Nemzeti Ujság, 1928. május (10. évfolyam, 99-121. szám)
1928-05-01 / 99. szám
2 sértetlenek s a Normafa anyatörzse mellett s az anyatörzs gyökeréből táplálkozva jobbra s balra egy-egy vihart álló izmos, fiatal sudárfa emeli fejét a magasságba ... Minden hasonlat sántikál s az enyém sem egészen találó. A Szent Imrés-gondolat öreg Normafája, a „Szent Imre Kör“ maga sem dőlt ki, hiszen épen ünnepelni készül fennállása 40 évét, de a ma is élő anyatörzs büszkén szemléli maga körül a Szent Imrés-gondolat meg nem fogyatkozott erejű gyökeréből fakadó új hajtásokat, a Szent Imre Kollégiumoknak és az Emericánának jobbján s balján álló, ifjú erőtől duzzadó sudár fáit. (Éppen tegnapelőtt fakadt a legújabb hajtás: a soproni Szent Imre Kollégium.) Az új magyar világ kulcsát nagy kincsünk és reményünk, növekvő ifjúságunk tartja kezében. „Akié az ifjúság, azé a jövő“ — halljuk minduntalan. Mi azonban még többet is tartunk: „Amilyen az ifjú, olyan a jövő“. Mi, akikre a mai ifjúság nevelésének megtiszteltetése súlyosodik, nem tudunk szabadulni a felelősségteljes gondolattól: a könnybeborult Hungária gyászfátyolos arcát ezeknek a fiúknak kell egyszer felvidítaniuk! úgy nézzünk fiainkra, hogy az ő tiszta lelkük többet ér nekünk, mint a körmöczi bányák minden elveszett aranya. Hogy az ő sudaras hátgerincük és meg nem ingó jellemük nagyobb érték, mint az elveszett Kárpátok sudárfenyői s az erdélyi hegyek ringó erdői. Hogy szemük töretlen fénye szebben tükrözik, mint a kék Adrias ideálokért égő lelkük nagyobb kincs, mint a bánáti búza. És hogy mindezek után, a Magas Tátra szűztiszta havas ormain csak úgy fog újra fellobogni a megcsúfolt magyar trikolor, ha a maroknyira fogyott magyarság ifjainak büszkén emelt homlokán felszivárványoz a krisztusi élet nemes derűje. A Szent Imrés-gondolat erre a szédületes öntudatra tanítja ifjainkat: tanítja úgy becsülni tiszta vérüket, hogy abban a honalapító Árpád tüze lüktessen, tanítja úgy művelni magukat, hogy lelkükben Szent István és Szent László honmentő bölcsesége éljen. A Szent Imrés-gondolat akar erkölcsös ifjúságot, mert ezekből remél erkölcsös családapákat; akar vallásos ifjúságot, mert csak így lesz vallásos a jövő intelligens magyar család; akar azonban tanult, világoslátású, életrevaló ifjúságot is, mert csak így biztosíthatjuk a magyar fajnak történelmi szupremáciája mellett a szellemi és gazdasági felsőbbségét is, akár talpraesett, ügyes, érvényesülni tudó ifjúságot, mert csak igy oldható meg az égető kérdés, hogy ne legyen többé a magyar idegen hódítók hű kardja s bőven buzogó vére. Mikor május 5-én és 6-án a negyven éves Szent Imre Kör, a Szent Imrésgondolat anyatörzse ünnepelni készül, ^Ünnepével azt a fölemelő tényt akarja dokumentálni, hogy Zichy Nándor gróf magvetésének 40. évében a Szent Imre szelleme szerint élő ifjúság többé , már nem pusztán epedve várt jövendő reménység, hanem örömre fakasztó drága valóság: a legszebb májusi ígéret. Ma mintha csendesebb vizeken járna a szentimréi gondolat hajója. De jól tudjuk, hogy mióta 40 évvel ezelőtt útjára indult a magyar végeken, útja szakadatlan küzdelmeken is vitt keresztül. Gyűlölői mindig voltak, ma is vannak és lesznek. Ez a tény nem ijeszt ugyan meg. Sőt különösen is mutatja nekünk eszményeink fenségét, mert igaza van annak a kínai közmondásnak, hogy „a tornyokat árnyékuk után mérik, a nagy embereket pedig gyűlölőik után“. De ez a tény teszi szükségessé a Szent Imrés gondolat minden barátjának kézfogását a negyvenedik jubileum ünnepén. Ifjak s öregek szive, ifjak lelkesedése s öregek mérséklete, ifjak tettereje s öregek tapasztalata forrjon össze egyetlen meleg lánggá és vigye további diadalra a magyar május ígéretét: a Szent Imrés gondolatot. 4000 amerikai magyar cím eladó! Érdeklődni lehet május 4-ikéig: IL, Főn. 42., IV. em. 2. szám alatt Állandóan raktáron tart háló, ebédlő és HOLLÓSY Gyula bútorgyárában Újpesten Rózsa utca 4. Telefon: L. 910-50. Vidékre gondos és szakszerű csomagolás! A villamosról a Pltzbusz villamosműveknél kell leszállni. ««ff Arl háló-, ebédlő-, url M uasztalosnal^epe r^ mn——mun—nlugAHkfizetési kedvezmény. Ifj. Tóth Kálmán műasztalos« IV., Semmelweis-u. négy BÚTOR-HITEL készpénzárban.Évtizedek óta közismert bútorhitelosztályunkban hálószobák, ebédlők, uriszobák legkedvezőbb fizetési fel- gR 4n RtS SS** tételek mellett kaphatók !s a IL Kereskedelmi Rt. ezelőtt Baláss és Társa bútoráruháza. VI., Vilmos császár út 43. Köztisztviselőknek árengedmény ! NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1928 május . (Folytatás az első oldalról) sem adta tovább senkinek, a bíróság mégis bizonyítottnak látta a kémkedést és háromévi fegyházra ítélte. Szilágyival, Riedllel és a két Halpauerrel nincs még befejezve a csehek magyar áldozatainak sora. Ezek az elítéltek még tavaly kerültek fogságba és ki tudja, hányan kerültek hasonló módon a cseh börtönökbe, akiknek vagy nincs már hozzátartozójuk, akinek írjanak, vagy nincs pénzük, hogy az őröket megvesztegetve, levelet tudjanak kicsempésztetni. De egyébként is csak az idei húsvéti szünidő alkalmával öt magyarországi diákot fogtak össze a csehek a keleti Felvidéken és azokat is mind kémkedéssel vádolják. A cseh rendőrség a kémkedési perek gyártásában kitűnő szakemberekből áll, hiszen volt idejük magukat kiképezni, amikor az antant részére kémkedtek az osztrák-magyar hadseregben. Magukból indulnak ki és kémet látnak minden ártatlan magyar és sváb fiúban, akit vagy a kenyérkeresés gondja hajt át a trianoni határon, vagy rokoni kapcsolatok hívnak oda, esetleg turistáskodni akarnak, vagy egészségüket keresik a Kárpátokban. A rendőrség buzgalmát azonban egy ideig mérsékelte a bíróság, amely nem adott hitelt a hamis jegyzőkönyveknek s a detektívek hamis vádjainak. Az újabb esetek azt mutatják, hogy a bíróság is politikai szerepre sülyedt és igazságszolgáltatás helyett politikai justizmordokhoz nyújt segítő kezet. Nem keressük, hogy a rossz lelkiismeret vak félelme, tusszedési kísérlet vagy egyszerűen az a vágy mozgatja-e a cseh rendőrséget, hogy elvágjon minden összeköttetést a Felvidék és Csonkamagyarország népe között. Talán ezek az okok egyetemlegesen mind közrejátszanak és ugyanezek az okok vezetik a felsőbb bíróságokat is. Mert hiszen Riedlék leveléből látjuk, hogy a törvényszék hat hónapi fogházát a tábla háromévi fegyházra emelte fel. Most már csak a brünni semmitőszékben bíznak. Szilágyi ügye még csak a törvényszéken ment keresztül, de ő már ott megkapta a háromévi fegyházat. Várjon mit várhat ugyanattól a táblától, mely most ezen a három fiatalemberen elkövette ezt a minősíthetetlen justizmordot. A cseh zsebekre kell appellálni Az újabb áldozatok segítséget kérő levelére mi csak egyetlen, az igazságnál, jognál és törvénynél hatásosabb fegyvert tudunk ajánlani, de ezt a fegyvert a magyar nagyközönségnek kell forgatnia. A csehvel, legalább is mai állami vezetőségével, törvényről, igazságról hiába beszél az ember, annak csak zsebére lehet apellálni. Fogjon össze a magyar közönség és kíméletlenül utasítson vissza minden cseh gyártmányú iparcikket és tájékára se nézzen a csehországi állami fürdőknek. Ebből majd értenek. Mert legalább olyan gyártmányt, mint amilyennel a csehek selejtes ipara eláraszt, kapunk mi más országból is, olyanból, mely pénzünkért arculvágásokat nem mellékel az áruhoz s ha már fürdőkről van szó, itt maradt Csonka- Magyarországon a Balaton, itt maradt Harkány, a Bükk, a Mátra, a Pilis, a Börzsöny, a Mecsek hegyvidéke, vannak ott üdülőhelyek és gyógyítóvizek, aki pedig világot akar látni, vagy egészségének helyreállítása tengert és speciális gyógymódokat követel, menjen Olaszországba, melynek kormánya és népe baráti zárt karral fogadja. Ott van az Adria számtalan szebbnél-szebb fürdőhelye Fiumétól végig Anconáig, a másik parton a Tirrheni-tengeren az olasz Riviera Genovától Pisáig Bordigherával, Viareggioval, Pisa Marittiával, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Akit pedig baja gyógyforrásokra utal: az Appeninekben Luccától végig Nápolyig ott buzog szebbnél-szebb keretben a sok vulkanikus kénes és szénsavas forrás. Karlsbadot, Marienbadot és Franzensbadot minden tekintetben teljesen pótolja Montecatini, Lucca, Bagni di Porreta, Bagni di Chiusi, reumára, hűlésekre a budai hévizek méltó társa Monsummani, Acqui, Montecatini és Lucca néhány forrása, vese- és hasonló bajokra ott van San Pellegrino, gyenge tüdejüeknek Rimini, Portorose és Abbázia legmodernebb szanatóriuma, hogy annyi kisebb fürdőt ne említsünk. És többe sem kerül egy fillérrel sem az olasz fürdőzés, mint a cseh, esetleg olcsóbb is. Mi ezt a fegyvert látjuk legkomolyabbnak a csehek észretérítésére. MÉG MINDIG LIKVIDÁLJUK AZ EMIGRÁCIÓT? Budapest, április 30. (1.) Kérdezzük: még mindig likvidáljuk az emigrációt? Kérdezzük: még mindig merészkedik majd felharsogni és zúgni parlamentben s közéletben a szocialista kórus, hogy a konszolidáció egyik legfontosabb feltétele az emigránsok hazaengedése? Kérdezzük: együtt énekli-e tele tüdővel a radikális baloldal továbbra is ezt a nótát szocialista elvtársaival? Kérdezzük: lesz-e bátorságuk ezután is akként informálni a külföldet és akként jajveszékelni a világ nyilvánossága előtt, hogy ennek az országnak politikai száműzöttjei vannak, akik méltatlanul eszik külső földön a hontalanság kenyerét? Kérdezzük: az Emberi Jogok Ligájának nevezett szabadkőműves alakulat közsiralmat rendez-e majd ezután is a külföld radikálisai között, ha a kommunista emigránsokról van szó? Kérdezzük: lesz-e vajjon széles e világon valaki, aki sok esztendeig hinni tud megint ennek a jajveszékelésnek vagy ennek a műegyüttérzésnek? Kun Bélát Bécsben elfogták s a tény, hogy Kun Béla Bécsben volt, és az adatok, amelyek az ördögi emlékezetű politikai kalandor céljairól és szándékairól eddig nyilvánosságra kerültek, bizonyítják, hogy ezeknek az embereknek nem volt elegendő a múlt szörnyűsége, nem volt elegendő, hogy majdnem földig rombolták a magyar államiság épületét, hogy szertepusztították a nemzet legdrágább kincseit, hanem újból akarják kezdeni. Mindig csak újból, mindig csak élőből. Nem tanulnak, nem okosodnak, rombolni szeretnének és pusztítani, újból tüzet gyújtani és lángcsóvával emészteni a világot. Az első égő fáklya a mi testünk volna: Magyarország vérző és ezer sebtől fájdalmas teste. Most derült csak ki, hogy Landler Jenő sem volt szelíd emigráns, hanem az orosz kommunisták bécsi ügynöke és most világlott csak megint ki, amit mi mindig tudtunk és éreztünk, hogy ezek az emigránsok még mindig dolgoznak és bujtogatnak, tervezgetnek, földalatti aknákat akarnak fúrni és vakondokok módjára szeretnék aláaknázni az országot. Ezeket engedjük haza? Ezeknek bocsássunk meg? Ezeknek adjunk szabadkezet? Ezeknek engedjük meg, hogy itthon gyújtogassanak? Nem, ezerszer is nem! Ezeket kivetette egyszer a magyar föld magából, ezek már egyszer meg tudtak menekülni az igazságszolgáltatás sújtó keze elől. De hogy megmételyezzék újból az országot, hogy itt a gyűlölség levegőjét terjesszék maguk körül, hogy itt megint izgalomban tartsák a nemzetet, hogy itt óvakodni kelljen alattomosságuktól és gaz terveiktől? Nem, ezt nem engedhetjük meg! Kétségtelen, hogy Kun Béláéknak itthon is megvannak a maguk emberei. Ezeket akarják még szaporítani talán az emigráció likvidációjával? A sárkánynak hét feje volt és nem volt elég, ha hatot levágtak kifeüle, a hetedik szájából még kénkő izzott. Vigyázzunk, a hétfejű sárkány még él! A természetes keserűviz gyomor- és béltisztítő hatása páratlan. Kapható mindenütt kis- és nagy üvegben. Az Igmándit ne tévessze össze másfajta keserűvizzel! AZ ANYASÁG legszentebb hivatásának a nő csak úgy Sm**) felelhet meg, ha fokozott mértékben illik ISO ügyel életmódjára és táplálkozására. A reggeli és uieonnatejhez 2—3 kávés- kanál OVOMALTINE megadja azt a tápérték és vifcamintöbbletet, amelyre a / / / / / 1 É terhes anyának és magzat | KívomíiiiíÜ * ^AXEBDÉSECEfZJrÉC^^ „A tudomány, munka és a lélek nagysága az igazi nemzetnevelő erő“ Impozáns ünnepség keretében helyezték el a soproni Szent Imre Kollégium alapkövét Sopron, április 30. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Selmecről idemenekült bánya- és erdőmérnöki főiskola Szent Imre-kollégiuma rövidesen impozáns otthont kap, mely jelentősen enyhíti majd a megfelelő internátus hiányában megélhetési bajokkal küzdő hallgatók helyzetét. Ma ment végbe az épület alapkőletételi ünnepsége, amelyen megjelent Glattfelder Gyula Csanádi püspök, Marcell Mihály és Tiefenthaler József, fővárosi Szent Imre kollégiumi igazgatók és a kollégiumi prefektusok vezetésével a kollégiumok ifjúságának hetventagú küldöttsége. A pénzügyminisztert Böhm Ferenc államtitkár, a népjóléti minisztert vitéz Simon Elemér dr. főispán képviselte, míg Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter rendkívül meleghangú táviratban mentette ki elmaradását. Fetser Antal püspököt gyöngélkedése akadályozta a megjelenésben. Az ünnepséget a dómtemplomban ünnepélyes szentmise előzte meg, melyet Glattfelder püspök pontitkált. Az alapkőletétel délelőtt fél 12 órakor kezdődött A város közönségének színejava élén megjelent Thurner Mihály polgármester, Gévay-Wolff Lajos alispán, lovag Flandorffer Ignác, Ostör József országgyűlési képviselők, vitéz Előd Győző tábornok, állomásparancsnok, Pröhle Károly egyetemi dékán, Fekete Zoltán főiskolai rektor, Hollón Péter postafőigazgató, Langer Jenő miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató és még sokan mások. A Hiszekegy eléneklése után Thurner Mihály polgármester üdvözölte a vendégeket , hatásos beszédben méltatta a város elhatározását, mely a kollégiumnak felajánlott telek adományozásával háláját óhajtotta leróni a főiskola iránt azért, hogy ennek ifjúsága a köréjük sereglett vitéz felkelőkkel együtt halálos önfeláldozással megakadályozta, hogy ez a város osztrák rablók prédája legyen. Glattfelder Gyula püspök magasröptű válaszában megköszönte a város és mindazok áldozatkészségét, akik ennek az otthonnak létrejöttét elősegítették . Ez az épület, — mondotta — mely a családi otthont fogja pótolni, azt a célt is szolgálja, hogy a technikai készségre törekvő fiatalságot etnikai készséggel is erősítse. E kettőnek szent szövetsége: nemcsak a tudomány és a munka ereje, hanem a lélek nagysága, a fenkölt lelkiség együtt az igazi nemzetnevelő erő, mely a nagy feladatok megoldására képesít. A múlt szép, a jövő biztató, de kettőjük között ott van a jelen, melyben kevés az öröm, problémákkal teljes. Az ifjúság lelke is tele van kérdőjelekkel. És itt találják meg hivatásukat a Szent Imre-kollégiumok, melyek az ifjúság lelkét a hit megnyugtató Útmutató hatalmával akarják rávezetni az igazi nemzetépítés útjára. Az ifjúsághoz intézett intelmekkel fejezte be szavait a püspök, akit a közönség lelkesen ünnepelt. Ezután a kollégium alapítására vonatkozó okiratot helyezték el az alapkőben, melyet Glattfelder püspök megszentelt. Az ünnepi aktus a Himnusszal fejeződött be. Utána a Katolikus Kör nagytermében bankett, este 8 órakor a Városi Színházban kültűrész volt. Ha belföldre nagyon olcsón akar tár- és igy azokat a posta mint kézbesithetetleneket vissza nem adhatta. — Ajánlott levelét felbélyegezve levélszekrénybe is bedobhatja. Feladóvevényt utólag díjtalanul kaphat annál a postahivatalnál, mely a levélszekrényt kiüríti. y^tubninnska Teplic® T^hibnuaíürdó’-SlovensSift Szj&p t&rmászjGtAs HH£UUÁ, KÖSZVéNY. ISCHIAS 1'5van4'