Nemzeti Ujság, 1922. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1922-11-01 / 249. szám

Szerda, 1922 november 1. NEMZETI ÚJSÁG November 1-én a rési közüzemi pótlékot kell fizetni A pótlék mai formája a belterületi háztul­aj­dono­soknak kedvez . Tárgyalások a közüzemi pótlék teljes eltörléséről (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az­­áremelésnek ebben a lavinájában, melyet ez a szerencsétlen no­vember elseje érn­t a főváros közönségére, külön kell megemlékezni a közüzemi pótlékról, ame­lyet, mint a Nemzeti Újság már jelentette, kerek ötszörösére, azaz az 1920 május elsején fizetett lakbér háromszorosára akarnak emelni. A múlt szerdai köz­gyűlés a tervezet átdolgozására utasította egyhan­gúlag a főváros tanácsát, melynek részéről Folkus­­házy alpolgármester tegnap délelőttre ankétot hívott egybe a központi városháza tanácstermébe. Az ankéton Borvendégh főjegyző előadásában le­tárgyalták a viz­lij emelését és arra az eredményre jutottak, hogy a vizdíjakat okvetlenül emelni kell. sőt az is bebizonyosodott, hogy az ipari vizdíjnál a tanács által elhatározott emelés még nem is fedezi a deficitet, úgy hogy itt még további emelésre kell gondolni. A tárgyalást pénteken folytatják, amikorra is Borvendégh főjegyző előterjesztést fog készíteni, hogy hogyan lehetne a közüzemi pótlék sokat vita­tott és mindenki előtt ellenszenves emelését elkerülni. Tegnap ahelyett, hogy a közgyűlés száraz és unal­mas napirendjét hallgatták volna, a társalgókban a közüzemi pótlékról vitatkoztak a bizottsági tagok. Pártkülönbség nélkül az volt a városatyák véleménye, hogy a köz­üzemi pótlékot teljesen el kell törülni és más után gondoskodni a közművek deficitjéről. A megoldási módozatok között a legérdekesebb Petrovácz Gyuláé, aki szerint a megoldás az, hogy a közüzemi párti­kok, és annak alkotóeleme­t, a viz­­dijat, a ház köznmyiségeinek világítását, a kémény­seprési dijac­ t"- n­ sZámít’’H”»-c»A«l illeték?» f­­gget­­leniteni kell a lakbértől, mivel ezeknek a szolgáltatá­soknak ára ima • • 'itt.e­l army ban. A k­i fogyasztás nem 7 tak­b’C függ n­énlfüggetlenül a lakbér magasságától fogyasztják a lakók a vizet aszerint, hogy hányan laknak a lakásban, van-e fürdőszobájuk, vízvezetékük, vagy nincs. A kémény­­seprési díjat illetőleg van olyan kétszobás lakás, amelynek három kéménye van, viszont nem egy olyan fű­szobás lakás van, amelynek nincs egynél több kéménye. A ház közhelyiségeinek világítását illetőleg pedig különbség van a belvárosi házak vil­lannyal világított előcsarnokai és a külvárosi házak petróleumlámpás szegényes folyosói között. Nem igazságos tehát Petrovácz szerint, hogy teljesen ir­­reveláns szám, amely a bel- és külterületen lakások­nál majdnem ugyanaz, a házbér nagysága szabja meg a közüzemi pótlék nagyságát. Mert azt, hogy a közüzemi pótlék mai rendszere aránytala­nul kedvez a belterületi háztulajdonosoknak, de viszont ráfizetésre kényszeríti a külterületi kis házak tulajdonosait, igazolván ezzel a pótlék anti­­sz­ociális voltát, letagadni nem lehet. A belvárosi házak magas házbérei és milliós üz­letbérei után fizetendő közüzemi pótlék jelentős hátbéremelést is magában foglal, mert a háztulajdonosok által fizetett közüzemi pótlék fizetése után is nagyösz­szegű maradvány mutatkozik a háztulajdonosok ja­vára. Így például a tegnapi bizottsági ülésen talá­lomra elővették egy Friei­ utcai ház statisztikai ada­tait, amelyből kiderül, hogy a közüzemi pótlék emelésén a háztulajdonos évenként negyedmillió koronát keres. Ezzel szemben a külvárosi háztulajdonosok ráfizet­nek a közüzemi pótlékra, mert a tömeglakások aránylag olcsó házbérei után beszedett közüzemi pótlék még a felemelt vízdíjakat sem fedezi. A helyzet e pillanatban teljesen vigasztalan és a khaoszból alig látszik kivezető út. Az bizonyos, hogy a közüzemi pótlék és ezzel a házbér emelésé­nek ódiumát a Keresztény Községi Párt nem veszi magára, főleg nem ama demagóg játék után, amelyet az ellenzéki pártok a közüzemi pótlék letárgyalására kiküldött albizottságból való távolmaradásuk révén tanúsítottak. Általános a vélemény, hogy a közüzemi pótlékot mai formájában el kell törölni és a közüzemi díjakat valamely más után, de min­denesetre az erős progresszivitás jelszavával be­szedni. A sokféle terv között van egy, amely nyílt ház­­béremelés engedélyezését javasolja a közüzemi pót­lék teljes eltörlésével és a békebeli rendre való visz­­szatéréssel. Ez a terv amennyire egyszerűnek lát­szik, annyira antiszociális, mert a lakbérek újabb felemelését igazán nem bírják el Budapest portá­­jai és hogy a háztulajdonosok étvágya mennyire mohó, mi sem mutatja jobban, mint a lakbér­­megállapító perek tízezrei. Az az idea, hogy a házra eső közüzemi terheket a lakók lakbéreik arányában fizessék, azért is vesze­delmes, mert a lakók és háztulajdonosok közötti el­számolást és a házbizalmi rendszer visszatérését­­ jelenti. A Halál kapujában írta: Angyal Béla Az óra száll... . . . Nem, hiszen dallal tele még szívem! Nem, hisz még vágyam, vágyam van ezernyi! Az én napom lobog, lobog még! Hisz édes még ölelni, óh, ölelni! . . . S az óra száll és véle száll örökre Minden, mi szép, mi hitet ad, mi éltet, És virágos, napfényes ifjúságom Viszem, viszem valami nagy sötétnek . . . Nász A vaksötét­, komor, halottas estben A szivünk halk, fájó zenébe lüktet . . . ... A Végzet jön és összeköti lassan Mi széttiport, szegény kis életünket. És élni vétek, és meghalni vétek, A rettegés reánk fagyasztva árad . . . ... És rongyainkba betakarjuk egymást. Mi koldusok, didergő emberárnyak. Az aquincumi amfiteátrum — A régi Buda történetéből — Írta: Váradi Antal Aki nem volt nyaralni, az sétáljon ki vala­melyik napos őszi délután az új gázgyár köl­tőin szép vidékére, át a nagy Dunán, át a két hídon és nézzen szét a nagy hegyek körötte szép vidéken. Stájerországban fogja találni magát. Én odajárok, végignézni a tündérszép hegyláncot, a római fürdőből előrohanó széles vizet, az aquincumi romokat­­, és az amfi­teátrumot. Igaz, hogy utána véres verítékkel érdemel­jük ki a hazatérést, de itt-ott meglegyint ben­nünket a távoli hegyek szellője, az őszi fák lombozata és azt hisszük, hogy a régi boldog években vagyunk s járunk a távoli alpesek tündér­vidékén és gyűjtjük az erőt egy uj, fá­­radalmas esztendőre. Most már tán nem is kell gyűjteni. Mire gyűjtsük? Aquincum romjai évezredes emlékei egy nagy római kultúrának, amely itt ragyogott a mai Pest szomszédságában. Az amfiteátrum a maga hatalmas körfalaival, rekeszeivel, kaver­­náival, színkörével még most is beszél a régi helytartók hatalmáról, akiknek történetét a tudós Stadler Endre doktor írta meg s akinek nyomán én böngészem a római múlt beszélő köveinek sorát. Szent hajdankor! Mit nem hagytál te ránk — s mit nem olvasunk mi ki belőled!? Az amfi­teátrum arénájában hány gladiátor és hány mártír vérzett el? s felújulnak előttem a már­tírhalált halt régi komédiások emlékei . . . Mert voltak a komédiások között is vértanuk és szentek . . . íme, mikor Diokletianus korá­ban egy nagy cirkuszi előadás folyamán a játszó színészt elfog­ta a borzadály, mert egy keresztény misztériumot gúnyoltak ki a komé­diások — s bár jelen volt a caesar is —, Gs­­­­­zius hirtelen ihlettségtől megkapatva — ke­reszténynek vallja magát és ott, a caesar előtt szenvedi a mártiromságot. A negyedik század­ban, Alexandriában, két színész, kémikus mind a kettő — Ardellone és Porphyrios — vallot­tak hitet, — az ötödik században pedig Pelágia szűz, Antiochia ünnepelt művésznője vette föl a keresztséget, elosztogatta összes javait, férfi­ruhát öltött, elzarándokolt Jeruzsálembe és ott töltötte élete hátralevő részét, az Olajfák hegyének oldalán egy barlangban, bűnbánat­­ban és vezeklésben. Ki tudja, hogy az aquincumi amfiteátrum színkörében hány keresztény vértanú halt meg s a régebben felfedezett, csodálatosképpen megmaradt kis kapun, a ,J Porta Libitiná'-n, hány haldoklót vittek ki a véres arénából? mialatt a tapsoló közönség orditva hívta a győzelmes gladiátorokat!? Aquincumnak hírneves helytartói voltak. Lucius Neratus Priscus és Lucius Ulpius Mar­­­cellus voltak többi között Aquincum helytar­tói. Mind a kettő híres jogász, s kiváló műve­ket irt. A provinciák, a vidéki helytartóságok voltak Róma oszlopai a messze távolban, ezért válogatták meg a császárok a vidékre kül­dendő helytartókat. Marcellus egyike a legje­lesebbeknek. Sőt Neratus Priscus komoly jelölt ■volt a császári trónra. Akkor azonban Hadria­nus lett caesárrá. Róma későbbi urai sokszor a vidéki helytartóságok székeiből kerültek a császári trónra. Hadrianus is Aquincum kato­nai tribunja, később császári helytartója volt, mielőtt a Caesarok trónjára került. Septimius Severus császár is Felső Pannónia kormányzói székéből került a római császárok trónusára.^ ^Császári helytartó csak az lehetett a provincián, aki Rómában már magas tiszt­ségeket viselt. Consul volt, vagy praetor. Hi­vatali címe: ,­Legatus augusti pro praetore.“ C. Septimius Castinus, akinek emlékköve be­szél erről a korról­­, a hivatalok egész skálá­ján ment­ föl a helytartó trónusáig. Ilyen római nagyurak voltak Aquincum te­rületén C. Valerius Pudens, Caecilius Crepo­­rianus és Septimius Julius Castinus. Aquincum egyik keskeny mellékutcájában megvan még az a széles kőlap, amely valami­kor az utcakövezet része volt s amelyen az arrajáró szekerek vas-sine vágott mély nyo­mokat. Ezen az utcán jártak az amfiteátrumba. A propraetorok meg a proconsulok szekerei vésték ki azt a széles sávot a kőben, amely fölött valamikor­­— kétezer esztendőnek előtte — a római nagyurak kocsijai robogtak. Az amfiteátrumban állatviadalok, de komé­diák is adattak elő. Gladiátori vívások is mu­lattatták a város lakóit. Hogy micsoda szín­darabokat játszhattak? könnyű kiböngészni ... csak a régi Róma klasszikusainak a komédiáit. Tesserák ugyan nem maradtak, nem tudom ugyan, hogy a múzeum gyűjteményei között nincs-e a régi színkör­­ belépőjegyeinek egyike vagy másika? a pompeji színkör romjai közt találtak ércből vert belépőjegyeket. — a Plau­tus „Captivi“-jának az előadására szólottak a jegyek, de az óbudai szinkör jegyeiről nem tudok. Van azonban a régi római komédiásoknak egy érdekes emléke a múzeumban. Ott van a nevezetes oltár, amelyet a régi színkör egyik színésze, a súgó, valami Cajus Flavius neve­zetű, állíttatott, valószínűleg a pályától való megválása alkalmával — a helybeli színészek géniuszának: „Genio scenicorum loci.“ Azt sej­tem, hogy mikor hosszú pályája után nyuga­lomba vonult, emelt egy kis oltárt a helyi színészek védő szellemének. A súgó egyúttal ügyelő is volt, tán segédrendező is és ha úgy fordult, egyszer-egyszer a kob­urnust is a talpa alá kötötte. A régi színészvilágban nem voltak olyan válogatósak, kivált a provincián. Sokszor, mikor végigjárom a régi római vá­ros utcáit, a kétezer esztendős falak mentén keresem, kutatom annak a nyomát, hogy hol lakhatott az a szegény öreg komédiás, a súgó Cajus Flavius, s merre járhatott az amfiteá­trumba? Lehet, hogy a színkör egyik kaverná­­jában lakott . . . fiát nem laktak a mi régi 3 Kiváncsiak vagyunk az ad hoc bizottság pénteki ülésére, hogy hogyan tudja szétvágni a gordinei csomót. Az az egy azonban már most bizonyos és ez nem kis részben a Nemzeti Újság érdeme, hogy november elsején még a régi közüzemi pótlékot fizetik Budapest lakóinak százezrei. A világpolitika helyzete és eseményei Az olasz fascizmus kormányra jutása nem­csak az európai közvéleményben kelt izgalmas érdeklődést, hanem élénken foglalkoztatja a nagy- és kisantant kormányait is. Európa kér­dőjel előtt áll: milyen magatartást fog követni Olaszország a nemzeti szellemű új rendszer vezetése alatt a külpolitikában, módosul-e vi­szonya a szövetségesekkel? Különösen a dél­szlávok között nagy a nyugtalanság, mert a fascisták eddig fennen hangoztatták, hogy el­­vetendőnek tartják a Jugoszláviával létrejött egyezményeket és megvalósítani akarják Olaszországnak az Adriai-tengerre irányuló aspirációit. E tekintetben Mussolini teljesen egyetértett D’Annunzióval, aki tudvalevőleg árulóknak nevezte a rapalloi egyezmény alá­íróit. Mussolini azonban most már nem csupán pártvezér, hanem a felelős kormány feje és számos példából tudjuk, hogy az ellenzéki ve­zérek, ha hatalomra jutnak, módosítani, fel­függeszteni vagy mérsékelni szokták program­pontjaikat. A fascizmus megteremtőjéről teg­nap megírtuk, hogy heves temperamentumú néptribun, de egyszersmint belátásos, logikus fej, aki számot tud vetni az adott helyzettel és a lehetőségekkel. Épp ezért valószínűnek látszik, hogy ha intranzigens marad is az or­szág belső ügyeiben, — jelszava a haza ellen vétőkkel szemben: két szemet egyért, két fogat egyért — a külpolitikai kérdéseket kellő óva­tossággal és megfontoltsággal fogja kezelni. Olaszország ezidőszerint sem gazdaságilag, sem pénzügyileg nincs abban a helyzetben, hogy szövetségeseire való tekintet nélkül föl­léphessen legsajátabb céljainak megvalósítása végett. Mussolini bebizonyította, hogy tud szer­vezni és előkészíteni; föltehető, hogy az olasz nemzet külpolitikai törekvéseinek megvalósí­tásához is csak előkészület után, a kellő idő­pontban fog nyúlni. Római jelentések szerint Mussolini kijelen­tette egy párisi lap tudósí­tójának, hogy min­den kalandtól mentes külpolitikát fog követni és a képviselőházat, amely november 7-én ül össze, csak az esetben fogja haladéktalanul fel­oszlattatok ha kormánya kisebbségben marad. Azt is kijelentette, hogy elismeri a Jugoszláviá­val szemben vállalt kötelezettségek teljesítését

Next