Nemzeti Ujság, 1928. augusztus (10. évfolyam, 173-197. szám)
1928-08-01 / 173. szám
Szerda, 1928 augusztus 1. NEMZETI ÚJSÁG Apponyi Tulbert gróf a német dalosok nyugatországi látogatásáról és Loebe birodalmi elnök kijelentéseiről Trianon és Versailles, párhuzamos érdekeket teremtettek A magyar politikai közvélemény leghivatottabb reprezentánsa, Apponyi Albert gróf szükségesnek látta, hogy véleményt nyilvánítson a német dalosok nyugatmagyarországi látogatásáról és Loebe birodalmi elnöknek ez alkalommal tett kijelentéseiről. A Pester Lloyd vezető helyen közli Apponyi cikkét, amely bizonyára visszhangot fog kelteni úgy Ausztriában, mint Németországban. „Hogy éppen különösen tapintatos dolog volt-e — írja Apponyi — a német dalosok egy részét igen tekintélyes személyiségek belevonásával megsétáltatni a Burgenlandban akkor, amidőn a dalosok egy nagyobb csoportja Budapesten, egy kisebb csoportja Sopronban a legszívesebb fogadtatásban részesült s mindkét helyen őszintén érzett kölcsönös barátsági nyilatkozatok hangzottak el, erről nem akarok hosszadalmas fejtegetésekbe bocsátkozni. A kérdésre én tagadólag felelnék. A Burgenland-kérdés nyugszik, részünkről senki nem veti fel; a legkisebb ok sem forgott fenn, hogy Magyarország felé öklöt rázzanak. Ezzel nem érhettek el mást, mint szunnyadó érzések fölébresztését, annak a — mondjuk esztétikai — visszatetszésnek az érzését egy eljárás fölött, amely abban állott, hogy a győztes közös ellenségtől a fegyvertárs testéből zsákmányt ajándékoztattak maguknak. Miért kellett bennünket erre emlékeztetni? Mire jó az alig behegyedt sebet felszakítani? Hogy egyezik ez az egyidejű budapesti és soproni látogatásokkal.“ Kijelenti Apponyi, hogy erre az incidensre mégsem vesztegetett volna szót, ha az ott elhangzott nyilatkozatok csak a Burgenlandra szorítkoztak volna. De a lapok tudósítása szerint, nem csekélyebb ember, mint Loebe dr., a német birodalmi gyűlés elnöke azt a kijelentést tette, hogy 7,5 millió német fog őrködni azon, hogy Rothermere lord tervei ne valósuljanak meg." „E kijelentést — mondja Apponyi — lehetetlen szó nélkül hagyni. Ha tényleg így hangzott el, akkor nem jelent kevesebbet, mint az illusztris szónoknak azt a nézetét, hogy a trianoni szerződés sértetlenségért hetvenmillió németnek kell sorompóba lépnie, ami így általánosságban kimondva, bizonyára meglepően hat. Mert a Burgenlandnak alig van köze a Rothermere-akcióhoz. Mindenki tudja, hogy a nemes lord revíziós törekvései a Csonkamagyarországgal határos lekapcsolt területekre vonatkoznak, amelyeknek elvétele arculütése még annak a nemzetiségi elvnek is, amely ürügyül szolgált Magyarország szétdarabolására. A Rothermere-akció ezeket a legkiáltóbb és legnyilvánvalóbb igazságtalanságokat tartja szem előtt, csak ezeknek a kijavítására törekszik, tehát semmi német érdeket nem érint. A világbéke ügyét sem veszélyezteti, hogyan jön tehát hetvenmillió német ahhoz, hogy kezességet vállaljon a Rothermere-tervek megvalósítása elleni“ „Tévedésnek kell lennie a laptudósításokban, különben egy kimagyarázhatatlan, a német politika szempontjából logikátlan és ok nélkül barátságtalan kijelentéssel állunk szemben, amelynek visszahatása nem maradhat el. Magyarországon bizonyára senki sem oly balga, hogy azt kívánja vagy elvárja, hogy a német politika a mi érdekeink szerint orientálódjék; mi magunk elutasítanék, hogy mindig a német politika vontatókötelén ússzunk. Mindenki a maga érdekei szerint csinál politikát, de a helyzetből, amelyet a háború és a párhuzamos békeszerződések teremtettek, bizonyos szintén párhuzamos érdekek erednek, amelyeket nem lehet jól képviselni saját maga számára, ha a volt társnál szembeszáll velük. Nem lehet a trianoni béke sértetlenségének antantkürtjébe fújni, ha a Versailles- szerződéssel szemben a locarnoi szerződésben a nyugati és keleti határok kétféle kezelése révén egészen világosan és hivatalosan más álláspontot foglaltak el. Ezek oly világos igazságok, hogy dr. Loebe kijelentéseinek sajtóbeli helyes visszaadásában nem hihetek. A helyreigazítás fölöttébb kívánatos volna.“ Cikke végén foglalkozik Apponyi a Liszt Ferencre történt utalással és megállapítja, hogy Liszt, ámbár németajkúnak született, haláláig magyarnak érezte magát és zenei egyénisége teljesen magyar típust képvisel. Huszárokkal a harcmezőn —i háború évfordulójára — írta: Vécsey Gábor báró önkéntesévem végén, Grazban ért a Szerbiának küldött ultimátum. Minden úgy jött, mint a villámcsapás. Jó pajtásom meséli a villamoson, hogy a háború pár napon belül kitör, az egyetemi hallgatók kiverték a termekből a szerb diákokat. — Jó lesz, ha bevonulok ezredemhez! Seebach, az ostrachi és wörthi tó között, a világon a legszebb garnizon. Kerek síkság terül el felhők közt trónoló havasok alatt, közepén a Dráva folyik, fenyvesek, pisztrángos patak, csodás tavak, várromok az egész vidéken s az olasz határ felé tekintve fekszik ódon házacskáival Villach. Seebach egy ugrás a város szélitől. Itt van a Württemberg-huszárok három százada. Egy kedves magyar sziget, nobilis tisztikar és mindaz, ami a gyöngyélethez tartozik. * A garnizon olyan most, mint egy hangyaboly . . . dupla őrség áll minden keresztutnál, őrmesterek gorombaságban rekordot teremtenek . . . kardját köszörüli a sok huszár s minden szót pogány tréfával fűszerez. A három nehéz szolgálati év helyett a szabadságnak kis szellője éri a derék fiukat, a drill helyett most előtérbe kerül a huszárbecsület. A tisztikaszinóban is más a hangulat... az önkéntes hangosan köhög, az örök téma, az asszony s a ló témája már szóba se jön. Mindegyikünk lelke az orosz síkságokon viaskodik a kozák ezredekkel, új, végtelen országban kalandozunk, közben egy szorongó gondolat röpül az ittmaradó kedvesekre, mintha egy lány, egy ősz anya képe villanna fel, aztán szó jön az agg királyról, meghatva ismétli egyikünk „mindent megfontoltam és mindent meggondoltam“ . . . Egy katonai bizottság előtt ma bontja fel az őrnagyunk a mozgósítási tervezetet, mely pecsétes borítékban fekszik a wertheimkassza fenekén. Mi persze semmit meg nem tudunk, csak annyit, hogy fatális tévedésből az olasz borítékot tépte fel az orosz helyett s mi alantasok az édes bosszú érzetével tárgyaltuk a baklövést.* Azután jött a hosszú ut, amelyből nemigen maradt meg emlékül egyéb, mint virág, cigány, dalolás, krétával telerajzolt vasúti kocsi, cigaretta annyi, hogy alomnak jut belőle a ló alá ... és ellentétnek a sok harcbaszálló marcona legénnyel a csipkekendős lányok fehér hada. Az őrnagy ingujjra vetkezik s egy állomáson kidugja a fejét, hogy mázsás keze kegyes intésével viszonozza az ovációt. „Éljen az őrmester úr!“ — hangzik mindenfelől, mire őrnagyunk a függöny mögé vonul. A lovak összerugnak, a legények berúgnak. A Kárpátok között már jöhet a meglepetés, hogy bármely őrháznál megáll vonatunk és lórakapva megyünk a határ felé. De nem történik semmi sem . . . Lembergben hagyjuk el meggémberedett tagokkal a túlzsúfolt vasúti kocsit. A város ijedt, bámész, de meglepően csendes, határán drótsövény és néhány gépfegyver az országúttól jobbra-balra, de aztán jön egy kép, amelyet nem felejtünk el soha. Jeruzsálem pusztulása lehetett valami ilyen. Ezernyi menekülő zsidó táboroz az utak szélein, patriarkális öregek, karbunkulus szemű Rebekák, párna, liba, kosár, gyerek, hagymakoszorú a szekér belsejében és jerikói lárma. Egy öreg zsidó kitárt karokkal esd áldást reánk. A pajkos élcek megszűnnek, senki sem meri tréfával kihivni maga ellen a Gondviselést. A meleg rekkenő. Legalább négyezer ló húzza a lábát a porban s a szomszédomat már meg sem ismerem, oly vastagon púderezte a por. Menetelés közben gyakorta futárok szólítják előre a tiszteket, közük velük az újságokat, az útirányt, s a továbbadott hírek aztán futótűzként szaladnak végig a huszárok között . . . Krisztinopolt már megszállták az oroszok... egy ulánus hadnagyot pikával fejebszúrtak... és jönnek a hírek szakadatlanul. Minden távolban látszó porfelhőt megbámulunk, minden útszélen fekvő holtfáradt bakát úgy megnézünk, mint az ijedős ló a sötétben a követ. A falvakban vad tülekedés a kutak körül. A gyümölcs a mienk. Az est leszáll. Szakaszparancsnokom közli velem, hogy éjszakára őrségre megyünk. Egy gyanús majorhoz közel foglalunk állást az utarokban, távol attól a falutól, ahol hadosztályunk pihen. A sötétben fények imbolyognak, figyeljük, nem jelzések-e. Halálos fáradtságunkon erőt veszünk, az első éjszakán a felelősség tudata meghatványozza éberségünket. Éjfél felé a szomszéd őrség vad lövöldözésbe kezd. Keressük az összeköttetést, de nem tudjuk meg a nyugtalanság okát. Reggel kisül, hogy a puskatűz egy lengyel parasztnak szólt, aki mit sem sejtve vezette haza a lucernásban legelő kis lovát. Kutyabaja sem esett. A reggeli kávé felfrissít, az idő szép, de a vidék egyhangú képet mutat. Szelíd dombok és kevés erdő, a réteken a gólyák százai legelnek. Dél felé sötét zivatarfelhők tornyosulnak s ezek alatt kemenceként perzsel a napsugár. Hatalmas füstoszlopok gomolyognak körülöttünk az ég felé. Nem tudjuk mire vélni eleinte, de később rájövünk, hogy a russzofil lakosság gyújtja fel a kazlakat, hogy a füsttel árulja el hollétünket. Kényelmetlen érzés, hogy árulók között vagyunk! így megy ez nap nap után. Néha a csendes menetelés alatt futárok jönnek a tisztekért, ragyogó egyenruhák vágtatnak előre-hátra, parancsszavak röpülnek s mi kardot rántunk. Az elsők lassú ügetésbe, a középsők vágtázni kezdenek, a vége pedig vad hajszában rohan az elől levők után. A tisztek messzelátót vesznek elő, azzal vizsgálják a környező dombok mozgó pontjait. Rohamot várunk, de ahelyett hosszú, feszült várakozás után éjszakára egy faluba szállásra megyünk. Az orosz lovasság visszahúzódott észak felé. Evésre gondolni sem lehet, a mozgókonyhák nem tudnak velünk lépést tartani. Sokat az utolsó város a határ közelében. Ingoványos erdők, rétek között oázisként fehérükt házsora. Gyönyörű templomának frontjáról a megfeszített Megváltó szelíd arca néz reánk. Nincs szebb emlékem a háborúból, mint az Úr békéje, amit ott leltem rövid ima után. Szállásadó gazdánk tizenhat éves diák fia rajongva beszél a lengyel feltámadásról, tudja, hogy hol állnak máraz oroszok s fél tőlük, mert atyját elhurcolnák. * 1 Éjjel hosszú felderítő útra megy szakaszunk. Minden lépésnél ott a halál. A délutáni jelentések szerint a környező falukba nagy garral rugtatott be néhány kozák, de amint értésükre esett, hogy a közelben vagyunk, visszaszáguldottak az erdők közé jelentést tenni. A hold világít, s ilyenkor minden árny mozog. Végtelen az éjszaka, végtelen az ütés a bizonytalanság. Egy erdőszélen leheveredünk. Két megbízható altisztet küld ki hadnagyom, hogy kémleljék ki az előttünk fehérlő falut s a mögötte levő terepet. Még elmenőben fokozott elővigyázatra inti őket, s aztán várunk órákon keresztül. Az altisztek nem jönnek vissza. Felszólításunkra négy huszár jelentkezik, hogy utánuk mennek társaiknak, kikémlelik a falut s együtt térnek aztán vissza. Az órák múlnak, végül úgy éjfél után nem birjuk már a várakozást ■ • ■ sehonnét semmi hír. Gyerünk utánuk! Áthaladunk az üres falun, aztán mocsár, majd erdő következik, emögött megállunk egy domb tetején és szemeink a sötétséget kémlelik. Egy ház fala fejára távolságban erős világosságban úszik. Arra megyünk. Közelebb érve látjuk, hogy egy község szélső háza az s az udvarán hatalmas tűz lobog. Mellette pedig sötét árnyékok imbolyognak föl és alá. Dobogó szívvel, hason csúszva lopódzunk közvetlen közel s elképedve látjuk, mint szeli kardjával éppen akkor, a fokozott óvatosságra intett hat huszár a pirosra pörkölt disznót, vigadomázás között. Az ellenségről nem sokat tudunk, de ehelyett a sárba rekedve csípjük az orosz hadosztály szekér táborát. Szétugrasztjuk csendben a kisérő személyzetet és visz# * A jövedéki terasisleimm ankétia nem hozott killeges eredményt Vass József helyettes traszniszterelnök augusztus 25-ika után értekezletet írt vegyise . Az értekeltségek addig írásban terjesztik elő kifogásaikat (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Vass József helyettes miniszterelnök hivatali helyiségében, a népjóléti minisztériumban ma délelőtt10 órakor tartották meg a jövedéki kihívási rendelet ügyében egybehívott értekezletet. Az elnöklő Foss Józsefen kívül ott volt Pesthy Pál igazságügyminiszter, Térffy Gyula államtitkár és Horváth Dániel miniszteri tanácsos. A pénzügyminisztérium képviseletében Szabóky Alajos államtitkár, Pollermann Pál miniszteri tanácsos, Nemeshegyi Tibor miniszteri tanácsos, Jakab László miniszteri tan., Czermann Antal min. osztálytanácsos és Somogyi Jenő min. titkár. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében Belathiny Artur elnök és Kemény Dezső titkár, a Budapesti Mezőgazdasági Kamara képviseletében Marschall Ferenc orsz. képviselő, az OMKE részéről Fischer Ödön alelnök, Balkányi Kálmán ügyv. igazgató és Bodroghy József pénzügyi előadó. A Gyosz részéről Koffler Károly főtitkár, a TÉBE részéről Nyulászi János igazgató és Görög Frigyes, a Magyar Kereskedelmi Csarnok részéről Madarassy-Beck Gyula báró elnök és Balla Siegfried titkár, a Budapesti Ügyvédi Kamara részéről Újlaki József, a Baross Szövetség részéről Kotschner János igazgató, az Országos Iparegyesület részéről Hauswhorth Ödön alelnök és Naményi Ernő titkár. Részt vett továbbá az értekezleten Fábián Béla orsz. képviselő is. Az értekezlet célja Az értekezletet Vass József helyettes miniszterelnök nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy az értekezlet célja az ellentétes felfogások tisztázása. Nem azt, várja, az érdekeltségek képviselőitől, hogy szónoklatokat mondjanak, hanem kontradiktorikus eljárást kíván, amelynek során a felmerülő ellenvetésekre rögtön meg lehessen adni a választ. Az értekezlet rendeltetése az is, hogy a rendelet egyes félreérthető pontjait tisztázza. Rámutatott arra, hogy a közérdek és a kincstári érdek szemmeltartásával adták ki a rendeletet, amely tulajdonképpen nem céloz mást, mint a különböző régebbi rendeletekben szétszórt intézkedések egybegyűjtését, hogy az eljárások során a közönségnek és a közegeknek rendelkezésükre álljanak az érvényben levő jogszabályok. Az érdekeltségek részéről elsőnek Belating Artur, a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szólalt fel. Mindenekelőtt köszönetet mondott Fess Józsefnek azért, hogy egybehívta ezt az értekezletet és ezáltal módot nyújtott a különböző kereskedelmi és ipari érdekeltségeknek arra, hogy észrevételeiket megtegyék. Az adók szerinte amúgy is igen nagy megterhelést jelentenek a polgárságra, ezen a téren könnyítésre volna szükség, mégis úgy látja, hogy a jelenleg vita . 3 jP ff ' ' kJfx én titkom! ELIDA SHAMPOO