Nemzeti Ujság, 1926. július (8. évfolyam, 145-170. szám)

1926-07-01 / 145. szám

3 I ­ ________________________ NEMZETI ÚJSÁG________________­ Csütörtök­, 1926 július 1. VI ettől s várjon nem azért vagyunk-e olyan távol a nagyoktól és a hatalma­soktól, mert nem csak a szuronyok szá­mában, de a termelőmunka nagy szo­ciális törvényének követésében is ag­gasztóan kicsinyek vagyunk! Kis nem­zet lehet nagy a munkában. Mi kis nemzet vagyunk, de be kell ismernünk, hogy a munkában sem vagyunk na­gyok. Nálunk a munka inkább jelenti a véletlen szerencsére számító spekulá­ciót, a hirtelen meggazdagodás fertőzé­sének romboló energiakirobbanásait, a terméketlen gründolásokat, mint azt a termelő munkát, amely a társadalom­nak egyensúlyt, lelki harmóniát, jö­vőbe vetett reményt, kenyeret ad. Ön­gyilkosok napi krónikája fertőzi a lel­keket, mert megrendült az erkölcsi alap, a hit, a munka, a kenyér, a kötelesség­­teljesítés pilléreire felépített társada­lom lábai alatt. Igaz, nem elég világgá kiáltani, hogy dolgozni kell, amikor munkanélküliség van. Munkát is kell adni. De amilyen bizonyos, hogy a munkanélküliség szo­ciális veszedelmének Damokles kardja lóg a fejünk fölött, épp olyan bizonyos, hogy van munkától vonakodás, mun­kában való válogatás, sőt a munkától való egyenes és bűnös eltiltás is. Egy olyan országban, ahol százezrek sétál­nak munka nélkül, de százkilométernyi utak és csatornák nem tudnak kiépülni munkáskezek nélkül, komoly bajok vannak a szakszervezet­il­eg válogató munka körül. Munkát kell adni, de dolgozni is kell. Konkoly feladatok há­rulnak a kormányra, hogy munkaalkal­makat teremtsen, helyreállítsa a ma­gángazdasági élet egyensúlyának fel­tételeit s élettörvényé tegye a munkát, a szakszervezeti hatalom ellenére is, ha kell. Demokrácia, feltámadás, új élet a napi politika üres szólamai ma­radnak mindaddig, amíg rá nem esz­mél a magyar társadalom a nagy igaz­ságra, hogy nincs demokrácia, nincs élet és feltámadás kötelességteljesítés, erőt és jövőt biztosító munka nélkül. D­­é­l­­ben szállítsa le az egyszerűbb­ temetések díj­tételeit. A városszépítésre vonatkozóan egész sereg javaslatot tett, melyek közül a legérde­kesebbet­, hogy a főváros helyezze működésbe a szökőkutakat, illuminálja a hidakat és a vá­ros szebb pontjait és vasárnaponkint rendez­zen a nagyobb parkokban térzenét. Kertész Miklós (szoc.­dem.) Éberrel vitatko­zott az üzemi kérdésben és kijelentette, hogy sem ő, sem pártja nem egyezik bele sem az üzemke elidegenítésébe, sem azok bérbe­adásába. B. Virágh Géza a múlt törvényható­ság működését bírálta és annak több tényke­dését hibáztatta. Csatlakozott a szociáldemo­kraták adójavaslataihoz és azt kérte, hogy a jobboldal legyen megértéssel a javaslatok iránt. Körmöczy Zoltán dr. és Stern Szerén után Piazza Győző a Boráros-téri és Hungária­­körúti híd megépítését­ sürgette. Stern Sándor felszólalása után éjjel fél egy órakor az elnök berekesztette a közgyűlést, amelynek folytatását csütörtök délután négy órára tűzte ki. A angol alsóház megszavazta a bányamunkának óráról 8 órára való felemelését — i ■■■iiwrifis»!!a——ii A „Vörös lob­ogó“ öö!—1 az ang­ol alsóházban — Botrányos vádaskodással támadon a munk­áspárt a miniszterelnök ellen — A vasutason nyugtalansága elsimult London, junius 30. (A Nemzeti Újság tudósitójának ■tele­fon-jelentése­ Berlinen át.) Az alsóház teg­nap folytatta a szénbányászok nyolc órai munkaidejéről szóló törvényjavaslat tár­gyalását A tárgyalás szokatlanul viharos volt. Lane Fox bányaügyi államtitkár beszédét ellenséges közbekiáltások zavar­ták. Wheatley és Mac­Donald a munkás­párt részéről azt vitatták, hogy a munka­időnek 7 óráról 8 órára való meghosszab­bítása munkae­ltenes. Este, amikor Bridgemann tengerészügyi államtitkár állt fel, hogy a vitát befejezze, az addig még tűrhetően incidens nélküli ülésen vihar tört ki. A munkáspárt nagy lármát csapott és azzal vádolta meg a miniszter­elnököt­, hogy a javaslatot azért adta be, mert része van egy régi családi bánya­­birtokban. A miniszter­el­nök erélyesen viszzautasítota a méltatlan vádat. Ki­­­­jelentete, hogy ha a háborúból előnyt­­ akart volna húzni, akkor pénzét álla­t­­papírokba vagy külföldi gyümölcsöző el-­­helyezésekbe fektethette volna. Bármikép álljon is a dolog, pénzét inkább a brit iparba fektette;­­X éven keresztül semmi nyeresége sem volt és a legközelebbi évekre sem vár nyereséget. A vita bezárása után a javaslatot 355 szavazattal 163 ellenében elfogadták. Az ülés izgatott hangulatban ért­ véget. A munkáspárt egyes tagjai szavazás köziben a „Vörös lobogó" című dalt kezdték éne­kelni, de az elnök ezt nyomban eltiltotta. fenyegetőznek a szakszervezetek A bányászszövetség végrehajtó bizott­sága a szavazás után nyilatkozatot tett közzé, hogy a nyolcórai munkaidőre vo­natkozó javaslat végrehajtását meg fog­ják akadályozni. Ugyancsak nyugtalan­ságra okot adó nyilatkozatokat tett a vasutas szerk.szervezet, is, és utóbb kijelen­­­­tette, hogy a veszedelem má­r elkerült­nek­­ tekinthető, mert a vasut társaságok hajl,­­­la­ndék­na­k mutatkoznak a nyugtalan­­ságra okot adó kérdések tárgyalására. A románéi­ ­ituoöhöt KüMieh Becsbe Bocshn­y koronájáért \ Dihcs­ erxonfis flagráns megsértése volna a korona eladása - \ Korona m­agyarországé! (A Nemzeti­­Újság tudósítójától.) Bu­karesti távirat jelenti, hogy a­­román kormány most már véglegesen elhatá­rozta Bocskai­ István koronájának meg­vásárlásáé. A koronát a bécsi Schatz­­kamm­erben őrzik és Thzigara-Samuras a román kormány megbízásából már el is utazott Bécsibe. Ugyanakkor meg akarja vásárolni a román megbízott Franken festő híres képét, amely Vitéz Mihályt ábrázolja a prágai udvarban. A bécsi Schatzkammer­ben őrzött Bocskay-korona süvegalakú, tiszta arany­ból készült, III. Murád szultán adomá­nyozta Bocskay Istvánnak, aki azzal Kassán megkoronáztatta magát. A kor­o­­názás idején Szent István koronája is Bocskay kezében volt, de ő csak a Murád szultán által küldött koronát használta és lojalitásból később ezt is átadta Má­tyás főhercegnek, aki a koronát Bécsbe vitte. Azóta a bécsi Lebatzkammerben őrizték a rendkívül érdekes és értékes történelmi ereklyét. A román kormány már többször pró­bálkozott azzal, hogy Bocskay koronáját megszerezze és a nagy fejedelem koroná­jával a román királyt Erdély uralkodó­jává koronázza. Ez a terv azonban mind­eddig meghiúsult, mert az osztrákok neon merték eladni a koronát, amely tulajdon­­képen sohasem volt az övék. A korona a magyar állam tulajdona, és a békeszerző­dés a leghatározottabban úgy intézkedik, hogy minden kincset, amely idegen terü­leten van, ki kell szolgáltatni annak az államnak, amelyet jogosan megillet. Ez az intézkedés éppen úgy benne van a ma­gyar, mint az osztrák szerződésben és az osztrákok fl­agránsan megsértenék a béke­szerződést, ha a­ magyar történelmi érté­keket­ árub­a bocsátanak. A korona a miénk és a közös javak felszámolása­­után föltétlenül kit kell szolgáltatni Magyar­­országnak. Ezért nem sikerült eddig a román kor­mány próbálkozása, pedig mindent elkö­vetett, hogy a korona megszerzésével Er­dély elrablását valamiképen elfogadha­tóvá,­ tegye az erdélyi lakosság előtt. A románok érzik, hogy Erdély népe bitor­lónak tekinti a román királyságot, hogy az­­erőszak előtt csak kényszerűségből hajlik­ meg, de urának, törvényes paran­csoltjának a román impériumát nem is­meri el soha. Nem ismeri el akkor sem, ha a világ minden ••'kincsét * összehordják, ha ellopott, elsikka­sztott n­o^m­uvap­z«

Next