Nemzeti Ujság, 1922. október (4. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-01 / 223. szám

Vasárnap, 1922 október 1. NEMZETI ÚJSÁG hogy két valóban semleges állammal szapo­rodott a tanács. Svédországot Branting kép­vi­­seli, aki megértéssel van a legyőzött népek iránt, s igazságos panaszainak védelmezője lesz. A közgyűlés elfogadta az Ausztria meg­segítésére vonatkozó javaslatot, s Edwardo elnök záróbeszéde után befejezte ez évi ülés­szakát. Oláh fascista-szervezkedés a Bánságban Javítgatják a Clemenceau-határt... — Részletek az oláh-szerb határkiigazitó­­bizottság munkájából — Képek az oláh-cseh határról Kolozsvár, szeptember 27. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Aki utaz­gat, sok mindent megtudhat — „Nagyromániá­­ban.“ A múlt héten is így számolhattam be a N­emzeti Ujság“-nak Mantunak, a haramia­­vezérnek és Sztojakovics főszolgabíró — bo­csánat, primprétor — urnak nemes vetélkedé­séről, hogy melyikük bírja jobban kifosztani a népet. De sok más mindent is megtudtam ezen az útón. Visszatérésemkor ugyanis egy napot Temesvárott töltöttem. Őszi eső esett, úgyhogy majdnem egész napra beszorultam a­­cukrászdába, majd meg­ a kávéházba. Egyáltalán nem volt valami kiváló szórako­zás. A cukrászda émelyítően édes süteményei nem ízlettek, az utcára is hiába nézegettem, szinte kihalttá tette az esős idő, csupán az ütött,kopott és piszkos villanyosok döcögtek tömötten. A cukrászda is teli volt ugyan em­berekkel, nem egészen megnyugtató külsejű nőkkel és festett arcú katonatisztekkel és éme­lyítően nehéz parfümük megtelítette a­ levegőt. A Palaces-kávéházban később egy pópa tele­pedett az asztalomhoz. A pópa az „Albina“ cím­ű lapot olvasta, látható izgalommal, mert közben idegesen rángatózott kusza szakálla. Egyszerre aztán felugrott s öklével az asztalra csapott. — Gyalázat! Minden szerbet fel kellene akasztani! mondta. Nagyon érdeklődő arcot vághattam, mert le­csillapodván szépen rendjén felvilágosított róla, hogy mit ír az ,,Albina”. A szerbek becsukták a nekik ítélt Bánságban az oláh iskolákat és kényszerítik az oláh gyermekeket, hogy szerb iskolába járjanak, de becsukták sok he­lyütt az oláhok templomait is, elűzték lelki­­pásztoraikat. Gyalázat! De majd­ majd!... Már folyamatban van az oláh fascizmus megszerve­zése, hogy Romániához kerüljön a Jugoszláviá­nak Ítélt Bánság is! Erről az oláh fascista mozgalomról már hal­lottam, talán a „Keleti Újság”-ban olvastam róla, de nem vettem komolyan az egész hírt. Í­gy látszik azonban, mégis van benne valami. Hogy az oláh-szerb szövetségi hűség? Az nem sokat számít! Mert lám, Vratianu miniszter­­elnök is kisantant-politkát csinál ugyan most, de kormányrajutása előtt néhány héttel éppen innen Temesvárról hirdetett irtóháborút a szerbek ellen. S az sem számít, hogy egy oláh-szerb határki­­igazító bizottság éppen mostanában állapítja meg „pontosan"­ a bánsági határt A bizottság munkája a legnagyobb megértéssel folyik ugyan, eddig már tizenkét községet (Pusztake­­resztúr, Kiskomlós, Kócsa, Újvár, Karácsony­liget stb.) Románia részére ítélt meg, sőt a leg­újabb hírek szerint Jugoszlávia Zsombolyát is hajlandó Romániának átengedni Módos és Párdány ellenében, de hát mit számít az ilyen kölcsönös megértéssel pontosan megállapított határ? Példa reá Valkány, ahol a megkapott „pontos” mérések alapján egy ház tetején tűz­ték ki az országhatárt jelző póznát!... A valkányi esetet mesélgettem útitársaimnak a vonaton, amikor egy máramarosi úr ragadta magához tőlem a szót. Ő az oláh-cseh határról tartott előadást: — Hát minálunk? Nem is tudjuk, hogy pon­tosan hol az országhatár. Egyik tárgyalás követi a másikat, mert az oláhok a Tiszáig szeretnék azt előretolni, viszont a csehek inkább a magukét a Túr fo­ly­óig, amióta ráeszméltek, hogy a királyházai vasúti csomópontot félóra alatt összelőheti az „ellenség" a nagytornyai hegyről, amelyet egy év előtt engedtek át Romániának cserében Nagypaládért. Maga Nagytornya község sem igen tudja, hogy melyikhez tartozik a két or­szág közül. Előbb Romániához csatolták, de röviddel utóbb már Csehszlovákiához, helye­sebben Ruszinszkóhoz, nyolc hónap múlva pe­dig ismét az oláhok kapták meg, úgy azonban, hogy a vele egy közigazgatási területet képező Kistornya Ruszinszkóban maradt, bár az ezzel szervesen összeépített „Körnet" nevű falurész ugyancsak Romániának jutott. Most tehát az a helyzet Kistarnán, hogy egy faluban két ország törvényei szerint is ítélkeznek, sőt, miután a korneti belsőségeket viszont el­feledték Romániához kapcsolni, a kornetiek­­nek előbb a három kilométernyire lévő határ­­átlépési helyre kell gyalogolniuk és ott átke­lési igazolványt váltatnak, hogy a lakásuktól két lépésnyire lévő szilvafát megrázhassák... — Én! De kérem, Kontráné asszony, szedje össze magát. Hogy én ellensége voltam! Sőt mindig nagyrabecsültem. Nagyon derék, tisz­tességes, jó ember volt, az isten nyugtassa. Szép temetés lesz! Az asszony kissé meglepetve, csendesebben felelt: — Két lóval. Meg lesz fáklya is. — No az már szép lesz. De megérdemli sze­gény. Hát aztán ha vége lesz a temetésnek, nézzen el hozzám, beszéljük meg annak a dű­lőnek a dolgát. — Ő az isten is megáldja az ügyvéd urat, ha nem fogja a szegény árvákat szorítani. — Majd meglátjuk, mit lehet csinálni. Isten áldja meg, Mari lelkem. Hanem mi jut eszembe: volt valami baj a maga szegény ura meg Fojtás biró között! — Nem . . . semmi — felelt bámulva az _asz­ezony, — mért tetszik kérdezni? Jóban votak ők mindig. Mán legalább a biró úr úgy mu­tatta. Mért tetszik kérdezni!­­ —­ Semmi, csak úgy kérdeztem. És már ment is tovább. A Nemecz-paliká­­rban, ahová betért egy pohár konyakra, ott ta­lálta Misiket, az öreg kisbirtokost, aki első apósa volt Kontrának, és mostanában hadilá­bon állt vele. A szerencsétlenségről beszélget­tek a patikussal, meg Pollák fakereskedővel. Mikor Cservenka belépett, Misik éppen megje­gyezte: — Biztosan be volt rúgva a szerencsétlen. Józan ember nem esik le a padlásról. — Hát ebben­ nem adhatok igazat Misik úr­nak — szólt bele mindjárt Cservenka, — ez­t bizonyos animozitás vezeti a szegény megbol­dogulttal szemben. — Maga beszél? Hiszen nincs egy hete, mi­kor azt mondta, hogy vért fog még izzadni Kontra, és hogy elpereli a feje felől azt a há­zat, amiben lakik. — Ez egyszerűen nem igaz. Ki hallotta? Rá­galom. Ez a Füzes a legpiszokabb hely az egész Alföldön. Vegye tudomásul, Misik úr, hogy az elhunytat őszintén nagyrabecsültem, sőt a sírjánál én fogok beszélni. Pollák fakereskedő közbeszólt: — Hát nem Fojtás biró? — Fojtás biró — válaszolt Cservenka emelt hangon. — Jobban tenné, ha a restanciájával törődne, mint a folytonos szerepelgetéssel. De hiszen erről még beszélünk a rendkívüli köz­gyűlésen. Kérek még egy konyakot. A második konyak után Cservenka megkö­szörülte a torkát és elment megkeresni Görög Lenkét. Délre meg is találta Kovács M. és társa úri- és nőidivat üzletében, ahol Lenke kabátgombot vásárolt a tavaszi kosztümjére. A kosztüm nagyon szépnek ígérkezett, pepita szövet világoszöld zejmedlivel, kicsit svejfolva. Cservenka hazakisérte Lenkét és adatokat kért tőle a tragikus véget ért tanító működé­séről. — Valószínűleg én fogok beszélni a sírnál és beszédemben szeretném kidomborítani, hogy a népoktatás nem részesül a kellő társadalmi megbecsülésben. Bismarck azt mondta, hogy a hetvenegyes háborút a német tanítók nyer­ték meg. Szerintem a tanítót és tanítónőt­­ a­z egész társadalom hálája illeti. Sőt direkt ma­gát is meg fogom nevezni beszédemben. Lenke egy félórát adott elő a néptanító rend­kívüli munkájáról, Cservenka nagy figyelem­mel hallgatta. Azután elment ebédelni a Zöld­fába. Ebéd alatt hosszas történeteket mesélt az asztaltársaknak Kentra életéből, külön hang­súlyozva azt a benső és bizalmas barátságot, amely őt az elhunythoz fűzte. Ebéd után hazament és egy évet irt, amely szerint alulírottak a Társadalmi Egyesületben az alapszabályok 12. ha értelmében holnap délelőtt tizenegy órára rendkívüli közgyűlés összehívását kérik. Azután a nyakába vette Füzest. Az ívet legelőször Görög Lenke írta alá, aki tudvalevőleg kibukott a női szakosz­tály elnökségéből. Másodiknak aláírta özvegy Vermesné, az előkelő matróna, azaz hogy csak keze keresztvonását tette oda, mert jobboldalát megütötte a szél. Singer bádogos aláírta, mert Cservenka haladékot adott neki a májusi rész­let megfizetésére. Nyemák postamester alá­írta, mert Cservenka megbeszélte vele, hogy felfüggeszti ellene a végrehajtást a bútorrész­­letek dolgában. És így tovább, kistévé együtt volt a tizenkét, aláírás. Az ívet elküldte Juli­val a Fojtás lakására, ő maga bezárkózott és elővette a beszédet. Azt a passzust, hogy „arra lettél volna hivatva“, kihúzta és irt helyette egy másikat a néptanítói hivatás fenségéről, amiben ügyesen el volt helyezve Görög Lenke, is. Azután megtanulta a beszédet kívülről. Fél tizenkettőkor már tudta folyékonyan. Akkor a (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A korona zürichi haláltánca egyre sötétebbre festi közgazdasági életünk horizontját. Az örök circulus vitiosus, mely önmagába visszatérően az elemi közszükségleti cikkek árának emelkedése szerint egyre magasabbra szökkenti min­dennek az árát, egyetlen pillanatra sem áll meg. Ma újra két fontos drágulásról vagyunk kénytelenek be­számolni a Nemzeti Újság olvasóinak: az elektromos áram és a villamosvasút megdrágulásáról, mely az egész vonalon az árak újabb emelkedését fogja maga után vonni. Az elektromos áram árának emeléséről néhány nappal ezelőtt már megemlékezett a Nemzeti Újság. Másnap az egyik estilap megcáfolta hírünket, kijelentette, hogy a városháza illetékes ügyosztályá­ban „semmit sem tudnak a dologról“. Nehogy a cáfo­lat ellenére bekövetkező áremelés váratlanul érje a közönséget, utána jártunk a dolognak és illetékes helyen a következőt sikerü­lt megtudni: — Tény az — mondotta informátorunk, — hogy az emelés mérvében még nem történt megállapodás, noha az teljességgel elkerülhe­tetlen, ha csak a főváros vagy az állam, vagy egy ismeretlen jóltevő a sajátjából nem fogja fedezni deficitünket. A helyzet az, hogy az tükör elé állt és előadta a beszédet. Komor, mély és méltóságos hangot használt, plasz­tikus, férfias gesztusokat. Háromszor adta elő egymásután, azután negyed egykor lefeküdt. Az ágyban elismételte, de egy ponton meg­akadt. Gyertyát gyújtott, felkelt, megnézte a füzetet, hálóingben a tükör elé állt és még két­szer elmondta az egészet Majdnem egy óra volt, mikor végleg lefeküdt. Mász­ap már korán reggel talpon volt. Fél­nyolckor részvétlátogatást tett az özvegynél. Csak öt percig akart maradni, de Mari elkez­dett a dűlőről beszélni. Egyre jobban belem­ele­­gedtek, végül leültek két székre a halott mel­lett, aki az asztalon volt kiterítve és beszélget­tek háromnegyed kilencig. Meg is állapodtak. Akkor Cservenka elment végigjárni az aláíró­kat, hogy pontosak legyenek. Tizenegykor rendkívüli izgalom közepette Fojtás ügyve­zető elnök meg is nyitotta a rendkívüli köz­gyűlést. Cservenka felállott és rövid beszédet tartott arról, hogy az Egyesületnek képviseltetnie kellene magát a Kontra temetésén. Ekkor fel­állott Görög Lenke és indítványozta, hogy az Egyesület nevében Cservenka, az Egyesület ügyésze, mondjon kegyeletes megemlékezést a sírnál,fűiért ő foglalkozásánál fogva is szónok­ember, de még testi-lelki jóbarátja is volt az elhunytnak. Mire Fojtás Gusztáv szólalt fel és csak annyit mondott, hogy az Egyesület nevé­ben reprezentálni az elnök kötelessége és ő, akit erre a helyre a tagok megtisztelő bizalma ültetett, méltatlanná válnék erre a bizalomra, ha kitérne a kötelesség teljesítése elől. Erre elkeseredett vita indult meg. Ficzere szolgabíró számvizsgáló bizottság kiküldését kérte, Nyo­­n­sárkay nyugalmazott főispán erre felugrott, lemondott a díszelnökségről és eltávozott. Végre fél kettőkor Fortás elnök elrendelte a titkos szavazást, amely úgy végződött, hogy tizenegy szavazat az elnöktől óhajtotta a gyászbeszédet, nyolc pedig az ügyésztől. Az eredmény nagy konsternációt keltett, mert nyilvánvaló volt, hogy az összehívó tizenkét tag közül négyen a titkos szavazás leple alatt, Cservenka ellen szavaztak. Cservenka nem is ment ebédelni a Zöldfába, hanem kijelentette, hogy láza van, a temetésre is aligha mehet el, hazament és ágyba feküdt. A temetés délután négy órakor folyt le impo­záns részvét megnyilatkozásával. Tatár­­János A korona árfolyama stabilizálódott A pénzügyminiszter a drágaságról (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A nemzet­gyűlés állam jegyki­bocsátást ellenőrző bizott­sága ma délután ülést tartott, amelyen Kállay Tibor pénzügyminiszter és Popovics Sándor, a jegybank elnöke is megjelent. Az ülésen Kállay Tibor pénzügyminiszter kijelentette, hogy az új adótörvények segítségével biztosítani tudja az államháztartás mérlegének egyensúlyát és gá­tat tud vetni a drágaság további növekedésé­nek. Véleménye szerint a korona árfolyama most stabilizálódott és nagyobb kilengések ezentúl nem várhatók. A tervbe vett gazdasági intézkedések egyébként biztosítják a gazda­sági helyzet egyensúlyát és a kormánynak módjában lesz megakadályozni, hogy a drága­ság további fokozódása lehetetlenné tegye a fixfizetéses osztályok megélhetését. Október 15-191 busz korona a villamosb­an Négyszázmillió koronával emelkedett az Egyesített Vasutak bérszámlája . Fel­­emelik a Helyiérdekű viteldíjait is Három koronáról ötre drágul az elek­tromos áram 3

Next