Nemzeti Ujság, 1926. június (8. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

Kedd, 1926 .június 1. NEMZETI ÚJSÁG „Amerika nem hitelez, ha Európa tovább " Coolidge elnök szenzációs beszéde az új háborúk megakadályozásáról Washington, május 31. (A Nemzeti Újság tudósítójának kábel­távirata.) Coolidge eln­ök a Decorations Day mai ünnepe alkalmából részletesen megemlékezett a jövő háborúk megaka­dályozását célzó mozgalmakról. Amerika szimpatizál minden ilyen mozgalommal. Meg kell szűnnie az európai nemzetek között uralkodó gyűlöletnek és végre meg kell találni azokat az eszközöket, a­melyekkel Európa népei kölcsönösen tá­mogathatják egymást. Akkor nem lesz szükség többé hatalmas szárazföldi és tengeri hadseregre. Amerika bizonyos mértékig türelmet tanúsít európai adó­saival szemben, akik tényleg fokozódó gazdasági krízissel küzdenek. Ez a türe­lem azonban csak addig tart, amíg Európa népei bebizonyították, hogy igenis hajlandók fegyverkezéseiket korlátozni. Coolidge elnök beszéde végén hangsúlyoz­ta, hogy politikájának alapelve a világ­kereskedelem dühös konkurr­éneim jóinak megszüntetése, mert a gazdasági konkur­­rencia rejti magában a leghevesebb poli­tikai harcok magnót. (I.) Pilsudskit megválasztották köztársasági elnöknek, de nem fogadta el Óriási izgalom a lengyel politikai köröttben • Új választást keil tartasii Váratlan szenzáció erejével hat az a varsói jelentés, hogy Pilsudski tábor­nagy, noha elfogadta a jelöltetést az el­nöki méltóságra és a nemzetgyűlés ma délelőtt abszolút többséggel meg is vá­lasztotta, nyomban a gyűlés befejezte után visszautasította megválasztását. Távirataink közt szó szerint közöljük le­velét, amelyben megindokolja elhatározá­sát. Mindenkit meg fog lepni: a tábor­nagy mintha attól tartana, hogy az el­nöki szék elfoglalásával életét kockáz­tatja. Szombat óta, amikor a pártok ve­zetői előtt valóságos elnöki programot fejtett ki, a kulisszák mögött valaminek történnie kellett, hogy ma visszalépett az elnökség elvállalásától. Pilsudski elhatározásának következmé­nyeit egészen áttekinteni e pillanatban nem lehet. A helyzet az eddiginél is bo­nyolultabbá vált, mert alig képzelhető el, hogy a nemzetgyűlés olyan köztársasági elnököt tudjon találni, akiben egyformán megbízzanak a jobb- és baloldali pártok s aki harmóniát tudjon teremteni Pil­­sudski követelései és a parlament között. Úgy látszik, hogy Pilsudski nem­ gon­dolta végig forradalmi föllépésének ösz­­szes következményeit és a végső kon­zekvenciák levonásától visszarettent. Fél­munkát végzett, alkotmányos formák kö­zött azonban diktátori hatalmat gyako­rolni nagyon nehéz. Mussolini, Primo de Rivera és Pangalosz több erélyt és kon­zekvenciát tamisítottak. A mai választás lefolyása Varsó, május 31. (A Nemzeti Újság tudósítójának jelentése.) •Ma délelőtt 10 órakor ült össze a szejm palo­tájában "az elnökválasztó nemzetgyűlés, ame­lyet Rataj,Mu­szejm marsall­ja nyitott meg. A képviselőház és szenátus tagjai közül alig né­­hányan maradtak távol, ezek között Vitos, a volt miniszterelnök. A karzatok zsúfolásig megteltek, ott voltak az összes külföldi diplo­maták. A baloldali pártok részéről Merek képviselő Vilma Irta: Uly János A lelkész még a szertartást végezte. Illatos tömjénfüst szállt szét a kis udva­ron. A nap izzón szikrázott odafönn az ég azúr köpenyén. A rokonság lehajtott fővel állta körül a koporsót. A halál ide­vetett árnyéka felhőt vont az arcokra. A gyöngébb szivü nők sírtak. A férfiak ko­moran hallgatták a lelkészt. Mindany­­nyian szerették Kristóf bácsit. Azt is rá­juk lehetne fogni, hogy a vagyonáért szerették, de ez a kérdés csak közöttük élt titkos némán, mint egy éjszakában bolygó, eltévedt fekete madár. Hiszen, igaz, ju­tott rájuk szépecskén az örökségből, de hát ehhez kinek mi köze. A végrendele­tet is okosan csinálta Kristóf bácsi. Nem is fognak ők ezen összeveszni soha. Hogy éppen Vilmát hagyta ki, ennek is meg volt az oka. Törődött is az az asszony akárcsak egyszer is az öreggel­? Mióta nem látták! Arról egészen megfeledkeztek, hogy tu­lajdonképpen ők kergették el a családtól. Az asszonyok, Vilma a szépsége ragyogó pompájával elnémította őket. Ahol Vilma együtt jelent meg a család asszonyaival, ott elhomályosu­lt a többi. Mintha ott se lettek volna. Mindenki csak Vilmával foglalkozott. Őt mulattatták a férfiak, egész udvara támadt, a többi nő nem is számított ilyenkor. Megindult hát a tit­kos asszonyi mesterkedés. Vilmát lehetet­lenné tenni a családban. Pedig Kristóf bácsi, szerette az asszonyt. Sokszor emle­gette, miért nem jön, tudja, hogy beteg, egészen elfelejtette tán? Könnyű volt Kristóf bácsi szívét tovább gyúrni. Ment is minden, mint a karikacsapás. A vé­gén még az örökségből is kifelejtette. Persze, hogy kifelejtette, mikor az ágya körül ott volt egy nagy sereg asszony, akit mind legázolt már a Vilma szépsége. Csak az a nagy bámész Ödön, a Kristóf bácsi agglegény fia, az motyogott vala­mit, hogy csúnya dolog volna Vilmát ki­tagadni, neki semmit se juttatni. De el­némították. — Te férfi vagy, téged persze elkápráz­tatott a szépségével, te nem beszélhetsz, neked itt nincs szavad! Ödön elhallgatott. Igazuk van, mit is szóljon ő. Hiszen minden szavából az elfojtott szerelem parázslik ki. Az pedig nevetségesen gyerekessé alacsony­,látta Ödönt. Ő komoly ember akart lenni. Tar­tózkodó, hideg férfi, akihez nem férhet a szerelem bűvös mérge. Most is ott áll komoran, feketén az apja koporsója mellett. Sápadt arca meg­nyúltam még jobban megcsúnyulva me­red maga elé. Néha küzködik a könnyei­vel. Talán ő az egyedüli, aki ,igazán, szív­ből gyászolja a halottat. Egypáran a ro­­konsigból csak a legszerencsésebb örö­köst látják most benne. Titkon, lopva néha nekiverődik egy pillantás, mint szédült bogár az ablak üvegének. Hogy­ne, mikor ő kapta a szép kétemeletes há­zat a főutcán. A régi szép családi házat a gyönyörű kerttel, meg a szöllőt, aztán hatalmas pénz vagyott még hozzá. Az asszonyok szeme néha titkos­ mustrálón simult el rajta. Meg kell házasítani most ezt a fiút. Nagyszerű parti. Csöndes, jó ember, aki még a légynek se vét. Olyan férj lesz ebből, hogy jobbat kívánni se lehet. Igaz, kicsit csúnya, asszonyszemet nemigen ingerlő férfi, de ki törődik ezzel. A szertartás vége felé járt. A kis ka­punál az ott ácsorgó tömeg hirtelen utat engedett. Illatos, friss, puha járású nő sietett előre egészen a koporsóig. A zo­­koiság meghökkenve kapta föl a fejét a gyász komor hangulatából. Vilma. Hogy jött ez ide? Persze, megint késett a vonatja. Ő mindig, mindenhonnan elké­sik. Az asszonyok fejében a gondolatok hirtelen támadt zűrzavara gomolygott, mint egy megbolygatott méhraj. Miért jött egyáltalában? És milyen kacéran, szemet izgatóan feszül rajta a gyászruha. Még ez is csak a szépségét emeli. A fér­fiak szeme is rásuhant Vilmára. Ahogy ott állt, keskeny, dacos száját összeszo­­r­í­tva, a szépség diadalmas erejével, a férfiak szíve megdobbant, a nők pedig a titkos irigység egy sápadt villanásával néztek egymásra. Vilma arcán egy köny­­nyű­ kis könnycsepp futott végig. Erre már majd­hogy fel nem szisszentek a nők. Még sír is! Hogy tud komédiázni! Nem hittek a könnyeiben. A szépséggel együtt jár a könnyelműség, a lelketlen­­ség, úgy vélték. A temetőből hazajövet egymást bökdös­­ték az asszonyok, h­ogy melyik szóljon Vilmának, melyik hívja meg. Vilma a férfiak csoportjában haladt a kis város akácos főutcáján. Ez megint bántotta az asszonyok szemét. Összesugtak-bugtak. Persze, mindenütt a férfiakat keresi. Még jó, hogy nem kacarász hangosakat, aho­gyan ő szokott, kirobbanó friss jókedv­vel, most, mikor Kristóf bácsi temetésé­ről jönnek haza. A városban többen is­merték Vilmát, az egykori ünnpelt bálki­rálynőt, aki az első urával ott lakott va­lamikor. Kiváncsi tekintetek simultak el a gyászruháján. A férfiaknak ez nagyon tetszett, hogy ők mehetnek egy ilyen szép asszonnyal. Büszkén néztek körül, látják-e minél többen, hogy ők itt a szép Vilmával lépkednek. Veronka, a kis fe­kete egyéves asszony nem bírta sokáig. A szava hátracsattant az ura felé: — Dezső kérlek, egy percre! Dezső előrefutott a feleségéhez. — Parancsolj, drága! Az asszonyok valamennyien egyszerre szisszentek rá Dezsőre. — Szép dolog, itt hagytok bennünket, mint Szent Pál az oláhokat! Egész meg vagytok keveredve, hogy föltűnt az az asszony! Persze, meg is hívtátok már! — Hát kérem — dadogott Dezső — persze hogy meghívtuk! Csak este 9-kor indul a vonatja, addig az utcán lebzsel­jen, kegyetlenség volna tőlünk, ha nem hivnók___ Elvégre rokonok vagyunk... Klára néni fújt egy mérgeset. Egy vil­lanásra hátravetette a tekintetét, hogy Vilma nem hallja-e meg. — Rokonok, rokonok... hát persze, hogy rokonok... Többet nem is szólt. Elég is volt ennyi. Ki lehetett ebből a legmélyebb megve­tést érezni. Otthon az asszonyok képmutatón mus­trálták Vilma ruháját. Milyen nagyszerű a kelméje, milyen finom a szabása. Hol csináltattad? Nem is drága. Forgatták, kerülgették, mustrálták. Vilma állta mindezt. Tudta, hogy legszívesebben tűk­kel szurkálnak. Azután áttértek szegény Kristóf bá­csira. Hogy mi volt az utolsó szava, va­lamennyien körülvették szegényt az utolsó óráiban (ez Vilmának szólt), mind, akik szerették és becsülték őt. A cseléd behozta az uzsonnát. Veronka durcásan vonta meg a vállát. Ő ilyenkor nem tud enni. Szegény Kristóf bácsi... Itt eleredt a könnye. A többiek is elfel­­hőzött arccal néztek maguk elé. Halk sóhajok keltek szárnyra. Senki sem nyúlt az uzsonnához egy darab ideig. Olga néni törte meg először a csöndet. — Együk meg ezt a kávét, gyerekek, ne hagyjuk kihűlni, szegény Kristóf bácsin már úgy sem segíthetünk! Jó helyen van ő már! Ez hatott. Valamennyien neki kezdtek az evésnek. Két perc múlva üresek voltak a findzsik. A pompás, jószagú kávé nagyszerűen ízlett. Csak a Vilmáé állt ott már félig kihűlve az asztalon, érin­tetlenül. Klára néni hátraszólt. — Vilma, te nem eszel? Vilma ott állt az ab­lak mélyedésben Ödönnel. A leom­ló nagy bársonyfü­g­­g­öny majd­hogy el nem takarta őket egé­szen a társaság elől. — Nem! Köszönöm! — felelt Vilma a kérdésre. — Én ilyenkor tényleg nem eszem! Az asszonyok tekintete egymás felé vil­lant, mikor meglátták Vilmát a függöny mögé húzódva Ödönnel. Ödön most lázas, forró szavak után ke­resgélt. Nem volt mestere a szónak, de életének eme régen várt percében, mikor Vilmával egyszer egyedül lehetett, ki­­gyult, kifényesedett az egész ember, a takargatott, sóhajtva csak magáinak el­dalolt szerelem parázslóit az arcán tün­döklőn, tisztán, mint egy nagy fénylő csillag a tavaszi égen. — Vilma! — nyúlt csöndes, tikkadtan az asszony keze után. Régóta szeretem magát... Meghalok itt ezek között... Tudom, hogy megbántották, elkergették innen..., mert szebb volt, mint ők... Mert jobb volt... Magára fröccsentették a pletyka sarát... De én hiszek magá­ban ... Tört, akadozó szavak buggyantak elő a melléből, mint drága gyöngyszemek. Ott esdekeltek, térdeltek ezek a szavak az asszony illatos forrósága előtt, mint meg­alázott, kóbor ebek, amelyek csaholva könyörögnek téli éjszakán a bezárt kapu előtt egy kis melegért. Vilma megnézte a férfit hosszan, ku­tatóul­. Halk mosoly világolt az arcán. Határozottan csúnya ember volt. Nem ilyen férfit szabtak az ő ízlésére. Hosszú nyurga nyaka, ahogy elferdülve csön­gette most a szerelem alázatos könyör­gésében a fejét, olyan volt, mint egy vi­harvert öreg kóró, amit a szél letépett. Azután rásuhant a pillantása az asz­­szonyokra, akik a fejüket összedugva most bizonyára róla beszélnek. Hirtelen föllángolt benne a bosszúvágy. Ödöné a h­áz, a szép nagy kerttel. Ő lehet itt az úr. Csak­­akarnia kell. Akarni! Összes­zorít­ott szájjal, dacosan, nagyon akarni! Hirtelen a kezét nyújtotta Ödönnek. A férfi mo­hón ragadta meg a feléje lendülő finom, forró kis fehér kezet. Mialatt csókolta parázsos meleg száj­jal, azalatt Vilma egy kaján, röpke pil­lantással kinézett a függöny mögül a róla pletykázó nőkre és egy félig elfoj­tott kuncogó nevetés csöppent ki a száján. Pilsudski tábornagyot ajánlotta megválasz­tásra, Gombinski a jobboldal nevében Brinski gróf poseni vajdát. A szavazás során Pilsudskira 293, Brinski gróf poseni vajdára 193 szavazatot adtak le. Miután az abszolút többséghez 273 szavazat kellett, Pilsudskit megválasztottnak jelentet­ték ki. A szavazástól 61 képviselő tartózko­dott. Az eredményt a baloldali pártok viharos lelkesedéssel fogadták, majd a nemzeti him­nuszt énekelték el. Pilsudski nem vállalja az elnökséget Alig ért véget az ülés, Rataj, a nemzetgyű­lés elnöke levelet kapott Pilsudskitól, amely­ben tudatja, hogy nem fogadja el a válasz­tást. Srataj a miniszterelnökkel nyomban fel­kereste a tábornagyot, hogy elhatározásának megváltoztatásra bírja, Pilsudski azonban ki­jelentette, hogy elhatározása visszavonhatat­lan. Rataj a szejm épületébe háromnegyed 1 órakor visszatérve, a sajtó képviselőit értesí­tette a váratlan eseményről. Pilsudski levele . Így hangzik: Elnök Úr! Köszönöm a nemzetgyűlésnek meg­választásomat. Ezúttal másodszor törté­nik, hogy cselekedeteimet és históriai munkálkodásomat, amelyek, sajnos, ez­előtt elég nagymértékben találkoztak el­lenzéssel vagy nélkülözték a rokonszen­­vet, törvényesítették. Sajnos, nem vagyok abban a helyzetben, hogy elfogadjam a megválasztást. Nem mulaszthatom el, hogy ne hangsúlyozzam még egyszer, hogy nem élhetek munka nélkül, már­pedig az érvényben levő alkotmány a szó szoros értelmében eltávolítja az elnököt az ilyenféle munkától. Túlságosan sokat kel­lene szenvednem és sokba kellene bele­nyugodnom, ehhez pedig más jellemre volna, szükség. Bocsánatot kérek azért a megtévesztésért, amelyet elkövettem nem­csak azokkal szemben, akik mellettem szavaztak, hanem azokkal szemben is, akik ezt a nemzetgyűlés termén kívül tő­lem elvárták. Lelkiismeretem, amelyre az ivt­óbbi napokban ezerszer is hivatkoztam, nem­ engedi meg, hogy mindezeket a ki­vársá­sokat kielégítsem. Amikor még­egyszer köszönetet mondok megválaszta-­­­ásom­ért, kérem, válasszák m­eg a köz­társaság új elnökét a legrövidebb időn belül, adja Isten, szenecsésen. Pilsudski, s. k. tábornagy. Előkészületek az új választásra Varsó, május 31. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Pilsudski­­elhatározása rendkívül nagy izgalmat keltett, nemcsak a politikusok, de a közönség Peré­ben is.’’ Rataj ideigleves elnök délben 1 ha­kor megkezdte a tanácskozásokat a pá vezérleteivel, hogy nyilatkozzanak a közt­­sasági elnöki méltóság jelöltjei tekintetében. Rataj egymásután fogadta a képviselőiket, közöttük a mérsékelt jobboldal képviselőit is. A nemzetgyűlést valószínűleg szerdára hív­ják össze. 3 A tisztviselőkérdésről vitatkoztak a nemzetgyűlésen Kedden 12 órás ülés lesz (A Nemzeti Újság tudósításától.) A­ nemzetgyűlés mai ülésén Scitovszky Béla bejelentette, hogy Apponyi Albert gróf táviratban köszönte meg a nemzetgyűlés­nek a nyolcvanadik születésnapján kife­jezett megemlékezését. Az apropriációs javaslat vitájának első szónoka Tamássy József volt, aki először a köztisztviselők helyzetével foglalkozott. Hangoztatta, hogy ez a foglalkozási ág hozta a legnagyobb áldozatot. A háború alatt a legtöbbet szenvedett, most pedig a létszámcsökkentés során negyvenhá­romezer közalkalmazott vesztette el ke­nyerét. Az a látszólagos nagy szám, ame­lyet a személyi járandóságok rovata fel­tüntet, a nyugdíjasok terhére írandó. A békében hatvanháromezer nyugdíjas volt, most pedig Csonka,magyarország­­nak százegyezer nyugdíjast kell eltarta­nia az idemenekült nyugdíjasokkal együtt. A nyugdíjasok ügyét a külföldi kölcsön útján lehetne rendezni. Meg kell egyezni továbbá az utódállamokkal, akik­nek az ideözönlött nyugdíjasok egy ré­szét fizetniök kell. A javaslatot elfo­gadta. Strausz István szólalt fel ezután, félre­értett szavai helyreigazítása cím­én és választ kért a pénzügyminisztertől arra a kérdésre, hogy mikor kerül a zár­számadás a nemzetgyűlés elé. Strausz István ezután összeférhetetlen­ségi bejelentést tett maga ellen, mert az Egyes­ült Fő­város­i Ta­karék­pénztár leg­utóbb igazgatósági tagjává, választotta. Podm­aniczky Endre báró: Gratulálok! (Derültség.) Peyer Károly felszólalása elején az ország gazdasági helyzetével foglalko­zott. Szóvá tette, hogy a bevételek legna­gyobb része fogyasztási adóból, forgalmi adóból és vámbevételekből áll. Kifogá­solta, hogy a tisztviselők fizetésére töb­bet fordít most az ország, mint régen Nagymagyarország idején. Sokallotta a vámőrszervezet létszámát. Szerinte a tiszt­viselői kar nívója leromlott és ebben nagy része van a menekült tisztviselők­nek. Ezután az adórendszert bírálta, a­mely szerinte végső próbára teszi az or­szág lakosságát. Titkos választás mellett ilyen adórendszer nem volna lehetséges. A javaslatot nem fogadta el. A nemzetgyűlés többsége ezután elfo­gadta a tizenkét órás ülésekre vonatkozó indítványt s az elnök bejelentette, hogy a nemzetgyűlés holnap délelőtt öt órától este tíz óráig ülésezik. Rövid szünet következett, majd meg­történt az összeférhetetlenségi zsűri ki­sorsolása Haller István ügyében. A ki­sorsolt zsűritagok letették az esküt. Az ülés háromm órakor ért véget.

Next