Nemzeti Ujság, 1929. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1929-01-01 / 1. szám
Kedd, 1929 Január 1 NEMZETI ÚJSÁG Ihimn1 ■ hmnBmmHmn^mminwTimm^filmFrr'' :i3 Hogyan indult meg tíz évelőtt a Központi Sajtóvállalat Forradalmon, összeomláson át, a diadalmas munka megindulásáig Baranyay Lajos, a jubiláló Központi Sajtóvállalat vezérigazgatója visszaemlékezései eseményeire (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A tíz éve a Központi Sajtóállalat megszületésének, a kezdet kezdetének az első évek amerikai tempóban lezajlott reményeinek történetét mondja el az Új Nemihész újévi számában Baranyay Lajos, a Jubiló Központi Sajtóvállalat vezérigazgatója. A np tudósítójával, Gáspár Jenővel folytatott beszélgetés formájában elmondott visszaérlékezések izgalmas részleteiből bontakozik ki az egységes képe annak a ténynek, hogy a állalat születése és élete, a magyar története most elmúlt forradalom utáni tíz esztendejéül azonos forrásból fakadt. A magyar társalom újjászületésének gigászi akarata segítte életre a vállalatot, mint ahogy ez az zarat verte és zárta le a forradalom szégyletes korszakát S nem véletlen, hogy ugyanak a férfiak voltak a Központi Sajtóvállalat létrehívói, akik a nemzeti megújulás előbbrökói és leghatalmasabb szószólói voltak. A foadalom már rettegett attól a négy egyházférfiútól, akik a legnehezebb időkben, a kesztény és nemzeti sajtó megteremtésének éekében agitáltak és dolgoztak: B. Banghala, Baranyay Lajos, Baranyay Jusztin dr. és B. Buttykay Antal volt az a négy pap, akiknek munkájából megszületett tíz év előtt a Közúti Sajtóvállalat. Baranyay Lajos vezérigaztó az érdekes beszélgetés folyamán ezeket mdotta: A nagy koncepció — A Közúti Sajtóvállalat alapításának történ, nem mondom el önnek, kedves szerező úr, mert azt a Tíz Esztendő cím jubileumi emlékkönyvünk első köteteit mindenki elolvashatja. Ez felső kötet, mely igazán szép kiállításban és gazdag stalommal most jelent meg, hamarosan minden előfizető asztalán ott lesz, mint tíz éves évforduló ajándéka■ _ Elméik azonban néhány apróságot, amely azt hiszem, érdekes s amely nincs benne a Tíz Esztendő című könyvünkben. Mindjárt a megalakulásról. . . Mikor Bangha Béla és Baranyay Jusztin elérkezettnek látták az időt, hogy a nagy sajtóakcióval a nyilvánosság elé álljanak, többször felhívtak Budapestre, hogy a megindulást megtárgyaljuk. Én ugyanis akkor még Székesfehérvárott voltam, főszerkesztője és kiadója a Fejérmegyei Naplónak, Zichy Nándor gróf és Eszterházy Miklós Móric gróf alapította nagy - multú napilapnak- Mikor Bangha először elmesélte nagy koncepcióját, ámulva álltam nagysága előtt. Olyan varázslatosan tudta előadni terveit, hogy egy percig sem kételkedtem a diadalban. Lemondtam főszerkesztői állásomról, minden pozíciómról és feljöttem végleg Budapestre a szervezés vezetésére. Jóbarátaim, ismerőseim, aggódva és sajnálkozva fogadták elhatározásomat, mert fiatalos vakmerőségnek tekintették a szép pozíció otthagyását — a teljes bizonytalanért. A boldog emlékű nagy püspök, Prohászka Ottokár lelkendezve fogadta Bangha sajtógondolatát s örömmel adta engedélyét meghívásomhoz. Közgyűlés, amilyen még nem volt — Mikor megindult a részvényjegyzés, szinte lángra gyulladt az egész ország. A száz meg száz Bangha-beszédnek és a sok lék-szónoklatnak olyan tüneményes hatása volt, hogy kezdetben Bangha Béla el sem akarta hinni az eredményt, ő volt a pesszimista, én pedig az optimista. Az első negyedévi akció eredményeképen három millió koronára volt tervezve a megalakuló sajtóvállalat. — Bangha Béla drukkolt, hogy nem lesz meg az összeg, én meg váltig bizonyítottam, hogy már a háromszorosa felé járunk- Ilyenkor leültünk az asztalhoz és számokkal kezdtem érvelni optimizmusom mellett Ugyanis szétküldtem az egész országba egymillió levelet, sok t 17 tízezer körlevelet s nyolcszázezer véljegyzési ivet s azt mondottam, hogy ha ezeknek a részvényjegyzési iveknek a fele elkallódik és csak minden másodikra jegyeznek egy darab részvényt akkor is igazam van. Ez az érvelés hatott s rövidesen postatakaréki csekkszámlánk igazolt is engem. — A részvényjegyzési propagandaidő szinte emberfeletti munkát jelentett Nagyon sokszor az íróasztalok mellett virradtunk meg, különösen amikor a közgyűlést készítettük elő. A közgyűlést őszintén és minden nagyítás nélkül mondom, ilyen közgyűlés még nem volt. A régi parlament terme zsúfolásig megtelt. Az ország minden vidékéről jöttek fel lelkes emberek, s repesett a szivünk, amikor még csikmegyei embereket is láttunk szép, festői öltözetben a padsorok között. — A gyűlés hangulata a tomboló lelkesedésnek olyan kitörése volt hogy szinte megdöbbentünk. Bangha Béla, Buttykay Antal után Wolff Károly mondotta az ünnepi beszédet amelyet még ma is em- Rósa királynő — Regény — 5 frí? Xágon István — Na li hát így áll a dolog. És, ha így áll, az a mit lehet itt csinálni! Semmit se lel • • Oda kell járni, ezután is, mint edd folytatni azt, ami elkezdett Ötte Mert kódul úgy kezdődött, hogy ő odajárt a krászdába még orvostanhallgató köre, akkor aztán hirtelen meghalt a szag Kassay néni és az Ilonka lett márad ezelőtt három évvel, tizenhat éves kora, magárahagyottan... Mert hiszen vlan a papsi is, de hát, Istenem, a pi... Mi lenne, ha ő, a doktor úr, nem a a tanácsaival Ilonka mellett, ha volna szegény, egyszerű kis léleknek, vel megbeszélje a mindennapi gonit, az adót, a házbért... Most e kicsit meghökkent... Hű, a kutyafáj,a házbér... Most jut az eszébe, ha házgondnok, a Schulmájer ma déleljön a hátralékos házbérért a cukrászé tegnapelőtt még a házbér fele is ? volt együtt, vájjon össze tudta-eni azóta Ilonka! Rögtönen két óra, amig ő odaér a Cukrászé negyed így, csak addig ne jöjjön alulmájer... A fejébe csapta a katepis hosszú léptekkel iramodott a villamegálló felé. A nyúl a bokorban. A cukréban még mindig változatlan volt helyzet. Kiskovács és Büttemayerr mindig ott ültek a pikéasztal mellcsak Kiskovács már elszitta a vergő Büttemeyer pedig azóta már a ladik málnaszörpöt itta. Tehette, nmeki a lap, mint az égzengés. Az égni hallgatók leitatták a jegyzőkönyv?, fogyasztani kezdtek. Gondolkodóünet és kímélet nélkül, ők is tehettetek elsején kellett kifizetni, egy össz-n. És hol van még elseje, ma, hutyoladikán! Ágristák ellenben már készülődni kezdtek — Mi Gera úr, maguk ma mennek!— érdeüít Ilonka. — Hogyne! — mondta Gera. — Hatkor kezdődik a választás, az embernek ma négykor ott kell lenni a Ligetben, hogy jó helyet kapjon... — Micsoda választás kezdődik hatkor! — Hát a rózsakirálynéválasztás, nem tetszett olvasni az újságba! De igen, Ilonka olvasott erről valamit. Valami új filmgyár, valami Admiral nevű... nem, nem Admirál, csak Admira, igen, Adraira, egy új amerikai filmgyár, az rendez valami szépségversenyt a Városligetben és aki megnyeri, az lesz a rózsakirálynő... Igen, persze, most már pontosan emlékszik, a rózsakirálynő párisi ruhát kap ajándékba, autón hordozzák körül a városon, úgy mutatják meg a népnek és aztán, ha az Admira kiküldötte úgy találja, hogy jó fikzsarca van, akkor le is szerződtetik, nahát, hogy mi mindenre rá nem érnek az emberek... — Tessék mondani, Honka kisasszony — érdeklődött Hecskó, mialatt a többiek a kasszához járultak és fizettek — az Ilonka kisasszony nem tetszett benevezni! — Én! — nevetett Honka. — Ugyan ne bolondozzon Hecskó úr, hisz az a rózsakirálynő választás szépségverseny lesz, hát hogy álljak én ki szépségversenyre! — Mér! — bizonygatta Hecskó, mialatt ő is leszúrta a kassza üvegtányérára a fogyasztott sütemények ellenértékét Tessék elhinni, ha be tetszene nevezni, egész biztos be tetszene gyónni, de bizatyauristen... — És ha nem, akkor tévedtél — vitatkozott a cukrászda ajtajánál álló Weisz. — Azt hiszed, nincs az előre kicsinálva, hogy ki gyón be! — Nincs! — Ki van! — De nincs! — De ki van! — Fogd be a szád, Weisz! — hangzott el Pongráf ajkairól az örök letorkolás. És ezzel elmentek mind a négyen. Ilonka körülnézett Most vette csak észre, hogy a vékonyszemöldökű nő, meg a kitömöttvállú férfi már nincsenek a cukrászdában. Jónak látta megkérdezni a papsit: — Papsikám, a pestiek fizettek! — Fizettek . . . — Mit fizettek! — Három Galfánkot fizettek. Ilonka ellenőrzésképpen megszámolta a megmaradt fánkokat Volt öt, maradt kettő, igen, rendben van, hármat fogyasztottak. És ezzel már napirendre is tért a pestiek fölött . . . Pedig, ha csak sejtette volna, hogy ez a két „fogyasztó“ még milyen szerepet fog játszani az életében . . . Ha csak sejtette volna, hogy a cérnaszemöldökű Berecz Judit, a Pesti Színház nagy életéről híres színésznője és a kitömöttvállú Előd Feri, a rettegett, állandóan harcrakész és gyilkosszájú újságíró . . . Ha tudta volna . . . Egyelőre még akkor se tudott volna semmit . . . Egyelőre úgyis egész más valami érdekelte. Oda is fordult a papaihoz. — Hány óra, papsi! — Tizenkettő fele jár . . . — Na, hálistennek, akkor ma nemsokára itt lesz a Demeczky doktor úr . . . — Azám, ni, a doktor... Mondd csak kislányom, te sokat beszélgetsz avval a Laczi gyerekkel ... — Igen ... — lepődött meg Honka. — Mindennap együtt vagy vele... Mondd csak, kislányom, nem mondott még neked a Laczi doktor ilyesvalamit! — Milyesvalamit! — sáppadt el Ilonka, aztán nagyon gyorsan elvörösödött. — Hyesvalamit, mint ez, itt, ebbe a keresztrejtvénybe. Nyóc betű, sebészszerszám, pincével kezdődik . . . — Jaj — mondta Ilonka lényegesen könnyebb szívvel. — Pincével, gondolkozzál csak kislányom, pince . . . — Van énnekem, paprikám egyéb gondolkoznivalóm, elég ... — Van, van, kislányom, tudom én, hogy van neked ... — ismerte el tisztelettel az öreg. — Ez a rengeteg üzlet ... — Ez ... Rögtön itt lesz a Schulmajer . . . — Itt-e!... — csóválta a fejét a papsi. — Ejnye, ördög a dógát, láttam és mingyár, hogy valami bajod van, máskor hogy tudsz kacarászni azokkal a diákokkal, hát ez a baj, hogy rögtön itt lesz a kiacsuda... —■ Schulmájer. — Schulmájer... Osztán mit akar! — Azt, amit eddig. Hiszen megmondtam neked... — Meg... — bólogatott buzgón a papsi. Emlékszek és kislányom, mondtad te nekem, hogy gyön a Schulmájer, ezt, meg ezt akarja... Hanem mondd csak, izé, kislányom, ki is csak az a Schulmajer! — Senki... — válaszolta Honka csendes elkeseredéssel. A papsi egy kicsit meghökkent. Zavartan védekezett: — Hát tudod, kislányom, hogy nálam ez az egy van, hogy a neveket én bizony nagyon nehezen... — A neveket! — vágott a szavába hevesen, de nem nagy hangon Ilonka. — Hát neked a Schulmájer csak egy név! Itt van az üzlete mingyár a Lajos utca sarkán, Schulmájer ingatlanforgalmi, régiség és képkereskedelmi vállalat, mindennap elmegy mellette, nem tudod, jól van. Mióta ez a ház megvan, mindig vót a házgondnok, azt se tudod, az is jól van. De amikor minden áldott évnegyedbe egy álló hónapig jár ide, amíg a házbért ki tudjuk fizetni, most is május elseje óta mindennap elmondja: „Mi lesz a házbérrel, Ilonka, nem akar tovább várni a háziúr, Ilonka, csináljanak valamit, Ilonka, mer kiteszi innen magukat, Ilonka“, hát akkor a Schulmajer semmi egyéb neked, csak egy név! Most hirtelen ránézett a papsira, meglátta az öregúr bűntudattól lekonyult fejét Hirtelen megsajnálta és könnyes hangon próbálta meg nem történtté tenni az előbbi kifakadását. — Hiszen... nem úgy gondoltam, papsikám ... — Dehogynem... — hajtotta le a fejét még mélyebbre a papsi. — Tudom én azt, kislányom... Amíg édesanyád élt, azon vót a teher. Most meg rajtad van. Ez a rengeteg üzlet, a házbér, az adó, a diákok, a piac, vajasasszony, tojásoskofa, fölkelni hajnalba... Mindent csak te, én meg nagy semmit... Hát mit csináljak!Nem fogja a fejem, hát nem fogja... — Dehogynem fogja, paprikám — próbálkozott Ilonka. — Mit csinálnék én nélküled! ki ülne egész nap a kasszába! — Ki pipázna, ugye! — Pipázna... Idebenn nem is pipázol, csak az udvaron. És különben is, pipázni csak szabad! (Folyt, kövd