Nemzeti Ujság, 1921. május (3. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-04 / 96. szám

Orgonaszó. Irta: Szilárd János. Az ágon kiserkent a levél, a hegyek délnek el­feküdt oldalát eltepte a havasok csudálatos bár­sonya, madarak nótájától zengett az erdő, tavasz volt, álomszerű ébredés a szörnyű bukovinai télből. Az ég felhőtlen boltozatján az úr, a végtelen, az Isten békéje sóhajtozott, a szellőben az angyalok éneke szólt és a Rareal sziklái alatt fáradt, leron­­­gyolt magyar fiuk, egykor nótásan indult legények fásult roncsai hevertek ki a nap áldó sugarára. Az egyik ernyedten, boldog lomhasággal szunnyadott, a másik szomjasan, kerekre tágult szemmel bámult a messzeség pórázaiéba szelíden kirajzolt határ­hegyek felé­ és mindegyik fonta, nyújtotta, bogozta a maga szomorú meséjét, amelyik a virágfüzérek alatt meggördült koporsó: a vonat után meglobog­­tatott kendők búcsúján megszakadt. Danolva jöttek. S azóta — hosszú, förtelmes, barlangok nyirokjában áthánykolódott tél után — a nóta, hej,­sok szegény bund­ás ajkán megfagyott és színét veszítette, kihűlt, ellobogott a többién. Kinek lenne danolni kedve most? A havasok talaján és az oldalak rengetegében immár három hete álló bolond hajszában kidőlt, elhullott testvé­rek gyásza és az eljövendő forró események ködös végzete hallgatott a megtépett zászlóalj fölött. Ki­­kisarjadt némelyik száján a káromkodásba könnye­zett fájdalom, a gyöngébbek melléből egy-egy föl- fohászkodás, aztán sütött a nap tovább és hallgat­tak tovább, míg a Giumalaul nagy háta mögött le­áldozott a tűzgolyó. Egy-egy ágyú szava dörrent a hallgatásba és elszórt, messze fegyverkattogás, mint téli esték tűz­helyén a rőz­se, pattogott, porolt. Majd mélységes, terhes, vajúdó éjszaka feküdt a hegyre, süket, túl­­feszült várakozás, a fölcsigázott agyból kitáncoltak a rémek és a tábori telefon sánikájában bagoly ka­cagott. — Tú-tú-tú... — Halló, itt tartalék...­ Bustya zászlós, szölgyéni kántor, fölüli. * — Lakodalom lesz az éjjel, fogadok. A táboron át küldönc loholt a parancsnok felé. — őrnagy úr, alázattal jelentem, telefonhoz ké­reti a dandár. — Nem mondtam?! — vetette föl fejét a zászlós. Majd keserű danolással, mint otthon, a falu kóru­sán, kántába fogott: — Et ne nos inducas... — De jókedved vagyon! — csapott a fejére az egyik hadnagy. A zászlós csatolta az övét. — Hát csak aggyasztáld magad te is, komám, mondta. — Tudod, hogy a méltóságos dandár ak­kor áll szóba a lécé tartalékkal, h­a szorul a kap­cája! — Fölszerelni! — kiállott az őrnagy a telefon mellől. — Sorakozó! A kis sereg szótlanul rendekbe állott. A bakan­csok alatt, mint a hegy megriadt szíve, földübörgött a sziklatömb és kalatyolt a fegyverek próbára meg­rántott závárzata. A tisztek tanácsot ültek. Megvitatták az irányt, amelyik a veszélybe került frontszakasz helyéhez vezet, mert a zászlóaljra nem várt kisebb feladat, mint megrohamozni azt az ismeretlen századokat, de inkább zászlóaljakat számláló orosz tömeget, amelyik a támadó balszárny hátába került. — Circum dederunt me... — énekelt tele tüdő­ből Bustya, a kántor. És úgy csapkodott a hangja a havasok fölött, mint egy nagy-nagy temetés égi kórusa. Az őrnagy leszidta. Az emberek hátán hideg sza­ladt. Aztán megindultak. Úttalan utakon, völgynek le, hegynek föl, bozóton, szakadékon és irtó éj­szakában. Bármilyen lassan haladt, botorkált az él, a sor lánca unosuntalan megszakadt, volt, aki lezuhant, volt, akit véresre vert az ág, volt, aki el­tévedt és kiáltozott, de mentek, mentek, mint akiket egy csudálatos, vad becsület holdkóros átka űz hét idegen országok elnyúlt mezőségein és ágaskodó rengetegében egyaránt. A veritek a ru­hán átcsapott, a szomjúságban kiszáradt nyeldek­­lől égő hólyagzás lepte el, az elnyűtt izmok végső erőfeszítésében tűzkarikákat hányt a szem,­­de mentek, az őrnagy, a kántor és mind-mind a ko­nok, verekedő magyarok. Előttük, a hegy keleti peremén, derengett az ég, majd fölvigyorgott a hold és — váratlanul, hirtelen, mint az alvókra gyújtott ház föleszmélt rémülete — rájok zenditett a leselkedő fegyverek szörnyű muzsikája... ... A megszédült sereg torkából előharsogott a pogányok részeg virtusa, nekiszegték homlokukat a surrogó golyónak és boldogabb végére fordított tusává! rohamra mentek Elszakadt, sorsára hagyott emberek véres tivor­nyája volt. Eszét veszhette a kozák, a magyar... és aki megmaradt, vonszolta magát találomra, mint lázas, nagy beteg el-el; forrás, pihenő, békés hal­doklás­ után. . . . Bustya kántor harmadmagával baktatott. Ilálat forditott a holdnak, ment a völgy felé. És amint ment, haladt, bozóton, tisztáson, nagy fák beszelő avarján, az égre csúszott hold opálos ködé­ből ráfehérlett egy rozzant kápolna fala... Az oromfal előtt három feszület. Lejebb a fölsorako­­zott stációk. Áhitatos jámborok zarándokhelye, a havasi pásztornép pogány fegyverektől megcsúfolt Golgotája volt. ... A lármás, öreg ajtó rozsdás kilincse kat­tant. Nyögött a zár, de engedett. És a boltíves hajó hűvös áhítatába forrón csattogott a bakancs a há­rom éjféli zarándok roskadozó lábán. A kántor fölléptetett a korhadt lépcsőzeten a kórus karzatára. S mire az orgona klaviatúrája elé ült, az egyik bundás már fújtatott... Fölsóhajtottak a harmóniák. Mint elcsattogott zivatar után az előbújt madarak félénken hangolt éneke, halkan, lefojtva indult a dal. Mintha az­ ég­ből hullottak volna a harsonák távolságon megfa­kult hangfoszlányai, átsimogatták a kápolna ös­sze­­csud­álkozó szentjeit és úgy belemarkoltak a két bundás szomorú lelkébe, mintha maga az élő fáj­dalom muzsikált volna ,és nem a szölgyéni kántor. Aztán a bundások szeméből mind szaporábban hul­lott a könny, a harmóniák izmosodó ereje harsogó énekbe csapott és három keserű toro­k sirt föl az égre: Boldogasszony anyánk, Régi, nagy pá-átró­nánk.s. ... A nyitott ajtón át kizuhogott a vers a he­gyek éjjelébe... ... A halottak pedig mosolyogtak a tetőn, az égre meredt, penészes arcok közé glória esett, a sebesültek égő, kiszáradt ajka forrás fölé hajolt és az élők mentek, mentek az orgonaszó felé... A padok megteltek muszkával, magyarral, az egyik a Volga bánatát sírta, a másik a Dunáét, s mire a kórusról lejött a szölgyéni kántor, sütött a nap és az ég felhőtlen boltozatjan az úr, a végtelen, az isten békéje sóhajtozott... •&XV­­ - „ rmk­y . .. NEMZETI ÚJSÁG -­­Szerda, 1921 május Megkezdték a költségvetés vitáját. Kitartó munkával el lehet tüntetni a deficitet. — A nemzetgyűlés mai ülése. A nemzetgyűlés mai ülését délelőtt 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök-Hermann Miksa a pénzügyi bizottság előadója a szénjogi illetékekről és a bányajöved­lmek meg­adóztatásáról tesz jelentést, majd elnök javaslatára ,a költségvetési vita rendjére vonatkozólag Ugron Gábor hozzászólása után úgy határoz a nemzet­gyűlés, hogy a költségvetést először általánosság­ban, azután fejezetenként, majd pedig részletesen tárgyalják le. Hegyesh­almy Lajos kereskedelmi miniszter be­mutatta a szabadalmi bíróság bíráinak illetményé­ről szóló javaslatot. Napirend előtt Gaál Gaszton szóvá teszi, hogy a harmadik bíráló bizottság immár egy éve nem intézte el a petíciót, amellyel mandátumát ellenfelének választói­­meg­támadták. Kifogásolja, h­ogy őt mindezideig nem hallgatták ki. Somogyi István képviselő most ej­tette meg a vizsgálatot,­­ a sajtóban máris közle­mények jelentek meg, amelyek szerint az ő mandá­tumának ügye nagyon rosszul áll. Somogyi István személyes kérdésben válaszol Gaál Gasztonnak, kijelenti, hogy a bíráló bizottság ülésének kitűzésére nézve neki semmi ingeren­­ciája nincsen, a bíróság háromszáz tanú kihallga­tását foganatosította, információt, vagy inter­jút pedig egy lapnak sem adott. Kijelenti, hogy ő törvényesen járt el, értesítette Gaál Gaszton­­ vá­lasztási ellenfelét, Gaál ügyv­éjét, arról nem tehet, hogy­ az ügyvéd nem tartotta szükségesnek ezt Gaál Gasztonnal közölni. Szijj Bálint személyes kérdésben szóvá teszi Vitter Lászlónak a nemzetgyűlés utolsó ülésén tett egy közbeszólását, melyben a kisgazdákra gúnyt lát és tiltakozik ellene. Vitter László válaszában kijelenti, hogy meg­jegyzésében semmiféle sértő szándék sem vezette őt,"becsüli a kisgazdákat és megjegyzése csak arra vonatkozott, hogy abból, ha valaki becsületesen dolgozik, nem következik az, hogy a közjoghoz is ért. A költségvetési javaslat általános vitája. Tolódi Szabó János előadó szakszerűen ismer­teti ezután az 1920—21. évi budget-javaslatot. A mostani költségvetésen végig vonul a takarékos­­sági szempont és ugyanezt az irányelvet a jövő költségvetésben is érvényesíteni fogják. A költség­vetés reális alapokon épült fel és ha nem is rögtön, de kitartó munkával Magyarország is eltünteti min­den mostani költségvetés betegségét: a deficite­ket­­vita során az első felszólaló Szádlaczky Lajos, ki történeti példákkal bizo­nyítja, hogy Magyarország a legválságosabb időket is átélte és a maga erejéből ismét talpra állott. Hangsúlyozza, hogy a mai nehéz helyzetben párt­­viszályokat, osztálykér­dést és zavart okozó király­kérdést ki kell kapcsolni, mert a trón betöltése csak akkor lehet aktuális, ha szabadon, minden külső befolyás nélkül érvényesíthetjük akaratunkat. A királykérdést össze kell kapcsolni a területi in­tegritás kérdésével. A kormányprogramról szólva a csehekkel való tárgyalást aggodalommal nézi, mert nem nekünk van szükségünk a gazdasági kap­csolatra, hanem nekik, hogy ipari termékeiket el­helyezhessék. Kívánja, hogy a tárgyalásokon ne­csak gazdasági, hanem politikai előnyöket is szerez­zünk. Ha a csehek a magyar területeket visszaad­ják, jó barátaik lehetünk, addig azonban nem. A többi utódállamra nézve is ugyanezen felfogása van. A miniszterelnök programjában és a költség­­vetésben az építő munka előbbrevitelét látja és ezért azt bizalommal elfogadja. Szünet után Kerekes Mihály szól a javaslathoz. Javasolja, hogy az olyan tisztviselőket, akiknek megélhetést biztosító magánvagyonuk van, fel kellene szólítani arra, hogy az állam helyzetére való tekintettel nyugdíj nélkül közönjenek le állásukról, mások részére létesítsenek tanfolyamokat termelő és érté­kesítő szövetkezetek felállítására. Az államvasúti alkalmazottak kérdéséről szólva kétségbe vonja, hogy legyen törvény arra, hogy olyanokat, akiket a fegyelmi bíróság már megbüntetett, elbocsájtás­­sal is sújthassanak. Hegyeshalm­y Lajos: Ott van az 1921. évi XIV. t.-c., mely a bolsevikiekre vonatkozik. Kerekes Mihály: A bolsevikiek Zalaegerszegen vannak. Budaváry László: A bolsevikiek szabadon van­nak, tegnap a Marseilles t énekelték. Andaházy Kasnya Béla: Ez fehér kommuniz­mus, elkomm­unizálták a mozikat. (Nagy zaj. El­lenmondás.) Budaváry László: A szakszervezetekben min­dig új szavakat gyártanak. Kerekes Mihály: Elvárja, hogy az internáltak ügyében nem lesz sablonos vizsgálat. A javaslatot nem fogadja el. Ezután cipől napirendi javaslatot tett A leg­közelebbi ülés holnap délelőtt, 10 órakor, amelyen a költségvetés! vitát folytatják. Értekezlet a gabona beszolgáltatása ügyében. A közélelmezési minisztériumban a jövő évi ga­bona beszolgáltatása ügyében Mayer János közélel­mezési miniszter elnöklésével ma délután 5 órakor bizalmas jellegű értekezlet volt, amelyen részt vet­­tek az OMGE képviseletében Székács Elemér és Mutschenbacher Emil,­­ a Magyar Gazdaszövetség részéről Marta Árpád, Darányi Ferenc, Fáiz Gyula, Reischl Richard, Rupprecht Olivér és Vancsó Gyula, a szövetség igazgatója. Az értekezlet csak informatív jellegű volt. Az itt elhangzott vélemé­nyeket a pénteki minisztertanács elé terjesztik. A híres.­ ­Tanukihallgatás Beniczky Ödön mentelmi ügyében. A mentelmi bizottság Rutkafalvy Miklós elnökle­tével ma délután 5 órakor folytatólag tárgyalta Beniczky Ödön mentelmi ügyét­­és elsőnek a tanu­­ságtételre önként jelentkező Windischgraetz La­­josné hercegné, született Széchenyi Mária grófnőt hallgatta ki, aki vallomásában kijelentette, hogy Beniczky Ödönnek Lingauer Albinnal lefolytatott telefonbeszélgetésénél jelen volt és bizonyítja, hogy Beniczky Ödön elutazásának céljául csak annyit közölt, hogy őfelségével, a királlyal óhajt beszélni. Utána­­Windischgraetz Lajos herceg nemzetgyű­lési képviselőt hallgatta ki a bizottság, aki múlt­kori vallomásában tett egyes kijelentéseit precizí­­rozta. Majd Hoffmann József urasági inas és Sztan­­kovics Dénes fővárosi tanácsjegyző, tartalékos fő­hadnagy kihallgatása következett. Sztankovics, mint Ösztenburg őrnagy segédtisztje, úgy a tiszti­kaszinóban, mint Windischgraetz Lajos hercegnél tartott megbeszéléseknél elejétől végig jelen volt és Kutkafalvy elnök kérdésére a leghatározottabban vallotta, hogy a szombathelyi utazás inkriminált célzatáról egyáltalában nem volt szó. Gömbös Gyula nemzetgyűlési képviselő nem tett lényeges vallomást. Végül Lingauer Albin nemzetgyűlési képviselőt hallgatták ki, aki megerősítette, hogy Szombathelyre Magasházy szárnysegéd aláírásával küldött táviratot megérkezése után látta és hogy Szombathelyen mindenféle puccs megkísérlése tá­vol állott tőlük. Az eddigi egész anyagra vonatko­zólag Beniczky Ödön észrevételeit írásban fogja a bizottság legközelebbi ülésén az elnöknek átadni és­­ugyanakor teszi meg propozícióját a bizonyítás esetleges kiegészítésére nézve. Ennek megtörténte, után Kutkafalvy elnök nyomban intézkedni fog a további teendők iránt és a legközelebbi ülés össze­hívása ügyében. A mentelmi bizottság legközelebbi ülése valószínűleg e hó tizedike körül lesz. Dvorcsák Győző beszámol amerikai útjáról. Dvorcsák Győző nemzetgyűlési képviselő haza­érkezve amerikai körútjáról, tegnap Nyíregyházán részletesen beszámolt tapasztalatairól. Ismertette a pittsburgi Szerződés igazságtalanságait, amely ellen­­éppen az amerikai tótok tiltakoznak a legerélyeseb­­­ben. Amerikai tapasztalataiból arra következtet, hogy az asizont nem‘ akarja Csonka-Magyarország mai határait''Bé’ffi’gesen fentartani. Tizenegy tilta­kozó népgyűlésen vett részt, amelyen az amerikai tótság a „csehszlovák“ államegység erőszaka ellen tiltakozott. A tótokon kívül a vendek, rutének és zipszerek is csatlakoztak a tiltakozó határozathoz és memorandumot intéztek Harding elnökhöz. Dvorcsákot körútja végeztével az Egyesült­ Álla­mok államtitkára kihallgatáson fogadta. Megemlí­tette még Dvorcsák, hogy március 15-ét az amerikai magyarság a tótokkal együtt ünnepelte meg, ami bizonyítja, hogy az amerikai magyarok összetarto­­zónak érzik magukat az amerikai tótokkal. Szilárd Béla mandátuma. Szilárd Béla nemz£tff,városi viselő kijelentette, hogy azok a hírek, amelyek ágról sáltak, hosly­ú mandátumairól lemondani szánáékozik, t­cin '­felelnek mest a val­óságnak.

Next