Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)
1848-09-21 / 114. szám
s ha volna is ellenök észrevétele, senki arra ne magyarázza, mintha a törvényeket nem akarná megtartani; a többi kivonatok iránt pedig részint már intézkedett, részint majd a ministérium útján kiadandja határozatát. Szóval a küldöttség is egészen Inában járt, de még* is. . . nem járt hiában, mert magával hozó újság gyanánt ő felségének neve alatt kelt egy kéziratot Jelacsicshoz, mellyben őt, ki a törvény ellen fellázadt, ki őrsége törvényes rendeleteinek fegyveres kézzel ellene szegült, kit ő felsége pártütőnek nyilatkoztatott, — most minden ministen ellenjegyzés nélkül, tehát a törvény ellenére hivatalaiba, mellyekről gyanúsítások alapján függesztette fel, visszahelyezi, őtet eddigi eljárásáért (t. i. hogy a törvény a törvényes kormány ellen fellázadt) megdicséri, s azon várakozását jelenti ki, hogy tovább is az összes birodalom érdekében olly hű leyális ember lesz, mind eddig volt. Valóban illy rettenetes dolgok csak onnan magyarázhatók, hogy a király, mint maga is mondja, beteg, — de már az csakugyan tűrhetetlen állapot, hogy a király betegségével, a titkos camarilla, a nem felelős udvari tanácsadók annyira visszaéljenek, hogy szegény hazánknak szabadságát, alkotmányát, nemzeti lételét semmivé tegyék, s a király és törvény elleni pártütésre a beteg királynak mintegy helyeslését függesszék reá. Az ország ekként el lévén árulva, a királytól, kinek ministerei valánk, elgyengült egészsége miatt igy el lévén hagyatva, s a pártütés ellenünk a királyi név tekintélyével gyámolitva, a ministeriumnak természetesen resignálnia kellet. István nádor a lemondást elfogadta, de más ministerelnököt mindjárt nem nevezett, az ország tehát felelős kormány nélkül volt. Azon ponton állottunk, hogy amire a bécsi cselszövények működtek, ami végett Jelacsics fellázadt, l. i. hogy ne legyen magyar ministérium, csakugyan teljesedni fog , s visszaesünk a bécsi camarilla járma alá. Ezt nem engedhetők. A képviselő ház kötelezte a lelépett ministeriumot, folytassa hivatalát addig, mig más ministerium alakittatik: s a többiek nem akarták, én és Szemere kötelességünknek véltük megtenni, s a ház osztatlan bizalommal kisérő cselekvésünket, mellyet arra használtunk, hogy letegyük a magyar hadseregnek alapját , s pénzerőt biztosítsunk az ország védelmére. Fent nagyon haragudtak, de mi azt mondok : itt az országban ministen ellenjegyzés nélkül senki sem parancsolhat, tessék ministerelnököt nevezni, annak kezeibe leteszszük a hatalmat, de másnak nem. Használt — mi lehetetlenné tettük magunkat, de a ministeri kormányformát s vele Magyarország ,önállását megmentettük. Gróf Batthyány Lajos ministerelnökké neveztetvén, uj ministerium alakításával bízatott meg. Egyszersmind megérkezett a hír, hogy a pártütő Jelacsics beütött az országba. Batthyány a ministérium alakítására feltételül kötötte , hogy ezen pártütat ő felsége az országból kiparancsolja. Háromnapig vártunk a válaszra. Ez alatt érkezett híre Teleki Ádám borzasztó árulásának. Ez alatt szólíttatott fel a nádor, hogy mint az ország főkapitánya, nádori kötelessége szerint menjen személyesen védeni az országot. Mit ő teljesített is. Végre megérkezett a király válasza. Batthyány miniszerelnöknek elfogadtatott, de a pártütőnek az országbeli kiparancsoltatása iránt a felsége azt mondá, hadd lássa először, minő egyéneket teend Batthyány javaslatba miniszerekké, s neheztelőleg szólt, miért toborzunk katonát s miért bocsátunk ki papirospénzt. Értsétek jól meg hazámfiai. A beteg király nevében az adatik tudtunkra , hogy az, valljon ő felsége kiparancsolja-e a vétkes pártütőt, ki hazánkat jogtalanul megtámadá, s Budának elfoglalásával fenyegetőzik , attól függ Péter vagy Pál lesz-e ministeri candidátus ? S a beteg király nevében rosszalják, hogy védeni akarjuk az országot védeni, a királyi széket, a pártütés ellen, mellyel udvari cselszövény hazánkat megszállotta. Tehát sancho nélkül szabad volt pártot ütni? de mi védelem nélkül görbüljünk meg a járom alá s adjuk fel hazánkat gyáván hűtlenül! Irtózatos minő játékot űznek a beteg király esküjével. Sokan roszalják talán, hogy ezen elválasztó perczben azon bizalomnál fogva, melly a legközelebbi napokban csekély személyem iránt nyilvánult, nem ragadtam kezeimbe a hatalom gyeplőjét a haza megmentésére. Nem — hazámfiai — én ezt nem tevém, sőt minden erőmmel oda dolgoztam, hogy gróf Batthyányt reá birjuk , alakítson ministerumot, még pedig akként alakítsa , hogy én s minden olly név mellőzve legyen, melly ürügyül szolgálhatna a királyi helybehagyást megtagadni. Istenemre esküszöm, csak igy lehetett a haza megmentésére időt nyerni. Elmondom röviden okaimat: A nemzet elébe vetett kelepcze nagyon is világos volt. — Bármi borzasztó tömege nehezedett is hazánkra az árulásnak, — mégis van a jogban s igazságban annyi erő , hogy nem mernék a beteg király nevében Jelacsicsnak az országbai beütést világosan megparancsolni; nem mernék a katonaságot a törvény iránti engedetlenségre világosan utasítani. Ámde most azt gondolák: Batthyány feltétele nem tévén elfogadva , ő le fog mondani az elnökségről, új elnököt rögtön nem lehet nevezni, mert a beteg király Bécsben van, a nádor a táborba ment, kormány nélkül azonban az ország egy percig sem lehet, azt hitték tehát, hogy a sok hitszegés által méltán felingerlett országgyűlés ragadja kezébe a végrehajtó hatalmat, s vagy dictaturát, vagy provisorius kormányt állítani. És ekkor készen van az árulás által annyira óhajtott ürügy— a beteg király nevében azt mondani: imhol Kossuth , Nyáry vagy nem tudom ki — kezekbe ragadták jogtalanul a kormányt, levetkőztették a nádort törvényes hatóságából, kivették a király kezéből, a kormány nevezési jogát, most tehát már a király parancsolja, hogy Jelacsics nyomuljon előre Budáig , űzze el a király jogait bitorló kormányt, s helyezze be ez s ez ministereket, kik között pénz- és hadügyi, kereskedési, s külügyi ministerek nem voltak volna, a többiek pedig azon vétkes camarillának tagjai voltak volna, melly hónapok óta ármánykodik hazánk szabadsága ellen, s kész vért ontani, az országot lángba borítani, a királyi széket a hitszegés utján veszélybe dönteni, csakhogy elveszett hatalmát, minden áron visszakerítse. Éhez járult még, hogy a nádor a hellyett, hogy most az ország védelmében vezérkedik, itt hagyta volna az országot, s jöttek volna parancsok királyi névvel, hogy a katonaság ne merjen a provisorius kormánynak engedelmeskedni, Jelacsics ellen ne merjen senki harczolni, ne merjen senki önkénytesnek beállani, ne a magyar banknottát elfogadni, szóval lesve lesték az ürügyet, hogy az ország védelmi ereje elzsibbasztatván, a szegény magyar nemzet védtelenül semmisüljön meg, s kitöröltessék a nemzetek sorából. S most ítéljen minden igaz hazafi. — Nem követtem volna-e el a hazát veszélyeztető bűnt, ha az irántam nyilatkozó bizalomtól elszéditetve, s engedve azon méltó indignaliónak, melly minden igaz magyar kebelt elfoglal, megadtam volna az árulásnak azon ürügyet, mellyre olly régen hiában várakozik. Nem, én azt mondom, ha van egy mákszemnyi érdem életemben , ha van, a miért hazámfiai szives hajlandóságát megérdemlem, az által érdemeltem meg, hogy ezt nem tevem. A képviselőház pedig , mert egyhangú nyilatkozatával Batthyányi ministérium alakítására reá bírta, s Batthyány , hogy ezt elvállalta , a nemzet köszönetére érdemes. Most csak az minden hazafi teendője, hogy készüljünk a védelemre addig, míg a nagy bajjal tartogatott törvényességi formák megbuktatására az ármány és árulás újabb ürügyet nem talál. Keresend s találand kétségtelenül, mint a farkas Aesopus meséjében a bárány ellen talált. De már csak holnap is készültebbek leszünk, mint tegnap valánk, s a farkas nem bárányokra fog bennünk találni. Gondolkozzatok, lelkesüljetek s fegyverre, fegyverre!! az elárult hon védelmében, a hazánkat megszállott ellenség ellen. Őt megbuktatva, megbuktatjuk a gyalázatos camarillit, s a szegény beteg király, s a szegény elárult hon mentve leszen. — Kossuth Lajos. 450 (A osztrák ministerium emlékiratának vége.) Végre bizodalmatlanságot gerjesztőknek kell látszani a magyar ministeriumból kifolyó azon kísérleteknek is, mellyek a pozsonyi országtörvény intézkedéseinek ellenére, a Magyarhont az örökös tartományokkal közösen érdeklő viszonyokért fölállított ministériumból külügyi ministériumot akartak csinálni, mi különösen két egyénnek Frankfurtba küldése és a budapesti képviselőházban tett ministeri nyilatkozatok által előkészíttetek, s már teljesedésbe volt veendő. E lépések, a belkezelés külön ágaiban tett számos határozatokkal együtt, Magyarországnak a többi osztrák tartományoktól elválását sokkal tulvitték azon vonalon, mellyen belől teremheti csak meg a pragmatica sanctió a czélzott áldásos eredményeket S pedig csupán ez a közös s maga a ministerium által is elismert birodalmi alap, a két státusrész kölcsönös viszonyai számára. Az előrebocsátottak után a következő három kérdés megoldása fordulhat elő. a) Azon változtatások, mellyekét a magyar országkormány 1848-ik év márczius havától kezdve tőn, öszhangzásban vagy ellenkezésben vannak-e a pragmatica sanctióval? b) E változások az összes birodalomra vagy annak egyis részeire nézve hasznosak-e? c) Jogosítva volt-e az uralkodó illy engedményeket az összes birodalom egy részének nyújtani? Mi az első kérdést illeti, magának a pozsonyi utósó országgyűlésen hozott törvénynek tartalma két pontban összeférhetlennek látszik a pragmatica sanctióval, minthogy ennek következő szavai: indivisibiliter et inseparabiliter, az István főherczegnek nyújtott hatáskör terjedelme által megsértetnek. Mert a királynak az országbeli távolléte esetére célzó illy hatáskör a királyi hatalom attribútumait támadja meg, a király mellé egy második nem fejelős egyént helyez , kinek intézkedései igen könnyen jöhetnek a királyéval ellenkezésbe. Ez által a pragmatica sanctio indivisible impériuma meg van támadva, s így az országgyűlés ezen határozata érvényesnek s fentarthatónak nem tekinthető. Szintúgy az országtörvény ama határozatainak, melylyek külön kereskedelmi- had- és finanszministeriumot alkottak a nélkül, hogy az összes birodalomra vonatkozó viszonyokat megalapítanák, okvetlenül a monarchiát körülfonó kötelékek felbomlására kell vezetni. Már előlépések tétettek a sereg, a nyilvános hitel és az ahhoztartozó nyilvános intézkedések különválasztására, s az imperium inseparable rövid idő múlva még a külviszonyokban is valótlanná válik, ha ama nézetek, mellyek a magyar koronának önálló külpolitikájáról szólottak, teljesülésbe mennének.Mindazon intézkedés, mellyet a magyar ministerium a sereg feletti főparancsolat tárgyában ő felségénél az osztrák-német ministerium tudta nélkül keresztülvitt, mint fentebb már említteték, össze nem fér a pragmatica sanctio szellemével és czéljával, de a pragmatica sanctio által kitűzött iránytól még sokkal kárhozatosb eltávozásként tűnnek fel a magyar ministeriumnak a hads financzkezelés, úgy szintén a kereskedelmi ügyekben önfejüleg tett lépései. ’Azon kérdés iránt: valljon a ministeriumnak márczius óta követett eljárása áldásdús eredményekben nyilvánult-e vagy nem? alig lehet valaki kétségben, ha Magyarországnak jelen helyzetét közelről vizsgája. Az osztrák-német tartományok csak örvendő részvéttel kísérhetnék, ha Magyarország az eddiginél élénkebb virágzásnak indulna, s különelelős ministeriuma által minden reményteli előnyöket elérhetne. De igy létesítve, s a pragmatica sanctiotól s annak valódi értelmétől eltávozva, a magyar ministérium magában az általa kormányzott királyságban is zavart, a forgalom fenakadását annak szomorú következményeivel együtt, továbbá a vagyonosok s jó gondolkozások félelmét s bizodalmatlankodását, végre pedig a polgárháborút idézte elő. A Tisza és Duna alvidékein történt események a jó hazafinak a legszomoritóbb képet tüntetik fel. A magyar ministerium sergei s az ellenfél sorai a harczba ugyanazon zászlót viszik, túl és innen olly katonák küzdenek, kiknek esküjüknél fogva testvérként kellene egyesülniük, különösen kiterjed ez ugyanazon ezred osztályaira is, mint p. o. az 5ik tüzérezredére. Mit lehet már ezentúl várni illy meghasonlott sereg fegyelmétől s katonai szellemétől? és ezen iszony s anarchiai zavarok tüzelhetnek-e tovább, s képviseltetnek-e valahol ? így a császárság elleneinek kilátás nyílik azon diadalra , a birodalom hatalmának felbomlását, a polgárháború szétterjedését, a köz- és magánhitel összezavarodását mielőbb szemlélhetni. A különszakadásnak a magyar ministérium által követett ezen ösvényén, sem Magyarhon, sem a vele testvérisült szomszédországok részére nem áradhat üdv; s ha nem külellenségek, akkor belviszály fogja azon véres tanítást adni, hogy a pragmatica sanctio nemcsak pergamentre irt szó, melylyet önkényileg magyarázni s egy oldalról csaknem semmivé apasztani lehet;—koránsem az, de a népek szivébe irt s azok jóllétét, nyugalmát, elégülését magába foglaló törvény, melly ellen bűnös kezet megtorlatlanul senki sem emelhet. A korlátolt nézet, mellyből a magyar ministerium a pragmatica sanctio felfogásában s alkalmazásában kiindulni látszik, sem fentarthatónak, sem üdvösnek nem tekinthető. A régi országrenndek és országképviselők ezen szent szerződésében nem csupán arról a kezesség fekszik, hogy Magyarország, Ausztria és Csehország koronái egy s ugyanazon főn egyesítve nyugosznak, s hogy a szövetkezett népek és állományok minden külsses megtámadások ellen egymást kölcsönösen védik, s hadierővel támogatják, a régi kötmény a régi értelemben oda is magyarázandó, s azért érdemel mély tiszteletet, mert szerinte egyik népnek a másikat az anyagi és szellemi kifejlődésben elősegíteni, s az erre kölcsönösen vezető eddigi eszközöket nem szétrombolni, sőt a viszályt és a meghasonlás csíráit eltávoztatni kell. Azon fontos kérdésre nézve, melly az 1848ik év március hava óta a magyar kormányzat alapjaiban történt változtatásokra vonatkozik, azosztrák-német ministerium csupán a főmomentumok megemlítésére fog szorítkozni: „A főbb viszonyokban, mellyek az osztrák-német tartományokat a pragmatica sanctio által Magyarországgal összekötik, még az 1845-ki márcziusi események előtt is az ausztriai császár önerején és az egyes tartományok beleegyezése nélkül változtatást nem tehetett volna. A régi korlátlan császári hatalom nem létezett s nem gyakoroltaték olly kiterjedésben, hogy az ünnepélyesen kötött szerződések és rendi határozatok önkényileg megváltoztathassanak, vagy megszüntethessenek. De a legfontosabb közjogi alkuk közé tartozott a következési jog meghatározása. A pragmatica sanctio azon alaptörvény, melly alul jutott az uralkodó az összes monarchia trónjára. E törvénynek sértetlen fentartása, nem pedig szabad kénye szerint változtatása volt a status fejének hivatása. Még határozottabban áll az illy tétel 1848-ik [év ]márczius 15-kétől [fogva. Mert a marczius 15-ki patens által ő felsége constitutiot adni ígért minden szláv, német és olasz tartományoknak. E perez óta a törvényhozó hatalom nem vala, mint régen kizárólag a monarchánál. Következőleg az osztrák-német tartományok Magyarországhoz alapviszonyait és jogvonatkozásait érdeklő pragmatica sanctionak változtatása vagy korlátozása ez idő óta nem tekintethetett definitív erővel bíró intézkedésnek, s Magyarország rendeinek az osztrák tartományokkali viszonyokat illető minden státusjogi kérdéseknél ezen a lelki patens által történt nagy változást szemek előtt kellett volna tartaniok, annál is inkább, mert miként a tények sora bebizonyítja, előbb lépett az osztrák-német felelős ministérium életbe, s előbb terjesztettek elő a státusadósságokbani osztozást illető követelések, hogysem a pozsonyi országtörvényekre királyi megerősítés nyujtatott volna. Ezen megjegyzés elég an-