Nemzeti Ujság, 1930. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

Szombat, W81 tetrikr 1 NEMZETI UJSAG ­ 11 1 A miniszterelnök a hágai egyezség gazdasági következményeiről „Elérkezett az ideje a nagystílű gazdasági politikának" Újból nagykorúak lettünk Hágában - A rossz közül a legkevésbbé rosszat választottuk (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Pesti Logd­ Társulat elnöksége Bethlen István gróf miniszterelnök tiszteletére kedden este ünnepi vacsorát rendezett, amelyen a kormány tagjai és a közélet sok kiválósága vett részt. Vacsora után Kohner Adolf báró, a társulat elnöke kö­szöntötte fel a kormányzót, majd Egri Aurél üdvözölte a társaság vendégeit. Állítja, hogy mindazt, ami közel tizenegy esztendeje Ma­gyarország talpra ál­itása irányában történt, lényegében a kormányzó és Bethlen István leg­­sajátabb műve volt. Emlékeztetett Bethlen Ist­vánnak arra a tevékenységére, amelyet a for­radalom idején Bécsben kifejtett, ahol meg­építette diplomáciai és politikai kapcsolatai-­ Bak egész hálózatát, nyilvántartotta a magyar­­országi forradalmi szervezeteket és ellenforra­dalmi szervezkedést létesített az Alföldön, Aradon, majd Szegeden. Hatalmi vagy pénz­eszközök nem állottak rendelkezésére, egyedül az egyénisége volt a fegyvere. Az országba való visszatérése után megszervezte a mene­kültügyi hivatalt, részt vett a békeszerződés körüli munkákban és kitűnő jogászi tehetsége­ket árult el. Megvalósította az állam pénzügyi konszolidációját, majd létrehozta a hágai meg­egyezést. Lehet, hogy Párisban még erős har­cok előtt állunk, de a szerződés lényege bizto­sítva van. Ezért köszönetet mondott Bethlen Istvánnak és munkatársainak. Weisz Fülöp állott ezután szólásra. A ma­gyar pénzügyi körök nevében köszönetét és szerencsekívánatait fejezte ki a miniszter­­elnöknek. Hangoztatta, hogy pénzügyi függet­lenségünk visszaállítása lehetővé teszi Magyar­­országon az államhitel reneszánszát. Megelé­gedést kelt, hogy a hosszúlejáratú kölcsönöket csak hasznott­artó beruhzások céljaira akar­ják igénybe venni. Meggyőződése szerint Hága rendkívü­l fontos mérföldkő gazdasági életünk fejlődésében. Fellner Henrik, a GyOSz elnöke nagy el­ismeréssel szólott Bethlen István gróf érde­meiről, előrelátásáról, hidegvéréről, amellyel a hágai tárgyalást előkészítette. Szerinte, ha a tárgyalásokat megszakították volna, akkor a mostani megközelítő eredményt sem tudtunk volna elérni. Végre megmenekültünk az alól a lidércnyomás alól, hogy sohasem tudtuk, mennyit lehet rajtunk követelni. Különösen fontos a pénzügyi szuveren­itás visszanyerése. Eddig minduntalan akadályok gördültek a külföldi kölcsönök felvétele elé. A hágai egyez­mény az első fénysugár politikai és gazdasági látóhatárunkon. A gyáripar nevében üdvö­zölte Bethlen István grófot és a kormány tagjait hágai tevékenységükért. Belatiny Artúr, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangoztatta, mennyire fontos volna, hogy felszámolják a háború utáni gazdaságpolitikai harcot és olyan meg­állapodásokat kössenek, amelyek végre lesze­relik a háború ittfelejtett arzenálját. A ma­gyar kereskedelem hálával van eltelve a mi­niszterelnök iránt, hogy politikailag és pénz­ügyileg is történelmi jelentőségű alkotásával lehetővé tette, hogy a kereskedelem újból megépíthesse régi, sok évtizedes kapcsolatait és szabaddá tegye az utat a nemzetközi tőke­piac felé. Mutschenbacher Emil, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület ügyvezető igazgatója el­ismerte, hogy a miniszterelnök Hágában annyit ért el, amennyi az adott súlyos hely­zetben emberileg, sőt majdnem emberfeletti erőfeszítésse­l lehetséges volt. A magyar gazda nagyon jól tudja, hogy mit jelent az egyezmény a termelés nyugalma és biztonsága szempontjából. Az újjáépítő munkához három dolog szükséges, tervszerű, következetes és ki­zárólagos gazdasági politika. Végül interpellá­ciót intézett a miniszterelnökhöz, melyben hangoztatta, hogy a gazd­aközönség a hágai megegyezéstől a mostani válságból való ki­bontakozást reméli és minden más szempontot félretevő gazdasági programot kért. Ezután Székely Ferenc köszöntötte a társu­lat nevében a vendégeket, majd Bethlen Ist­ván gróf miniszterelnök állott szólásra zajos ünneplés közben. Mi lett volna, ha nincs megegyezés ? — Ha a hágai eredményeket bírálni akarjuk, ta­lán jó, ha megnézzük az érem­nek zasló oldalát. Mi következett volna akkor, ha nem sikerült volna Hágában megegyezni! Mi, akik odakint voltunk és abban a benyomásban részesültünk, amelyben részesül mindenki, aki a hazai földet elhagyja, aki külföldre utazik és szembekerül fokozatosan­­ azzal az ellensé­ges atmoszférával, amely a magyar em­bert a legyőzöttségéből kifolyólag a kül­földön kíséri, — talán mi is alá voltunk vetve ennek az ellenséges atmoszférának. Hiszen abban a mértékben, ahogyan a vonat előrehalad, ahogyan elhalványul előttünk a hazai tájék képe, abban a mértékben, ahogyan elcsendesül a fü­lünkben a magyar szó, nagyobb nyoma­tékkal nyomul előtérbe az a hangulat, amellyel minde­n tárgyaló fél még ma is találkozik a külfölddel. Ebben a nyo­masztó, barátságtalan atmoszférában ne­héz tárgyalni. Mi igyekeztünk a kontak­tust fentartani a hazai légkörrel és figyelemmel kísérni a hazai megmozdu­lásokat. És ne higgyék, hogy elkerülte figyelmünket az, hogy akkor, amikor a tárgyalásokban majdnem szakadás fe­nyegetett, amikor előfordult az, hogy el­lent kellet állnunk ha a csatát némileg is csak megnyerni akarjuk, bizonyos csüg­gedés hangjai hallatszottak idehaza. Ta­lán éppen azok, akik ma a kritikában a leghangosabbak, ütötték meg elsősorban azt a hangot, hogy még áldozatok árán is ki kell egyezni, s hogy hibás a kor­mánynak az a politikája, hogy élére ál­lítja a dolgokat. Azok, akik ma kritikát gyakorolnak, adott esetben s még keve­sebb kritikát gyakoroltak volna, ha a magyar kormány megszakította volna a tárgyalásokat. — Mi figyeltük ezeket a jelenségeket, ezek azonban nem befolyásoltak bennün­ket. Nekünk ki kellett tartanunk állás­pontunk mellett, mert egy ilyen tárgya­lásnál meg kell feszíteni a húrt a végső­kig, csak addig a mértékig nem, hogy el­szakadjon. Mert az a tárgyaló fél, aki fél attól, hogy megfeszítse a hurt, fél attól, hogy élére állítsa a kérdéseket, sohasem fogja elérni azt, amit akar. És mi követ­kezett volna be akkor, ha nem sikerülnek ezek a tárgyalások. Most nem beszélek a politikai következményekről, amelyekre már rámutattam, arról, hogy koncentri­kus támadások tüzkörébe kerültünk vol­na. Nem erről beszélek. Ellenséges at­moszféra fejlődött volna ki Magyaror­szág ellen az egész világon. Mert akkor, amikor Németország, Ausztria, Bulgá­ria, s úgyszólván minden legyőzött ál­lam reparációs kérdése elintézést nyert és egyedül Magyarország az, amely a maga részéről makacs ellenállásával megegyezést kötni nem akar, vagy nem képes, kétségtelen, hogy bármennyire is igazunk lett volna, nem lettünk volna, ké­pesek ezt az igazságot a világ előtt, bizo­nyítani.­­ A reparációs bizottság ott volt, mint fenyegető utolsó fórum, amely Magyar­­országgal szemben eljárhatott volna. Ott volt mint fenyegető momentum a külföld­nek egész gazdasági ereje, amelyik Ma­gyarországgal szemben ha nem is egy bojkott alakjában, de más fegyverek segítségével felléphetett volna, amelynek még a magyar valuta értékére és állan­dóságára is kihatása lehetett volna. De nem is beszélek arról a politikai atmo­szféráról, amelyik bekövetkezhetett volna és a jövőben sokkal nehezebbé tehette volna a magyar igazság érvényesülését.­­ Ha elmulasztottuk volna ezt az alkal­mat, kérdem, lett volna-e remény arra, hogy kedvezőbb feltételek mellett egyez­hetünk meg a jövőben. Meggyőződésem szerint ha ezt az alkalmat elmulasztot­tuk volna, a jövőben a nagyhatalmak áldozatkészségére csak sokkal csekélyebb mértékben lehetett volna számítani. A pozitív eredmény — Mi hát a pozitív eredmény! Mert a negatívumot már bátor voltam felmu­tatni. A pozitív eredményt egy szóban foglalom össze: újból nagykorúak let­tünk, még­pedig olyan kérmaapák jelen­létében, akik bizonyára jóindulattal fog­ják kísérni a jövőben a fiatal nagykorú magyar állam józan és okos cselekedetét. Különféleképpen reagált erre a magyar közvélemény. Az egyik csoport a köny­­nyelmű magyar gondolkozás értelmében a nagykorúságban nem látott mást, mint a váltóképességet, mint azt, hogy elkövetke­zett az idő arra, hogy most már derűre­­borura váltót írjunk alá a külföldnek, annyi pénzt szerezzünk be, amennyit csak lehetős legyen-völgyön lakodalom legyen az országban. Volt egy másik csoport, a­mely a maga részéről már szobrokat emelkedni látott a magyar köztereken azokért az alkotásokért, amelyek a nagy­korúság címén részükről teljesíttettek. Volt egy harmadik csoport, az a csoport, amely a maga részéről azt hiszi, hogy m­ost már a rögeszmék meg­valósításának ideje k­övetkezett el; azoknak a rögesz­méknek megvalósítása, amelyeket éveken keresztül titokban őriztek keblükben, a­mikor rosszul ment a soruk, de amelyek­ben most már megváltását látják a ma­gyar jövőnek. És méltóztassanak meg­mondani nekem, hány ember van a ma­gyar közéletben, aki ne hinné azt, hogy a­ jövő magyar mennyországnak kapu­im les­z nem az ő zsebében van, természete­sen mindig arra gondol­va, hogy a kapu­­­pénz is az ő zsebébe fog befolyni. Ezek­kel a csoportokkal szemben én csak azt mondhatom, hogy nagykorú módon kell viselkednünk. Mert ha nem így viselke­dünk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy újból kiskorúsittatni fogunk. Gazdasági program — A hágai megegyezés pénzügyi és gazdasági téren nagykorúságot hozott a nemzetnek. De még egyet hozott és ez az, hogy most már a gazdasági élet összes faktorainak, azok erejének teljes latba­­vetésével együtt elkövetkezett az ideje annak, hogy nagystílű gazdasági politi­kát csináljon a magyar kormány. Sok szemrehányásban részesültünk azért, hogy a magyar kormánynak nincsen nagystílű gazdasági politikája, hogy nem számol azokkal a nehézségekkel, amelyek gazdasági téren az országban fennforog­nak és hogy nem veszi figyelembe a mezőgazdaságnak és a többi foglalkozási ágiaknak súlyos helyzetét Minden gazda­sági politikának három előfeltétele van: pénz, pénz és újból pénz. Mert ne higgyék, hogy a mezőgazdasági üzemek pártolá­sát, hogy nagymérvű és az ország szem­pontjából jelentős ipari pártolást, nagy exportpolitikát és tarifapolitikát lehes­sen csinálni anyagi áldozatok nélkül, anélkül, hogy ennek a politikának egy ko­moly financiális megalapozottsága le­gyen. Ha voltak ebben a tekintetben a múltban nehézségek, ha voltak kifogások, úgy vegyék figyelembe azt, hogy milyen financiális nehézségekkel, milyen megkö­tött kezekkel és milyen külpolitikai hely­zetben kellett ezeket a kérdéseket tár­gyalni. Ma a helyzet megváltozott. Is­métlem: nagykorúak lettünk és egy szebb perspektíva áll a magyar nemzet előtt gazdasági téren Ezt a perspektívát köte­lessége kihasználnia elsősorban a magyar kormánynak, de vállvetve és együtt az összes gazdasági faktorokkal.­­ Erre a munkára ajánlom fel Önök­nek a magyar kormány közreműködését, mert bízom abban, hogy vállvetett mun­kával megoldhatjuk ezt a problémát is. A magyar gazdasági élet egészségére, virágzására és jövőjére emelem pohara­ié ! 11. A miniszterreln­ö­k szavait szűnni nem A miniszterelnök beszéde — Amikor felszólítottak arra — mon­dotta —, hogy ilyen estélyen elmélked­jünk a hágai eredményről, bizonyos ag­godalom fogott el, mert attól féltem, hogy talán félremagyarázásokra fog okot adni bent az országban, esetleg a külföl­dön is. Bent az országban azért, mert ta­lán egyesek azt fogják hinni, s azt fog­ják mondani, hogy itt a hágai konfe­rencián részt vett magyar kiküldöttek a maguk hiúságát legyezgetve ünnepelte­tik magukat akkor, amikor ilyen ünne­­peltetésre látható indok nincsen; a kül­földön azért, mert talán úgy fogják fel­fogni a mi összejövetelünket, mintha ez győzelmi tér volna és ebből azt a követ­keztetést vonják, hogy ez az ország ol­csóbban is adhatta volna, mint ahogy azt a magyar kiküldöttek adták. És még­is eljöttem. Eljöttem azért, mert meg­győződésem szerint ez a baráti összejö­vetel nem jelent egyebet befelé, mint demonstrációt azokk­al a támadásokkal szemben, amelyek becsületes törekvéssel a külföldre utazó magyar megbízottak becsületes munkájával szemben azokat sárral akarták befecskendezni, holott azok a maguk részéről mást nem követ­tek el, minthogy szellemi és fizikai ere­jük latbavetésével az ország érdekét védték, amennyire az lehető volt. A má­sik oldalon pedig nem győzelmi tort ülünk, mert hiszen nem mint győzők mentünk ki Hágába, hanem legyőzöttek. A mi szerepünk nem az volt, hogy dik­táljuk a feltételeket, hanem az, hogy az adott körülmények között ezt az orszá­got nagyobb veszélyektől megmentsük még áldozatok árán is, lehetőleg olyan kevés áldozat árán, amilyen nemzetközi konferenciákon ilyen atmoszféra mel­lett egyáltalán kivihető. Ez volt a mi szerepünk. Mint száz százalékos magya­rok mentünk ki és ne mondja senki az országban, hogy száz százalékosabb ma­gyar, mint azok, akik kimentek a há­gai konferenciára. De odakint száz szá­zalékos legyőzött magyarok voltunk, s e kétszáz százalék között kellett megvonni a határvonalat úgy, hogy megmentsük országot nagyobb bajoktól. Nem aközött volt választásunk, hogy a legjobbat vá­lasszuk, hanem hogy a rossz között a legkevésbé rosszat válasszuk. — Mégis bizalommal, reménységgel és nem kétségbeeséssel mentünk Hágába, mert az volt az érzésünk, hogy lépésről­­lépésre előrehaladva, képesek leszünk ér­vényesíteni a nemzet igazságát. Ha ma nem, úgy holnap egész bizonyossággal. Ez a meggyőződés kell, hogy ezt­ a nem­zetet a maga teljességében betöltse, mert nem a kishitűség és nem a csüggedés, hanem a bizalom és optimizmus az, amely a nemzeteket naggyá és erőssé teszi. a akaró lelkes ünneplés követte. Több fel­szólalás nem történt. A társaság a késő éjjeli órákig a legjobb hangulatban ma­radt együtt. — w»»—«iiwn« mr 'I «".'il AZ ANGOL SAJTÓ A SZERAJEVÓI BŰN ÜNNEPÉRŐL London, Január 31. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A legtöbb angol lap foglalkozik Princip emléktáblájának legközelebb tartandó le­leplezésével. A lapok kiemelik, hogy ez­zel a szerajevói bűnténynek állítanak emléktáblát és kiemelik a jugoszláv kor­mány mosakodását ezen a téren. A szerb hivatalos mosakodás Belgrád, január 11. (Avala.) Egyes külföldi lapok azt a hírt közlik, hogy a napokban ünnepélye­sen leleplezik Princip Gavrilo szobrát. Az Avala-irodát felhatalmazták, hogy e hírekkel szemben a következő tényállást állapítsa meg: Princip családjának és barátainak szűk köre február 2-án Szerajevo egyik ma­­gansházán egyszerű emléktáblát helyez el. Ezen az emlékünnepen a hatóságok­nak, egyesületeknek, vagy szövetségek­nek semmiféle képviselője sem lesz je­len s a hatóságok nem engedélyeznek semmiféle nyilvános beszédet, vagy más véleménynyilvánítást.­ A hivatalos mosakodás aligha alkalmas annak a megbotránkozásnak ellensúlyozására, amely az angol sajtóban megaj­­atkozik. Brincipről a belgrádi skupstinában annak ide­jén árasztó beszédek hangzottak el, évekkel ezelőtt „nemzeti hősnek“ nyilvánították. Szerajevóban utcát neveztek el róla, a gyilkos­ság évfordulóján ünnepélyeket rendeznek az iskolákban és hivatalos szünnapot tartanak. Mindez bajosan képzelhető el hivatalos támo­gatás és részvétel nélkül. Most utólag sehogy sem lehet magánügynek feltüntetni az ünnep­­lést, amely nyilvános helyen fo­lyik, tehát a hatóságnak tudomást kell vennie róla. A világ egyetlen civilizált országában sem sza­bad bűntettet feldicsérni, mert azt mindenütt büntetik. f Brodszky*! Ív február ff »1 elsejétől kezdve ti ^ visszaszerződött­­M­W régi sikereinek ^ színhelyére, a IMM-ISC I § A tea-délutánokon is 11

Next