Nemzeti Ujság, 1921. december (3. évfolyam, 270-294. szám)

1921-12-25 / 290. szám

Vasárnap, 1921 december 23. NEMZETI ÚJSÁG A fehér rabszolgák világa Lélekmentés a keresztény emberszeretet nevében — Látogatás a Magdolna Otthonban Egy szál virág Tisza István gróf sírján , „Mert ha megbocsájtjátok az embe­reknek az ő bűneiket, mennyei Atyá­tok nektek is megbocsájtja vétkei­teket“... Szt. Máté Ev. Szent karácsony napján, amikor minden­­ember szíve fogékony a szeretet és megbocsáj­­tás iránt, amikor rideg és köznapi lényünk át­alakul és ünnepi áhítattal fogadja a szent misz­tériumot, keressük fel gondolatban azokat a szerencsétlen páriákat, akik az erkölcsi élet út­járól lesodródva a társadalom kitaszított szé­gyenfoltjai." A lélekmentés nemes munkája. Nagyon kevesen tudják, hog­y nemesszívü emberbarátok évek előtt elhatározták: minden erejükkel és rendelkezésükre álló eszközzel küzden­i fognak a társadalmat megszégyenítő erkölcstelenség, a fehér rabszolga kereskedelem ellen. Tisza István gróf és Prohászka Ottokár püspök kezdeményezésére a legelőkelőbb tár­­­sadalmi körök bevonásával megalakult 1907- ben a Magyar egylet, mely társadalmi úton akart küzdeni a jelenkor e szégyenletes fekélye ellen.Abból a gondolatból indulva ki, hogy az Erkölcsi züllésnek főleg az otthon nélkül kó­ Válygó teremtések vannak kitéve, Tisza nagy anyagi áldozatok árán olyan intézményt léte­sített, mely a romlásnak indult, vagy veszé­lyeztetett leányoknak megmentésére meleg ott­hont és gondos, szeretetteljes vezetést nyújt. A Hűvösvölgyben áll egy kedves fehérfalu villa, kopasz dérlepte fák között, elrejtve a ki­váncsi szemek elől. A kapu előtt két magas , szálfenyő silbakol. Ide hozzák azokat a leányo­kat, akikben még él egy szikrája a nemesebb erkölcsi érzésnek. Ezt a szikrát itt szeretettel élesztik, ápolják és hacsak lehetséges, a ve­szendő lelket megmentik a végpusztulástól. A munka a rendőrségen kezdődik, amikor ezek a szerencsétlen teremtések igazolványért jelentkeznek. Itt először a „Magyaregylet" ott működő irodájába utasítják őket, ahol úrihöl­­gyek inspekcióinak. Ezek a hölgyek félretéve az álszemérem és megvetés érzését, attól a gondolattól áthatva, hogy meg­ kell menteni minden megmenthető emberi lényt az erkölcsi és­ fizikai pusztulástól,­­ megvilágítják szép szóval és a helyzet kíméletlen feltárásával a romlásnak azt a sötét és kínos útját, melyre az illető rálépni akar. Nagyon sok esetben a nyomor, a szeren­csétlen családi körülmények viszik a leányokat a rendőrségre. Ha látják a hölgyek, hogy van remény a mentő munkára, kiküldik a Hűvös­­völgybe a Magdolna Otthon­ba, ahol becsüle­tes munkára, tisztességes kenyérkeresetre ké­pezik ki őket és otthont adnak mindaddig, míg úgy el tudnak helyezkedni, hogy megélhetésük biztosítva van. Tisza második lénye. A Magdolna­ Otthon igazgatónője,­­ a végtelenül kedves és finomlelkű­ Göttl Mária, aki tizenhét éve foglalkozik ezzel a munkával, szíves volt az ide vo­natkozó adatokat és felvilágosításokat megadni. — Az eszme attól a Tisza Istvántól indult ki, akit jóformán csakis a politikai fórumról ismertünk. — Itt, ezen a kis pamlagon szokott ülni, — mondja az igazgatónő. — Minden hónapban szemé­lyesen vizsgálta át a számadásokat, miniszterelnök korában is. A Várból rendes napi sétája a kadétisko­láig terjedt, ilyenkor benézett egy-két percre. Lelke­sedett azért a­­gondolatért, hogy akit lehet, visszaté­rítsünk a becsületes munka és erkölcsi élet útjára. Ezért kész volt minden áldozatra. Az intézet­ minden ügyét a legnagyobb gondossággal figyelte, ő írta elő az étrendet és megkívánta, hogy mindennap gyü­mölcs legyen az asztalon.­­ ; — Amióta pártfogónkat elveszítettük, csak ten­gődünk. 40.000 korona évi szubvenciót utalt, ki és egy egész sereg tagját az arisztokráciának nyerte meg pártolónak, akik évi 500—1000 koronáig járultak az otthon fenntartásához. Húsz­ személyre vagyunk berendezve, de már készen álltak a tervek egy 100 személyes otthon felállítására, melyben gyermekes anyákat is felvettünk volna.­ A telket is megkaptuk a fővárostól, minden a megvalósulás stádiumában állt, amikor egy puskagolyó azon a szomorú őszi estén megállította a legnemesebb ember sziveverését. Prister Ozermayer intézete, — Tisza előtt mint ideál a német Heldesheim­ben létesített ilyen irányú intézmény lebegett, Ozermayer lelkész alapította és Himmelst­harer-nek nevezte el intézetét, mely 480 személynek ad otthont és ke­nyeret. •­­ Ide négy évre veszik föl a megmenten­dőket és ez idő alatt a leányok a legdurvább házi munkától, a művészi iparágakig mindent megtanulnak. Kezdik a tehenészetnél és befejezik a legfinomabb hímzésnél. Akinek mire hajlama és tehetsége van, abban kikép­zik és kenyérkereseti pályára adják. A növendékek elkészítik kelengyéjüket, mely 302 darabból áll és egy­ hatalmas kosarat fonnak hozzá szintén sajátkezűséig. A legtöbb védenc innen férjhez megy, mert olyan tö­kéletesen kiképzett háziasszonyok kerülnek ki, akik­nek messzire elterjed a hírük. Csodálkozva hallom, hogy ezek a leányok férj­hez mennek. Az új élet. Az­ igazgatónő ekkor elbeszélt egy sereg esetet, amikor a Magdolna­ Otthon növendékei új életet kezdve férjhez mentek és majdnem mindég derék anya és feleség vált belőlük. Megmutat egy fényké­pet, mely két dundi babát ábrázol. — Ezt most kaptam egyik védencemtől, írja, mi­lyen boldog és megelégedett. Pedig olyan mélyen volt már a mocsárban, hogy alig remélhettük a megmenté­sét. Különben a férjnél lévő védenceim első gyerme­kének mindig én vagyok a keresztanyja. Már alig tu­dom a keresztgyermekeim számát... Megkérdezem: hány nő fordult meg eddig az ott­honban? — Tíz évi fennállásunk óta 513 egyénnek adtunk otthont és munkaalkalmat. Ha az élete intelligens, gondoskodunk megfelelő elhelyezéséről. Postán, mi­nisztériumban, bankokban szereztünk állásokat és na­gyon ritkán vallunk szégyent pártfogolt­jainkkal. — Mégis hogy vállalhatnak garanciát? Várjon ko­moly javulási szándékkal találkoznak-e? — Onnan indulunk ki, hogy, sokan önhibájukon kívül, tévútra vezetve, erőszakosan kerülnek arra az útra, melynek szörnyű mélységeit egyszerű és tudat­lan lelkük nem is sejti. Sokszor az anya szívtelen ön­zése taszítja a leányt a bűnbe. Hányszor kerül a ke­zünkbe teljesen sötét leánylélek, ak­i jóformán állati sorban él és még imádkozni sem tud. Természetesen a legnagyobb százalékot a munkakerülő és tudatosan­ rosszrahajló nők adják ki, akik a lelkük üdvösségét is odaadják a divatos cifra rongyért. De ezek meg­mentését meg sem kíséreljük. Tisza gróf azt mondta:­­— Ha csak öt leányt tudnak visszavezetni évente a tisztesség útjára, már teljesítették hivatásukat. Az igazgatónő egy nagy könyvben lapozgat. ■— Az első lakója otthonunknak egy 1000 holdas nagybirtokos gyönyörű­­leánya volt. Bár mindenké­pen iparkodtunk lelkére hatni, a munkánk eredmény­telen maradt... ■ ■‘•■ré — Egy mérnöki árvája 13 éves korában került az utcára, mert anyja másodszor férjhez­ ment és elül­dözte. Gonosz és lelketlen ku­fárok kezébe került, akik a gyermekleány tudatlanságát kizsarolták. Most egy bankban tölt be szép állást.­­ Fiatal leány jött a rendőrségre, aki mikor megkérdeztük, miért akarja ezt a rettentő kenyeret enni, zokogva vallotta be, hogy orvosnövendék bátyja nem tudja folytatni tanulmányait és ő minden­áron segíteni akar rajta. A leány m­a egyik legelő­kelőbb szanatórium főápolónője. — Volt egy esetem, amikor írni-olvasni nem tudó parasztleányt a ■ saját testvére hozott a rendőrségre meghamisított cselédkönyvvel. Mikor a leánynak meg­mondtam, miről van szó, térden állva könyörgött, hogy ne hagyjam­ elpusztulni. „ ■ — Nemrég fiatal hivatalnoknő kért igazolványt. Elmondta: 1000 K fizetést kap havonta és a lakásáért fizet 800 K-t. Cselédnek nem mehetek, — mondta — hiszen iskolákat végeztem." A lábamról leszakadt a cipő... Most innen jár be a hivatalába és igen jó leánynak bizonyult. — Egy másik szomorú eset nemrég történt. A leány kiskorú volt, kötelességszerű­leg értesítettem atyját. Egyre hajtogatta, hogy ezt túlélni nem tudja , és mire megjött a megbocsájtó levél, ő már a Duna fenekén vezekelt bűneiért... Fehér szobák, feszület, szentképek. Az igazgatónő kalauzolása mellett megnézi­mn az otthon helyiségeit és amit itt láttam, meggyőzött arról, csakis olyan egyének tudnak igazi nemes esz­mét megvalósítani, akik szívvel, szere­tettel és erős, következetes célkitűzéssel fognak a munkához. Roppant kedves, lakályos hófehér bútorzatú szo­bákat láttam, habosfehér batiszt függönyökkel és torí­­tőkkel, melyek díszére válnának bármely nevelőinté­zetnek. A ragyogóra fényesített parkett,a kinos és pe­dáns rend végtelenül jó impressziót keltenek. És min­den ágy felett feszület, szentképek. • Az otthon napsugara. A nappaliban üde gyermekhang üdvözöl csicse­regve. Nefelejts szeme gondtalanul kacag a világba, kicsi keze bábuját simogatja. — Az otthon napsugara — mondja vezetőm. — Nyolcnapos kora óta van nálunk. A legédesebb gye­rek a világon. A kis Ilonka szomorú története egészen sablonos. Anyja főszolgabíró leánya volt. Ami­kor szerencsétlen bűne kiderült,­­ elűzték ha­zulról. Nehéz kálváriás útja végül a Magdolna- Otthonba vezetett, ahol szeretettel ápolták beteg tes­­tét-lelkét. Nemsokára spanyoljárvány pusztította el és itt hagyta a hideg világban százszorosan árva kicsi­kéjét. Munkaasztalok, varrógépek sorakoznak a szobá­ban és a zöld fenyő gallyakkal díszített házi áldáson a Megváltó fehér alakja néz le bűnbocsájtó szere­tettel. Tisza István legszebb emlékszobra. Mikor elragadtatásom fejezem ki a látottak felett, Göttl Mária kedves, behavazott fejével szomorúan int: — Sajnos, anyagi eszközök hijján nem tudunk úgy és annyit segíteni, amennyit kellene. Az Otthon igazi céljának akkor tudna megfelelni, ha megélhe­tést nyújt. Míg egész életre megélhetést nem tudunk biztosítani, komoly eredményről nem számolhatok be. — Országszerte jelszó: Emléket Tisza Istvánnak! Ha megvalósulna alapító elnökünk kedvenc terve, a 100 személyre berendezett, munkára és becsületre nevelő otthon, maradandóbb, szebb és méltóbb em­léket nem állíthatnánk nemes és melegszívű jó­tevőnknek! — Mivel a trianoni békeszerződés­­214. pontja ki­fejezetten kívánja ilyen intézmények létesítését, miért ne lehetne ezt a Magdolna-Otthon kibővítésével és anyagi gondjainak szanálásával megcsinálni­? — Úgy­­érzem, talán nem lesz üres kiáltás a pusz­tába, ha rámutatunk arra a valóban keresztény em­­­berszeretettel inspirált munkára, mely a Magdolna- Otthon csendes falai között folyik. Itt élő hittel, lán­goló buzgalommal és nagy, erős honszeretet­tel­ dol­goznak a magyar hölgyek, akik leküzdenek minden bűntől, való ösztönszerű félelmet és irtózást, és mentő­­angyaluk azoknak a szerencsétlen veszendő lelkek­­nek, akiket a posványból, a legsötétebb mélységből emelnek ki. Hunyady Bélőné. A világ közepén, úgy érzem olykor: minden egyszerű — egytől étellel óriási katlan — mert­­azt hiszem, hogy én mozgok­ csupát? s körültem minden dermedt, mozdulatlan. S úgy érzem olykor: én, vagyok a mag, amelyből nő jobbító harcrakészség, a világ szive, szorgos gépezet, "­s amely mozgatja a test sűrű vérét. De mihamar m­eglágyul a varázs­, az­ istenítő dermedés fölenged s-én tétova táncát tovább ropom az ég alatt eltévedt porszemeknek. Ludwig Andor. Ó-Buda fénykora. Irtás Dívard Kornél. Nemrégiben több napilapban olvashattuk, hogy Óbudán, a Királyhegyen megtalálták Nagy Lajos sírját. Ak­i ezt a hírt világgá röpítette, nem igen le­hetett eruditus elme. Minden kis diák tudja, hogy Nagy Lajos királyunkat a székesfehérvári baziliká­ban temették el s amikor a ravasz nápolyi Kis Ká­rolyt koronázták, özvegye, Erzsébet és leánya, Mária királynő itt, a nagy király márvány-síremlé­kére borulva siratta mostoha sorsát. Viszont történeti valóság, hogy Nagy Lajos any­ját, a lengyel származású Erzsébet királynét, tör­ténelmünk e dicső nőalakját 1380-ban Óbudán te­mették el, de nem a királyi Várban,V­árriely a mai Királyhegy helyén állott, hanem a Klarissza-apácák kolostorának­ Mária-templomában. Ezt a kolostort é­s templomot 1334-ben ő alapította. Ha ma Óbuda csöndes, szinte falusias utcáin, a földszintes házak között járunk, a XVIII. század­nál régibb emlékek itt nem igen ettelttek azem­ünkbe. Ezek is vajmi jelentéktelenek s a legmonumentáli­­sabb régi épület még az óhitű zsidók százéves ima­­háza, homlokzatán antik szabású hatalmas oszlop­sorával s az Óbuda fölött hegyfokon gubbasztó elhagyott XVIII. századbeli trinitárius klastrom. Hogy itt valamikor szebb élet volt, azt vajmi keve­sen tudják; hogy szinte nyomtalanul eltűnt régi ut­cáin és terein az Anjouk korában csodás művészeül templomok, kolostorok és paloták álltak s falai kö­zött fényes élet lüktetett, azt e kevesek már­­ elkép­zelni sem igen tudják. Amikor a törökök elfoglalták a mai Budavárát, a XVI. században néptelenné vált Óbuda házait, monumentális­­épületeit felrobbantották s a föld szí­nével tették egyenlővé, nehogy a Buda ellen törő keresztény hadak fészket verjenek a kerítetlen vá­ros hatalmas kőemlékei között. Közel másfélszáza­dos elhagyatottsága alatt a romvárost a fölötte ter­peszkedő és szintén a török korban letarolt hegyek­ről lezúduló esővíz vastag földréteggel vonta be. A török hódoltság után az idetelepített svábok e ré­tegen építették­­földszintes házaikat, ammelyek kőanya­gát e­gy-egy nagyobb, épületnek a földből kipúposodó omladék­ halmából bányászták. Óbuda középkori monumentális épületei így tűntek el nyom nélkül, enyésztek el annyira, hogy legtöbbjének ma már helyét sem ismerjük. A római uralom korában a kelta Acink helyén épült Aquincumot, helyesebben ennek a katonai táborhoz csatlakozó­,­markotányos külvárosát s a várostól északra épült cirkuszt nap­jainkban sikerült kiásni, mert a római birodalom bukása után ez a városrész sohasem lett lakott telep többé. A mai Óbuda helyén azonban a római város zömére már aligha akadhatunk, rá. A középkori Óbudát a népvándorlás kora után a római város helyén, ennek és a beépítetlenül ma­radt markotányos külváros földből kimagasló falai­nak köveiből építették. A rómaiak Aquincuma a népvándorlás korában aligha pusztult el nyomtala­nul. A keresztény Magyarország első századaiban hozzánk telepített németek és flamandusok még látták romjait s mert azt hitték, hogy Attila főváro­sának maradványai, az ezek helyén épült Óbudát a középkor végéig Etzelburg-nak nevezték. Ennek a török hódoltság folyamán szinte elsülyedt város­nak fénykorából ma már csak olyankor kerül nap­világra egy-egy részlet vagy töredék, ha jó mélyen pincét ásnak itt. Minthogy nagyobb építkezés ma sehol sem fo­lyik, nem sok reménységgel mentem ki az óbudai Királyhegy tájékára. Régi térképeken e néven az a köralakú házcsoport szerepel, melyet a Határ-utca, a Pacsirtamező- és Viador-utca zárnak körül. Ki­ 13

Next