Nemzeti Ujság, 1848. január-április (42. évfolyam, 618-687. szám), Nemzeti, 1848. május-június (42. évfolyam, 1-43. szám)
1848-04-16 / 679. szám
679. szám 1848. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 ft, borítékkal 6 frt, postán hetenkint kétszer küldve 6 frt 24 kr, négyszer küldve pedig 1 frt 12 kr ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egyegy év. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölveszgyegy hasáb-sorért apró belükkel öt ezüst kr. számittatik. Negyvenkettedik év. NEMZETIT ÚJSÁG. Alapitá KULTSÁR ISTVÁN, kiadja Özvegye: MBBSDeva Vasárnap apr. 16-Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zöldkert utcza 488. szám alatt földszint a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levele a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem közlendőnk. TARTALOM. Magyarország és Erdély. Pest, april 15. — Uj rokonszenvi nyilatkozat. — Országgyűlési közlemények. (April 1kei permanens országos és kerületi ülések. Üdvözlő beszédek és válaszok. — Vidéki hírek. — Balassa-Gyarmatról. (Értekezés Oroszország politicájáról Magyarország irányában) Hevesből (közgyűlés). — Az Oláh-magyar fiatalság cáfolata. — Nyilatkozat. — Külföld. Ausztria. Olasz-, Franczia-, Német-, Porosz-, Spanyolország. Anglia. Törökország. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Pest, apr. 15-kén. Batthyány Lajos, Kossuth Lajos és Széchenyi István estel 9 órakor megérkeztek Budapestre, és példátlan lelkesedéssel fogadtattak. Önkénytes legnemesebb neme volt ez az ovatióknak, egy a hazai érdemeket elismerni tudó, józan, okos, önmagát becsülő, önerejében bízó néptől; önkénytes és legnemesebb neme azon rokonszenv nyilvánításának, melly a befejezett országgyűlés által lerakott politikai elvek iránt és ezen alapelvek személyesített képviselői — a ministerek — iránt a kebleket élteti. Ama lelkesedésnek, mellyel a nemzet a martius 17-ki kir. leiratot és a ministerelnök kinevezését, mint szinte a ministerjelöltek neveit is üdvözlé, és ama határtalan ragaszkodásnak, mellyel a haza, az országgyűlés iránt, és az ott előbajnokoskodó politikai notabilitások iránt tanúsított, sajátszerű ellentétét láttuk, azon közönyös, sőt bizodalmatlan manifestatiokban, mellyek ugyanazon országgyűlés és ugyanazon ministerium irányában a legközelebbi napokban a sajtó utján és a központi közönség részéről is sünnen föltünetleztek. Egy részről roppant s nyugtalanító tevékenységben szemléltük az izgató elemeket, mig más részről — s pedig a legnagyobb sokaságnál—aggodalmakat s levezettetést tapasztalánk___Mindenki azt kérdé: váljon hova fog vezetni, ha a fejet emelő sokak által épen conmimisticus akarásokká bélyegzett izgatásoknak féket nem adunk; hova fog vezetni, ha azon elvet, melly kinyeretett, túlszárnyaltatni engedjük; hova fog vezetni, ha a pragmatica sanctionak viszonyait, magyar hűség határai közt nem tiszteljük? Illy értelemben s illy okrök kíséretében szólíttattunk föl, s buzdiltattunk barátink és a békés ipar s forgalom tisztes utani munka s kereset után törekvő polgártársaink által, miszerint a kedélyek csillapítására csekély körünktől kitelhetőleg hatni mi is törekednénk. Mi is a szellemi s anyai iparnak életiskolájában töltök lapjainkat. Büszkéknek érezzük magunkat az iparosok tisztes osztálya közé számíttatni. Nincs a hazában nálunknál hőbb közremunkálója, miszerint a dolgok, hova előbb azon fokig kiferjenek,hogy a forradalomnak kinyert magas eredményeiben fekvő állapotok consolidatiojára, az ország kivívott függetlenségének életbeléptetésére, a túlhágott lelkesülés csendesitésére, a párttusáktóli tartózkodásra s egymásnak a szabadság, egyenlőség s testvérrokonság alapelvenn ölelésére inthessünk. Minket azonban mind e mellett is nem annyira aggasztottak azon folyton folyó mozgalmak, mikben az iparosztályhoz tartozó barátink közvetlenül láták a veszedelmet, mint aggasztott maga azon ok, mi ezen mozgalmakat (nem annyira mint okozatot, hanem inkább ama főok s föbaj elhárítására való eszközt) előidézte. Ugyanis: Fájdalmas hitünk az vala, hogy mindazok után miket a malt. 28.és 31 es resolutók közt közbefekvő vészterhes napok alatt tapasztalánk; mind pedig azok után, miket a mart. 30kén kelt királyi concessiotól kezdve egész a ministerium megerősítésének s a charta királyi megszentesitésének perczeig, mind küleuropai, mind pedig birodalom-kapocsi bonyodalmak közt átéltünk, a lelkesitésnek, az agitatiónak nem volt szabad megszűnni; de sőt nem volt szabad megszűnni ezen agitatiónak s a nemzet lelkesülésének olly irányban s egész odáig, miszerint a birodalmi kormány világosan olvashassa az idő jeleiben, hogy a honatyái és a lelkes ministerium által követelt concessióknál hasonlítatlanul terhesebb állapotok fenyegetik a birodalmat s nehezkedhetnek a hazára, ha a mart. 31 di resolutio vagy a sanctio elmarad. És ime, ebben fekszik azon látszólagos politikai anomáliának egyszerü kulcsa; minélfogva, az e határig olly üdvös, mint eszélyes agilanos mozgalom a sajtóban úgy, mint más demonstrációkban is, egész az országgyűlés és a ministerium elleni antipathiákig barangolt szét; antipathiaig az ennyi áldozatot olly magasan föndobogó kebellel hozott nemesség ellen; antipathiáig azon férfiak ellen, kik a haza ügyét annyi odaadással, annyi lelkesedéssel, annyi honszerettel, annyi hősies elszántsággal, annyi munkássággal, annyi okossággal vezérlék,a mig tulajdonképen ama kis fractio, melly itt a barricadeok pártjának neveztetik, valószínűleg szinte csak a fölebbi számításból szórta az istenben boldogult spectabilis, ezopfos, táblabirói politika ciket, azokra, kik épen e czimeket eltemetek. Mi a viszonyokat e tekintetben így látjuk, így tudjuk, így lógtuk föl. Vagy ha nem, akkor a nemzet fölött őrködő gondviselés megáldja a népet annyi életokossággal s ösztönszerű tapintattal, hogy a barricade pártpolitikának elhintendő magvai nem fognak az élet termő földjébe juthatni A hazai journalirodalom azonban most már új phasisba lépett, polgárok! A lehunyt országgyűlésnek annyi eréllyel, annyi fáradalommal, annyi tevékenységgel, annyi hazafi önfeláldozással megszerzett törvényeikkel meg vannak erősítve. A haza, magna chartáját, jogelvben s oklevélben kivítta!... Az első magyar felelős ministerium kormánya megindult. Mi mind a mellett, amik történtek, s amiket utóérni segített a szerencse istene, még eltiporva nem látjuk a bécsi bureaucratai absolutismust. Az meghajlott, de megtörve nincs. Már csak az is, mi a legközelebbi 14 nap alatt történt, mindig arra mutat, hogy annak százados kítségtelensége m még mostani végvonaglásában is érezteti magát. Még most sincs itt az idő nyugodalomra s passivitásra inteni;még mindig buzditni s tüzelni kell a polgárokat ellene; figyelmeztetni a dynastiát, hogy szünet nélkül veszedelemben van, amig e hydra által környeztetik. Ez azonban nem jogosithat fölelőlegezni a bizodalmatlanságot az újonan alkotott törvények és a ministerium tagjai iránt, kik épen e szörny legyőzésénél lelkes föláldozással s becsületességgel fáradoztak; kik a chartában kimondott s a haza által elfogadott alkotmány fokának személyesített képei. Mindaddig, amig a birodalom határain az európai szabadságnak s civilisationak közös ellensége hatalmas erővel táboroz, nincs itt az idő akár a pragmatica sanctio foederatiója alá összesült népek s nemzetek egymásközti túlsúlya fölött, akár pedig ezen túlsúlyon épülhető eventualitások fölött disserálgatni, hanem kerülve minden legkisebb érintést s nyilatkozatot, melly a birodalom pragmaticai alkatrészét tevő nemzetek féltékenységét felkelthetné, törekvéseinknek a szabadság közös ihlete által lelkesült népek egy érdekké, egy elvi politikai testté s hatalommá összeforrasztására kell irányozva lenni. Irányozva kell lenni nem azon elveknek túlszárnyalására, mellyek a ministerium személyzetében képviselve vannak, hanem ezen elveknek egész kiterjedésükben keresztülvitelére. Irányozva kell lenni a viszonyoknak nem bebonyolítására, hanem következetes életbetételére; s irányozva kell lenni oda, hogy hallgasson minden elvfokozati divergentia mindaddig, mig külellenség fenyeget, és mindaddig, mig már csak az olasz, a német s a lengyel nemzeteknek, constituálásukra fordított törekvéseik is, még odáig fejleszthetik ki külviszonyainkat, hogy e hazának a maga függetlensége megőrzésére hű polgárai minden csep vérét közös igénybe kellene vennie. Pest, april lükén. Felelős miniszereink tegnap egy negyed tiz órakor érkeztek meg Pozsonyból. A főváros irántuki bizodalmát, kitörő lelkesedéssel nyilvánitá. Az ég könyezett örömében... áldást hozó cseppjeivel öntözvén a földet... Legyen az boldog előjele, azon áldásnak, mellyet a nemzet felelős kormányától vár !... Az elfogadás részleteit elősorolni, nem e rovatba tartozván, azt másutt közlendjük... itt egyebekről néhány szót... Azon bizodalmát, mellyet a nemzet, a jelen ministerium iránt, olly kitűnő jelekben nyilvánított... részünkről teljes örömérzettel osztjuk... bebizonyítottuk ezt avval is, hogy mi voltunk elsők, kik a journalistikában e bizodalmát megszavaztuk ... Ezt tennünk polgári kötelességünk kettős érzete parancsolta. .. Először is az, mert teljes meggyőződésünk szerint a jelen pillanatban, csak e férfiak polgári becsületessége, önföláldozó tevékenysége s kitűnő észtehetsége, — környezve azon bizodalomtól, mellyre a nemzet kebelében hazafias erényeik által méltán számithatának — lehetett képes arra, hogy a dolgok ezen váratlan uj fordulatában, a nemzetek azon legdrágább kincsét, mellyel az örökgondviselés valahára a magyart is megajándékozá... a népszabadságot, az életben is áldást termővé tegye... Másodszor az, hogy példát mutassunk azon honfiaknak, kik velünk együtt a dolgok múlt állapotában , nem tartoztak azon párthoz, mellynek soraiból a jelen ministérium kiemelkedett... hogy lássák ők is, miszerint önkeblünk sértett hiúsága, soha nem lehet temetője a hazafius kötelességeknek, s miszerint balgaság, sőt polgári bűn volna még most is — istennek hála — egy összeomlott rendszer dicstelen romjain keseregni; midőn előttünk nemzetünk jövő nagyságának viruló élete áll!... És miért is volna megsértve hiúságunk?... hiszen nem a mi elveink buktak meg, hanem a vén Európának egész politikai korhadt rendszere omlott össze, s rég megérdemlett sírjába szállt. És nem voltunk e mindnyájan már rég időtől munkások e korhadt épület lerombolásában? De igen, mindnyájan munkások voltunk ... a különbség köztünk csak az, hogy míg az egy rész, könnyebben vélt czélt érni, ha az épület sarkköveit egyenként szedi ki, attól tartva, hogy az épület hirtelen összeomlása, magukat a munkásokat is eltemetheti, addig a másik rész, bátrabban rohant az épületnek, hatalmas kosokkal döngetvén annak falait.... és a siker az ő számításuknak felelt meg ... de nem tagadhatjuk, hogy a másik rész hozzájárultával is___ Közös vágyaink teljesültek tehát, midőn ez épület összeomlott... nincs oka közülünk senkinek keseregni, s ki volna azon bohó, hogy most miután az épület összeomlott, s a munkások sérthetlenül maradtak, azon sopánkodjék, hogy nem az ő, hanem más terve szerint omlott össze ? ... Ez valóban, nem volna egyéb, mint kislelkü alacsony hiúság!... Mi részünkről, örömmel üdvözöltük a történteket, mert bennük szívünk legforróbb vágyai teljesültek... s hogy a sors, gyorsabban és jobban teljesítette helyettünk azt, mit mi hangya munkákkal évek hosszú során át sem bírtunk volna teljesíteni.... ezt nem resignatióval, hanem az örökgondviselés iránti hálás kegyelettel fogadtuk_és igy kelle, és igy kell azt fogadni e haza minden becsületes polgárának... Béke tehát és egyetértés mindnyájunk közt... temessük el mind két oldalról a múltak reminiscentiait azon sírba, mellybe a népszavában nyilatkozó isten szavának dörgése lerázta a népszolgaság bilincseit!__ Kinek volna, ez uj világban kedve, még tovább is csugni a lehúnyt idők politikájának a testamentomi tanain.... midőn a népek megváltója, revellálta az örök igazság uj testamentomát.... Ám legyen, a kinek tetszik, örök zsidó... mi nem leszünk !... A magyar pénzügyminiszer ma délutáni öt órakor tévé első hivatalos látogatását s így hivatalának átvételét a nemzeti kincstárhivatalban. Pest, áprilökén. Ismét egy új rokonszenvi nyilatkozat. Mint az egyesek életében, úgy a sorskegyelte nemzetekében is vannak időperczek, mikor bizonyos nagyszerű siker után szerencsét kívánni nem hízelgés, nem öncsalódás. A sikert küzdés előzi, s csak a ki e küzdésben dálnokul kitart — csak az érdemli meg a diadalkoszorút. A nemzetek most egymásután küzdenek, de olly eredménnyel mint a franczia, s olly szerencsével mint mi, nem küzdött egy is. És ezért méltán kívánhatunk szerencsét nemcsak egymásnak min magunk, hanem kívánhatnak nekünk az idegenek is. Íme itt mutatjuk be „a Budapesten lakó angol polgárok üdvözlőiratát a magyar nemzethez 14 (angol eredeti után).