Nemzeti Ujság, 1931. június (13. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-06 / 125. szám

Szombat, 1931 június­­ NEMZETI ÚJSÁG Szombaton feloszlatták a képviselő­házát ♦———---­ Erős választási mozgalom országszerte Az egységes párt eddigi hivatalos jelöltjei A kereszténypárt nagy megerősödését várják (A Nemzeti Tfjság tudósítójától.) Szombaton délelőtt tíz órakor formális ülést tart a képviselőház, amely ennek az országgyűlésnek utolsó ülése lesz. Az ülésen a miniszterelnök bemutatja a kormányzó átiratát, amelyben feloszlatja házat­ A feloszlatást a felsőház is tudo­másul veszi, ezzel a képviselők mandá­tuma megszűnik s új választások előtt áll az ország. A választásokról szóló ren­delet a hivatalos lap vasárnapi számá­ban már megjelenik s nyomban megtör­ténnek az intézkedések az uj választás kiírására. Június 27. és július 7-ike kö­zött lesz az új választás s egyes hírek sze­rint még júliusban összehívják az uj kép­viselőházat, hogy a nyári szünet előtt el­intézzék azokat a fontos és sürgős felada­tokat, amelyeknek az elvégzésére a mos­tani képviselőháznak már nem volt módja és ideje. A választási agitáció már szerte az or­szágban hetek óta erősen folyik. A régi választáson az volt a kormány elve, hogy minden képviselő hivatalos jelölt az addigi kerületében. Ennél a választásnál a kormány ezt az elvet elejtette és in­kább azt az elvet hagyta érvényesülni, hogy az legyen a képviselő, akit a kerület akar. Simább, nyugodtabb, hatósági be­avatkozástól mentes választást akartak, ezért nem ragaszkodtak a személyekhez, így történt, hogy az egységespárti kép­viselők jelentős része, mintegy negyven­ötven nem szerepel a hivatalos jelöltek listáján és nem is indul a választási küz­delemben. Ezek az úgynevezett elejtett képviselők ma sem tudják, hogy nem ők a hivatalos jelöltek, illetve csak sejtik abból, hogy nem közöltek velük semmit, míg a hivatalos jelöltekkel bizalmasan közölték a pártvezetőség és a kormány elhatározását. A kereszténypárt meg­erősödése A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt a választás előkészületei után ítélve erős gyarapodással kerül ki a választás­ból. A párt, melynek harminckét képvi­­selőtagja volt, a választás után politikai ellenfeleinek a becslése szerint legalább negyvenöt-ötven főre fog szaporodni, de az előjelek még nagyobb sikerre enged­nek következtetni. Egyes kerületekben, amelyeknek eddig más párti képviselő­jük volt, nem is indul más jelölt, mint a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt hivatalos és nem hivatalos jelöltjei. A párt határozott, öntudatos viselkedése, amely mindig osztozott a kormányzás fe­lelősségében, soha sem volt feltétlen és hódoló híve a hatalomnak, roppant nép­szerűséget szereztek a pártnak az egész országban. A népszerűség egyelőre ab­ban jelentkezik, hogy egyetlen pártba sem özönlött olyan nagy számmal a je­löltek tömege, mint éppen a keresztény­­pártba. A Dunántúlon vannak kerületek, ahol három-négy kereszténypárti jelölt próbálkozik, más párti azonban szóba sem jöhet. Megerősödött a párt a Duna- Tisza közén is, ahol több egyhangú vá­lasztásra számítanak. A pártvezetőséget majdnem minden kerületből tömegesen keresik fel s arra kérik, hogy jelöltet küldjön, mert az ország közvéleményé­nek bizalma elsősorban és legerősebben a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt felé fordul. A liberálisok és demokraták megint egyesültek Gál Jenő kimarad az új képviselőházitól Választások előtt a baloldali radikális pártok tudvalévőig felváltva szokták személyi szempontjaikat érvény­es­íteni: hol egyesülnek, hol szétválnak. A legutóbbi országgyűlési választások al­kalmából közös listát csináltak és mert ez a lista nem hozta meg a várt ered­ményt, mindjárt a választásoknál úgy összevesztek, hogy a demokraták ott­hagyták Rassay Károlyt, aki azután külön szabadelvű pártot szervezett.­ Mi­­után viszont a fővárosi törvényhatósági választásokon most megint kudarcot val­lottak, ennélfogva az országgyűlési választásokra újból egyesültek. Az egyesülés nem ment könnyen, mert Rassay Károly a demokraták egyik­másikával szemben harcias álláspontra helyezkedett, úgy hogy végül a demokra­ták elejtették Gál Jenőt, valamint hát­térbe toltak egy-két olyan demokratát, aki a budapesti listán komolyabb helyre szeretett volna jutni, mint például Magyar Miklóst, ezzel szemben viszont Rassay Károly háttérbe szorította Mada­­rassy Beck Gyula bárót, valamint még egy-két hívét, így azután abban állapod­tak meg, hogy minden kerületben Bassay Károly lesz a listavezető, akit viszont az északi kerületben Sándor Pál, a déli kerületben Bródi Ernő, a budai kerület­ben Pakots József követ. Az északi kerü­letben a harmadik hely Baracs Marcellé. A többi jelölést illetőleg Bassay Károly és Bródi Ernő fognak megállapodni, ami nyilvánvalóan Rassay felfogásának keresztülvitelét fogja jelenteni. A pest­környéki kerületben Fábián Béla lesz a listavezető, míg a második helyet Rassay tartja fenn egyik reménytelen hívének. Gál Jenő ezek után kilép a demokrata pártból, viszont Madarassy-Beck Gyula báró már ki is lépett a Rassay-pártból és még fővárosi bizottsági hagságáról is lemondott. Ugyancsak­ilép a Rassay­­pártból Balkányi Kálmán is. A demokra­ták Hegedűs Józsefet és még néhány tag­jukat vesztették el ezenfelül a jelölési csatában. A választások után kerül majd nyilvánosságra a további veszteséglista A szociáldemokrata párt az eddigi garnitúrájával indul a harcba, amiből általában arra következtetnek, hogy erős vereséggel és létszámelök"k­ívnéc"-M sz­erül ki a választásból. Az egységespár hivatásos felöttjei A Nemzeti Újság eddig nem közölt jelöltlistákat, mert ilyen listák nem is voltak. Óráról-órára változott a helyzet s a biztosnak látszó jelölés a következő pillanatban már bizonytalanná vált. Ma már azonban megállapodottnak tekinthető legalább az egységes párt jelöltlistája. Egy-két vitás kerület fölött a legköze­lebbi napokban meglesz a döntés. A meg­lévő listát az alábbiakban ismertetjük: Abádszalók:­­tömbös Gyula hon­védelmi miniszter. Egyhangú választás lesz. Abony: Niamessny Mihály, az egysé­ges párt hivatalos jelötje.. Az eddigi kép­viselő Neppel Gyula volt. Albertirsa: Szapáry Lajos grófnak eddig nincs ellenjelöltje. Al­sódabas: Zlinszky Sándor a hiva­talos jelölt. Dabasi-Halász Móric, az eddigi képviselő, nem vállal mandátumot. Alsól­end­v­a: Csák Károly. Aszód: Patay Tibor. Balassagyarmat: Scitovszky Béla belügyminiszter. Bia: F. Szabó Géza. Balat­onf­ür­ed: Darányi Kálmán miniszterelnökségi államtitkár. Héjj Imre, az eddigi képviselő, Nagylakon lép fel. Barcs: Görgey József. Ellen­jel­öl­tje egyelőre Ulain Ferenc. Bat­tony­a : Urbán Péter báró. Bácsalmás: Vojnich Miklós báró. Békés: Moldoványi János dr. Helyi jelölt. Ángyán Béla, az eddigi képviselő, Pápára ment jelöltnek. Békéscsaba: Bud János kereskede­lemügyi miniszter. A kerületben a szélső­séges pártok is erősen próbálkoznak.Ő lesz szociáldemokrata és agrárpárti jelölt. Bod János még nem döntött, hogy a neki felajánlott Miskolc városi lista vezetését elvállalja-e. Biharkeresztes: Diákai Takács Géza. Bi­harnagyba­jóm: Létay Ernő. B­onyhád : Gratz Gusztáv. C­elldö­mölk: Jánossy Gábor. C­seng­er : Szuhányi Ferenc. Csongrád: Krüger Aladár. Gresko­­vics József, az eddigi képviselő nem lép fel. Csurgó: Éhn Kálmán. Erős ellenje­löltje Inkey Pál báró egységespárti pro­grammal. D­ár­da: Mándy Sándor. Devecser: Schandl Károly. Dombóvár: Lukács György. Fry Márton, az eddigi képviselő nem lesz je­lölt. Dunavecse : Platthy György. Edelény: Farkas Gyula. Elek: Rubinek István. Enying: Festettek Sándor gróf. Ed­digi képviselő Söpkéz Sándor volt. Fehérgyarmat: Gaál András. Feled: Fáy István.­­ Garbó­cbogd­án­y : Fekete Lajo­s. Gáva: Mikecz Lajos. Ennek a kerület­nek Csáky Károly gróf volt honvédelmi miniszter volt a képviselője, aki nem lép fel a választáson. Gödöllő: Endre Zsigm­ond. Gyönk: Pesthy Pál. Gyömrő: Teleki Tibor gróf. Győr­szent márton: Sokorópátkai Szabó István. Gyula: Pongrácz Jenő gróf. Radnótici­ István, a Falu Szövetség titkára próbál­kozik még egységespárti programmal. Hajdúbö­szörmény: Gál Mihály. Hajdúnánás: Maday Gyula. Hajdúszoboszló: Hadházy Zsigmond. (Eddigi képviselő Barabás Samu). Hatvan: Szinnyei-Merse Jenő. Her­ceg­falva: Farkas Elemé. Heves: Gáspárdy Elemér. Igai: Gálffy Dénes. Három erős el­lenjelölt. Ipoly­s­zalka: Karafiáth Jenő. Jánoshalma: Marschall Ferenc. Jászapáti: Hegedűs Kálmán. Kaposvár: Ugrón Gábor. (Egy­hangú). K­álkápolna : Mayer J­ános f­öldmi­­velésügyi miniszter. (Eddigi képviselő Krisztián Imre). K­e­mécse: Káttay Miklós államtitkár. Keszthely: Rakovszky Iván.­­(El­lenjelöltek: Reischl Richard eddigi képvi­selő és Meizler István kereszténypárti). Kir­ál­yhelmec: Láng Boldizsár báró. Kiskőrös: Meskó Zoltán. Kiskund­orozsma: Fabinyi Ti­hamér. (Eddigi képviselő Steuer György.) Lénával István író, az Új Nemzedék fő­­munkatársa Kiskundorozsmán keresztény­párti programmal vállalt képviselőjelölt­séget. Lendvai a kerületben máris nép­szerű és megválasztását az egész keresz­tény nemzeti közélet örömmel üdvözölné. Kiskunfélegyháza: Kiss István. Kiskunma­­­sa : Temple Rudolf. Kisvár­da: Mozer Ernő. Komárom: Denhoff Antal. Kunhegyes: Herczeg Béla. Kunszent­márto­n: Mezey Lajos. (Kuna P. András volt az eddigi képvi­selő.) S Kunszentmiklós: Kelemen Kor­nél. (Héjjas Iván az ellenjelölt.) L­a­j­o­s­mi­z­s­e: Hoff­er László. M­át­é­s­zalka: Péchy László. (Eddigi képviselő Barthos Andor.) Megy aszó: Prónay György báró államtitkár. (Eddigi képviselő Szepessy Géza.) Mezőcsát: Édes Antal. Mezőkaszony: Tomcsányi Vilmos Pál. Mezőkeresztes: Bottlik József. Mezőkövesd: Zsóry Gyula . Mezőtúr: Urbán Gáspár báró.­Mindszent: Pogány Frigyes. Mohács: Mihály­ff­y Vilmos. Mono­r: Madarász Elemér. Nádudvar: Petry Pál. Nagyatád: Berky Gyula. (Kisiván Jánost, a nemrég megválasztott képvise­lőt nem jelölték hivatalosan.) Nagybajom: Neubauer Ferenc Nagyig­mán­d: Péntek Pál. N­agy káll­ó: Nánássy Andor Nagykároly: Illés József. N­a­g­y­kát­a: Viczián István. Nagykőrös: Ráday Gedeon gróf, akivel szemben keresztény ellenzéki pro­grammal Milotay István lép föl. Ar­agyszent­mikló­s: Lakatos Gyula Nagyvázsony: Jókai-Ihász Miklós. Nyírbátor: Kálnoki-Bedő Sándor. Nyíregyháza: Éber Antal. (Ra­kovszky Iván volt az eddigi képviselő.) Önöd: Melczer László. Orosháza: Csizmadia András. Ózd: Bíró Pál. Pápa: Ángyán Béla. Pásztó: Ivády Béla. Pilisvörösvár: Scheuer Róbert.­­Gyulay Sándor volt az eddigi képviselő.­ P­ét­er­v­á­s­ár: Keglevich Gyula gróf. P­om­á­z: Almásy László. P­ut­nők: Putnoky Móric. Rét­s­á­g: Zsitvay Tibor igazságügy­miniszter. Salgótarján: Sztranyavszky Sán­dor. Sárbogárd: Huszár Dezső. Sárospatak: Bessenyey Zénó. Sátoraljaújhely: Görgey István. S­opr­onk­ör­nyék: Ostor J­ózsef. Szabadszállás: Váry Albert. Sz­alánt­a: Muszti István. Szeghalom: Temesváry Imre. S­z­e­g­s­z­á­rd: Orffy Imre. Szentes: Lázár Andor államtitkár. (Eddigi képviselő Szeder Ferenc János.) Szepsi: Perényi Zsigmond báró. Szécsény: Krúdy Ferenc. Szigetvár: Biedermann Imre báró. (Az eddigi képviselő Nádassy György.) Sztr­ák: Kohut Adorján. Tabh: Kálmán Jenő. Tata: Fellner Pál. (Ebben a kerület­ben Bogy­a János is fellép keresztény­párti programmal.) Tiszafüred: Lajtoics Béla (Graeffl Jenő az eddigi képviselő.) Tiszátok: Szabó Sándor. Á tok­a­­­i kerületben — legújabb hírek szerint — kormánypárti programmal fel­lép Orel Coriolá­n is, aki a tokaji szőlők újjáteremtőjének és 35 éven át volt kép­viselőjének, Bernáth Bélának veje és maga is tállyai szőlőbirtokos. A gazdák remélik, hogy a közülök való ember haté­konyan tudja majd érdekeiket képviselni az országgyűlésben. Torna: Puky Endre. Tótkomlós: Berthóty Károly. Törökkanizsa: Bodó János. Túra: Kálmán István. V­á­c: Kornis Gyula. V­á­l: Vasadi Balogh György. V­eszprém: Dréhl Imre. V Hiány: Bleyer Jakab. Zalabak­sa: Hajós Kálmán. Zirc: Holitscher Károly. (Eddigi kép­viselő Gubicza Ferenc.) Zurány: Pin­tér László. A városok listavezetői A városok egységespárti jelöltjei a következők: Debrecen: Bethlen István gróf mi­niszterelnök. Hódmezővásárhely: Mayer Já­nos földmivelésügyi miniszter. Kecskemét I. kerület: Pekár Gyula. Kecskemét II. kerület: Zsitvay Tibor igazságügy miniszter. Pécs: Vargha Imre pénzügyi állam­i titkár. Sopron: Herrmann Miksa. Szeged Klebelsberg Kuno grófi kultuszminiszter. Székesfehérvár: Károlyi Gyulai gróf külügyminiszter. Budapest I.: Kozma Jenő. Budapest II.:­ Kállay Miklós állam-,­titkár. Budapest II.: Bárczy István. Budapestkörnyék: Szűcs István. A teljes listák a jövő héten jelennek meg Ez a lista — hangsúlyozzuk — nem tel­­­jes s neon végleges. A teljes hivatalos egy­ség­es párti jelöltlista a Ház feloszla­tása után jelenik meg. Ugyanakkor teszi közzé jelöltjeinek névsorát a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt is, amelynek a jelöltlistáján az országos politika leg­kiválóbb nevei szerepelnek. Addig igye­­keznek véglegesen határozni az eddigi vitás kerületek felől és dönteni azokról­ a jelöltségekről, amelyekhez a választók nagy tömegei ragaszkodnak. Így tárgyal­nak Slachta Margit jelöléséről, amit több­ezer aláírással kér a keresztény női tábor. Klebelsberg Szegeden Űrnapján az egész ország már hangos volt a választási agitációtól. Mindenütt beszámolókat tartottak és gyüléseztek, ahol lehetett. Klebelsberg Kunó gróf Szegedfelsőta­­nyán mondott beszámoló beszédet. A kul­tuszminiszter hangoztatta, hogy csak arra kell törekednünk, hogy át tudjuk élni a világválság rettenetes idejét. A nemzetnek nagy vezére van Bethlen Ist­ván gróf személyében, akit a külföld is nagyrabecsül. Mindenkinek saját jól fel­fogott érdeke, hogy meghagyjuk a hatal­mat Bethlen István kezében. A kormány törekvése az utóbbi időkben arra irá­nyult, hogy termésfeleslegeink számot­tevő részét ki tudjuk vinni külföldre. Örömmel kell megállapítani, hogy a tárgyalások, amelyeket abból a célból a baráti Olaszországgal és Ausztriával folytattunk, eredménnyel jártak és biz­tosra vehetjük, hogy termésfeleslegeink igen számottevő részét a megfelelő időben exportálni tudjuk. Ez a terv úgy van megkonstruálva, hogy megfelelő gabona­árak alakulhassanak ki és a gazdáik gaz­dasági krízis ellenére felszínen tudják magukat tartani. Emellett az általános gazdasági pro­gram mellett természetesen minden egyes országrészen külön is nagy munkát kell folytatni, hogy a vidék természetének megfelelően elősegítsék a gazdasági bol­dogulást. Szegeden és környékén, úgy­mond , e tekintetben is tervszerűen dol­goztunk. A munkát népiskolákkal és utak­kal kezdtük, mert csak értelmes néppel és jó közlekedési viszonyok mellett lehet gazdasági sikereket elérni. Azután jött a gazdasági népiskolák felállítása. Ezekről nemcsak az ifjúság oktatását, hanem az egész gazdaközönség tájékoztatását is várjuk, mert a gazdák, akik becsületesen megművelik a földjüket, elvárhatják ve­zetőiktől, hogy megadják az útmutatást arra, mit lehet eredménnyel termelni, mit lehet értékesíteni. Ezeknek az iskoláknak egyik legfontosabb célja, hogy baromfi­tenyésztésünk és gyümölcstermelésünk alapjait megvesse, hogy a gazdák már ezekből a mellékes termelési ágakból be tudják hozni gazdaságuk fenntartásának a költségeit. Az iskolákkal kapcsolatos gyakorló­terül­etek lesznek a központjai annak a termelési akciónak, amelyet a tanyavilágban ki akarunk fejleszteni. Ne csüggedjünk el a pillanatnyi nehéz­ségektől, erősek vagyunk, máskülönben a gazdasági válság éveit sem bírhattuk volna ki. Megszervezzük azt a helyzetet, amely mindenki boldogulását és megélhe­tését biztosítja és bízom benne, hogy meg is valósítjuk ezt a programot. A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után többet szólaltak fel és bizalmukat fejezték k­i a kultuszminiszter iránt. Dél­után a felsőtanyai mezőgazdasági egye­sület fennállásának harminc éves évfor­dulója alkalmával rendezett lakomán je­lent meg a kultuszminiszter és nagyha­tású beszédet mondott. Este a szegedi Belvárosi Gazdasági Népkörben szólalt fel. Küldöttség May­er miniszternél Mayer János földmivelésügyi minisz­ternél Űrnapján népes küldöttség jelent meg Hódmezővásárhelyről és felaján­lotta a mandátumot a miniszternek. Mayer János megállapította, hogy a vá­ros közönsége b­izik Bethlen István gróf­ban és a­ jelölést elfogadta. Ezután ven­dégül látta a küldöttséget az egységes­­párt­ helyiségében. Sztranj­avszky Sándor belügyi állam­titkár Salgótarjánban vett részt az ipar­testület új székházának felavatóünnep­ségén. Hangoztatta, hogy hű marad Sal­gótarjánhoz, mert az ottani polgári és mun­kástársadalom is hű maradt hozzá. Utolsó pár nap! Állami­ sorsjáték főnyeremény 40.000 p Kapható az összes dohánytőzsdékben és sorsjátékelálsítóknál. Húzás Június 10-én. 3

Next