél bizonyosan kézhez van adva; czimzetemet ott hagyám ’s úgy hiszem, örömem lesz et tán még ma itt fogadni.4 — „Ó, Vincent úr, mi jó, mi nemes ön!“ csillogó szemekkel kiálta a’ fiatal leányka.— ,Vincent polgár !4 mosolygva viszonzá a’ fiatal férfi,újra megfogván a’hölgy kezét, ,és Charles, ön unokabátyja, kedves Melánia, mint elvégezek magunk közt.4 — „Ah, hogy annak úgy kell lenni44 mondá elszomorodva, „hogy félnünk kell az emberektől minduntalan! ’S mit tevék nekik? Mivel sértem meg őket? Gyűlöletjöket, jó ég ! mivel érdemlem ?44 — ,Legyen ön gond nélkül !– vigasztalólag szólt Charles ,épen most várom egy barátomat, ki látogatásul régen ígérkezett, ki eléggé hatalmas önt védeni, ki önnek útleveleket könnyen szerezhet , kinek szava előtt megnyílnak a’ korlátok és határok, ki olly tekintetben áll, hogy neve elegendő megszelídíteni a’ legvadabbakat.4—„Kicsoda az ?“ hivő mosolylyal ’s reményteljesen kérdé a’ fiatal leányka. ,Azt még nem mondom meg– válaszolt Charles, ,de meg fog vele ismerkedni. Ő engem mindig szeretett; javamról atyailag gondoskodott; most örömet reménytek neki tenni. Ezt látnia kell, itt — festőfámra mutatott, hol befödött kép vala — ,ide vezetendem őt ’s midőn szemei villogandnak, keblére vetem magam , mindent megmondok neki ’s nem kétlem, ő fog, neki kell rajtunk segíteni! E’ pillanatban dobogás hallatszék a’ lépcsőkön. Charles aggálylyal felhallgatva mutatott a’ titkos kijárásra ’s a’ fiatal leány fürgén szökött ki, bucsuköszöntéseket inte neki, miket ő mosolygva’s némán viszonzott. Azután mindjárt izmos kézzel feltolaték ’s nem akarván legott tágítani a’ závár, erősen megrázaték az ajtó. ,Megállj ! egy perozig, polgár !” kiálta Charles, eltolva a' závárt ’s kezét örömmel kiterjesztve hozzá téve : ,Ön az? Ő mi vágygyal vártam önt, kedves, atyai barátom !4 — „Unaloműzésül magánybeszélygetéseket tartasz, Vincent polgár?44 mosolygva válaszolt a’ belépő: „hogyan ? vagy tán szép polgárnő társaságában vagy ?“ Ha e’szavainál a’ férfira ’s nem megfordulva az ajtóra, hol két más személy lépett be, nézett volna, nehezen kerülendő ki figyelmét Charles Vincent sötét arczpirja és szinváltozása.Igy észre nem véve azt. Vincent azonban mentegetőzheték vala, hogy azok, kik őt környezék, meglepetés miatt szökteték arczába a’ vért, mert mind hármam a’ jelenkor legkitűnőbb férfiai közé tartoztak ’s nimbuszszal valának körülsugározva, mellyszintúgy képes volt lelkesedést, mint rémületet ’s teronyt ébreszteni. — Elseje a’ szobába lépőknek közép tar—