Nemzeti Ujság, 1928. április (10. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-01 / 76. szám

Vasárnap, 1928 április 1 NEMZETI ÚJSÁG Az egész országban gyászistentiszteleteket tar­tottak IV. Kár halálának évfordulóján Ünnepi rekviem a koronázó templomban (A Nemzeti T­jság tudósítójától). Né­hai IV. Károly halála évfordulóját az egész országban kegyeletesen ünnepelte meg a nemzet. Szombaton, március 31-én volt hatodik évfordulója annak, hogy a tragikus sorsú magyar király a messze óceáni szigeten örökre lehunyta szemét és utoljára gondolt szeretett nemzetére. A gyászévforduló emlékezetére szomba­ton délelőtt 10 órakor az elhunyt király lelki üdvéért a koronázó főtemplomban az ország primása gyászmisét pontifi­kált, amelyen megjelent az egész hivata­los és közéleti Magyarország. A templom előtti Szentháromság-térre már tíz óra előtt kivonult a díszszázad, majd megkezdődött az előkelőségek fel­vonulása. A templom bejáratánál Bez­­zegh-Huszágh Miklós főkapitány és Zsembery István, az Országos Katolikus Szövetség ügyvezető alelnöke fogadta a megjelenő előkelőségeket, akik csakha­mar betöltötték a szentélyt, az oratóriu­mot és a templom főhajóját. Ott voltak többek között Albrecht, József és József Ferenc főhercegek­, Izabella és Anna fő­hercegasszonyok és Gabriella főherceg­nő, a kormány képviseletében Vass Jó­zsef népjóléti miniszter, a főrendiház ré­széről Beöthy László alelnök, a képvi­selőház részéről Zsitvay Tibor elnök, aki­ket a törvényhozás házainak díszruhás hajdúi kísértek. Velük egy sorban ültek Scitovszky Béla és Csáky Károly gróf miniszterek és Vértess­y Sándor, a kabi­netiroda főnöke. A titkos tanácsosok szá­mára fenntartott helyeket Csekonics Endre gróf, Hunyady Ferenc gróf, Ap­­ponyi Albert gróf, Zichy János gróf, Zichy Aladár gróf, Szterényi József báró foglalták el; ott voltak továbbá Juhász Andor a kúria, Degré Miklós, a tábla el­nökei, Dréhl Imre, Prónay György, Gé­­vay-Wolff Nándor, bárcziházi Bárczy István, Balássy Károly, Mayer Károly államtitkárok, Rakovszky Endre, a felső­ház, Karafiáth Jenő a képviselőház ház­nagyai, Szily Kálmán műegyetemi rek­tor, Csekonics Iván gróf, Wenckheim Dé­nes gróf, Apponyi Dénes gróf, Jánky Kocsárd, a honvédség főparancsnoka a tábornoki kar élén, Kray István báró, Wulff Olaf, a folyamőrség főparancs­noka, Agerasztó Tivadar alispán, a vi­tézi szék képviseletében Hegyessy Géza. Nagy számban jelentek meg a különféle társadalmi egyesületek képviselői, a Köz­ponti Sajtóvállalat küldöttségét Bara­­nyay Lajos vezérigazgató vezette, képvi­selve voltak a Nemzeti összetartás Tár­sasköre, a Magyar Nők és Magyar Fér­fiak Szent Korona Szövetségei, a Szent István Bajtársi Szövetség, a Kegyes Ta­nít­órend részéről Mátrai házfőnök jelent meg. Igen sokan voltak ott az arisztokrá­cia hölgytagjai közül, akik a szentély előtt számukra fenntartott helyeket fog­lalták el. A kegyúri padban foglalt he­lyet Berczell Jenő tanácsnok a főváros képviseletében. Néhány perccel tíz óra előtt érkezett meg a főtemplom elé Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, Meszlényi Zoltán és Knébel Miklós pápai kamarások kísé­retében, majd felhangzott a honvéd dísz­század zenekarának a Himnusza és je­lezte a kormányzó érkezését, akit Görgey testőrparancsnok és Magasházy szárny­segéd kisértek. A bevonulás után meg­kezdődött az ünnepi rekviem, amelynél a bíboros-főpapnak Csiszárik János c. püs­pök, Breyer István prelátus, Krywald Ottó prépost, Répás József szemináriumi alkormányzó, a fővárosi papság számos tagja segédkeztek. A rekviem alatt a templom énekkara Sugár Viktor kor­mányfőtanácsos vezetésével Griesbacher a­ capella rekviemjét énekelte. A gyászis­tentisztelet után a bíboros-hercegprímás a szentély előtt felállított ravatalhoz vo­ Álomvágyás Szeressétek az éjszakát. A sötétség a legfőbb jóság, Nincs szomjúság, fény nem zavar,­­ nincs a kenyérért háborúság. Éjjel az egész világ tied. Éjjel ragyogó lesz az álmod, ar vagy, hatalmas, király, és meghódítod a világot. Éjjel, amit akarsz, minden a tied, Éjjel semmi sem lehetetlen. Csak majd reggel. Akkor törsz össze, fáradt kis féreg, béna, tehetetlen. Andor Endre A magyarság és a művészetek írta: Rubido-Zichy Iván báró, londoni magyar követ.*) Hölgyeim és Uraim! Fogadják szívből jövő köszönetemet e ragyogó estélyért és azért a nagy kitüntetésért, amelyben en­gem részesítettek, amikor összejövete­lükre meghívtak. Az engem ért nagy meg­tiszteltetés egyike a sors ama késői ked­vezéseinek, amelyekkel korábbi csalódá­sokért tartozik nekem az élet. Fiatal koromban magam is arról álmodoztam, hogy festő leszek. Párisban a Collarossi­­festőakadémiának voltam a növendéke. Tanáraim őszinte kritikája azonban ha­marosan szétoszlatta illúzióimat. Lemond­tam törekvéseimről és örökre búcsút vet­tem az ecsettől és a palettától, de mindig megőriztem csodálatomat a műalkotások­­iránt. Nekünk, magyaroknak, közös öröksé­günk, hogy szeretjük a szépet. Talán szűk látókörű lokálpatriotizmussal vádolnak meg, ha azt állítom, hogy a magyarok természetes hajlammal viseltetnek min­den szép iránt, pedig nem túlzók. A ma­gyar ember született bámulója a művé­szeteknek. A magyar ember életének min­den szakában és minden fordulatában lelkes műkedvelő. Ez nem erénye és nem is bűne, csupán egyike ama nemzeti tulaj­donságoknak, amelyek az egyik népet megkülönböztetik a másiktól. A magyar nemzet örökségbe kapta azt az adományt, hogy világosan felismeri a szépséget, kedveli az élénk színeket, érzékkel bír a bájos formák iránt, gyönyörködik a friss vagy bánatos melódiákban, megcsodálja a ritmikus mozdulatokat. A magyar nem­zetnek ez a veleszületett tehetsége nyilvá­nul meg a tömeg­alkotásaiban, a nép­regékben, a népdalokban és a művészies kézimunkákban. Ez a képessége robban ki reprezentatív nemzeti művészeinek, köl­tőinek vagy énekeseinek alkotásaiban. Isten adománya ez a képesség, amelyet nem lehet felmérni sem erkölcsi, sem gazdasági mértékkel. Magyarország egyes részeiben a kéz­műipar ma is virágzik. A nép művészi hajlamú gyermekei érdekes és igen ere­deti agyagmunkákat, fafaragásokat és bőrmunkákat készítenek, amelyek vilá­gosan emlékeztetnek az ősi nomád tör­zsek stílusára. Egyes megyék vagy fal­vak lakosai már évszázadok óta külön­leges stílust teremtettek meg gyönyörű kézimunkáikban, csipkéikben és hímzé­seikben; ezek jórésze európaszerte híres. A magyar festői népviselet, amelyet ma is hordanak, csaknem kizárólag Európán kívüli származásra vall. A ruházat rend­szerint tiszta fehér gyolcs; szabása igen bő; hímzése gazdag. A ruhát szalagok díszítik; szabásában és színeiben teljesen eltér az európai népek ízlésétől. A ma­gyar népies stílusok és kézimunkák egy részét hovatovább a többi nemzetek is átvették. Különösen áll ez a magyar ék­szerészek, ötvösök és fegyverművesek munkáira. Egyéb példákat is felhozhatok annak megvilágítására, milyen odaadással ra­gaszkodik a magyar az elődeitől átvett hagyományokhoz. Él Erdélyben egy kü­lönös és talányos népcsalád, amely ma­gát székelynek, vagy szikáliainak nevezi és a hunok egyenes leszármazottainak — tehát a pannoniai magyarok elődeinek — tartja. Ez a nyelvcsalád több mint ti­zenöt évszázada él állandóan váltakozó idegen szomszédok környezetében. Nyelve a magyar nyelvvel csaknem teljesen megegyezik; falvaiban ma is kimeríthe­tetlen kincseit találjuk a népregéknek és az ősi kézműipar készítményeinek. Csodálatosan faragott kapui és egyéb fa-, munkái régi rúnákból vett jelképes ele­meket és motívumokat őriztek meg. Tün­­dérregéikban és népköltészetükben a po­­­­gány mithosz alakjai szerepelnek; dalla­maik részben az ősi pentatonikus skálán épülnek fel. A zene és a népköltészet talán legerő­sebb kapcsolata népünknek a régmúlt időkkel. A furulya és a duda ma is ked­velt hangszere a pásztornépnek; ezek minden bizonnyal pogány időkből szár­maztak ránk. Amikor a X. század végén a magyarok keresztény hitre tértek, a magyar zene már meglehetős magas fo­kon állott. Szent Gellért, aki mint hitté­rítő jött Magyarországra és aki Európa egyik legfejlettebb kultúrájának volt a képviselője, meglepődve hallgatta az aránylag kezdetleges nép szépséges da­lait. Talán érdekelni fogja Önöket, ha megemlítem, hogy napjainkban egy má­sik utazó, Rabindranath Tagore, a nagy indus költő, aki a távol Keletről jött hoz­zánk, szintén elragadtatással élvezte Bu­dapesten a magyar zenét és nagyban cso­dálkozott, amikor meglepő hasonlatossá­got fedezett fel a régi magyar dallamok és saját indus népének melódiái között. Ezeket a dallamokat a régi magyarok a mongol síkról elvándorolva hozták ma­gukkal. Hadd mondjak el még két jellemző pél­dát annak illusztrálására, miképp támad­tak új, modern életre az ősi örökölt mű­vészi adományok, amelyek évszázadokon keresztül szunnyadtak. Említettem önök­nek, hogy népünk milyen ügyes, az agyagmunkákban. A múlt század dereka táján a dunántúli Herenden egy porcel­­lángyárat alapítottak; az ott dolgozó ma­gyar munkások hamarosan meglepő ügyességre tettek szert. A vállalkozó szel­lemű tulajdonos két kínai kézművest ho­zatott Kínából; ezek útmutatásai alapján a legfinomabb kínai égetési módokat is megtanulták és olyan sikerült kínai után­zatokat állítottak elő, amelyek szakértők véleménye szerint még az eredetieket is felülmúlták. Másik példámat a mai idők­ből merítem. Kormányunk szőnyegszövő tanfolyamokat létesített Budapesten, hogy enyhítsen a középosztály és a mun­kásosztály ínséges helyzetén. E tanfolya­mok növendékei rövid időn belül annyira elsajátították a szőnyegszövést, hogy munkájukat alig lehet megkülönböztetni a legfinomabb keleti szőnyegektől. Leg­utóbb megtörtént, hogy a Vanderbilt­­család többfelé érdeklődött, hol lehetne kijavítani a birtokában levő felbecsülhe­tetlen értékű gobelineket, amelyekben sok kárt tett az idő. Egyetlen műhely sem akadt Európában, amely e nehéz fel­adatra vállalkozni mert volna. Végül is­­ Budapestre küldték a gobelineket; itt a­­ szőnyegszövő tanfolyamok legteljesebb megelégedésre végezték el ezt a kényes munkát, holott a szőnyeg­javítók mind olyan emberek sorából kerültek ki, akik néhány évvel ezelőtt még nem is álmod­tak ilyen foglalkozásról Keleti származásunkról beszélve eszem­be jut, hogy mit vetett szemünkre egy igen előkelő angol újságíró, aki minden alkalmat megragad, hogy Magyarország ellen gyűlöletet hirdessen. Ez az úriember azt mondotta egyszer, hogy Magyaror­szág az egyetlen európai­ ország, ahol lát­ható a sivatag tükrözésének ázsiai cso­dája: a délibáb; hozzátette, hogy ez na­gyon illik a magyar nép ázsiai jellemé­hez, mert ez a­ nép mértéken túl hajlamos arra, hogy álmodozzék és képzelődjék. Ezt az utóbbi­­ megállapítást én bóknak veszem. A világért sem akarom tagadni, hogy erős egyéni bélyege van kitörülhe­­tetlenül mindannak, ami magyar. Ez a bélyeg minden bizonnyal ázsiai eredetű. A magyar művészet minden alkotásában a keleti nap tüze izzik; a végtelen szem­­határok tükröződnek bennük; a puszták szabad levegőjét lehelik; a nomád élet do­bogó és lüktető ritmusában vibrálnak. De éppen napkeleti vonatkozásuk az, ami valami különös varázst gyakorol. Az is igaz, hogy a magyar mindig szerette a dalt, a regét és a táncot. Sőt én még to­vább megyek szigorú kritikusunk ítéleté­nél; elismerem, hogy mint javíthatatlan álmodozók csüngünk népies művészetün­kön és hogy súlyos megpróbáltatásaink idejében népművészetünk alkotásaiban kerestük és találtuk meg egyetlen vigasz­talásunkat. A kezdetleges népek lelki élete olyan, mint a gyermeké: könnyen felindulnak és nagyon hajlamosak arra, hogy felindulá­saikat hangban, színben és mozgásban fejezzék ki. A magyar költészet és zene legszebb alkotásait, amelyek egyike­­másika kétségkívül előkelő helyet foglal el az egész világ irodalmában és zenéjé­ben, vérrel és­ könnyel Írták a nemzeti el­nyomatás sötét napjaiban, vagy a nemzet élethalál-kü­zdelm­eiben, amikor a magyar két ellenség közé ékelve ontotta véreit a hazáért. Hogy a mai időkből ragadjak ki példát: utalok arra, hogy a mai súlyos időkben is — a világháborút, a forradal­makat, az idegen megszállást és az ország területi megész­akítását szükségszerűen követő gazdasági válságban — Budapes­ten kiváló szintházi kultúra virágzik, ame­lyet csodálattal tapasztal minden külföldi,­­aki ott jár. Talán érdekli Önöket, ha el i­­ mondom, hogy Shakespeare darabjai •­ Előadás a St. John's Wood Art Society es­télyén. y csak kinyomni szabad, kicsavarni, facsarni sohasem!­ ­ valamikor a selyemruha viselete eseménye­s számba ment. Ma már majdnem általános selyem hordása, mivel ezt Lux segélyével minden fáradság és veszély nélkül ki lehet mosni, vetüljük a selyem dörzsölését és csavarását, mivel a finom fonalak elszakadnak és rostossá álnak. Lux feleslegessé tesz minden dörzsöl­ést. A Lux*hab egyszerűen kihúzza a piszkot. Viselt selyem ruhaneműit mossa azonnal, mivel az izzadság árt a selyemnek. nult, melyet az uralkodói jelvények éke­sítettek és ott liberát tartott. A gyászün­nepséget a Himnusz hangjai fejezték be. A koronázó Mátyás-templomban a hi­vatalos Magyarország emlékezett meg IV. Károly király halálának évforduló­járól, amellett azonban a püspöki kar A SUNLIGHT MŰVEK GYÁRTMÁNYA Selyemholmikat a következő módort mosson: Forró vízzel készítsen szép Lux*habot. Töltsön ehhez hideg vizet, míg a hab langyossá válik és nyomkodja ezután a tisztítandó tárgyon keresztül a habot. Amikor ez megtörtént, akkor öblögesse ki langyos vízben, tegye tiszta kendőbe és ha már majdnem száraz, vasalja ki meleg (de nem forró) vasalóval. régebbi rendelkezése folytán az ország minden templomában gyászistentisztele­teket tartottak IV. Károly király lelki­üdvéért. Gyászistentisztelet volt többek között az egyetemi templomban is, ame­lyen a Pázmány Péter Tudományegye­tem tanári kara Fináczy Ernő dr. rek- ■- '■ i i .... V . 3

Next