Nemzeti Ujság, 1920. október (2. évfolyam, 232-257. szám)

1920-10-15 / 244. szám

4 Fejni Kis Fűrész. A szervezkedés szabadságáról || Zm szaval ma vezércikkben a Nép­iig szava is nemcsak gamlasági, ha­| 116111 politikai szervezkedésre is jur; teljes szabadságot követel a marsi elmélet őrültjeinek. Szép // hegedűszóban ez annyit jelent, legiSfégiggígji hogy a szakszervezetek ne csak nagyobb falat kenyérért és jobb bérért szervezked­hessenek, hanem az államrendnek arra a fölrobban­tására is, amely nekik evangéliumuk és amelyet egyszer — politikai uralomra jutván — alaposan meg is valósítottak. Ugyanabban a számban pedig boldogan és helyeslőleg­­közli a Népszava, hogy „Bécs munkássága nem felejt“ és „azon az állás­ponton van, hogy a Czernineknek a demokratikus Ausztriában nem szabad szóhoz jutniok“, mely he­lyeselt álláspont következtében a bécsi elvtársak szétvertek egy választógyű­lést, amelyen Czernin Ottokár merészelt beszélni. Ebből pedig az alábbi tanulságok adódnak: Népszaváék rendben valónak tartják és követelik azt, hogy a magántulajdon el­vén épült állam (amely tehát, mint ők mondják, el­nyomó és kizsákmányoló) teljes szabadságot adjon a saját elfűrészelőinek, másrészt a demokráciát nem úgy értelmezik, hogy mindenkinek szabad be­szélnie, hanem úgy, hogy csak a szociáldemokraták­nak szabad, amit különben már a Károlyi-kormány alatt is meggyőzően bebizonyítottak, mihelyt a po­litikai hatalmat csak átmenetileg is birtokolták. Harmadszor pedig újból megállapítjuk, hogy a Népszava tombolva helyesli a „fütykösök politiká­ját“, mihelyt a fütykösök boldogabb vége a keresz­tény-nemzeti gondolkozású koponyákat éri. * Majd a Hét mondja meg, hogy ki a legtisztább fajmagyar! Kiss József hetilapjában ezen a héten Gömöri Jenő nevű zsidó férfiszépség megállapítja, hogy a „fajmagyarság legelső sorában“ Ady Endre, Eötvös Loránd, Lóczy Lajos, Rákosi Jenő, Prohászka Ottokár (továbbá: Molnár (Neumann) Ferenc, Gold­­zieher Ignác és Fejér Lipót­) mellett egyenrangú helyet foglal el Kiss József, Reb Mayer Litvák ugyancsak démoni szépségű unokája, a jeles hang­­fenomén és unalmas Arany-epigom Sőt nem is egyenrangú, hanem főrangú helyet, mert hiszen a cikk szerint a felsoroltak közül Prohászka Ottokár az, aki „leginkább nem“ fajmagyar. Tehát Kiss József inkább fajmagyar, mint nemzeti nyelvünk e virtuóza és nemzeti gondolkozásunk e harsány ‘prófétája. Mert Tarnopol fajmagyarabb, mint a Felvidék. Fölháborodjunk? Ugyan kérem! A libe­rálisok tajtékzanak a cenzúra miatt és ugyanez a Hét csak per „orgyilkosok, hipokriták és törtetők“ aposztrofálja a nunchissal kapcsolatban az ébredő magyarokat. Ugyani kérem! . . . «X­imnmchi 11««! ms Nincs tikos szerződésünk Franciaországgal. A bősi lapok ama híresztelését, hogy Francia­­ország­­és­ Maffiiarország tikos szerződést kötöt­tek, mi már megcáfoltuk. Most megszólalt a bécsi francia­­követség is, a következőket jelentvén ki: „Egyes bécsi lapok jelentéseket közöltek egy Franciaország és Magyarország között szeptember 14-én kötött egyezségről Ezek a jelentések teljesen valótlanok. Az egyezség, amelyről különben még kölcsönösen folyik a tárgyalás, pusztán magánter­mészetű és gazdasági természetű és természetesen semmiféle olyan katonai megállapodást nem tartal­mazhat, ami megengedné a magyar hadsereg lét­számának a szerződésekben megállapított létszámot meghaladó növelését. Máskülönben sohasem volt szó arról, hogy Magyarországgal ilyen értelmű megállapodást létesítsenek. A francia kormány szi­a­szkodik a szerződésekhez és semmit el­­t, hogy azoknak érvényt szerezzen, a többi szövetséges állammal egyetér­­gyár kormánynál sürgeti a trianoni előbbi ratifikálását,.“­iát , okt. 14. A „Newyork Herald” kor­­seket közöl, amelyekből kitűnik, hogy háború folyik, 19 nemzetközi front áll ■ben új háborútól való félelemből. Négy országhatárt közvetlen veszély fenyeget és hét országban uralkodik vagy kitöréssel fenyeget a polgárháború. Mindezt meg kell érnünk, fűzi a lap hozzá, az ígéretek ellenére, melyek szerint­ a nép­­szövetség a világbékét jeleníti. A hivatalos statisz­tika a fegyverkezési költségek jelentékeny emelke­dését mutatja majd minden országban. Az Egye­sült Államok, melyek 1914-ben tengerészetükre és hadseregükre 240 millió dollárt költöttek, ebben az esztendőben 810 millió dollárt, tehát az összeg­nek majd négyszeresét fordítják erre a célra. Ja­pán hadi kiadásai az 1914. évi 95 millió dollárral szemben 1920. évben 600 millió dollárra emelke­dett. NEMZET­ ÚJSÁG Péntek, 1920 október 15. A Vígszínház és a mozi, Jób Dániel Ézsau-kez®. Blumenthal csák januárban kezdi meg tervei megvalósítását. A Vígszínházon ott leng már az amerikai lo­bogó, de mintha félelmes vízióként hat ága nőne rajta a kék mező fehér csillagainak és a rezsimvál­­tozás körül szereplő Blumenthalok, Rohózok, Jóbok, Incék nem éppen szimpatikus csengésű nevei a leg­fantasztikusabb hírlapi kacsák szárnyán röpködik körül a szenzáció bagolyvárává lett Vígszínházat. Míg a keresztény közvélemény szemében Blumen­­thal, akiről különben megállapítást nyert ma, hogy lodzi lengyel zsidó menekült, a destrukció álcázott lovagja, addig mások egyenesen kultur-Kolum­­bust látnak benne, aki ragyogó dollármezőkkel ékes álom-Indiákra kalauzolja a magyar drámaírás sü­­lyedő hajóját. A Nemzeti Újság tudósítója egyene­sen a kalandos Blumenthalt kérdezte meg a színház eladásával kapcsolatosan forgalomba került fan­tasztikus hírekről. Az új tulajdonos a Projectograph igazgatójával, Roboz Imrével együtt, aki vállalata révén szintén társa a vígszínházi üzletnek, a legha­tározottabban tiltakozott az összes hírlapi pletykák ellen. Mindabból, amit a lapok a Vígszínház körül szenzációként feltálaltak, egy­ szó sem igaz szerin­tük. Az összes hírek találgatások és nélkülöznek minden pozitív alapot. A Vígszínházból nem lesz mozi. Régi művészi és irodalmi rendeltetését fogja szolgálni a színház, talán még az eddiginél foko­zottabb mértékben. Mert az utóbbi időben­ tagadha­tatlanul dekadencia volt a színháznál észlelhető. Mi arra fogunk törekedni, — mondotta Roboz — hogy a legjobbat adjuk, amit magánszínház csak adhat. A dekadencia emlegetése kissé furcsán hangzik Ro­boz szájából, aki eddig egyebet sem tett, minthogy a kapitalizmus minden eszközével dolgozott számos filmszínházában a közízlés dekadenciáján. Blum­enthal kijelenti, hogy neki még egyáltalá­ban nincsenek határozott tervei, de nem is lehetnek, mert­ a színház megvásárlása egész hirtelen, szinte máról holnapra történt. Most csak pár napot fog Budapesten tölteni, aztán elutazik és januárban jön vissza, akkor fog hozzá terveinek részletes ki­dolgozásához és megvalósításához. De itt azért mégis általános ízek­tőt kapunk a terveiből. Egész kis irodalmi eldorádó film pereg le szemünk előtt. Blum­enthal úr, aki a külföldre ki­került magyar darabok 90­­ százaléka fölött rendel­kezik (Ezt a hangzatos fá­zist, amely mögött leg­feljebb pár Lengyel Menyhért és Biró Lajos darab szerény szellemi fedezete húzódik meg, észrevehe­tően széditő szándékkal többször megismétli.), mint valami kaliforniai aranyásó valósággal ki * akarja itt bányászni a rejtve tenyésző magyar tehetsége­­ket Mert gazdag, ki nem használt, napfényre nem hozott erőket sejt a magyar őstettvényben. (Melyet eddig legfeljebb a kávéházi körmök alatt szemlél­hetett.) Nemcsak itt akar tergír nyitni az új gene­rációnak, hanem el akarja őlket tengerentúlra vinni a világot jelentő deszkákról, a körül nem deszká­­zott, szabad horizontú világba. A színházi vezetést is olyan kezekbe akarja le­tenni, amelyek minden tekintetben garanciát nyúj­tanak majd annak művészi színvonalát és szelle­mének magyarságát illetően. Ezek a kezek azonban most még láthatatlanul rejtőznek a kulisszák mö­gött, mert egyelőre a kéz, amelyet látunk, az Ézsaué, a Jób Dánielé, akit főrendezőből igazgatóvá léptetett elő Blumen­thal úr. Az Őszi vihar halha­tatlan Molnár-epigonja igazán nem nagy garancia semmi tekintetben s kinevezése legfeljebb arra volt jó, nem a közönségnek, hanem Blu­enthaléknak, hogy az Vígszínház művészeinek forrongó­ kedélyét kissé lecsillapítsa. Mi legfeljebb afelől vagyunk nyugodtak, hogy januárig legalább minden olyan rossz lesz a Vígszínháznál, mint eddig volt. Hogy azután nem lesz-e még sokkal rosszabb, afelől sem­mi sem nyugtat meg bennünket. A főnyugtalanságot különben az a közeli rokon­ság idézi elő, amelyben a­ Vígszinház új vezetősége az ország legerősebb filmvállalatával van. A mozi, amely mint tömegszükségleti cikk a kolportágú regények ponyváját a filmdráma nem sokkal fino­mabb szövésű lepedőjével cserélte föl, úgy látszik a Vigszinház obuigát ágyára kívánja most teríteni ezt a lepedőt. Ez a körülmény tulajdonképpen rend­kívül fontos tünet, mert annyit jelent, hogy ná­lunk is megkezdődött a színház­­ amerikanizálódása. Amerikában már teljesen másodrendű tényezővé sülyedt a színház a mozi mellett, szinte csak úgy szerepel, mint a mozi előszobája. Az amerikaiak rá­jöttek, hogy a legnagyobb hatása annak a filmdrá­mának van, amelyet először színpadon látott már a közeliség. Ezért a színházakat csak úgy tekintik, mint ingyen reklámot a mozi számára. Félős, hogy a Vígszínházat is a Royal Apollo hirdető irodájává találják lesülyeszteni. A másik fontos körülmény az a hatalmas propa­­g­atív erő, amelyet a film az egész világon jelent. Franciaországban nemzeti szerencsétlenségnek tart­ják, hogy az amerikai filmipar teljesen tönkre tette a franciát, amely e téren kezdeményező és csaknem kizárólagossági joggal bíró volt. Annak az ország­nak, amelynek népét, viseletét, szokásait, állandóan az egész világ szemléli a filmeken, nyert ügye van. Már most az a kérdés, hogy Blumenthalék, akik megvetették a mindenható amerikai film lábát a Duna partján, a magyarság érdekének és a magyar eszmének állnak-e majd szolgálatában, vagy pedig éppen ellenkezőleg a magyarság ellen, egy sötét nemzetközi hatalom érdekében használják ki azt a hihetetlen erőt, amelyet a magyar válmna romlása következtében potom pár dolláért vásároltak meg. Ez a nagy kérdés a Vígszinház ügyében s erre a kérdésre várunk feszült izgatottsággal feleletet HÍMEK Nyílt levél minden keresztény né magyar nőhöz. Keresztény magyar nők ! Rövid tét célva­ tárgyalja a nemzetgyűlés a vá­lasztójogot iderle­nesen szabályozó k­­lő­elet helyett a részleges választási törvényjavaslatot. Ez a törvényjavaslat minket a l­egközelebbről érdekel, mert úgy aktív, mint passzív válasz­tójogunkat törölni akarja egyelőre a megyei és községi vá­lasztásoknál is. Politikai e­gyenjogu­ stárifik óta még nem volt alkalmunk állampolgári jogainkról és kötelességeinkről országos gyűlés keretében tárgyalni, most azonban megragadjuk erre az al­kalmat, amikor vidéki testvéreink közül oly sokan vannak a katholikus nagygyűlés alkalmából Pesten és kérjük a ke­resztény politika alapján álló protestáns testvérijüket is, hogy jöjjenek fel minél nagyobb számban és vegyenek részt a nagygyűlés után való napon. okt. 27-én tartanám demonstratív női nagygyűlésünkön, melyen ebben a kérdésijén nyilatkozni akarunk, mert nem k­nese koránk méltó, ha némán, néznénk ezt a visszafejlődést és nem tennénk meg mindent annak megakadályozására. A nő választójoga nem pártpolitikai kér­dés: a keresztény kultúrtársadalomnak, a ke­resztén­y világ­nézet unalmon maradásának és az emberi igazságosság érvé­nyesülésének kérdése ez. Jöjjenek össze tehát haladéktalanul az ország minden községének h­itbuzgalm­i, karitatív, szociális, gazdasági és kulturális női egyesületei, tartsanak helyi gyű­lést ebben a tárgyban, szerkesszék meg a nemzetgyűléshez intézendő memorandumaikat, írják alá egyesületi vezetőik, hozzák fel okt 27-re, hogy nagygyűlésünkön átvéve, a követ­kező napon beadhassam azokat a nemzetgyűlésnek. Keressék meg képviselőiket, kérdezzék meg állásfoglalásuk felől és fejezzék ki nyíltan előttük azt, hogy a mi hűségünk és állhatatos kitartásunk nem az embernek szól, hanem az eszimének, melyett az képvisel és ha a k­ettő közül választani kell, mi mindenesetre az eszméhez és igazsághoz szegődünk. Keresztény magyar nők, mi még nem vívtuk meg Ma­gyarországon a keresztény és materiál­ista világnézet harcát. Most, az­ ötéves háború, bolsevista-dulcis és a román meg­szállás utáni súlyos gazdasági veszteségeket kell előbb pótol­nunk, aztán jön a folytatása annak, ami most még csak a kez­det kezdetén áll és amit a „Keresztény Magyarország“ jel­szavában adtunk ki. Keresztény magyar nők, vonuljatok fel és követeljük magunknak, hogy hagyják meg fegyvereinket, mert ha kiütik azt fejünkből, talán előre­ eldöntötték a ke­reszténység és a közérdek ellenségei javára a csatát. És ha vannak, akik még nem egészen értenek minket, azoknak el ak­­arja mondani pártpolitikai szenvedélyek nélkül, tárgyila­gosan, m­íggyőződéssel, egységesen és ünnepélyesen, na a nagy világégést és nemzeti vihart átélt asszonyai és leányai e hazának, hogy mit gondolunk, mit érzünk és mit akarunk ebben a kérdésben, és mit várunk attól a kormánytól és annak a nemzetgyűlésnek tagjaitól, mely mögött a legnehezebb idők­ben is zártan sorakoztunk. A nagygyűlésen való viszontlátás is: jr Slachta Margit — (Szemé­lyi hír.) Teleki Pál miniszterelnök sze­gedi beszámolója alkalmából a szegedi evezős-egylet a club­székpízában a miniszterelnök tiszteletére va­csorát rendezett, melyen a­-­miniszterelnök is felszó­lalt. A vacsora szónokai­ rámutattak a testi nevelés rendkívüli jelentőségéül Magyarország területi in­tegritásának­ visszaárusftása szempontjából.­­ (Harm­incötijfilliós adomány.) Gróf Széchenyi Lászlóné Vanderbilt Gladys Amerikából százezer dollárról szólt csekket küldött Budapestre a Gyer­mekvédő jogának, különböző intézményei fentartá­­sára ,sírfátására. Az adomány amelynek értéke a mai­­árfolyam mellett körülbelül harmincöt millió korona, csak betetőzése annak az óriási em­b­erbaráti munkának, amelyet a grófnő a háború kezdete óta és a békekötés óta a magyarság érdekében itt Buda­pesten és a külföldön kifejtett. 1919 augusztus óta kint van Amerikában, ahol szintén nagy jelentőségű munkát fejt ki a nyomorgó magyarság érdekében. A liga a hatalmas adományt 42 különböző intézmé­nyére s az azokban elhelyezett 2500 gyermek javára fogja fordítani. Remélhető, hogy Széchenyi grófné gyönyörű gesztusa buzdító hatással lesz a hazai zsidó milliomosokra is, akik legfeljebb hosszúnapkor zsidócélokra áldoznak vagyonukkal arányban nem álló ,j­elentéktelen obuluszokat. A Journal a jövőbe lát.) Senki sem pró­f­­éta t’Ttfaja hazájában, csak a N. P. Journal, amely már szerdán este megírta, hogy játszották csütör­tökön este az Annuskát a Nemzeti Színház­ban. Hiába, olyan öreg színházi rókának kell ehhez lenni, mint Rajna bácsi, akinek annyira csalhatatlan „a blikkje“, hogy másnap ahhoz iga­zodnak a színészek. Akinek ennyi rutinja van, azt igazán nem feszélyezhetik holmi kis időrendi kér­dések. Sőt az sem lehetetlen, hogy az egész heti műsor lefolyását előre, látja, és mint szorgalmas és lelkiismeretes hírlapíró, egy hétre előre elké­szíti a mindennapi színházi hasist, elég helytelen a tördelőtől, hogy viszont annyi belátása sincs, hogy megfelelő napokon illesztené be ezeket az előrelátó kritikákat.­­ Stéger Margit és Száger Ferenc ma délelőtt 11 órakor házasságot kötöttek a Bakács­téri route kath. plébánia templomban.

Next