Nemzeti Ujság, 1924. július (6. évfolyam, 129-155. szám)

1924-07-01 / 129. szám

Kedd, 152i julius 1. »-■ --- -NEMZETI ÚJSÁG a hienneszféria­s szt­fzsebességet hangsúlyozza az olasz király A sienátor és kamara elnöksége a Quirinálban Róma, junius SO. (Stefani.) A szenátus és a kamara elnökség© ma délelőtt együttesen ünnepélyes kihallgatásra ment a Quirinálba, hogy a királynak átadja a parlament válaszát a trónbeszédre. A kihallgatás a királyi pa­lota tróntermében folyt le Mussolini, a kormány va­lamennyi tagja és az udvari főméltóságok jelenlété­ben. A király válaszul a következő beszédet mon­dotta: — Az az üzenet, amelyet Önök a szenátus és a kamara, a parlament két tényezője részéről átnyújtottak nekem, beigazolja annak a szán­déknak és lelkületnek egyöntetűségét, amellyel a két kamara a részemről munkájukul kitűzött feladatot fogadta. Ki kell fejeznem megelége­dettségemet és örömtelje­s köszönetemet azért, hogy a királyság szenátusa és a képviselői ka­mara oly őszinte gondolattal és összhangzatos érzéssel akarják megerősíteni a győzelem min­den tényezőjét, amely a haza jövőjének meg­­rendíthetetlen biztosítéka. Bizonyos vagyok abban, hogy elesett testvéreink emléke minden olaszt egyetértésre fog lelkesíteni. S ez az egyetértés a hősök áldozatát azzal a dicsőséggel övezi körül, hogy nem hiába áldozták fel ma­gukat egy olyan ország nagyságáért és haladá­sáért, amely méltó a legjobb és a legkimagas­lóbb sorsra. Ez a szó — egyetértés —, amelyet most hangoztatok, kifejezi a nép lelkiismereté­­nek egybehangzó törekvését. — Ma, amidőn egy rettenetes bűn fölkeltette az undort bennem, kormányomban s a parla­ment két házában, sőt a kormányt arra kész­tették, hogy lemondását is felajánlja, szüksége­sebb mint eddig bármikor, hogy a két kamara példáját adja a nemzet előtt a bölcsességnek és a kiengesztelésnek. Az olasz nép forrani kívánja, hogy nagy energiái értékekben fejeződjenek ki, a munka nyugalmában, amely mindig a leg­tökéletesebb fejlődést rejti magában, az egység érzetében, a fegyelemnek és az állami szerve­zetnek megerősödésében, a rendes nemzeti élet kereteiben. A két kamara bizonyára a jövőben is együtt fog működni a tevékenység bölcsessé­gével és a felelősség teljes tudatában közös törekvéseik befejezéséért. Róma, június 30. (Stefani.) A király elfogadta Gentile,­ Corbino és Carnazza miniszterek lemondását és Mussolini mi­niszterelnök javaslatára közoktatásügyi miniszterré Festők és műkereskedők Búcsú a tavaszi tárlattól Nagy a sürgés-forgás a Műcsarnok termei­ben: festmények, szobrok és grafikai lapok visszakészülnek, haza a műterembe, csaknem kivétel nélkül, hiszen a hatszáz kiállított mű­tárgy közül csupán harmincnak akadt vá­sárlója. Szomorú­ számarány, komor gondola­tokra késztető,­ különösen, ha a jövő még­ vi­gasztalanabb képe merül fel előttünk! Elvégre bizonyos, hogy művészetünk anyagi föllendü­lése, paint a legnemesebb fényűzés teteje, csu­pán befejező pont gyanánt következhetik be az általános politikai és gazdasági konszolidá­ció után. Nos, akinek úgy tetszik, vigasztalást találhat abban a tagadhatatlan tényben, hogy még a győztes államokban is nehézségekkel küzdenek,"­z a magyar képzőművészet azonban nem élhet meg ebből a megállapításból. Ha azonban a tavaszi kiállítás, ez a repre­zentatív összefogása minden valamire való művésztestületünknek, ilyen feltűnően csekély anyagi eredményt tud felmutatni, kell, hogy valahol valami hiba legyen a gazdasági pan­gáson kívül is! Noha tisztában vagyok azzal, hogy fájdalmas pontot érintek, egyszer mégis csak meg kell mondanom az igazságot, annál is inkább, mert csak így lehet reménységünk a bajok kiküszöbölésére. El kell tehát árulnom egy leplezett műterem-titkot. Festők és szobrászok, akik a Műcsarnokban gőgös megcsömörlöttséggel utasítják vissza a presztízs-áraikkal való alkudozást, szinte re­ménytelenné tették helyzetüket a reprezentatív kiállításon, amikor már művészetüket és sze­mélyüket kiszolgáltatták a műkereskedőknek. A közönség, amely nem lát a kulisszák mögé, meghökkenve olvassa a Műcsarnok táblázatán a magas számokat és rögtön eszébe jut, hogy ugyanennek a festőnek a műveit olcsóbban kaphatja az ügynöknél. Persze, arra már nem gondol, hogy a legolcsóbban vásárolhatna a művésztől, ha személyesen fölkeresné a műte­remben. Mert hogyan dolgozik­ ma a piktor­?! A bohémvilágnak legü­gyetlenebb gyermeke a művész, akit minden rendezett államban már eleve az árvaszék gondnoksága alá kellene he­lyezni. A túlnyomó többség szegény ember, aki csupán hitelbe tudja kapni mesterségének eszközeit. Már most: azok a mecénások, akik ötszázezer koronáért akarnak vásárolni egy-­ egy képet, vegyék tudomásul, hogy ma a nagy fehértubus ára 90.000 korona, egy négyzetméter vászon 250.000 korona, vakkeret 40.000 korona, középső képkeret 6.700.000 korona, kis tubus kadmiuxa, krapp, kobald 70.000 korona, a leg­kisebb kép tehát néhány milliójába kerül a festőnek. Hogy megélhessen­ és dolgozhasson, szüksége van előlegre. Ekkor jelenik meg a műkereskedő, aki ecsetet, vásznat, festéket és pénzt tesz az asztalra. És ettől a pillanattól fogva rabszolga lett a művész. Több fajta műkereskedő van és ez al­kalommal csak néhány típust akarok felvonul­tatni. Itt van például a be nem vallott hami­sítványok specialistája, aki fiatal művészekkel signria nélkül elismert mesterek modorában készíttet festményeket, amelyeket többnyire Románia és Jugoszlávia magyar területeire csempésznek át. Az üzlet nem ütközik a bün­­tetőtörvénykönyvbe, minthogy az aláírás hiányzik, de a téma és az ellesett modor n­é­­hány­ vonása megerősíti a magas származás álhí­rét. Elképzelhetetlen, mennyi hamis Med­­nyénszky, Bihari­ Sándor, Ferenczi stb. kép ke­­rül egy forgalomba. Van azután spekuláns, aki leelőlegezi a művészek egész produkcióját, azzal a feltétellel, hogy a képek csupán az ő beleegyezésükkel taksálhatók és állíthatók ki. Az ilyen üzletek mögött lappangó uzsorának mélységei egyszerűen kiszámíthatatlanok! Van azután impresszárió, aki egy, egyetlen egy művész érvényre juttatásával foglalkozik, már ilyen volt például a párisi Sedelmayer, aki Munkácsynak megadta a szükséges anyagi eszközöket fejedelmi pozíciójának megteremté­séhez. Világtól idegen és ügyefogyott álmo­dozóknak ma is nagy hasznára lehet a becsü­letes faktotum, aki az eszmény emberének vál­láról leveszi az élet közönséges gondját. Vi­szont nem egy pózból láttuk, milyen szomorú rabszolga sorba juthat az ilyen impresszárió­nak kiszolgáltatott művész . . . Látnivaló tehát, hogy annak a művésznek, amikor a Műcsarnokban kiállít, a legveszedel­mesebb konkurrenciát csinálja maga a művész, aki a műkereskedővel trafikál! Egyes képvál­­lalkozók hihetetlen gazdagságra tettek szert és mentői gazdagabbak, annál jobban sírnak, hogy tönkremennek a művészeken. A hiéna-faj, amely teli bimbo mellett gyomorkorgást szi­mulál. Eltekintve egynémely kivételtől, bátran lehet állítani, hogy képzőművészeink anyagi válsága jór­észt a­ lelketlen spekulációtól való függésből származik. Ez­­ a fölismerés érlelte meg a tervet, amely szerint meg kell szervezni a Festők Műkereskedését, altruista alapon, az egész sajtó önzetlen támogatásával, fölleb­­bezve az informált közönséghez. E vállalko­zás sok festő szobrász emancipációját jelen­tené: anyagi megkönnyebbülést és művészi szabadságot. Nem élném meg annyiszor, hogy amikor műterembe lépek, készülő munkáját ijedten eldugja a művész, aki éppen úgyneve­zett „bútordarabot“ csinál valamelyik műke­reskedőnek.* Persze mindaz, amivel a Műcsarnok jury-je elé lépnek,­­szívük-lelkük legjavából való. Mog­­natottan tekintek körül e termek zűrzavará­ban és, amint a szolgák egy-egy képpel, vagy szoborral elrohannak mellettem, rendszertelen összevisszaságból felém int néhány műtárgy, amelyről nem akadt szó múlt kritikánkban-" Telve a legelőkelőbb festői kultúrával hat reánk Sárkány Gyula: linkeit Fémig zirci apá­­tot ábrázoló portréja, keretén tragikus gyász­­fátyor; a nemes főpap lelki nagysága és át­szellemül­t aszkétasága kitűnő tolmácsolási módra talált a művésznél, aki az olasz renais­sance szellemében mélyült el. Úgyis, mint festmény,­ úgy is, mint lélektani analízis, Sár­kány Gyula legjobb művei közül való ez a most már­ történelmi arckép. Milyen­­ szép Taichert Károly Olga című képe, Szokol Willibald pompás portréja, Vass F­erencné elegáns és költői női arcképe, Stein­häuser pompás enteriőrje, Bánó Dezső levegős teli tája, tele Sáros poézisével, végül az a nagy vászon, a kiváló Kövér Gyula: Paula címü képe, amely méltán jutott kitüntetéshez Most viszik­­ki előttem Szentgyörgyi és Kis- Talvay-ltroll gyönyörű szobrait, csupa gyön­gédség és szépség mind a kettő, telve a plasz­tika igazi szellemével, — majd Bérén, Orbány, bárdos művei kerülnek sorra, milyen nem közönséges tehetségre valló munka Stringo­­vics Ferry olasz férfié és B. Hadzsi bronza! És sorra jönnek újabb képek, újabb szobrok, elmúlt álmok,, kiürülnek a Műcsarnok termei, mint a tűz el­alvása után a krematórium. Gergely István Caza szenátort, földmivelésügyi miniszterré Nava szenátort, közmunkaügyi miniszterré pedig Sarrocchi képviselőt nevezte ki. A gyarmatügyi tárcát, ame­lyet ideiglenesen a miniszterelnök vállalt magára, Lanza di Scalia képviselőre bízták. Az új miniszte­rek holnap teszik le az esküt a király kezeibe. 3 A fajvédőket és a szociáldemokratákat vádolták a fővárosi ex-lei meghosszabbításáért F­a éjjel Bekövetkezik az országos ex-lei - A szociáldemokratákot teljesen elszigeteld az indemnitási vita elnyújtása (A Nemzeti Ú­jság tudósítójától.) Talán nem szerénytelenség, ha most, ami­kor­­ a politika jövendője tisztázódott, hivatkozunk arra, hogy az egész magyar sajtóban egyedül a Nemzeti Újság informálta helyesen olvasóit, megbízható értesülései, politikusok és az adott viszonyok, ismerete arápján egyedül írta meg, hogy a fő­városi javaslat tárgyalása őszre marad. Ezt az értesülésünket azóta a tények igazolták, vasár­napi számunknak azt a hírét pedig, hogy a nemzetgyűlés nyári szünete legkésőbb július 8-án megkezdődik, mára valamennyi illetékes tényező megerősítette. Aki figyelemmel kísérte a politika eseményeit, tudja, hogy a fővárosi törvényjavaslat letár­gyalását a nemzetgyűlés polgári pártjai mind sürgették és a kormány sem ellenezte. A pol­gári pártok az indemnitás vitájában csak egy­két szónokkal szerepeltek és éppen ezek a szó­nokok, Ernszt Sándor, Homonnay Tivadar, Grieger Miklós voltak azok, akik a vitát par­lamenti nívón tartották. A kéthetes tárgyalás­­ szónokai túlnyomó részben a nemzetgyűlés szél­sőséges pártjai közül kerültek ki, ami hihetővé teszi azt a vádat, hogy a fővárosi törvény­­javaslat letárgyalását ezek a pártok hiúsították meg. A kormánypárt természetesen az ellen­zékre hárítja a fővárosi ex­lex meghosszabbítá­sának és a, ma éjfélkor életbe lépő országos ex­­lexnek vádját, az ellenzék egy része szintén vádol, a többi pedig védekezik. Az egyik hétfői lap annyira ment a­ vádasko­dásban, hogy a fajvédőket Wolff Károly titkos szövetségesének teszi meg, megfeledkezvén ar-­­­ról, hogy éppen Wolff Károly sürgette legjob­ban a fővárosi javaslat letárgyalását és a Nem­zeti Gazdasági Párt állásfoglalása éppen Wolff Károly indítványára történt. Azoknak a­ vádak­nak, melyek a szociáldemokrata pártra hulla­nak, már van alapjuk. A szociáldemokraták valóban minden ok nélkül, rögtönzött beszédek­­kel, inkább a szociáldemokrata pártsajtó, mint a közvélemény felé szólva nyújtották a vitát és gáncsolták el a fővárosi javaslat tárgyalását. A párt magatartásából azok a polgári politiku­sok is, akik eddig néha hajlandók voltak ad hoc együttműködésre a szociáldemokratákkal, arra a következtetésre jutottak, hogy a szociál­demokrata párttal polgári politikus semmiféle közösséget nem vállalhat, ha nem akar a szo­ciáldemokrata taktika eszközévé lenni. A hosszú­ vitának ez az egyetlen pozitív ered­ménye­ . " Az igazságügyminiszter a nemzeti és nem­zetközi alapon való kormányzásról Horánszky Dezső nemzetgyűlési­­ képviselő tegnap tartotta beszámolóját Törökszent­m­iklóson s útjára többek között Pestlfy Pál igazságügyminiszter és Almássy László az egységes párt alelnöke is elkísér­ték. Horánszky­­Beszámolójában azt hangoztatta, hogy az elmúlt hét évből, amely a meddőség és szélsőség politikai korszaka volt, elsőnek azt a tanul­ságot kell levonnunk, hogy a jövőben csak komoly reálpolitikát szabad­­ folytatnunk. A nagy tetszéssel fogadott beszámoló után Pesthy Pál igazságügy­­miniszter ismertette azokat a szempontokat, amelyek a kormány politikai irányát vezetik. A nemzet. —­ mondotta — egy fajból és egy vérből származó em­bereknek foglalkozás szerinti összeszövődése egy egésszé. A kormányzati elveket az szabja meg, hogy milyen összetételekből alakul a nemzet. Különbséget kell­ tenni nemzeti alapon való kor­mányzás és nemzetközi alapon való kormányzás kö­zött. Felesleges mondani, hogy a magyar kormány nemzeti alapon kormányoz. A nemzetközi alapon való kormányzás első főbűne, hogy kizárólag egy társadalmi osztálynak, az ipari munkásságnak ke­zébe akarja letenni a kormányzást, a többi népréte­­get ki akarja zárni belőle. Hogy mennyire igazság­talan és lehetetlen a nemzetközi alapon való kor­mányzás, elég rámutatni arra,­­ ami 1918-ban és 1919-ben történt az országban. A miniszter szavait a jelenlévő nagyszámú hallgatóság lelkesen meg­éljenezte.

Next