Nemzeti Ujság, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)

1925-07-15 / 156. szám

10 NEMZETI ÚJSÁG Szerda, 1925 július 15. i . (A komáromi Húsz-ünnep epilógusa.) Prá­gából jelenti a Nemzeti Újság­­k­ülön tudósí­tója. A magyar közönségre ráerőszakolt Húsz­­ü­nnepnek Komáromiban komoly bonyodalmon támadtak. A város üzleteit ugyanis hétfőn reggel rendőrök járták be, akik felsőbb utasí­tásra hivatkozva, arra hívták fel az üzlet­tulajdonosokat, hogy üzleteiket 300 cseh korona különbeni bírság terhe mellett zárják be. Mivel a többi felvidéki városokban az üzletek nyitva voltak, Komárom kereskedői kártérí­tési igénnyel szándékoznak fellépni az állam­­rendőrség ellen. A­­komáromi üzlettulajdonosok az éppen hetivásárra eső forgalmat nem tud­ják nélkülözni, mert az adót ezen a címen nem írják le és a kihalt városban csak akkor van forgalom, amikor a vidékiek is bejönnek, ami hétfőn szokott megtörténni.­­ (A banktisztviselők nehéz helyzete.) A banktisztviselők illetményei nincsenek arány­ban az ügyvezető igazgatók jövedelmeivel, amelyekről már sok szó esett. A nyomorúsá­gos fizetések alacsony volta mindenki előtt nyilvánvaló lehet, ha figyelembe vesszük, hogy az egyedülálló tisztviselő létminimuma 3 és félmillió korona s ekkora illetményt csak 15 évi szolgálat után kapnak a tisztviselők, en­nél rövidebb szolgálati idővel rendelkező tiszt­viselők fizetései pedig mélyen a létminimum alatt vannak. A mai átlagfizetések a békebeli átlagfizetéseknek mintegy 25 százalékát teszik ki, a német banktisztviselők pedig már elér­ték békebeli fizetésük 70 százalékát. Az elbo­csátások e hó elején általában szüneteltek egyrészt a nyári szabadságok, másrészt a fél­évi mérleg miatt. Egyes intézeteknél azonban most is voltak felmondások. A további elbo­csátások különben sem indokoltak, mert a legtöbb intézetben a tisztviselőket külön hono­rárium nélkül állandó túlmunkára kényszerí­tik, pedig a mai 8 órás munkaidő másfél órá­val úgyis hosszabb a békebeli munkaidőnél. Ezzel szemben a régen ígérgetett fizetésrende­zésről az intézetek teljesen megfeledkeztek.­­ (Beiratkozás a szegedi egyetemre.) A szegedi Ferenc József­ Tudományegyetemi közli, hogy akik ennek az egyetemnek jogi, orvosi, bölcsészeti, vagy természettudományi karára felvételni óhajtanak, a felvételért augusztus­ban folyamodhatnak. A felvétel iránti kérést ahhoz a karhoz kell intézni, melyre a folya­modó beiratkozni óhajt s a kérvényhez szüle­tési és érettségi bizony­ít­vány, valamint folya­modó nemzethnségét tanúsító erkölcsi bizo­nyítvány is csatolandó. Szegény sorsú és jó elő­menetelő egyének, vagyontalan köztisztviselők gyermekei s vagyontalan árvák és menekül­tek szeptember 12-ig benyújtandó kérésükre, jelentékeny tandíjkedvezményben részesül­hetnek. Az egyetemi hallgatóknak Szegeden a következő diákjóléti intézmények állanak ren­delkezésükre: 1. az egyetemi menza, amelyen napi 10.000 koronáért teljes élelmezés kapható; 2. az egyetemi Horthy M­iklós-I­n­ternátus, melyben 180 férfi és 40 nőhallgató kaphat havi 75.000 koronáért lakást, fűtést, világításit; 3. az egyetemi Bocskay-Internátus, mely 50—60 menekült magyar ifjút fogad be jutányosan teljes ellátásra; 4. az egyetemi Szent Imre­­kollégium, mely 50—60 egyetemi hallgatót vesz fel méltányos feltételek mellett teljes ellátásra; 5. az egyetemi Szent Erzsébet Leányotthon, mely 20—30 egyetemi hallgatónőt részesít mér­sékelt áron ellátásban és nevelésben; 6. az egyetemi Diákjóléti és Diá­kvédő Iroda, mely a szegénysorsú és jó előmenetelű egyetemi hall­gatók erkölcsi és anyagi támogatásával intéz­ményesen foglalkozik s őket a szükséghez képest különféle (tandíj-, tankönyv-, élelme­zési, ruházati, gyógykezelési stb.) segélyekben részesíti. Az elősorolt diákjóléti intézmények részéről engedélyezni szokott kedvezményekért az illető intézmények igazgatóságához kell folyamodni. Egyébként úgy az egyes diák­jóléti intézményekre, mint minden az egyetemi tanulmányokra s a helyi viszonyokra vonat­kozó kérdésben mindenkinek készséggel nyújt írásban is felvilágosítást az Egyetemi Diák­jóléti és Diákvédő Iroda (Szeged, Központi Egyetem).­­ (Egyetemi magántanári kinevezés.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter Gayer Gyula dr. kir törvényszéki bírónak „a növény­­földrajz különös tekintettel Magyarország nö­vényföldrajzára“ cím­ű tárgykörből egyetemi magántanárrá történt ké­pesítését jóváhagyólag tudomásul vette és et e minőségében megerő­sítette.­­ (Amerikai stílusa nyári ünnepély Buda­pesten.) Még a mai gyorsrohanású élet esemé­nyeiből is kiemelkedik az a nagyszabású él és programjában egészen újszerű nyári ünne­pély, mely július 22-én lesz az Angolparkban. A szabadban felállított számtalan színpadon a legnevesebb budapesti színművésznők és szín­­művészek léptetik fel- Száz bohóc szórakoztatja a közönséget. Az egykorú öltözetekben meg­jelenő dalosok versenye, nagyszabású artista mutatványok csak részleteit képezik annak a hatalmas méretű műsornak, melynek számos pontja nagy meglepetéssel fog szolgálni Bu­­d­apest saplakosni vágyó közönségének. (A Nemzeti Újság tudósít­ójától.) Ma éjjel fél tízkor a mentőket és a tűzoltóságot a Hun­­gária körút és az Üllői­ út sarkára hívták azzal az értesítéssel, hogy súlyos autószerencsétlen­ség történt. Az első hír arról szólt, hogy két egymással szembe jövő gépkocsi ütközött össze teljes erővel és mind­két kocsi utasai kirepül­tek és az ősszel tört, kocsi romjai alá kerültek. Ezt az értesítést a székesfővárosi műszerüzem igazgatója adta le. Természetesen a mentők és a tűzoltók is azonnal a helyszínen termettek. A tűzoltók segítő szerkocsival vonultak ki. A helyszínre elsőnek a tűzoltók értek ki, akik megállapították, hogy nem összeütközés, hanem másfajta autószerencsétlenség történt. Ezen a környéken a Hungária­ út és az Üllői­­út keresztezésénél a Ferenc József lovassági laktanya előtt villamos síncserélés folyik, az ott heverő hatalmas vassíneknek ment neki egy teljes sebességgel haladó autó, amelynek bal első kereke olyan erővel vágódott az egyik kiálló sínrészre, hogy az egész kerék tenge­lyestől letört és a kocsi felborult és mind a négy utasát maga alá temette. Köziben a mentők is kiérkeztek, de a men­tők és tűzoltók együttes erővel sem tudták a hatalmas autót a sínekről leemelni, ezért a szomszédos Ferenc József-laktanyából a pa­rancsnokság katonákat vezényelt ki, akiknek segítségével azután az autót sikerült a kere­keire állítani és alóla az utasokat kiszedni. Csodálatos, szerencsés véletlen folytán kettő­nek az utasok közül az ijedtségen és egy kis horzsoláson kívül semmi baja nem történt és maga a soffőr, Nádori Károly is csak erősebb . (Bucsú a középső Ferencvárosban.) Vasár­nap, július 19-én tartják meg a középső fe­rencvárosi plébánián a szokásos búcsút. Ez alkalommal reggel 9 órakor Breyer István dr. prelátus, h. államtitkár pontifikálja az ünnepi­­nagymisét, amely után körnenetben vonul­nak végig a hívek a Gyep-, Mester-, Bokréta­­és Ranolder-utcákon. Délután 6 órakor Töt­­tössy Miklós dr. plébános szentbeszédet mond, amelyet litánia követ — Juliu­g 22—25. nap­jaim. lelkigyakorlatok lesznek férfiak és nők részére, amelyet P. Bőlé Kornél domonkos­­rendi atya tart. E napokon este fél 7 órakor litánia, 7 órakor szentbeszéd lesz. Szombaton délután gyónás, vasárnap reggel közös szent­­áldozás fejezi be a lelkigyakorlatot.­­ (Benedikt professzor lemondott a zsidó­kórház igazgatóságáról.) Benedikt Henrik dr. egyetemi tanár, a zsidókórház főorvosa a pesti izraelita hitközség elöljáróságánál a mai napon bejelentette állásától való visszalépését. A professzor lemondásával kapcsolatosan több lap azt írta, hogy Benedicktet főleg az kedvelt­lenítette el, hogy a zsidó egyházközség vezető­sége túlságosan beleavatkozott a zsidókórház belügyeibe. A hírekre vonatkozólag Benedikt professzor az egyik esti lapban olyan értelmű nyilatkozatot tett, hogy lemondását személyi okok egyáltalán nem befolyásolták. Vissza­lépésének egyedüli oka az, hogy a kórház igaz­gatásával járó teendők nagy mértékben elvon­ták tudományos munkálkodásától. Kijelentése szerint a kórház belgyógyászati osztályának vezetését továbbra is­­ fogja ellátni. A Nemzeti Újság munkatársa az esti órákban érdeklődött a professzor lakásán, hogy tőle személyesem szerezzen információkat az érdekesnek látszó lemondás kulisszatitkairól. A professzor azon­ban, aki este a János szanatóriumban súlyos operációt végzett, nem állhatott rendelkezésre. A lakásán mindössze annyit sikerült megtud­nunk, hogy holnap hajnalban hosszabb időre vidékre utazik.­­­ (Az Érne az „emigránsok" visszatérése el­len.) Az Ébredő Magyarok Egyesületének igazgatósága ma tartott ülésén a bécsi „emig­ránsok“ kérdésével is foglalkozott. Az egyesü­let vezetősége megállapította, hogy az „emig­ránsok“ hazatérésének veszedelme egyre fenye­get. Megállapításuk szerint, ha a magyar tár­sadalom most nem mutat erőt, akkor az első sikertől vérszemet kapva, vissza fo­g lopakodni az a veszedelmes társaság, amely a magyar állam összeomlását előidézte. Az ÉME orszá­gos vezetősége felszólítja a keresztény nemzeti társadalmat, hogy vigyázzon minden kísér­letre és foglaljon állást minden eszközzel, ha­gy, a vássatérési szándék kifej­ezé­se jutna. — (Bányász­sztrájk Dél-Walesben.) Swan sedből jelentik: A délwalesi szénbányák bánya­munkásai beszüntették a munkát, mert viszá­lyuk támadt abból kifolyólag, hogy az egyik munkással állítólag rosszul bántak volna. A sztrájkolók száma körülbelül 20.000. Kemény kas­a gj&Ali Wfeér­ ütődést szenvedett, úgy hogy rövid id­eig esz­méletlenül feküdt, de hamarosan magához té­rítették és el tud­ta mondani, hogyan történt a szerencsétlenség. Az egyetlen súlyos áldozat Dobay György, a sógora, akit összeroncsolt állapotban szedtek ki a kocsi alól. A mentők a szerencsétlenül járt embernek, aki eszméletlenül feküdt és úgy is maradt, hamarosan első segíts­éget nyújtottak, azután gyorsan a Szent Rókus-kórházba szállították. Itt az ügyeletes orvos nyomban ápolás alá vette, de még mindig nem tért magához. Ezalatt a helyszínére érkezett őrszemes rend­őrök és a tűzoltók elmondották az időközben magához tért Nádor Károly soffőrrel a baleset egész lefolyását. Elmondotta, hogy kocsija, a Bp. 21—808. számú gépkocsi az Auté építési vállalat tulaj­dona. A vállalat tulajdonosát a soffőr este hazavitte Vilma királyné­ út 4. szám alatti la­kására, azután a kocsival felkereste sógorát, Dobai Györgyöt és két barátjukat, együtt mentek egy pohár borra, utánna pedig rövid kocsikázásra. Eközben értek a szerencsétlen­ség színhelyére, ahol a 22-es és 18-as villamos­­vonalak kereszteződésénél síncserélddes folyik. A kicserélésre váró s­íneket éjszakára olyan módon hagyták a pálya mellett, hogy a sö­tétségben a gyorsan iramodó kocsiról nem vehették észre és így mentek neki. A főkapi­tányság központi ügyeletéről rendőri bizott­ság szállt ki a szerencsétlenség színhelyére, hogy megkezdje a vizsgálatot a súlyos baleset okának és részlegeinek teljes felderítésére.­­ (Aki mindenáron meg akar halni.) Ma este nyolc óraikor a Köztemető-ut­as Salgótarjáni-út sarkán a villamos vál­tóőr értesítette a közelben őrszemet szol­gálatot teljesítő rendőrt, hogy a két utca keresztezésénél a fakerítésre felakasztotta magát egy huszonöt év körüli munkás­­külsejű ember. A rendőr azonnal a hely­színére sietett ás az életunt ember kötelé­keit, amivel felakasztotta magát, elvágta. Az ember addigra már eszméletét vesz­tette s a ki­hivott mentőik bevitték a Rókus-kórházba. Az akasztott ember ke­zében egy cédulát szorongatott, amelynek tanúsága szerint Steigerwald Jánosnak hívják, e hónap 11-én szabadult ki a Rókus-kórházból. Steigerwald pár nappal ezelőtt, mint megemlékeztünk róla, hasonló öngyilkossági kísérletet követett el, ami­kor azonban a Népszínház­ utcába­n a Fecske­ utca­ sarkán akasztotta fel magát az útszéli fára. Kihallgatni még nem le­het.­­ (Huszonötéves papi jubileum.) Zséger Já­nos ádándi plébános július 1-én fényes ünnep­ség keretében tartotta meg ezüstmiséjét, ame­lyen a manudoktori tisztséget Zárjeczky Vik­tor belafonszabadisi esperesplébános látta el. A szentmise után az ünnepelt áldásban részesí­tette szeretett édesanyját, rokonságát, tanítvá­nyait. A déli fényes ünnepi lakomán az első felköszöntőt Zárjeczky esperesplébános mon­dotta, méltatva az ünnepelt érdemeit Felkö­szöntőt mondtak még Szőllőssy Viktor nagy­­berényi plébános a kerületi papság, Varga Jó­zsef tanító a helybeliek részéről és Brand Fe­renc ságvári plébános az ünnepelt édesanyját köszöntette fel. A meghitt társaság a késő es­téli órákig együttmaradt.­­ (A pozsonyi bíróság Hazai Elemért ki­adja a magyar hatóságoknak.) Pozsonyból je­lenti a Nemzeti Újság külön tudósítója. Annak idején jelentette a Nemzeti Újság, hogy a pozsonyi cseh rendőrség letartóztatta Hazai Elemér budapesti kereskedőt, akit a budapesti rendőrség három milliárdos sikkasztás miatt körözött. Hazai Elemér ellen az a gyanú, hogy a budapesti Transeurópa céget háromm­illiárd­­dal megkárosította, bár Hazai tagadja ezt és azt mondja, hogy Budapesten tisztázni tudja magát. Hazai kiadatása ügyében tegnap tár­gyalt a pozsonyi törvényszék és úgy döntött, h­ogy a kereskedőt a legközelebbi napok egyi­kén kiadják a magyar hatóságoknak.­­ (A karmeliták ünnepe.) Julius 16-án karmelhegyi Boldog Asszony ünnepén, a karmeliták angyalföldi templomában reg­gel 9 órakor P. Vörös Fülöp domonkos rendi főnök prédikál és 10 órakor Várady Géza prelátus ünnepi misét celebrál. Dél­után 6 órakor ugyanott szentbeszédet mond P. Valérián, ferencrendi áldozópap, ami után ünnepi Bu­litánia lesz. A kármel­­hegyi brésút július 19-én, vasárnap fog­ják megünnepelni. — (A newyorki olajtröszt leszállította a munkaidőt.) Newyorkból jelentik: A Standard Oil Company a napi 12 órai munkaidőt 8 órára szállítja le és a bért egyidejűleg 25 szá­zalékkal felemeli. Ez a reform ifj. Rockefeller kegyetlen­ követelésére történt. — (Ripka Ferenc elbúcsúzott a gázgyártól.) Ripka Ferenc dr. főpolgármester ma délután búcsúzott el végleg a székesfővárosi gázművek tisztviselői karától, alkalmazottaitól, munká­saitól, kiknek 15 éven keresztül volt vezetője. Délután 6 órakor a gázmüvek összes alkalma­zottai, számszerűit közel ötszázan, összegyűltek a gázgyár Tisza Kálmán-téri telepének udva­rán s amikor Ripka Ferenc körükben megje­lent, Rózsa Károly helyettes vez­érigazgató bú­csúzott el az egész tisztikar és munkásság ne­vében Ripkától. A beszédre válaszolva Ripka Ferenc rámutatott arra az eredményekben gazdag másfél évtizedes munkára, melyet a gázgyár végzett és melynek eredménye, hogy a székesfővárosi gázművek a kontinens egyik legmodernebb ipartelepévé fejlődhetett ki. A beszédek után a Gázgyári Dalárda hazafias da­lokkal búcsúztatta volt vezérigazgatóját. Este fél 9 órakor egy másik dalkör ünnepelte Ripka Ferencet Gellérthegy­ utcai lakása előtt ugyanis megjelent a Székesfővárosi Altisztek Dalköre és több énekszámot adott elő az új főpolgár­mester tiszteletére.­­ (A felvidéki magyar katolikusok nagy­­bizottságának ülése.) Érsekújvárról Írják: A nagyszombati érseki helynökség területén működő katolikus nagy­bizottság Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselő elnökletével most tartott ülést Érsekujvárott. Tyukoss Ev. János esperes igazgatók jelentésének előter­jesztése u­tán Major Imre dr. komáromi apát­­plébános vázo­lta azokat a nehézségekeit, ame­lyekkel az elmúlt iskolaévben a komáromi kisszemináriumnak kellett megküzdenie. Haid­ Kálmán esperes azt indítványozta, hogy egy katolikus internátust létesítsenek és az ehhez szükséges 300.000 koronát közadakozásból, rész­jegyek kiboc­sájtásával biztosítsák. E kérdés­ben egyelőre nem döntöttek, mert ez év szep­temberében Kassán megnyílik egy száz kö­zépiskolai tanuló befogadására alkalmas in­­ternátus és egyelőre megvárják, hogy ez az intézet beváltj­a-e reményeiket. Végül a szer­zetesiskolák és az egyházi biztosítások ügyét beszélte meg a nagygyűlés.­­ (Ma éjjel ismét öt öngyilkosság volt.) Ha­velszky Erzsébet 20 éves könyvkötőnő az este az Erzsébet-híd budai hídfőjénél öngyilkos­­sági szándékból a Dunába akart ugrani. Ebben a szándékában az őrszemes rendőr megakadá­lyozta és előállította a főkapitányságra. Ott előadta, hogy azért akart meghalni, mert vő­legénye féltékenységi jelenetet rendezett, hásái­ért az üzletben egy segéd megfogta a vállát. A főkapitányságról, miután megfogadta, hogy nem­ követ el öngyilkosságot, elbocsátották és érte jövő anyjának átadták.­­ Ugyancsak a Dunába akart ugrani a Szilágyi Dezső­ térnél Venyó Teréz 18 éves mezőkovácsházai születésű háztartási alkalmazott, aki Kispesten, az Ál­mos­ utca 61. szám alatt lakott. A rendőr ezt az öngyilkossági kísérletet is megakadályozta. A főkapitányságon az életunt leány elmon­­dotta, hogy afölötti elkeseredésében, mert ál­lást nem kapott, akart meghalni. A főkapi­tányságon megigértették vele, hogy lemond szándékáról és eleresztették. — Verán Margit 28 éves háztartásbeli ma éjjel Szigony-utca 37. szám alatti lakásán lugkőoldatot ivott. A mentők sulyos állapotban a Rókus-kórházba vitték. — Wilter Róza 52 éves háztartási al­kalmazott, aki a Lónyai-utca 22. számú házban szolgál, ma éjjel szobájában a gázcsapot nyitva hagyta. A lakásbeliek eszméletlen álla­potban akadtak rá. A mentők súlyos és életve­szélyes állapotban szállították a Rókus-kór­házba.­­ Lugkőoldatot ivott Petrás Katalin 22 éves leány a Hemgermalom-út 52. számú lakásán afeletti elkeseredésében, mert anyjá­val összeveszett. A mentők súlyos állapotban a Rókus-kórházban helyezték el.­­ Csáky Ágostonná 31 éves háztartásbeli nő pedig Kö­vér Lajos­ utca 11. számú lakásán öngyilkos­­sági szándékból felakasztotta magát. A ház­beliek észrevették és levágták az asszonyt. A mentők súlyos állapotban vitték a Rókus-kór­házba.­­ (Tettlegesség és vihar egy pacifista gyű­lésen.) Innsbruckban, a szép fekvésű és csen­des városkában, gyűlésre jöttek össze a „Béke és a szabadság nemzetközi női ligájának“ tag­jai. Miután a gyűlésen bárki részt vehetett, olyanok is jelentek meg, akik nem pacifisták, s így a gyűlés hellyel-közzel viharos lefolyású volt. A német nemzeti diákok közbekiáltá­sokkal­ zavarták a beszédeket, míg egy német nemzeti államtanácsos felszólalása folyamán a szociáldemokraták rendeztek ellentü­ntetést. Az izgalom némelykor a tetlegességig fajult és csak a rendőrség közbelépése tudott nyugalmat teremteni. A gyűlés végén Pembauer német nemzeti szónok határozati javaslatot olvasott fel, amelyben tiltakozott a különböző orszá­­gokbeli német kisebbségek elnyomása ellen. Súlyos autószerencsétlenség az Üllői-út és Hungária­ út sarkán Tűzoltók és katonák szedték ki a sebesülteket a megrongált gépkocsi alól . A szerencsétlenséget az úttesten hagyott villamos sínek okozták Keveset Használt férfiruhák vétele és eladása. Frash* és smoking* kölcsönzés. POLACSEK és BERBER szabó cég. Budapest, Anker-palota, Anker-köz 1., félemelet 5

Next