Nemzeti Ujság, 1919. november (1. évfolyam, 31-55. szám)
1919-11-02 / 31. szám
Censural! Nutiu. niiiiniiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiNiiiiiiinmiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiw^ Kiadóhivatal: IV., Gerlóczy-utca 11. sz. Telefon: 107—37. Vasárnap, 1919. november 2. * /. évf. 31. szám. Előfizetési ár: Egész évre 220 kor., félévre 110 kor., ^ negyedévre 56 kor., egy hónapra 20 kor. Egyes szára Felelős szerkesztő: Tűn BólAr^^'S' 'V/v/ljiO fillér. — Hirdetések milliméteres dijszabás szerint. *■ “ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP. MiiiiiiMiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiHMjuiiiiiiiiimiimniiiiHiiiiiiuiim iiitHiiiuiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii^imtnHiiiiiLiiiíiH'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiuiiiiiiiiii..... Avis. Commandamentul Trupelor române aduce la cunostinta populatiei orasului Budapesta ca au sosit de curand 14 cisterne cu benzina grea si usoara. Distribuirea se face prin Ministerul de Finante ungar direct consumatorilor cu pretul de 1.50 lei litru de benzina grea si 1.70 lei litru de benzina usoara. Commandamentul Trupelor Romane. Értesítés: A román csapatok parancsnoksága tudomására hozza Budapest főváros lakosságának, hogy a napokban 14 cisterna nehéz és könnyű benzin érkezett. A szétosztás a magyar pénzügyminisztérium útján történik, közvetlen a vevőközönségnek, a következő árakkal: Nehéz benzin ára 1.50 lei literenkint, a könnyű pedig 1.70 lei literenkint. A Román Csapatok Parancsnoksága. #»■»Keresztes vitézek.“ Budapest, nov. 1. Keresztes vitézek nyüzsögnek a fórumon, tvrőlmetszettmagyarok» magyarázzák a kereszténységet és hirdetik a nagy igazságokat, vállukon fehér folttal, kezükben boros pohárral, árvalányhajas süveggel vagy a honfibútól hajtalan fejekkel. Az asztal közepébe könyökölő bús magyar kurucság hangján szólal meg Vázsonyi Vilmos, aki a magyar földmivelő népnek akarja megmagyarázni, hogy mit kell neki értenie kereszténység alatt. Mert ugye a kereszténység azúrgyűlöletbe ml fejeződik ki pregnáns erővel? Legsürgősebb feladatunk, hogy újra egymásra uszítsunk urat és parasztot, szegényt és gazdagot, földbirtokost és földnélküli Jánost a demokrácia és a keresztény tolerancia szent nevében. «Az úri nép egyes hazardőrjei volak azok, akik a magyar népet belevitték ebbe a reakcióba, ami Magyarországnak épp oly szégyene, mint a bolsevizmus» — mondja Vázsonyi pohárköszöntőjében és mi kisértetbe jövünk igazat adni neki. Hiszen igaza van neki annyiban, hogy az úri hazardőrök sokat tettek ebben az országban, amit tenni nem kellett volna. A Vázsonyival egy asztalnál poharazó urak felelhetnének erről, ha a páholyokban, a pesti kávéházakban, a redakciókban ez urakat kérdőre vonták volna valaha. Az úri hazardőrök a pesti Ritzben, a Lipótvárosban nyugitást játszó pesti urak, a cukorbárók, a fópolitikus bankvezérek, a penna-Hindenburgok, a börze-Napoleonok hazardőrjei volak előfutárjai és magas árfolyamra emeli a bolsevizmusnak s így nekik tegyen szemrehányást Vázsonyi mindazért, amit a keresztény magyar nép jobb őszi átérésnek, Vázsonyi pedig toleranciahiánynak nevez. Vázsonyit kereszténységet szeretne, de úgy, hogy azt a magyar földmivelő és ipari munkás gyűlölködése, jellemezze a tolerancia minden ügye fogyottságot magában foglaló jelszava alatt. Keresztény magyaroknak magyarázza Vázsonyi a keresztény demokráciát, vagy ahogy ő mondja-a város lakója üzen a falu népének, hogy szeressük egymást a szabadelvűségben, a parasztot félállattá sülyesztő rothadásnak ebben a marólúgos fürdővizében. Tolerancia és szabadelvűség kell, hiszen éppen csak ez hiányzott, a falunak, ahol a nép még a szabadelvű uzsoratörvényt, a szabadelvű kereskedelmi törvényt, a szabadelvű züllés minden átkát-balát nyögi. A »keresztes vitézek» Holongo sokaságában magyarázza az igét Vázsonyi, balján a Terézvárossal, jobbján a Conti-utcával, úgy hogy lehetőleg a bal ne tudja, amit cselekszik a jobb. Mert cselekszik, tisztelt városi polgár és valóban üzen a falunak. Nyomtatásban üzen uszítást a kereszténység ellen, a magyar nemzeti érzés ellen. Ne tessék félreérteni, nem Vázsonyi, hanem a jobb,a Conti-utca üzen intő szót valamennyi magyar munkáshoz, a kereszténység nevében hirdetvén az evangéliumi erkölcs diadalmas trónra emelését «a kereszténységgel folytatott országos szédelgéssel szemben». Mint látni tetszik, a keresztes vitézek sokasága nyüzsög a fórumon. Boros pohárral és sáros pennák tintaáradatával vetik magukat a gyanútlan népre a keresztény erkölcs nevében. A Terézvárosból csalogatnak, a Contiutcából csalnák a magyar népet akeresztes vitézek, ha ugyan a magyar falvakban volna rájuk hallgató ember valakin —k. Az alprefé a zöldben. — A „Nemzeti Újság“ tárcája. — Irta: Alphonse Daude. Az alprefé ur hivatalos kiküldetésben jár. Elül a kocsis, hátul két inas — igy viszi őt a prefektura hintája méltóságteljesen a combeaux-séesi mezőgazdasági díjkiosztásra. Az emlékezetes útra az alprefé ur magára öltötte Siép, hímzett fzakját, azonfelül cilinderjét viseli, továbbá szűk nadrágját az ezüstsavval és diszkardját, melynek gyöngyházból van a markolata... Térdén nagy mappa pihen préselt sagrénből, melyre szomorúan letekint. Az alprefé ur szomorúan tekint a préselt sagrénből való mappára , arra a remek beszédre gondol, melyet még ebben az órában tartania kell Combre-aux-Fées lakosai előtt: „Uraim ! Közigazgatási kerületem tisztelt polgárai!...“ De bármennyire csavargatja pofaszakállának szőke selyemszőrét, ha húszszor is ismétli: „Uraim ! Közigazgatási kerületem tisztelt polgárai! ...“ Az, amit ezenfelül még mondani akart, az nem akar visszatérni emlékezetébe. Igenis, ami egyebet még mondani akart, az nem akar eszébe jutni. . Oly meleg van ebben a hintóban !... A »téli nap hevében porfelhőbe burkolva fekszik a combe-aux-féesi országút... A levegő úgyszólván izzik s az utszéli halai szilfákon, melyeket vastagon borit a fehér por, fáról-fara ezernyi tücsök feleselhet egymással... Hirtelen felugrik az alprefér. Oillenn, a domb lábánál megpihantott egy fiatal tölgyest, mely inteni látszott neki. Mintha a fiatalölgyes feléje intene : „Jöjjön csak ide, alprefé ur ; ha be akarja tanulni a beszédjét, fáim árnyékában azt sokkal jobban teheti .. .“ Ezt nem kell kétszer mondani az alprefé urnak. Kiugrik a hintóból s megparancsolja embereinek, hogy várjanak, mert ő a zöld tölgyesben be akarja tanulni a beszédjét. A zöld tölgyesben vannak madarak, vannak ibolyák s vannak források a selymes fű alatt... Mihelyt a madarak meglátták szép nadrágjában s préseit sagrénből való mappájával az alprefé irat, megijedtek és abbanhagyták éneküket, a források nem mertek csobogni tovább s az ibolyák elrejtőztek a fűben . .. Ez az egész kicsi világ sohasem látott még alpresét s halkan kérdezgeti egymástól, hogy ki lehet az is szép, előkelő ur, aki itt ezüstnadrágban Stálgak Halkan kérdezgetik egymástól, hogy ki lehet az a szép, elővelőm az ezüstnadrágban. Közben az alprefér, akit elbájolt az ülőcske nyugalma és üdsége, cilinderjét leteszi a fűre, felemeli frakkja szárnyait s egy fiatal tölgy lábánál letelepszik a gyepre. — Bizonyára nüvész ! — mondja a poszáta. — Dehogyis — mondja a gimpli • ez nem művész, hisz’ ezüstnadrágja van. Ez bizonyára herceg. ... Ez bizonyára herceg.. * — mondja a gimpli. — Sem nem művész, sem nem herceg ! —, vág szavába egy vén csalogány, mely egy ízben egész tavaszét ál a prefektura kertjében énekelt. — Én tudom, hogy micsoda : ez al- prefé ! És az egész erdő suttogni kezdett: — Ez alprefé ! Ez alprefé! — Milyen kopasz ! — jegyezte meg egy pacsirta, mely nagy főkötőt viselt. Az ibolyák ezt kérdezik 4 ^ — Vájjon gonosz-e? Vájjon gonosz c ?.^«« ^kérdeák az ibolyák. A vén csalogány igy felel: — Ments Isten! Dehogy is az! És erre a megnyugtatásra a madarak újra rákezdenek az énekre, a források csobognak, az ibolyák illatoznak, mintha az az úr egyáltalán itt se volna ... Érzéketlenül e szivet vidító lárma közepett az alprefo ur szivében a mezőgazdasági díjkiosztás múzsájához fohászkodik s ceruzáját magasra tartva, pathetikus hangon szavalni kezd: „Uraim! közigazgatási kerületem tisztelt polgárai...“ „Uraim! közigazgatási kerületem tisztelt polgárai“ — mondja az alprefé paihetikus hangon ... ’ ,Harsogó kacaj szakítja félbe; hátrafordul s nem lát egyebet, mint egy zöld bárkinyl, mely cilinderje tetején ül s nevetve rátekint. Az alprefé vállat von s folytatni akarja beszédjét, de azöld harkály másodszor is szavába vág s a távolból ezt kiáltja feléje: — Mire jó ez? : -~ Mit! Mire jó ez? — mondja az alprefé egész vörösén a méregtől s egy mozdulattal elzavarja a szemtelen állatot, aztán újból kezdi: „Uraim! közigazgatási kerületem tisztelt polgárai.