Nemzeti Ujság, 1923. november (5. évfolyam, 247-271. szám)
1923-11-18 / 261. szám
Vas↦ T#23 novemberIS. NEMZETI ÚJSÁG Beszélgetés Kun Gyula nyugalmazott városi tanácsnolklal lest, I&ma Scí és Óbuda asz egyesilés elöli A három város gazdasági és kulturális viszonyai A főváros aranylakodalma alkalmából felkerestük a régi Peet egyik kiváló érdemes alakját, Kun Gyula nyugalmazott fővárosi tanácsnokot, ki 1868 január 8-án lépett a főváros szolgálatába és félszázadnál hosszabb időt töltött a városi adminisztráció legfontosabb ügyosztályaiban. Mint számtiszt került a városhoz és ugyanannál az asztalnál dolgozott, amelynél egykor Baross Gábor, Matlekovics Sándor és Kaas Ivor báró. Az öreg úr vállát 78 esztendő nyomja. Nagy örömmel fogadott puritán egyszerűségű otthonában. Egész életpályáján büeége® úti társa volt: a puritán egyszerűség, a becsületesség és szerénység. Amikor megtudta mi járatban vagyunk nála, behunyta, szemét, néhány pillanatra elgondolkozott, majd szivart vett elő, rágyújtott és úgy kezdte a beszédet. A múltakban való elkalandozás szárnyat ad emlékezőtehetségének és ömlik belőle a szó. — Ha nem is akarja mindazt megírni öcnémaram, amit mondok — úgymond —, jegyezze meg magának," mert az ilyen fiatal koponyában sok minden altér. . Visszaemlékezései vaskóc kötetet is kitennének,de ennek a kis cikknek a keretében csak a következőket adhatjuk: — Az egyesítés előtt Pest szabad királyi város, kis adminisztrációja, de már tekintélyes száma lakosnak örvendő város volt. Ugyanis az 1871-iki évi népszámlálás már a 200 000-ret meghaladó lakosságot mutatott ki. Buda ezzel szemben mintegy 150.000 lakóval bírt- Óbudádnak pedig, mint mezőváros alig számbavehető lakosa volt A Margitsziget mint kiegészítő része a nádori uradalmaknak, csak terület és felhasználhatóság szempontjából jöhetett tekintetbe. A kis adminisztrációval és sok tekintetben való elmaradottsággal, mégis a fejlődés már sokkal előbb megindult mint azt sokan gondolnák. Különösen 1867. óta, amikor a kiegyezés és az utána következő koronázás következtében nagyrészt fölszabadult jó erők kiléptek az alkotás terére, hivatalokat vállaltak, agitáltak és nem nyugodtak addig, amíg egyben vagy másban célt nem értek. Értsük meg jól a dolgot, a cél rajtuk kívül volt, nem bennük. Bennük csak annyiban, hogy örültek, ha mások számára jót alkottak, így Pest városa főpolgármesterévé megválasztotta Szentkirályi Móricot, Pest vármegyének híres alispánját, az 18-A iki törvénynek egyik alkotóját, aki mihelyt hivatalba lépett, rögtön munkához fogott Rendes munkaideje reggel 8-tól 12-ig és délután 2-től néha éjfélig ió tartott de 9 óra előtt sohasem ment el hivatalából. Szentkirályi Móric mindjárt hozzáfogott a városi hatóság rendezéséhez. Az elnökségtől kezdve a köztisztasági hivatalig rendezte az adminisztrációt, még pedig úgy, hogy a hivatalok és intézmények nagy részét megalkotta Az ő nevéhez fűződik a cselédhivatal felállítása, a bejelentési ügy rendezése és a köztisztasági kérdés gyakorlati megoldása. A fővárost akkoriban gyakran meglátogatták a borzalmas járványok, amelyek csak annyiban változtak, hogy egy Bottenbiller Lipót (egykorú rajz.) szer ki élő, egyszer kolera, másszor meg tífusz fojtogatta a lakosságot Hozzáfogott tehát egy állandó nagy vízvezetéki mű megalkotásához. E célból Lindley Vilmos hírneves angol vízmérnökkel szerzett összeköttetést és amikor megállapodásra jutott vele, már 1868 tavaszán megkezdődött a főcsövek lefektetése, vagyis az egész vízmű megalkotása. Érdemes itt megemlíteni, hogy a főcsövek lefektetése alkalmával ráakadtak Pest város legrégibb falaira, amelyek még IV. Béla előtti időkből valók voltak s amelyek a mostani Koronaherceg-utcán haladtak végig. Ezek a falak az egyik főcsőnek most is alapjául szolgálnak. A vízmű megalkotása csak egy volt a sok közül. Szentkirályi Móric azonban nemsokára kedvét vesztette és elhagyta helyét .. . Kissé elgondolkozott ezután, látszott, hogy akarna még erről valamit mondani, de inkább szippantott néhányat a szivarjából. Pár percnyi csend után megkérdeztük tőle, mi is volt tulajdonképpen az oka annak, hogy ez az erős akaratú ember kedvét vesztette. Még jobban elgondolkodik, látszik, hogy szeretné elkerülni a választ. Meg is mondja: — Nem szívesen beszélek erről ... Tudja, kérem, volt egy bizonyos irányzat, amellyel sehogyan sem tudott kijönni. Ennek az irányzatnak főemberei Fabinyi Teofil akkori igazságügyminiszter és Theisz Elek rendőrfőkapitány voltak. — Milyenek voltak akkoriban a viszonyok Budán! — kérdeztük azután. — Budán Házmán Ferenc tartotta kezében az uralmat, aki 1848-ban is polgármestere volt Budának, ő, mint a szent korona egyik elrejtője, kénytelen volt menekülni Amerikában tartózkodott egészen addig, amig végre 1867-ben polgártársai vissza nem hozták régi helyére. Hozmán Ferenc nagy tanultságu, de gyenge erélyű ember volt. Emigrációja alatt sokat tapasztalt és ebből sokat felhasznált szülővárosa javára. — De emlékezzünk meg a kis Óbudáról is. Itt Harrer Pál, mint polgármester és Belgrádi Miklós főjegyző összefogva az ottani magyar intelligenciával, különösen a magyarosítás terén szereztek maradandó érdemeket. Nem hanyagolták el csekély erejükhöz képest a gondjukra bízott város külső szépítését sem. Végre pedig, ami a Margitszigetet illeti, ennek díszítését és a megalakítandó fővároshoz méltó szépítését József főherceg már 1866-ban megkezdette. Igen nagy költségekkel sikerült némiképen ebbe a kis vadonban rendet teremtenie, de később abba akarta hagyni a megkezdett munkát, mert rájött arra, hogy a tiszttartói nyakra-főre megcsalják. Érdekes, hogy a Margitsziget szépítésének és kiépítésének befejezése tulajdonképen Albrecht főherceg érdeme. Albrecht főherceg, ez a testestőllelkestől osztrák katona, eleinte igen szigorú és türelmetlen volt a magyarokkal szemben, de a felesége, Hildegard bajor hercegnő révén, aki áldott, jószivü, nemeslelkü teremtés volt, haragja felhagyott és hűvössége felmelegedett. Amikor Albrecht főherceg megtudta, hogy József főherceg abba akarja hagyni a Margitsziget fejlesztését, érdeklődni kezdett az okok iránt s amikor megtudta, hogy József főherceg sokalja a kölségeket, kétmillió forintot bocsátott a rent étkezésére azzal a céllal, hogy a megkezdett munkát most már végezze be, így lett a Margitsziget Budapest gyöngyévé. — így festettek az egyesítés előtt Pest, Buda, Óbuda és a Margitsziget. De hozzátartozik a dolog histórikumához annak megemlítése is, hogy már az elnyomatás idejében, amikor Rottenbiller Lipót a 48-as idők volt polgármestere teljhatalmú császári biztosként kormányozta Pestet, már akkor ennek az erős akaratú és szilárd jellemű, erősen municipális érzelmű férfiúnak kezdeményezésére megkezdődött Pest fejlesztése. Tanácsnok úr — mondjuk most — hizo-Archivarius: Még nagyobb hiba. Polgárok (dühösen): Úgy van! Úgy van! Archivarius (Óvatosan körülnézett): Csöndesebben. Schmidtgruber: Ez már alákrok. De a törvény nem szüntette meg minket. Polgárok: Nem! Nem! Archivarius (m. e.Veszt! Schmidtgruber: Odakivül, legyen Budapest, de idebenn: budai polgár voltam és maradok in die Ewigkeit. Mind: Amen. Schmidtgruber: S aki abba a székbe ott bele ült, az itt csak a mienk altehrwurdiger, budai polgármester. Az a nappal ott marad. Polgárok: Ott marad!Archivarius (m. e.): Ha meghallják . . . Schmidtgruber: Hát meghallanak. Vendéglős: Als dann ott maradja. Am End, én se nem vagyok más, als an echter, rechter. Ofner Spiel, ha-ha! Schmidtgruber: Nicht schlecht. Mink, régi budspatríciusok, egyesüljünk avval együtt-ment pesti sváb gszindlivel Franzstadt, Josefstadt! und erst die Leopoldstadt! Ezek akarják lenni magyar főváros! Ha-ha-ha! Archivarius: Nna, én nem tudom, de mintha mink se volnánk született magyarok. Schmidtgruber: De lettünk a születése után. Archivarius: S tán még se illenék szégyenkezni a német származásunk miatt. Schmidtgruber: Ki szégyenkezik! Archivarius: Hétszáz év óta lakjuk ezt a város. Zsigmond király Stadtrechtje szerint már 1403-ban csak az lehetett budai .index — ma polgármester — aki fölfelé negyedíziglen német származású. Ez volt a hála azért, mert mink honosítottuk meg és tartottuk fenn a városi kultúrát, itt és mindenütt az országban. Schmidtgruber: Ezt mind igen szép, Herr Archivarius, de ezt mind lekvitteltek a magyarok 48-ba, mikor nekünk is kivitalt a politikai szabadság. Én hallottam Petőfitül a Talpra magyar! És, hallottam beszélni Kossuth, én láttam győzni a honvéd a szabadságot és magyar lettem meggyőződésből. Als dann gyüre a Bach az övé cseh beamterekkel . Emlékezheti rá, Herr Archivarius, maga szolgálta alatta is.. . _ Budapest A gyermekévek vágyait Ringatták tündértájaid. Ezüst hab táncolt a Dunán, ■■Mit a Lánchíd ölelt puhán - S a Várnak súgott bókokat. Métán tülkölt a lóvonat És ásított az Alagút. S Tabán megbújva rég aludt. Mikor Pest ébredt éj delén S minden, fény ott rezgett elém. ■ Mit lángcsodává gyermek álma fest. Ó, bűvös Budapest! Te ifjú vagy is csak féléd Öntötte ha rá gyűlt hevét. Te voltál akkor Párizsont. Hol Muzsanyakban klárison Kápráztat száz rontó sugár. .ősz bűvös, mint hév ajkú nyár Hol szebbek a, szív álmai , az ős Kajánnal vív Ady. És Kosztolányi itt lakott. Te voltál a fényből rakott szél, csúcs babér, már költő vágya etd. ó. büszke Budapest! ■ '■S mostfA egy sorsom karodba hullt .$■ késett nászra kelt a múlt. ■Már halkabban kandúl a szív, ■. Csókod is mint tőrt mátka hív. De sok szép ólom elszaladt 'A dunaparti fák alatt, S a csókod mint tőrt mátka hív. Csalódás fészkel árnymadár. Ím, vészek lankadt estején. Küzdőn, bajban szeretlek én. Majd új hajnalba lángol még az est. Ó, bízzunk, Budapest! Kállay Miklós" Részlet a „Város“ című színjátékból Írta: Verő György Budapest székesfővárosnak az ötven éves jubileum alkalmából kitűzött irodalmi pályadíját Verő György színműve nyerte meg. A darabból, amely eddig technikai akadályok miatt nem kerülhetett színre, közöljük az alábbi jelenetet, amely egy budai kis korcsmában játszik 1873 október 25-ikén, Buda és Pest egyesítésének napján. Vendéglők: Hallgasson engem, Herr von Schmidtgrober. Unser Karl, akit ma választanak a közgyűlésbe első bürgermeister, megígért, hogy a bankett után hozzánk is ide nézi, auf a’ Glas’s Risling, mint mikor még volt tőlünk az Obernator. Schmidtgruber: Karcsi barátunk mindig szívesen | látunk, de — Vendéglős: Alsdan gondoltam, fogja örülni, ha az övészék telibe ott Teszi az új nappal a Budapesttül. Schmidtgruber: Nix Budapest, Buda . és Pest. Polgárok: Ügy van! Buda és Pest. Vendéglős: Nichts für Ungut, meins Herrin, a törvény , nem én csinálta. Schmidtgruber: A törvény én is idéztelek ott, ahol muszáj. De itt magunk közt vagyunk. Ez a lokalitát a budai vendéglősök céh szobája volt nappal, ahol este összejöttek, a budai városatyák, hogy jó bor mellett beszélgessék a város boldoglásáról. Archivarius (nyurga alak, tapadóan szűk feketébben, cilinderrel, hibátlanul beszél magyarul, de németes kiejtéssel): Boldog idők! Polgárok, Boldog! Boldog! Schmidtgruber: A törvény megszüntetett tavaly a céhek. Archivarius: Elég hiba. Polgárok: Úgy van! Schmidtgruber: Én nem tartok annak, de nem disputáiom. A törvény megszüntetett idén a Buda város önállósága. 11