Nemzeti Ujság, 1927. augusztus (9. évfolyam, 173-195. szám)
1927-08-02 / 173. szám
Kedd, 1927 augusztus 2. NEMZETI ÚJSÁG Száz sillingért megfojtotta a nagybátyja feleségét A bécsi droguista-segédet nagybátyja bujtotta fel a gyilkosságra . Mindkettőjüket letartóztatták Bécs, augusztus 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Bécs egyik külvárosában vasárnap délután különös gyilkosság történt. A Misting-utca egyik cukrászdájában Jarosch Károly 25 éves droguistasegéd vászonkendővel megfojtotta nagybátyja feleségét, Maiz Anna cukorkakereskedőnőt. Jarosch állandóan pénzért zaklatta nagynénjét, aki az utóbbi időben nem segítette, sőt több ízben kiutasította üzletéből. Vasárnap délután is pénzt kért tőle a droglistasegéd, de az asszony kérését elutasította, ami ezőn szóváltásra vezetett. Végül Jarosch nekiugrott az asszonynak, egy vászonkendőből hurkot csavart a nyaka köré és fojtogatni kezdte. Borzalmas küzdelem kezdődött a két ember között, de az asszony nemsokára holtan esett össze. A borzalmas bűntényt végignézte a meggyilkolt asszony férje, aki rokkant katona és a szörnyű gyilkosság láttára epileptikus görcsöket kapott. Mikor a férj a padlóra vágódott és vonaglani kezdett, egy asszony lépett a cukrászdába, aki a borzalmas jelenet láttára rémülten futott el és fellármázta a rendőrséget. Jarosch látta a veszélyt, hirtelen odaugrott a pulthoz és a kirántott fiókból felmarkolt egy csomó pénzt, azután pedig kiugrott az ajtón és futásnak eredt. De alig rohant néhány száz lépést, a rendőrök beérték, elfogták és letartóztatták. A motozás folytán megállapították, hogy csupán öt és fél schillinget tudott elrabolni. Jaroscht még vasárnap este kihallgatták. Eleinte tagadott, de később megtörten bevallotta, hogy nagybátyjával már szombaton éjjel megbeszélték a tervet és azzal az elhatározott szándékkal lépett be vasárnap délután a cukrászdába, hogy az asszonyt meggyilkolja. — Nagybátyám — mondotta a gyilkos — már régóta biztatott a tett elkövetésére, de eddig valami visszatartott. Szombaton azonban teljesen rábeszélt és 100 schilling jutalmat ígért, ha végzek feleségével. Nagybátyámnak az volt a terve, hogy ha a gyilkosság nem pattan ki és azt hiszik, hogy felesége természetes halállal halt meg, eladja az üzletet. Jarosch vallomása alapján a meggyilkolt asszony férjét, Matz Gottfriedet is letartóztatták. A szomszédok kijelentették a rendőrségen, hogy Matz állandó civódás között, nagyon rossz viszonyban élt a feleségével. Pratzot most gyilkosságra való felbujtással vádolják és azt hiszik, hogy az epileptikus rohamokat is, amelyek gyakran kitörnek rajta, csak szimulálja. Jaroscht az éjjel átszállították a tartományi törvényszéki fogházba. A férjet még nem tudták kihallgatni, mert állandóan azt hangoztatja, hogy borzasztóan fáj a feje és a gyilkosság nagyon megviselte. is nagy nevettető és a fiatal Írta : Gergely István Mindent megírtak életéről, de miért nem olvasok egy sort sem arról, hogy miképpen halt meg?! Hiszen életünk igazi értelmét a halál adja meg, akárcsak az összhangnak teljességét az utolsó akkord, a mestermunika tökélyét a művész búcsúztató kézvonása, a vándorút fáradalmainak a megérkezés! Robert de Flers ravatalánál a nekrológok filmjén egy nagyvilági életpálya pergett le, tele jókedvű elmésséggel, elegáns szerencsével, tapsok viharával, arany csörgésével, — egyszóval olyan embert búcsúztattak, aki mindig mindenütt mindenen nevetett és nevettetett. Harminc esztendőn át joculátora volt Európának és ha visszagondolunk leghangosabb hahotáinkra, amik boldog békében rekeszizmainkat megremegtették, fölvillan emlékezetünkben a vakmerő franciának monoklié profilja. Kigunyolt, kinevetett mindent: trónt, tudományos akadémiát, értelmiséget — és aki visszaemlékszik Herkules munkái című operettlibrettójára, javára fogja írni a francia márkinek az ősgall erotikám egészséges kitörését, szemben ernyedt utódainak siváran kiagyalt codhonériáival. Ahol csak megjelent: utcán, lóversenyen, szalonban, színházban, bálban, akadémiai ülésen, lakomán, estélyen, mindenütt ekként fordult a brilliáns ember felé a közfigyelem. Íme, az éles szatirikus, akinek nem imponál senki se, semmi se . . . Apósától, Sardoutól, akinek keskeny ajkán, akárcsak egy utazó ügynökén — Goncourt szerint — előadások számai és pénzösszegek ugrándoztak, az irodalom rideg üzleti részét tanulta meg a vő. Kételyt, gúnyt és vissza nem torpanó élcelődést Madame Callavet szalonjában szívott magáiba, ahol fejedelem gyanánt trónolt a kandalló mellett ama végzetes francia lángelme, aki millió és millió embert bírt tagadó nevetésre, avagy gúnyban fürdő mosolyra,anélkül, hogy valaha csak egy embert is tudott volna írásaival nyugodttá avagy boldoggá tenni. Anatole France, Madame de Caillavet fia, Gaston jön első munkatársa Robert de Fiers-nek; mindeketten mámoros élvezői ama dúsgazdag szelleműek, aki telítve a latin és görög klasszicizmussal, nemkülönben a középkori szerzetes irodalmak spekulatív elmélkedéseivel és naiv költészetével, vakmerő blaszfémiákat szórt vallás, egyház, társadalom és törvény ellen. Később a bohózat-íróból, aki mint kelendő cég is rá volt utalva igazgatók jóakaratára, a színházi esztétikának törvényhozója és bírója lön, írók és művészek jutottak Robert de Flers hatalmi körébe, sőt maguk a színházak is, amikor Calmette főszerkesztőnek, Madame Cailleaux áldozatának halála után a Zöld frakk szerzője vette át a Figaro vezetését. Most már nemcsak élvezte a dicsőséget, de osztogathatta mások számára is. A színház és kritika forró diadalai után a diplomata-szereplés csillogása is jutott osztályrészül az elkényeztetett írónak. A király szerzője, a Balkán-trónusok rakoncátlan karrikaturistája, nagy szerepet játszott Bukarestben, az irodalomhoz finnyásan értő Mária királyné figyelmes kegyeikkel halmozta el a párisi írót, aki cikkeiben, majd emlékirataiban fölöttébb hálásnak is mutatkozott és pedig a magyarok rovására. Nos, elfelejtettük, hogy Robert de Flers, színházi estéink annyiszor ünnepelt szerzője, csűrbének, salaknak, Európa disznó csordájának nevezte nemzetünket; elvégre belenyugodtunk abba, hogy el kellett buknunk, mert ellenségünknek egy fegyvernemmel több állt rendelkezésére, mint nekünk. Mert akárcsak a lovasság, gyalogság, tüzérség, avagy légi flotta, önálló fegvernemet jelentett velünk szemben a másik oldalon — a rágalom. Valóban, fényes életpálya, csupa sugár, kacagás, virágzás, egy emberi sors, méltón irigylésre méltó közönséges halandóik szemében. Eleddig jutottak a nekrológok, de elhallgatják, ami körülbelül másfél esztendő előtt történt a rendkívüli férfiú lelkében. Olvastam valahol, hogy a legtöbb ötvenesztendős emberben már megvan a csírája ama betegségnek, amely egykor el fogja ragadni az élők sorából. Bizonyos, hogy a halál ritkáin jön egészen váratlanul, sok esetben udvariasan küld előbb névjegyet, egyeseknek többször is. A kor nem határoz, hiszen voltaképen nem is tudjuk pontosan éveinket, elvégre korunkat végérvényesen nem a bölcsőtől, hanem a sírunktól való távolság állapítja meg; lehet kilencvenesztendős ember fiatalabb a húszévesnél. Amíg egészségesek vagyunk, távolabbnak érezzük a temetőt egykori gyerekszobánknál, de ha közeledik a rejtelmes perc, valahogyan megérezzük, mintha valami láthatatlan csontos kéz közelednék hátulról vállunk fölé, bizonytalanul fenyegetőzve, hogy: menjünk! Ez a hangulat, amelyet egyszer „utolsó úti láznak“ neveztem, fogta el vagy másfél esztendő előtt Robert de Flers-t és ekkor valami csudálatos változáson ment át a lelke, mialatt rendes hivatásának élt, szerkesztőségben, szalonban, színházban, a lét két nagy kérdése: honét vagy hová zaklatták föl szíve nyugalmát. Anatole Francé fölényes szkepszise nem tudta kiengesztelni és ekkor az ősi márki család ivadéka, akinek ősanyja Bosquet lába előtt ült, azzal a kérdéssel fordult a francia tudósokhoz: Ellentétben van-e a vallással a természettudomány vagy sem? A francia nemzet két legelőkelőbb szellemi testületének, az Académie Francaisenak és az Académie des Sciences-nak öszszes természettudós tagjai nyilatkoztak, kijelentvén, hogy a tudomány és a vallás között nincsen ellentét. A legnagyobb elmék, a szabadkutatás világhírű nagyságai, a természettudományok héroszai, matematikus zsenik, vegyészek, biológusok, orvotanárok, zoológusok, fizikusok, fiziológiások, egyszóval tudósok, akik ujjukat úgyszólván a természet ütőerén tartják, kijelentették, hogy ész és hit két külön birodalom, mely egymásba kapcsolódik, anélkül, hogy egymást zavarná. Egyszóval: nem akadt atheista, a tudomány hivatott nagyságai között. . . A válaszokat a körkérdésre másfél esztendő előtt hozta a Figaro, mint interviuankétet és a nagyközönségnek sejtelme sem volt arról, hogy minő kezdeményezésnek köszönheti e nagyérdekű megnyilatkozást a világ. Robert de Flers, a nagy nevettető, a csillogó világfi, a szerencse kegyence, megérezte homlokán a hideg szellőt, szivében az utolsó úti láz nyughatatlanságával, és ezer kételytől zaklatott lelke föleszmélt a gyermekkori vallásosság emlékeire és megihletődött a honvágytól a templom után. A bohózatszóból töprengő filozófus lett, aki vallásos nostalgiájával a tudományhoz menekült, hogy megerősítse hitében. Ahol az artisztikus Anatole France kételkedő fölénye cserben hagyta az ügyes tanítványt, megmentőnek lépett közbe a komoly tudomány. Úgy érzem, hogy a végnek ezt a nekrológokban elhallgatott igazságát világgá kell kiáltani, különösen mifelénk, ahol az újságok Különfélék című rovatának kultúrolvasói — megannyi kávéházi bölcselő — fölényes mosollyal fricskázzák el maguktól még a föltevését is annak, mintha a tudományos felvilágosultság jelen korában még komolyan lehetne venni a vallási kérdést. Íme egy ember előtt, aki egész életén át folyton nevetett és nevettetett, az utolsó pillanatban fenyegetve jelentkezett a nagy kérdőjel, megkapván a választ az absolut tudománytól. És ezért kell megírni nemcsak azt, hogyan élt, de azt is, miképen halt meg egy Robert de Flers, a mindent eldöntő pillanatban híven összekulcsolván ama kezet, amely egy életen át az éle, a nevetés, a jókedv, a kétely tollát forgatta. Amikor az óramutató mindinkább közeledett az utolsó percnek utolsó másodpercéhez, amely után már nem következik új másodperc. Robert de Flers hiába nézett a könyvespolc felé, ahol aranyban és maroquinben ragyogott élete eszményének, Anatole Francénak nyolcvan kötete. A kisantant a Népszövetségnél bepanaszolni készül Magyarországot A szerbek az angol parlamenti bizottság ellen Mussolini támogatja a magyar revíziós törekvést Belgrád, augusztus 1. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Novosti beavatott helyről arról értesül, hogy a kisantant szilárdan el van terkélve arra, hogy a trianoni békeszerződés ügyét semmiféle nemzetközi fórum előtt nem engedi vitába bocsátani. A lap a következőket írja: „A magyar revizionista mozgalom mindennél jobban bizonyítja, hogy Magyarország még mindig veszélyezteti Középeurópa békéjét, Magyarország és az utódállamok között normális viszonyról mindaddig szó sem lehet, amíg Magyarország nem mond le veszélyes aspirációiról. A kisantant szükség esetén a Népszövetség legközelebbi ülésén is szóváteszi ezt az ügyet. Ha Angliában tényleg megalakulna a parlamenti vizsgálóbizottság annak megállapítására, hogyan egyeztethető össze a trianoni szerződés az utódállamoknak Magyarországgal szemben tanúsított magatartásával, úgy Anglia veszélyes precedenst teremtene. Tekintet nélkül arra, hogy milyen határozatot hozna ez a vizsgálóbizottság, már a bizottság megalakulásának ténye egyet jelentene azzal, hogy megindult a hivatalost vita a békeszerződések revíziója ügyében, ami pedig beláthatatlan következményekkel járna. Németország ezen az alapon a versaillesi békeszerződés revízióját és valamennyi gyarmatának visszaadását követelhetné”. A lap végül megemlíti, hogy belgrádi politikai körökben azt gyanítják, hogy a magyar aktivitás Bethlen és Mussolini megállapodására vezethető vissza s nem tartja kizártnak, hogy Mussolini titkos szerződésben ígéretet tett Bethlen miniszterelnöknek arra vonatkozóan, hogy Magyarország visszakapja az utódállamok által elszakított területeket. (T.) A trianoni tévedés rendezése útban van „Magyarország égboltján feltűnt a hajnal“ Róma, augusztus Az Impero „Középeurópa mozaikja" címmel hosszabb cikkben foglalkozik lord Rothermere akciójával A lap megállapítja, hogy Rothermere kijelentései csodálkozásra adhatnak okot, de nem merülhetnek közönyösségbe, mert ha amailizáljuk ezeket a kijelentéseket, arra a meggyőződésre kell jutni, hogy lord Rothermere érvelése határozott és megcáfolhatatlan. — A magyarok országa — mondja a cikk — nemzeti és kulturális egységet jelent. Ezt nem állíthatjuk a kisantant országairól, amelyek szorító gyűrűje meg akarja fojtani a magyar nemzetet. A magyar kérdés ha nem is az ajtón, de az ablakon át belépett bizonyos hivatalos irodákba. A végleges rendezés és annak a tévedésnek a kiküszöbölése, amelyet a trianoni béke tájékozatlan alkotói követtek el, útban van. Magyarország tudja, hogy ez a revízió nem 24 óra alatt következhetik be. Ez nem is fontos. Magyarország érdeke az, hogy az ég horizontján feltűnjék a hajnal, amelynek első sugara Olaszországból jött: Olaszország értékes barátsága. A lap magyarázó térképet is közöl, amely a nemzetiségi viszonyokat tünteti fel. Egy angol szemle a Daily Mail akciójáról London, augusztus 1. A Saturday Review című hetilap a Rothermere és Benes közötti polémiához fűzött megjegyzésében sajnálatát fejezi ki afelett, hogy az utódállamok az angol kormányt sejtik a Daily Mail magyarbarát kampánya mögött. Tagadhatatlan, hogy Magyarországgal szemben igazságtalanul viselkedtek, ezen azonban nem lehet újságcikkekkel segíteni, amelyek csak a magyar irredenta mozgalmat bátorítják. Rothermere aligha várta, hogy akcióját ily komolyan veszik. A kanadai magyarok köszönése Rothermere lordnak A Kanadában élő közel százezer főnyi magyarság nevében a Kanadai Magyar Újság hosszabb levélben üdvözölte Rothermere lordot. A levél többek közt ezt mondja: — Sok ezren közülünk jöttek ide, hogy a szabad brit lobogó alatt építsék fel új otthonukat az elvesztett helyett és most, amidőn azt hallottuk, hogy egy angol volt az, aki nemzetünk történelmének legnehezebb óráiban segítségünkre sietett, szívünket a legmélyebb hálóérzet töltötte el. Biztosíthatjuk önt, hogy ez a körülmény meg fog erősíteni bennünket fogadott úl hazánk tiszteletében és szeretetében, hiszen ez az ország is az angol birodalomhoz tartozik. A pesti izraelita hitközség vasárnap tartott közgyűlése Léderer Sándor elnök indítványára egyhangú lelkesedéssel kimondotta, hogy csatlakozik a revíziós mozgalomhoz és Rothermere lordot táviratilag üdvözli. _________ Csnz, höszvény, Ischias, nálbaláz. Idea* és fejfájás, valamint meghűlléstől származó betegségek. /Tv. azonkívül tag- és izületi fájdalmak, influenza esetén ezen betegségektől /y megóvja magát a kitünően bevált Togal által. — A Togaltabletták kivárva aratják a húgysavat és '[ ifmW ezáltal egyenesen a betegség gyökerét irtják ki. Tógáit Európa leg- i||H kiválóbb orvosai és klinikái ajánlják. Semmi- gpu féle káros mellékhatást nem gyakorol. A fajdal- igi mák azonnal enyhülnek P| és megszűnnek és álmatlanság esetén is ki- fÜL válóan hatnak. Kapható Mz minden gyógyszertárban. Ára 1 pengfi 80 fillér. Kigyulladt egy autóbusz a Gróf Tisza Istvánutcában Az utasoknak nem esett bajuk Tűzoltóknak kellett eloltani a veszedelmes tüzet (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Hétfőn délután 2 óra után néhány perccel a központi tüzérség telefonjelentést kapott, hogy a Gróf Tisza István utcában közlekedő autóbuszok egyike kigyulladt és hatalmas lángokkal ég. A tűzoltók megerősített készültséggel vonultak ki a Gróf Tisza István utcába, ahol megfeszített félórás munka után sikerült a tüzet lokalizálni. A különös baleset előzményei a következők: A Krisztina téri autóbusz végállomásáról hétfőn délután 1 óra 50 perckor indult el a hármas jelzésű Bp. 17 009. rendszámú autóbusz, amely 8 utast vitt magával, amikor bekanyarodott a Gróf Tisza István utcába. Azonban az autóbusz alig ért az utcába, amikor a soffőr megdöbbenve vette észre, hogy az autóbusz motorházából gomolygó füst, majd lángnyelvek csapnak elő. Rögtön megállította az autót, ami helyesnek is bizonyult, mert az autóbusz egész alváza égni kezdett. Az utasok rémülten ugráltak le az autóbuszról és szerencse, hogy kevesen foglaltak helyet ebben az időben az autóbuszon, mert végzetessé válható baleset történhetett volna, ha ugyan ez az eset egy telt autóbusszal történik, mert a szűk kijáraton csak egyenként lehet leszállni. Az őrszemes rendőr a lángoló autóbusz láttára rögtön értesítette a tűzoltókat, akik nagy apparátussal vonultak ki a tűz színhelyére és több, mint félórai munka után sikerült a tüzet eloltani. A soffőr szerint a tűz úgy keletkezett, hogy a nagy nyári hőség erősen felmelegítette a kocsi alvázát, így történt, hogy a kocsi olajos részei tüzet fogtak. A rendőrség megindította a vizsgálatot.