Nemzeti Ujság, 1924. június (6. évfolyam, 106-128. szám)
1924-06-01 / 106. szám
Vasárnap, 1921 j uniu» 1. NEMZETI ÚJSÁG Beszélgetés Pirandelloval új darabjáról Egy óra a Savini-kávéház irodalmi törzsasztalánál Milano, 1924 május 26. , (A Nemzeti Újság rendes tudósítójától.) Pirandello Milanóban van , néhány nap múlva a milánói publikum véleményt mondhat a legnépszerűbb, a legtöbbet támadott és legtermékenyebb olasz szerző legújabb darabjáról. „Mindenki, a magamódja szerint" az új darabnak a címe, amelyet most mutat be a Teatro dei Filodram mattei és amelynek próbáit és rendezését maga a szerző vezette. Pirandello hallani se akar „interviu"‘-ról, ő csak baráti beszélgetésre kapható. Az öreg Savini-kávéházban, amely az írók, újságírók és művészek kedvelt tanyája, sikerült fellelnem. A márványasztalnál ült még Massimo Bontempelli, a bizarr ötleteiről híres novellista, de Stefani és Enrico Franchi, a fiatal regényírók két legjelesebbje és végül az olasz futuristák vulkanikus feje, Marinetti. — Sosem voltam Magyarországon — válaszolt első kérdésemre Pirandello —, de nagyon szeretnék odamenni, mert eddig még mindenki elragadtatva nyilatkozott róla. Eddig tizenegy darabomat fordították le németre és magyarra. Budapesten mostanában, úgy tudom, „Hat szereplő szerzőt keres“ című darabomat adták elő. úgy hallom, a sajtó és közönség jóleső rokonszenvel fogadta. Bontempelli és Marinetti, akik már jártak Magyarországon, hirtelen belekapcsolódtak a beszélgetésbe és fölelevenítették személyes emlékeiket, benyomásaikat. Ebből aztán pokoli dialógus származott; a tokaji bor, Kun Béla, a királyi Opera, a paprikás, a Balaton, a cigányok, Budapest és mindenekfelett a magyar nők szépsége zagyva összevisszaságba kerültek egymás mellé. Pirandello mosolyogva hallgatott. Megkértem, hogy mondjon valamit legújabb darabjáról. • A „Mindenki a maga módja szerint“ antitézise a „Hat szereplő szerzőt keres" című darabomnak. Itt a maga pillanatszerűségében és bőségében akartam szinte vinni az életet. Mert az éset nem tűri, hogy fix korlátok közé szorítsák. A két ellenlábas a közönség soraiban ül és amikor látják, hogy a színészek milyen híven tükrözik őket vissza a színpadon, fölkelnek és tiltakoznak, de a végén mégis éppen azt teszik, amit a művészi intuíció kitalált. A felvonások között bevezettem a kórust, de nem mint bizarr újdonságot vagy szatírát. A kórus a magyarázó szerepére hivatott, épp úgy, mint a görög tragédiában. — Beszéljen, kérem, jövő színpadi tevékenységéről. — Maria Melato az ősszel előadja Rómában az „Az új gyarmat“ címűű felvonásosomat. Ugyancsak ott kerül színre az „Első feleség“ című darabom is. Most két új vígjátékon dolgozom; az egyik 3 felvonásos és a címe „A tegnapi világ“,, a másik szintén 3 felvonásos s az ,egy hang . . .“ címet viseli. Ez utóbbi teljesen újszerű, főszereplői egy nő és egy vak. Gondolatban még öt új témám van, de ezeket csak egy hosszabb pihenő után írom meg. A beszélgetést állandóan megszakították. Aki elmegy az asztal mellett, az mind üdvözli a ,,maestro“-t. — Nem szeretem, ha így szólítanak — mondja Pirandello, — ez a szó annyira tiszta gallicizmus, hogy ki kellene törölni az olasz nyelvből. Ezután a regényei felől kérdezősködtem. — Az „Egy, senki, százezer“ című regényem már csaknem kész. Közben folyton dolgozom a „Naponta egyet" című novella-sorozaton is, amelyben, mint tudja, 24 könyvben 365 novellának kell lennie. Jelenleg csak a hatodik kötetnél tartok. Munkában van ezenkívül egy rendkívül terjedelmes, hatalmas regényem is, amelynek részére óriási anyagot hordtam össze. A címe ez lesz: ,Adamo ed Éva col mondo di dietro vivence che avanti“. Még nem tudom, a regénynek milyen befejezése lesz, vág vagy drámai. Ez lesz talán legutolsó regényem, amelyben minden munkának a megsemmisülését kívánom érzékeltetni. Pirandelo ez utóbbi szavakat mosolyogva mondta, de hangjából nem érzett ki, hogy komolyan beszél-e, vagy tréfál. Az asztalnál most már politikáról beszéltek. Pirandello közbevágott: Mussolini rosszul tette, hogy összehívta a parlamentet. Végleg be kellene zárnia és egyedül kormányoznia, mint nagy kapitánynak Marinetti élénken helyeselt, a többiek vitatkoztak Végül még azt kérdem meg Pirandellotól, hogy mikor történik meg szenátorrá való kinevezése. Kém akar tudni róla, de annyit mégis elárult, hogy Mussolini személyesen kívánja ajánlani. Corrado Rossi A hangja szomorú volt és érzelmesen rezgett Azért volt ilyen, mert a fiatalok már akkor tudták, hogy Szolnokiék nem akarnak beleegyezni a házasságba. A főhadnagy magában elismerte ugyan, hogy igazuk van. Valószínűleg ő sem adta volna hozzá a leányát saját magához. — Nem tudok élni maga nélkül, Jutka! — ismételten és a szive mélyén csakugyan ez a meggyőződés élt, mert tudta, hogy ha a Jutka hozományát meg nem kapja, fölkötheti magát. A hitelezői már nagyon szorongatták. — Én sem tudok maga nélkül élni, Zoltán! — sóhajtotta Jutka, sírásra álló szájjal, mire a romantikus költőket kétszeres lassúsággal kezdték forgatni a purgatórium nyárson, amiért ennek az ártatlan leánynak a szívét megmérgezték az örök szerelemről szóló mesékkel. — Mit csináljunk, szerelmem! Mit csináljunk! — kérdezte a főhadnagy busán, pedig már tudta, hogy Jutka úgyis csak azt fogja tenni, amit ő parancsol. — Mit csináljunk, Zoltán! — kérdezte a leány. — Mamáék nem fognak beleegyezni soha. A főhadnagy erre azt is mondhatta volna: — Gyere babám! Megszöktetlek! De nem mondta, mert neki nem Jutka kellett, hanem főképen a Szolnokiék áldása, szép, kékhasú bankók alakjában. Azért hát azt felelte Jutkának: Meg kell nekik mondani, hogy a szülőknek nincs joguk, hogy megakadályozzák a gyermekük boldogságát Még az igazi szülőknek sincs joguk! Hát még nekik! Hogy mernek ők a maga életébe avatkozni! Mi jogon! Ők adták magának ezt az életet? Nem! És most mégis rendelkezni akarnak vele! Ezt nem lehet! Ezt nem! V. Tinka mama lágyan és szeretettel simogatta a Jutka szőke haját. — Verd ki a fejedből, kisleányom! Verd ki, nem hozzád való! — De mikor annyira szeretem — zokogta Jutka — nem tudok nélküle élni! Ő sem nélkülem. — Ne higyj neki kisleányom! A pénzedet akarja, azért beszél így! Utána jártunk és kisült minden, kártyás, lump, léha. Amellett szívtelen, gonosz ember... Nem engedhetjük meg, hogy hozzámenj . • Ekkor Jutkának fejébe szaladt a vére és kikottyantotta, amit a főhadnagytól hallott: — Mama, édes jó Tinka mama, én tudom, hogy mivel tartozom maguknak. Hálás is leszek érte egész életemben. De maguk nem akadályozhatják meg a boldogságomat. Nincs joguk hozzá... Ha az édes szüleim élnének, ők megértenének engem... de hiszen maguk nem ... Ebben a pillanatban vad fájdalom nyilalott át Tinka mamán, mintha tüzes fogóval szorították volna össze a szívét. Évek óta ettől félt, évek óta ez mérgezte meg minden örömét. Védőleg emelte fel a kezét és halálsápadtan csak annyit tudott szólni Jutkának: — Ki ne mondd! Ki ne mondd! Nem! Nem! Ő nem követelhet a leányától semmit! Nem hivatkozhatik anyai jogokra, mert hiszen nem szenvedett meg Jutkáért soha. És ha azt akarja, hogy mégis legyen leánya neki is, akkor most kell alávetni magát a szenvedésnek. Hadd jöjjön hát a fájdalom, hogy joggal szerethesse a leányát ő is, mintha az édes gyermeke volna. Vérzett a szive, de visszanyelte hulló könynyeit és azt mondta Jutkának: — Ezt nem szabad többet mondanod, leányom! Te a mi édes gyermekünk vagy és nem akarom, hogy azt hidd, hogy az édes szüleid másképen bántak volna veled ... Rendben van, hozzá fogsz menni Makk-király Zoltán főhadnagy úrhoz. VI. Ami ezután történt, azt az idők folyamán annyira megszokták a Szolnoki-házban, mint azt, hogy minden reggel kivilágosodik. — Megint pénz? Mindig pénz? Hát eszi az az ember a pénzt? — kérdezte Szolnoki Péter haragosan. De mert a felesége siró arcának mégsem tudott ellenállni, azt tette hozzá: — És te azt mondod, Tinka,hogy fizessük ki?~ Azt, Péter! Azt! Gondolj arra, hogy haboznál-e, ha a saját édes leányunk uráról, ha a saját édes unokáink apjáról lenne szó? Mikor már torkán van a kés? . . . A gulya, a ménes, a nyáj fogyóban volt, a Szolnoki-boltokon és a földeken nem a hullámzó vetéseket látta már Péter úr, ha végig nézett rajtuk, hanem a terheket. Mostanában már nem azon sóhajtozott, hogy kire marad a vagyon, hanem, hogy marad-e valami egyáltalában. De egyszer aztán mégis elfogyott a türelme. Megint pénz kellett. A kapitány úr kártyázott és adós maradt. Ha ki nem fizeti, vége az arany kardböjtnak. — És az utolsó! — mondta Szolnoki Péter. — Tessék! Itt a pénz! De Jutka már most pakkolja össze a két kis leányát, aztán jöjjön haza. A kapitány urat pedig neon óhajtom látni többé. Hazament a kapitányáé a két kis leányával, de csak mintha árnyéka lett volna a régi Jutkának, fáradt, szomorú, sokat szenvedett mártírt csinált belőle a nagy boldogság, amelyért szembe szállott a fogadott szüleivel. Siralom volt ránézni. Szolnokiné féléjszakákon át kesergett miatta, de szemrehányással persze nem illette egy világért sem. Csak „azt a banditát“ átkozta naponként. Jutka azonban ilyenkor csak sóhajtott egyet és azt mondta: — Ne bántsa mama! A gyerekeim apja! És mikor egyszer megjelent Szolnokiaknál a kapitány úr, hogy a feleségével szeretne beszélni, nem lehetett Jutkát rábírni, hogy elutasítsa. — Jutkám, feleségem! — kezdte a kapitány. — Csak még egyszer bocsáss meg és jöjj vissza hozzám. Csak most tudom, hogy mim voltál . . . — Nem, Zoltán! nem megyek . . . — A tenyeremen foglak hordozni! — Nem! köszönöm. Elég volt a maga tenyeréből! Inkább mondja meg gyorsan, mennyit akar! Úgyis tudom, hogy csak azért jött! . . . — Igazságtalan vagy Jutka. — mondta elszomorodva a kapitány. — Én csak te érted jöttem. — Akkor végeztünk! — szólt az asszony és kifelé indult a szobából. Ámbár — vallotta be sietve a kapitány_igaz, hogy egy kis pecchem is volt. A tőzsdén egy kis differenciám ... — Már a tőzsdén játszik ... De hát nem gondol maga a gyermekeire? — Épen ő rájuk gondolok. Vissza akartam nyerni, amit eddig vesztettem . . . Tudom én mivel tartozom a gyermekeimnek . . . Szolnokiék már akkor benn laktak a városban Az instrukció már elfogyott és a birtok kerben volt. Épen, hogy még ráfért annyi teher, amenyrivel a tőzsdespekuláns nevét meg lehetett menteni a Szolnoki unokák számára. * 3 „Nem a magyar faj képviselői voltak Párisban“ Gombos Gyula Interpellációja az olimpiai kiküldetés hibáiról — Folytatták a vámtarifajavaslat futáját — A nemzetgyűlés mai ülése (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A nemzetgyűlés mai ülését fél tizenegykor akarta megnyitatni Zalvay Tibor alelnök, de még a megnyitja előtt észrevette, hogy nincsen jegyző. Jó tíz percig kellett várni, amíg előkerült Forgács Miklós és megnyithatták az ülést. Zsitvay Tibor közben felfüggesztette az ülést és ad hoc jegyzőket akart választatni. Napirend előtt Aknássy László szólalt fel és válaszolt azokra a hírekre, amelyek a Jutaipar r.-t. bukásának alkalmával róla elterjedtek. A Jutaipar r.-t. alakuló közgyűlésén, amely mindössze öt percig tartott, megjelent, de az igazgatósági ülésen nem vett részt, sehol közbe nem járt és semmiféle jutalékot nem kapott. Sorsából való visszautazása közben olvasta, hogy lemondott igazgatósági tagságáról. A lemondáshoz hozzájárul. Csendes vita A vámtarifa javaslat vitájának alsó szónoka Temesváry Imre volt, aki azt akarta bizonyítani, hogy az új vámtarifa, a régihez képest néhány cikknél vámleszállítást jelent. A javaslatra különben okvetlenül szükség volt, mert csak így lehet megvédeni azt az ipart, amely Trianon után megmaradt. Arra kérte a kereskedelemügyi minisztert, hogy a behozatalnál szüntesse meg a kontingenst. Ne élvezhessen egyik kereskedelmi érdekeltség kedvezményeket a másik rovására. A javaslatot elfogadta. Gömbös Gyulavolt a következő lzpnok, örömmel üdvözölte a javaslatot, amelyben az alkotás és az élniakarás szellemét, látja. Ennek a fontos javaslatnak a tárgyalásánál üresek a padsorok, de ha botrányról lenne szó, tele volna az ülésterem és a karzat is. A kormányt azért hibáztatta, hogy ezt a roppant fontot, javaslatot, amelyet a más államokban alapos tárgyalás előz meg, hirtelen beledobták a Vitába. Kereskedelmünknek szerinte nyugatról kell tanulnia és tapasztalatait a Balkán felé kell érvényesítenie. A javaslat a magyar ipart védi. Ezt nem lehet hibájául felróni akkor, amikor a szanálási javaslatok legnagyobb hibájának azt mondották, hogy Magyarországot agrárállammá degradálja. A kormánnyal szemben bizalmatlan, mert ennek a kormánynak három balkeze van, három pénzügyminisztere. A javaslatot nem fogadta el Bartos Andor szólott ezután a javaslathoz. Késztetésen ismertette a magyar ipar fejlődését a legrégibb időtől napjainkig. A javaslatot elfogadta. Kabók Lajos nem fogadta el a javaslatot, mert pártja, a szociáldemokrata párt a szabadkereskedelem alapján áll. Ezután elhatározták, hogy a legközelebbi ülésen.