Nemzeti Ujság, 1929. augusztus (11. évfolyam, 182-196. szám)

1929-08-13 / 182. szám

2 féle tendencia rejlett. Németországot meg kellett fosztani természetes szövetsé­gesétől, meg kellett akadályozni a kiala­kulóban levő Mitteleurópa létrejövetelét, másrészt a népek önrendelkezési joga alapján egy antantbarát szövetség meg­alapítása volt a cél, mely a dunamenti nemzeti államokat a­­konföderáció irá­nyába tereli, az elvágyedt osztrák csá­szárság szükséges egyensúlyozó szerepé­nek pótlására, nemillönben hogy a nem­zetek és nemzetiségek polil­ott káoszát kivezessék a partikularizmus bomlasztó állapotából. Kossuth Lajos koncepciója valóm válhatott volna, ha nem szakítják szét a szerves organizmust, a történelmi magyar államot. Falstaffi hadseregek operettbe illő megszállása fait accompli elé állította a forradalom válságában fuldokló, erőt­lenné vált magyarságot, elszakítván szo­rosan egybetartozó területeket. Ez a ka­tasztrófa a magyarságot életereje teljé­ben, a fejlődés felé irányuló hatalmas nekilendülésében érte, egy nemrég még feud­alisztikus országot nagy demokra­tikus kiteljesülésében akasztott meg. A visszafojtott nemzeti energiák még a mai lehetetlen határállapotok fenma­­radása esetén is utat kell hogy találja­nak a levezetésre. Abban a pillanatban, mikor a gazdasági élet követelményei­nek nyomása alatt a mai szuronyerdős határok morális vámhatárokká enyhül­nek, már illuzóriussá válnak. A trianoni kényszerhatárokat, ezeket a béke szá­mára szánt lövészárkokat az első eső nyomtalanul le fogja mosni Európa tér­képéről. Sajnos, erre az államfilozófiai igaz­ságra nekünk kell rávezetnünk a béke­­szerződések népboldogító pacifistáit, figyelmeztetve őket éppen a magyaror­szági­­nemzetiségi probléma által nyil­vánvalóvá vált tényre. Két faj érintke­zési határán, a kevert nemzetiségű súrló­dási felületeket annak az országnak bir­tokában kell hagyni, melyhez földrajzi­lag, történelmi múltjuknál vagy gazdasági érdekeiknél fogva tartoznak, mert máskü­lönben az ilyen területek tűzfészkek, Európa békéjének, gazdasági konszolidá­ciójának örök akadályai. Az igazi állam nem valami mechanikus egység és nyel­vek szerint részekre tagolni nem lehet anélkül, hogy meg ne bénítaná az egész terület vérkeringését. Az integer Magyar­­ország gazdasági és természetadta egy­ségében pedig olyan politikai határt vonni, mely nyelvi határt is jelenthetne — homogén nemzetiségű területeket létrehozni —, teljességgel lehetetlen a nagy etnográfiai kevertség miatt ott, ahol a közvetlen határokat kivéve a köz­ségek lakossága is teljesen kevert. Ép­pen azért nem lehetne tartós megoldás a és vadászkalap alatt öreg sírdogáló negyvennyolcas újra detronizálta a Habs­burgokat, amióta vasból és fából van Ákos jobblába. Csak Sándor volt ott mindenütt, a misén, az eskütételnél, a királyi palota tánctermében, a koronázási ebéden, a királyné termében a magyar hölgyek hódolatánál, ahova a főhercegasszony kamarása Ágnesnek is küldött meghívót. — Ágnes, egész életedben sajnálhatod, hogy nem jelentél meg, micsoda ruhák, micsoda párták, micsoda ékszerek, mi­csoda asszonyok ... és te lettél volna köztük a legszebb . . . Ott volt a pályaudvaron is, délután hat órakor, amikor a király elutazott, üdv­rivalgás, kócsagok, rókaprémes kucsmák, zászlók, selyemkendők lengetése, Gott­­erhalte, — azután csend, az aranyfüst szétoszlott, az illatok is szétoszlottak a pályaudvar kormos levegőjében, a virá­gok szirma lepergett a földre, a virágo­­kat a lucskos, sáros, koronos aszfalton széttaposták, a díszmagyarok elszéledtek, a katonák dobolták és dobogtak, ágyús­­szekerek kereke csikorgott, sarkantyúk pengtek, kocsik elrobogtak, csapatok el­vonultak, a zaj elcsendesedett, lassan­­lassan egészen mély és szomorú csönd lett — tudja Isten, mintha nem is igazi koronázás lett volna ez —, csak a Gott­­erhalte volt igazi, a Gotterhalte, amely­nek hangjai ott úszkáltak a pályaudvar körül, a Szent György-téren, a királyi vár fölött és mindenütt . . . Aztán a Gott­­erhalte is elhallgatott, végre, nagynehe­­zen ... Az ördögbe is, ez elmaradhatna már egyszer, végre-valahára, legalább olyankor, amikor a magyarok vére pata­kokban ömlik, ebben Lajosnak van igaza... De azért úgy éreztem, hogy életemnek ez­­ a leggyönyörűbb napja, éljen a k­­ily. (Folytatjuk.) revíziós határ kiigazítása. Még ha a szin­­magyar nyelvterületeket visszakapnók is — amit nehéz elképzelni —, még min­dig jelentős magyar néptömegek marad­nának idegen uralom alatt , ezek a tul­­nain maradt országperemek gazdasági el­sorvadásra vannak kárhoztatva, mivel éppen a fenti okoknál fogva nem kap­csolódhatnak a szomszéd állam vérkerin­gésébe. Ezért nem lehet eredménye reví­ziós propaganda-erőfeszítéseknek sem. Csak az integritás hozhat végleges nyu­galmat. A história logikája nem ismer más megoldást. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1929 augusztus 13. Tuka mellett vallottak ma a tanuk Hanzalikról tudták, hogy agent provocateur . Az elnök délben zárt tárgyalást rendelt el Hlinka nyilatkozata a nagy perről Pozsony, augusztus 12. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Tuka­­perben ma folytatták a tanuk kihallgatását. Elsőnek Benloh Fülöp Miklóst, a Rodobrana al­kalmazottját hallgatták ki, aki Mack György­ről tett vallomást. Ezután Sidor Károly, a Slovak című lap szerkesztője lép az elnöki emelvény elé és elmondja, hogy éveiken át együtt dolgozott Tukával, akinek jellemét az évek hosszú során át bőven volt alkalma meg­ismerni. — Mi a Slovak szerkesztőségében állandóan láttuk Tuka működését — mondja a tanú. — Valamennyien nyugodt lelkiismerettel állíthat­juk, hogy Tuka soha államellenes tevékenysé­geit nem folytatott. Kizártnak tartjuk, hogy Tuka kémkedett volna, vagy államellenes ös­­szeköttetéseket tartott volna fenn. — Igaz-e, hogy Tuka nem volt jó tót hazafi, és tótul sem tudott? — fordul a tanúhoz Galla dr. védő. — Nem igaz, válaszol a tanú. — Igaz-e, hogy Tuka magyarul fogalmazta meg cikkeit és ön fordította azokat tótra? — folytatja a védő. — Ez sem igaz. Tuka tökéletesen bírja a tót nyelvet. Gyönyörűen beszél és ír tótul. Most Tuka fordul egy kérdéssel a tanúhoz: — Igaz-e, hogy államellenes szellemben ne­veltem a tót ifjúságot? — Ön a tót ifjúságot a lehető legkedvezőbb irodalmi és politikai szellemben nevelte, — hangzik a tanú válasza. Bobula, Klinke és Dvorzik kihallgatása A déli órákban sorra hallgatják ki a tót néppárt képviselő- és szenátortagjait. Bobula szenátor jelen volt a nagymihá­­lyi gyűlésen, amelyen Tuka kitartásra és az autonómiához való hűségre buzdította hallgatóit. Ebben a beszédben sem forra­dalomról, sem Tótország elszakításáról nem volt szó. — Nem mondott olyasvalamit Tuka,ha, törvényes után nem kapják meg az auto­nómiát, megmutatják kemény tót öklü­ket? — kérdi az elnök. A tanú határozott nemmel válaszol. Vallomására nem esketik meg. Klinko szenátor szintén jelen volt a nagymihályi gyűlésen. Tuka a párt pro­gramjáról, az autonómiáról és a pitts­­burgi egyezményről beszélt. Forradalmat nem emlegetett és a „kemény ököl“ kife­jezést sem használta. — Az egyik tanú azt állítja —mondja az elnök —, hogy Tuka egy üdvözlőbe­szédre egy alkalommal így válaszolt: Fel kell készülnünk arra, hogy lerázzuk a cseh szolgaság igáját. — Tuka ilyesmit sohasem mondott — válaszol a tanú. Klinko szenátor azután elmondja, hogy a pártnak tudomása szerint csak infor­mációs irodája volt, kémirodája ellenben nem. A Rodobrana nem volt titko­s szer­vezet, tagjainak nem volt fegyverük. Csak a néppárt gyűléseit védték s a tám­a­dók­kal szemben botokkal és öklökkel véde­keztek. Klinko szenátor ezután arról beszél, hogy felkereste egyszer a parlamentben Hanzalik tanú és megkérte, járjon közibe a szenátus elnökségénél, hogy nyissák fel a folyosó egyik szekrényét, mert ab­ban van a turócszentmártoni szerződés titkos záradéka. Miután véleménye sze­rint ez a feltevés teljesen abszurd volt, nem vállalta a közvetítést. Hasonló vallomást tesz Dvorzik képvi­selő is, majd Mac­acsek Pál képviselő, a tót néppárt volt titkára áll a bíróság elé. Tuka a külföldi propagandát a párt meg­bízásából végezte, mondja a tanú. A párt megbízásából alapította a Correspon­dence Slovaque című francia nyelvű la­pot is. Minden útjáról pontosan referált a pártnak és neki is. Jelen volt akkor, mikor Hanzalik felkereste Tukát egy prá­gai szállodában. Hanzalikot a tanú agent provocateurnek tartotta. Tuka maga is kijelentette, nem szívesen tárgyal vele, mert azt hiszi róla, hogy kém. Hanzalik, aki az agrárpárt tagja volt, többször ho­zott cikkeket a Slovakhoz, amelyekben saját vezéreit támadta. Ez egyáltalán nem tetszett Tukának. Magasabb államérdekre való hivatko­zással a tanú ezután zárt ülést kér. A zárt tárgyalás délután két órakor ért vé­get. ,,Szabad ember akarok lenni a saját hazámban“ A Nieuwe Rotterdamsche Kurant egy munkatársa beszélt Hlinka páterrel Tit­káról és a perről. Hlinka először is fel­háborodottan tiltakozott Tuchanek tanú­nak a perben tett vallomása ellen, hogy ő — Hlinka — 80.000 koronát kapott volna Magyarországtól. — Majd nekem fognak a magyarok pénzt küldeni — jegyezte meg —, aki el­lenzék minden revíziót és a lord Rother­­mere akciója ellen vagyok. Tuchanekről és Szomolányi tanúról így nyilatkozott: — Ha azt mondom róluk, hogy rablók, akkor az talán sok, de ha hazugoknak nevezem őket, az határozottan kevés. Belansski és Hanzalik tanukkal nem szeretnék egy szobában aludni. A Twan-perről abban foglalta össze véleményét Hlinka, hogy az anakroniz­mus. — Kramarz szintén nem akarta ezt a pert és azt mondta nekem, hogy szívesen adna két milliót, ha Tuka megszökött és eltűnt volna. Ennek a pernek egyetlen célja van: összezúzni a tót néppártot. — Jurigának és Tomaneknek maga­sabb céljaik vannak — mondotta ezután Hlinka. — Hodzsa Milán pedig nagy hi­bának tartja, hogy az ügyészség vádat emelt Tuka ellen. Bennünket kellett volna vád alá helyezni, Jurigát, Toma­­neket és engem, mert mi vagyunk a buj­­togatók. — Ami engem illet, nekem nem kell a dualizmus, hanem a magam hazájában szabad ember akarok lenni. Bujtogatni fogok tovább is, míg a tót név nem kapja meg a teljes önkormányzatot. Nem aka­rok miniszter lenni, megmaradok tovább is egyszerű papnak, de nem nyugszom, míg nem ültetnek a vádlottak padjára. Tuka 1918. előtt nem volt tót hazafi, de a háború előtt ez érthető volt. Amit tett, azi könnyen tehette, pap vagy pláne püs­pök nem vállalkozhatott volna rá. Nem mindenki annyira elszánt, mint Tuka. A hollandi hírlapírónak arra a kérdé­sére, hogy lát-e különbséget a régi ma­gyar uralom igazságszolgáltatása és a cseh között, így válaszolt Hlinka: " Ami magát a pert illeti, ha a tár­gyalási elnök merészelné Tukát felmen­teni, akkor három hónapon belül me­hetne nyugdíjba. Azt a bírót is nyug­díjazták, aki engem felmentett, amikor az ügyész vád alá helyezett Tatelében című cikkemért. A tárgyalás elnöke ak­kor mártír volna, mi pedig Tukát ismét megválaszthatnék képviselőnek. De ha elítélik Tukát, akkor mi, tót képviselők, a parlament elé visszük a dolgot és nem nyugszunk addig, míg az elítélést fel nem oldják. Én olyannak érzem magam ebben a dologban, mint egy katonacsapat parancsnoka, aki a saját katonájáért mindenre képes. A Tuka-per mai tárgyalásának meg­nyitása után az elnök felolvasott egy névtelen levelet, amelyben azt írják neki, hogy ha el meri ítélni Tukát, akkor húsz­ezer katolikus ököl fog rá lesújtani. Meg akarták mérgezni Tukát A délutáni tárgyaláson Mahacek kép­viselő tanúkihallgatását folytatták, aki elmondotta, hogy Tuka neki becsület­szavára fogadta, hogy nincs összekötte­tésben a magyarokkal. Juriczki és Tass Flórián tanuk lényegtelen vallomása után Pázmány képviselőt és iskolaigazgatót hallgatták ki, aki elmondotta, hogy Betz­­lánszky egy ízben azt mondotta, hogy ő mérgezett süteménnyel elintézhetné Tukát, anélkül, hogy valaki rájönne, hogy ő a tettes. Farkas János kiadóhivatali igazgató tagja volt ír Rodobránának, kijelenti, hogy a Rodobrána­ szelleme nacionalista volt. Blecho és Hanselik szembesítése után a tárgyalást berekesztették. M. Kossuth lajos-u. 6. Egyenruhák és polgári öltönyök részletre! IM Kálmán Nagy választék angol szövetekben! Török­­ország nagy búza vásárlásokat kezdett az Alföldön Békéscsabáról jelenti tudósítónk. A múlt évben mind minőség, mind m­ennyiség tekin­tetében rekor­dgabonatermésünk volt, mégis egy szomorú gazdasági év következett Ma­gyarországra. Hozzájárult a gazdasági válság­hoz az is, hogy nemcsak nálunk volt az el­múlt évben kitűnő termés, hanem az egész világon. Ebből pedig baj lett, mert amíg a kis Magyarország a néhány millió méter­mázsás többtermésével bajlódott, addig Ka­nada, Amerika, Argentína és Ausztrália kö­rülbelül 150 millió métermázsa felesleghez jutott. A gabonapiacon az egész világon nem várt katasztrófa áldott be. Az átlagos 32—34 pengős árak kezdtek lemorzsolódni. Ez a hely­zet volt a múlt év szeptemberében, amikor azonban Kanada felől rekordtermést jelentet­tek, a búza ára erre 25 pengőig esett le. A kis csonkaországunkban pedig megkezdődött a magyar gazdák haláltánca, mert akkor, ami­dőn a gabona ára majdnem 40 százalékkal esett, az ipari és kereskedelmi cikkek emel­kedést mutattak. Hozzájárult a bajokhoz az is, hogy a körülöttünk l­evő államok elzárták előttünk a határaikat és nemhogy mint vevők léptek volna fel, e­llenkezően: tranzitónál is hatalmas vámokat szedtek. Tavaszra a búza ára 20 pengő alá sülyedt, a 9 millió méter mázsa feleslegünkből pedig alig tudtunk valamit exportálni. A helyzet kez­dett igen nehéz lenni itt az országban. Végre sikerült a kormánynak Olaszországgal, Svájccal és Törökországgal előnyös feltételű szerződéseket kötni, amelyek három és fé­lmillió méter mázsa gabona eladását jelen­tették. Olaszország és Svájc kontingenseiket már előbb elszállították, míg Törökország részére szükséges egy és egynegyedmillió méter mázsa bevásárlása most folyik. A múlt héten Szolnokon, Szentesen, Szegeden és Békéscsabán németül beszélő gabonaügynökök jelentek meg a gabonakereskedőknél és búza iránt érdeklődtek. Szentesen több gabonacég­nél jártak és először tájékoztató árak iránt érdeklődtek. Később elmondották, hogy Szen­tesről és Békés vármegyéből körülbelül 300— 100 vagon gabonát akarnak Törökországba kiszállítani. Ugyanakkor felmutatták a bécsi ágensek a magyar kormány írását, amely szerint több ezer méter mázsa gabona kivite­lére van engedélyük. Hamarosan megkötötték a szerződést. Az első csoport 21.50 pengőért vásárolta a búzát, amikor azonban már ennyi­ért nem kaptak, 22 pengőt, sőt 22.50 pengőt is fizettek érte. Ez volt tulajdonképpen az oka annak, hogy Szentesen és Békéscsabán két héttel ezelőtt a 18 pengőig lesülyedt búzaár felemelkedett. Az eddigi adatok szerint a törökök Szente­sen és Békés megyében 150 vagon búzát szed­tek össze, amely 152.000 métermázsának felel meg. Ha nem is valami nagy mennyiség ez a 150.000 métermázsa, annyi bizonyos, hogy ebből több mint 300.000 pengő jött be, amelyre egy hónappal ezelőtt még senki sem számított. A múlt hét elején a Tiszán nagy uszá­lyok jelentek meg a csongrádi kikötő előtt és meg­kezdődött a szállítás. A berakodást a hét végén szerencsére be is fejezték és a gőzhajók megindultak a jó alföldi búzával lefelé a Tiszán Titel felé. A gőzhajók a Vaskapun keresztül viszik a szállítmányt, ahonnan ten­geri gőzösökön. Kisázsiába kerül újabb kira­kásra az alföldi jó magyar, tiszamelléki búza. Értesülésünk szerint a jövő héten újabb szállítmányok indulnak meg Békés megyéből és Szentesről Törökország felé. .....................nmimimtnii mV.mI. Rádió-engedélyét a levélkézbesítő útján is beszerezheti. — Ha jól és ol­csón akar szórakozni, fizessen elő a rádióra. Napi 8 fillérért ugyanannyi órai szórakozásban van része. — A­ rádió nemcsak szórakoztat, de tant, és­­ a kultúrát is terjeszti.

Next