Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-09-21 / 114. szám

s ha volna is ellenök észrevétele, senki arra ne magya­rázza, mintha a törvényeket nem akarná megtartani; a többi kivonatok iránt pedig részint már intézkedett, részint majd a ministérium útján kiadandja határozatát. Szóval a küldöttség is egészen Inában járt, de még­* is. . . nem járt hiában, mert magával hozó újság gyanánt ő felségének neve alatt kelt egy kéziratot Jelacsicshoz, mellyben őt, ki a törvény ellen fellázadt, ki ő­rsége tör­vényes rendeleteinek fegyveres kézzel ellene szegült, kit ő felsége pártütőnek nyilatkoztatott, — most minden mini­sten ellenjegyzés nélkül, tehát a törvény ellenére hivatalai­ba, mellyekről gyanús­ít­ások alapján függesztette fel, visszahelyezi, őtet eddigi eljárásáért (t. i. hogy a tör­vény a törvényes kormány ellen fellázadt) meg­dicséri, s azon várakozását jelenti ki, hogy tovább is az összes bi­rodalom érdekében olly hű­ leyális­ ember lesz, mind ed­dig volt. Valóban illy rettenetes dolgok csak onnan magyaráz­hatók, hogy a király, mint maga is mondja, beteg, — de már az csakugyan tűrhetetlen állapot, hogy a király betegségével, a titkos camarilla, a nem felelős udvari ta­nácsadók annyira visszaéljenek, hogy szegény hazánknak szabadságát, alkotmányát, nemzeti lételét semmivé tegyék, s a király és törvény elleni pártütésre a beteg királynak mintegy helyeslését függesszék reá. Az ország ekként el lévén árulva, a királytól, kinek ministerei valánk, elgyengült egészsége miatt igy el lévén hagyatva, s a pártütés ellenünk a királyi név tekintélyé­vel gyámolitva, a ministeriumnak természetesen resignál­­nia kellet. István nádor a lemondást elfogadta, de más minister­­elnököt mindjárt nem nevezett, az ország tehát felelős kormány nélkül volt. Azon ponton állottunk, hogy a­mire a bécsi cselszö­­vények működtek, a­mi végett Jelacsics fellázadt, l. i. hogy ne legyen magyar ministérium, csakugyan teljesed­ni fog , s visszaesünk a bécsi camarilla járma alá. Ezt nem engedhetők. A képviselő ház kötelezte a le­lépett ministeriumot, folytassa hivatalát addig, mig más ministerium alakittatik: s a többiek nem akarták, én és Szemere kötelességünknek véltük megtenni, s a ház osztatlan bizalommal kisérő cselekvésünket, mellyet arra használtunk, hogy letegyük a magyar hadseregnek alap­ját , s pénzerőt biztosítsunk az ország védelmére. Fent nagyon haragudtak, de mi azt mondok : itt az országban ministen ellenjegyzés nélkül senki sem paran­csolhat, tessék ministerelnököt nevezni, annak kezeibe le­­teszszük a hatalmat, de másnak nem. Használt — mi lehetetlenné tettük magunkat, de a ministeri kormányformát s vele Magyarország ,önállását megmentettük. Gróf Batthyány Lajos ministerelnökké neveztetvén, uj ministerium alakításával bízatott meg. Egyszersmind megérkezett a hír, hogy a pártütő Je­lacsics beütött az országba. Batthyány a ministérium alakítására feltételül kötötte , hogy ezen pártütat ő felsége az országból kipa­rancsolja. Három­­napig vártunk a válaszra. Ez alatt érkezett híre Teleki Ádám borzasztó árulásának. Ez alatt szólítta­­tott fel a nádor, hogy mint az ország főkapitánya, nádori kötelessége szerint menjen személyesen védeni az országot. Mit ő teljesített is. Végre megérkezett a király válasza. Batthyány miniszerelnöknek elfogadtatott, de a pártütőnek az or­­szágbeli kiparancsoltatása iránt a felsége azt mondá, hadd lássa először, minő egyéneket teend Batthyány javaslatba miniszerekké, s neheztelőleg szólt,­­ miért toborzunk katonát s miért bocsátunk ki papiros­pénzt. Értsétek jól meg hazámfiai. A beteg király nevében az adatik tudtunkra , hogy az, valljon ő felsége kiparancsolja-e a vétkes pártütőt, ki hazánkat jogtalanul megtámadá, s Budának elfoglalá­sával fenyegetőzik , attól függ Péter vagy Pál lesz-e mi­nisteri candidátus ? S a beteg király nevében rosszalják, hogy védeni a­­karjuk az országot védeni, a királyi széket, a párt­­ütés ellen, mellyel udvari cselszövény hazánkat meg­szállotta. Tehát sanch­o nélkül szabad volt pártot ütni? de mi vé­delem nélkül görbüljünk meg a járom alá s adjuk fel ha­zánkat gyáván hűtlenül! Irtózatos­ minő játékot űznek a beteg király eskü­jével. Sokan roszalják talán, hogy ezen elválasztó perczben azon bizalomnál fogva, melly a legközelebbi napokban csekély sze­mélyem iránt nyilvánult, nem ragadtam kezeimbe a hatalom gyeplőjét a haza megmentésére. Nem — hazámfiai — én ezt nem tevém, sőt min­den erőmmel oda dolgoztam, hogy gróf Batthyányt reá birjuk , alakítson ministerum­ot, még pedig akként alakít­sa , hogy én s minden olly név mellőzve legyen, melly ürügyül szolgálhatna a királyi helybehagyást megtagadni. Istenemre esküszöm, csak igy lehetett a haza meg­mentésére időt nyerni. Elmondom röviden okaimat: A nemzet elébe vetett kelepcze nagyon is világos volt. — Bármi borzasztó tömege nehezedett is hazánkra az á­­rulásnak, — mégis van a jogban s igazságban annyi e­­rő , hogy nem mernék a beteg király nevében Jelacsics­­nak az országbai beütést világosan megparancsolni; nem mernék a katonaságot a törvény iránti engedetlenségre világosan utasítani. Ám­de most azt gondolák: Batthyány feltétele nem­­ tévén elfogadva , ő le fog mondani az elnökségről, új el­­­­nököt rögtön nem lehet nevezni, mert a beteg király Bécs­­ben van, a nádor a táborba ment, kormány nélkül azon­ban az ország egy perc­ig sem lehet, azt hitték tehát, hogy a sok hitszegés által méltán felingerlett országgyű­lés ragadja kezébe a végrehajtó hatalmat, s vagy dicta­­turát, vagy provisorius kormányt állítani. És ekkor készen van az árulás által annyira óhajtott ürügy— a beteg király nevében azt mondani: imhol Kos­suth , Nyáry vagy nem tudom ki — kezekbe ragadták jogtalanul a kormányt, levetkőztették a nádort törvényes hatóságából, kivették a király kezéből, a kormány nevezé­si jogát, most tehát már a király parancsolja, hogy Je­lacsics nyomuljon előre Budáig , űzze el a király jogait bitorló kormányt, s helyezze be ez s ez ministereket, kik között pénz- és hadügyi, kereskedési, s külügyi ministe­rek nem voltak volna, a többiek pedig azon vétkes ca­­marillának tagjai voltak volna, melly hónapok óta ármány­­kodik hazánk szabadsága ellen, s kész vért ontani, az or­szágot lángba borítani, a királyi széket a hitszegés utján veszélybe dönteni, csakhogy elveszett hatalmát, minden á­­ron vissz­ak­erítse. Éhez járult még, hogy a nádor a h­ellyett, hogy most az ország védelmében vezérkedik, itt hagyta volna az országot, s jöttek volna parancsok királyi névvel, hogy a katonaság ne merjen a provisorius kormánynak enge­delmeskedni, Jelacsics ellen ne merjen senki harczolni, ne merjen senki önkénytesnek beállani, ne a magyar bank­­nottát elfogadni, szóval lesve lesték az ürügyet, hogy az ország védelmi ereje elzsibbasztatván, a szegény magyar nemzet védtelenül semmisüljön meg, s kitöröltessék a nem­zetek sorából. S most ítéljen minden igaz hazafi. — Nem követtem volna-e el a hazát veszélyeztető bűnt, ha az irántam nyi­latkozó bizalomtól elszéditetve, s engedve azon méltó in­­dignaliónak, melly minden igaz magyar kebelt elfoglal, megadtam volna az árulásnak azon ürügyet, mellyre olly régen hiában várakozik. Nem, én azt mondom, ha van egy mákszemnyi ér­dem életemben , ha van, a miért hazámfiai szives hajlan­dóságát megérdemlem, az által érdemeltem meg, hogy ezt nem tevem. A képviselő­ház pedig , mert egyhangú nyilatkozatá­val Batthyányi ministérium alakítására reá bírta, s Bat­thyány , hogy ezt elvállalta , a nemzet köszönetére érde­mes. Most csak az minden hazafi teendője, hogy készül­jünk a védelemre addig, míg a nagy bajjal tartogatott tör­vényességi formák megbuktatására az ármány és árulás újabb ürügyet nem talál. Keresend s találand kétségtelenül, mint a farkas Ae­­sopus meséjében a bárány ellen talált. De már csak hol­nap is készültebbek leszünk, mint tegnap valánk, s a far­kas nem bárányokra fog bennünk találni. Gondolkozzatok, lelkesüljetek s fegyverre, fegyverre!! az elárult hon védelmében, a hazánkat megszállott ellen­ség ellen. Őt megbuktatva, megbuktatjuk a gyalázatos camarillit, s a szegény beteg király, s a szegény elárult hon mentve leszen. — Kossuth L­aj­os. 450 (A osztrák ministerium emlékiratának vége.) Végre bizodalmatlanságot gerjesztőknek kell látszani a magyar ministeriumból kifolyó azon kísérleteknek is, mellyek a pozsonyi országtörvény intézkedéseinek ellenére, a Magyarhont az örökös tartományokkal közösen érdeklő viszonyokért fölállított ministériumból külügyi ministériu­­mot akartak csinálni, mi különösen két egyénnek Frank­furtba küldése és a budapesti képviselőházban tett ministeri nyilatkozatok által előkészíttetek, s már teljesedésbe volt veendő. E lépések, a belkezelés külön ágaiban tett számos határozatokkal együtt, Magyarországnak a többi osztrák tartományoktól­ elválását sokkal tulvitték azon vonalon, mellyen belől teremheti csak meg a pragmatica sanctió a czélzott áldásos eredményeket S pedig csupán ez a közös s maga a ministerium által is elismert birodalmi alap, a két státusrész kölcsö­nös viszonyai számára. Az előrebocsátottak után a következő három kérdés megoldása fordulhat elő. a) Azon változtatások, mellyekét a magyar ország­­kormány 1848-ik év márczius havától kezdve tőn, ösz­­hangzásban vagy ellenkezésben vannak-e a pragmatica san­ctióval? b) E változások az összes birodalomra vagy annak egyi­s részeire nézve hasznosak-e? c) Jogosítva volt-e az uralkodó illy engedményeket az összes birodalom egy részének nyújtani? Mi az első kérdést illeti, magának a pozsonyi utósó országgyűlésen hozott törvénynek tartalma két pontban összeférhetlennek látszik a pragmatica sanctióval, mint­hogy ennek következő szavai: indivisibiliter et inseparabi­­liter, az István főherczegnek nyújtott hatáskör terjedelme által megsértetnek. Mert a királynak az országbeli távolléte esetére c­él­­zó illy hatáskör a királyi hatalom attribútumait támadja meg, a király mellé egy második nem fejelős egyént he­lyez , kinek intézkedései igen könnyen jöhetnek a királyé­val ellenkezésbe. Ez által a pragmatica sanctio indivisible impériuma meg van támadva, s így az országgyűlés ezen határozata érvényesnek s fentarthatónak nem tekinthető. Szintúgy az országtörvény ama határozatainak, mely­­lyek külön kereskedelmi- had- és finanszministeriumot al­kottak a nélkül, hogy az összes birodalomra vonatkozó viszonyokat megalapítanák, okvetlenül a monarchiát körül­fonó kötelékek felbomlására kell vezetni. Már előlépések tétettek a sereg, a nyilvános hitel és az ahhoz­­tartozó nyilvános intézkedések különválasztására, s az imperium inseparable rövid idő múlva még a külviszonyokban is valótlanná válik, ha ama nézetek, mellyek a magyar ko­ronának önálló külpolitikájáról szólottak, teljesülésbe men­nének.Mindazon intézkedés, mellyet a magyar ministerium a sereg feletti főparancsolat tárgyában ő felségénél az osz­trák-német ministerium tudta nélkül keresztülvitt, mint fen­tebb már említteték, össze nem fér a pragmatica sanctio szellemével és czéljával, de a pragmatica sanctio által ki­tűzött iránytól még sokkal kárhozatosb eltávozásként tűnnek fel a magyar ministeriumnak a had­­s financzkezelés, úgy szintén a kereskedelmi ügyekben önfejüleg tett lépései. ’Azon kérdés iránt: valljon a ministeriumnak márczius óta köve­tett eljárása áldásdús eredményekben nyilvánult-e vagy nem? alig lehet valaki kétségben, ha Magyarországnak jelen hely­zetét közelről vizsgája. Az osztrák-német tartományok csak örvendő részvéttel kísérhetnék, ha Magyarország az eddiginél élénkebb virág­zásnak indulna, s külön­elelős ministeriuma által minden reményteli előnyöket elérhetne. De igy létesítve, s a pra­gmatica sanctiotól s annak valódi értelmétől eltávozva, a ma­gyar ministérium magában az általa kormányzott királyság­ban is zavart, a forgalom fenakadását annak szomorú kö­vetkezményeivel együtt, továbbá a vagyonosok s jó gondol­kozások félelmét s bizodalmatlankodását, végre pedig a pol­gárháborút idézte elő. A Tisza és Duna alvidékein történt események a jó hazafinak a legszomoritóbb képet tüntetik fel. A magyar ministerium sergei s az ellenfél sorai a harczba ugyanazon zászlót viszik, túl és innen olly katonák küzdenek, kiknek esküjüknél fogva testvérként kellene egyesülniük, kü­lönösen kiterjed ez ugyanazon ezred osztályaira is, mint p. o. az 5ik tüzérezredére. Mit lehet már ezentúl várni illy meghasonlott sereg fegyelmétől s katonai szellemétől? és ezen iszony s anarchiai zavarok tüzelhetnek-e tovább, s képvisel­tetnek-e valahol ? így a császárság elleneinek kilátás nyílik azon dia­dalra , a birodalom hatalmának felbomlását, a polgár­háború szétterjedését, a köz- és magánhitel összeza­­varodását mielőbb szemlélhetni. A különszakadásnak a magyar ministérium által követett ezen ösvényén, sem Magyar­hon, sem a vele testvérisült szomszédor­szágok részére nem áradhat üdv; s ha nem külel­­lenségek, akkor belviszály fogja azon véres tanítást adni, hogy a pragmatica sanctio nemcsak pergamentre irt szó, mely­­lyet önkényileg magyarázni s egy oldalról csaknem sem­mivé apasztani lehet;—koránsem az, de a népek szivébe irt s azok jóllétét, nyugalmát, elégülését magába foglaló törvény, melly ellen bűnös kezet megtorlatlanul senki sem emelhet. A korlátolt nézet, mellyből a magyar ministerium a pragmatica sanctio felfogásában s alkalmazásában kiin­dulni látszik, sem fentarthatónak, sem üdvösnek nem te­kinthető. A régi országrenndek és országképviselők ezen szent szerződésében nem csupán arról a kezesség fekszik, hogy Magyarország, Ausztria és Csehország koronái egy s ugyanazon főn egyesítve nyugosznak, s hogy a szövet­kezett népek és állományok minden kül­s­ses megtámadá­sok ellen egymást kölcsönösen védik, s hadierővel támo­gatják, a régi kötmény a régi értelemben oda is magya­rázandó, s azért érdemel mély tiszteletet, mert szerinte egyik népnek a másikat az anyagi és szellemi kifejlődésben elősegíteni, s az erre kölcsönösen vezető eddigi eszközö­ket nem szétrombolni, sőt a viszályt és a meghasonlás csí­ráit eltávoztatni kell. Azon fontos kérdésre nézve, melly az 1848ik év március hava óta a magyar kormányzat alapjaiban történt változtatá­sokra vonatkozik, az­­osztrák-német ministerium csupán a főmomentumok megemlítésére fog szorítkozni: „A főbb viszonyokban, mellyek az osztrák-német tartományokat a pragmatica sanctio által Magyarországgal összekötik, még az 1845-ki márcziusi események előtt is az ausztriai csá­szár önerején és az egyes tartományok beleegyezése nél­kül változtatást nem tehetett volna. A régi korlátlan csá­szári hatalom nem létezett s nem gyakoroltaték olly ki­terjedésben, hogy az ünnepélyesen kötött szerződések és rendi határozatok önkényileg megváltoztathassanak, vagy megszüntethessenek. De a legfontosabb közjogi alkuk közé tartozott a következési jog meghatározása. A pra­gmatica sanctio azon alaptörvény, melly alul jutott az uralkodó az összes monarchia trónjára. E törvénynek sér­tetlen fentartása, nem pedig szabad kénye szerint vál­toztatása volt a status fejének hivatása. Még határozottab­ban áll az illy tétel 1848-ik [év ]márczius 15-kétől [fogva. Mert a marczius 15-ki patens által ő felsége constitutiot adni ígért minden szláv, német és olasz tartományoknak. E perez óta a törvényhozó hatalom nem vala, mint régen kizárólag a monarchánál. Következőleg az osztrák-német tartományok Magyarországhoz­ alapviszonyait és jogvonat­kozásait érdeklő pragmatica sanctionak változtatása vagy korlátozása ez idő óta nem tekintethetett definitív erő­vel bíró intézkedésnek, s Magyarország rendeinek az osz­trák tartományokkali viszonyokat illető minden státusjogi kérdéseknél ezen a lel­ki patens által történt nagy vál­tozást szemek előtt kellett volna tartaniok, annál is in­kább, mert miként a tények sora bebizonyítja, előbb lé­pett az osztrák-német felelős ministérium életbe, s előbb terjesztettek elő a státusadósságokbani osztozást illető kö­vetelések, hogysem a pozsonyi országtörvényekre kirá­lyi megerősítés nyujtatott volna. Ezen megjegyzés elég an-

Next