Nemzeti Ujság, 1932. október (14. évfolyam, 220-245. szám)

1932-10-14 / 231. szám

8 — (Pontos felhívás.) Olvasóinknak vélünk szolgálatot tenni akkor, amikor becses figyel­mükbe ajánljuk lapunk sorsjegyrovatának ve­zetőjét, a jó hírnévnek örvendő Tömöry és Társa bankot (Budapest, V., Erzsébet- tér 7.), ahol a most kezdődő 29. m. kir. Osztálysors­játékra sorsjegyek a hivatalos áron: egész 24.—, fél 12.—, negyed 6.— és nyolcad 3.— pengőért beszerezhetők. E sorsjátékban már egy sorsjeggyel szerencsés esetben félmillió aranypengő nyerhető. A játszika folyamán összesen körülbelül nyolcmillió aranypengő kerül kisorsolásra. A húzások kezdete októ­ber 20. — (Szorulásban) szenvedőknél az „Igmándi“ víz válik be legjobban. — (Rálőttel: Romániába a Simplon-expressre.) Bukarestből jelentik: Ismeretlen tettesek Filiasi és Turn-Severin között rálőttek a Simplon­­expressre. Eg­y I. és II. osztályú kocsiba golyók hatoltak be, de senkit sem találtak. A tette­seknek semmi nyoma.­­ „Halló, — Stádió 1933!“ Már beérkeztek az idei szezon nagyszerű rádióújdonságai. Szívesem bemutatjuk és részletre is szállítjuk. Árjegyzék ingyen. Chinura látszórész, Buda­pest, IV., Ferenciek­ tere 2. és Tisza István­ u. 5. ) A szerencse nem vakon osztogatja ado­mányait! Az élet sivárságának megszépíté­séhez feltétlenül kell a jólét, éppen azért most­ mindenki vesz a Dörge Frigyes Bank R.-T., Budapest, Kossuth Lajos­ utca 4. sz. osz­­tálysorsjáték főelárusító bevált szerencsesors­­jegyei­ből, a főnyeremény megnyerésére. Egész sorsjegy 24 pengő, fél 12 pengő, negyed 6 pengő, nyolcad 3 pengő. Fizetés a sorsjegy vétele után. Levelezőlap elegendő. A XXIII. Katolikus Nagygyűlés Nyolcezer bányász a nagygyűlésen Az ország katolikus bányászai elhatá­rozták, hogy az idei nagygyűlésen a de­monstrative vesznek rész­t. Az Országos Katolikus Szövetség irodájánál eddig közel 8000 bányász jelentette be részvéte­lét Dorogról, Tatáról, Pilisvörösvárról, Salgótarjánból, Pécsről, Tokodról és Na­rancsról. A bányászok vasárnap reggel különvonatokon érkeznek a fővárosba és zászlók alatt, zenekaraikkal vesznek részt a reggel 8 órakor kezdődő eucha­risztikus körmeneten, ennek­­ végeztével pedig bányászgyűlést tartanak a Viga­dóban, ahol Háver Imre bányászlelkész, Frey Vilmos dr. és Kocsán Károly or­szággyűlési képviselők, valamint Barti­­nai Ferenc apát, esperes-plébános mon­danak beszédet. Délután 4 órakor a Vi­gadó összes termeiben tartandó első nyilvános ülésen is testületileg jelennek meg a bányászok. A rendezőség újból kéri mindazokat a vidéki és pestkör­nyéki testületeket, amelyek még nem je­lentkeztek, hogy részvételüket péntek dé­lig feltétlenül jelentsék be levélben, vagy telefonon 852—43. A Pálos-rend generálisa is eljön a katolikus nagygyűlésre Az Országos Katolikus Szövetséghez a lengyelországi Csensztohowából az a be­jelentés érkezett, hogy a szombaton kez­dődő 23. katolikus nagygyűlésre Buda­pestre érkezik P. Pius Przezdziecki, a Pálos-rend generálisa P. Clemens Sz­­debski prior kíséretében. A fehércsuhás Pálos barátok generálisát és a krakói priort szombaton éjjel a pályaudvaron ünnepélyesen fogadják és a fogadásnál megjelenik a Sziklatemplom Bizottság és az Országos Katolikus Szövetség el­nöksége is. A Pálos-rend generálisa több napig tartózkodik a magyar fővárosban, részt vesz a vasárnap reggel a bazilikából induló országos eucharisztikus körmene­ten, valamint az ugyancsak vasárnap délután 4 órakor a Vigadó összes termei­ben tartandó Országos Katolikus Nagy­gyűlés megnyitó díszülésén. A Mária Kongregációk díszgyű­lései Az elnökséget Zichy Gyula gróf kalocsai érsek, Horváth Győző dr. és Grősz József fel­szentelt püspökök vállalták el. A Mária Kon­gregációk Központi Bizottsága szeretettel meg­hívja az összes kongreganistákat és érdeklő­dőiket a következő díszgyű­lésekre. (Külön be­lépőjegy nincs). Október 15én délután fél 4 órakor a Kato­likus Körben (Bp. IV., Molnár­ utca 11. sz. I. em. fehérterem) az ifjúsági Máriaban­­­rend­elők díszgyűlése. Tárgysorozat: 1. Sik Sándor —Németh Döme: Az andocsi Máriához. Ének­szám. Előadja a bp. bencés reálgimnázium énekkara Solymosi Vemdel bencés tanár veze­tésével. 2. Ünnepi beszéd: A kongreganista ifjú és a magyar jövő. Mondja:­­Tóth Tihamér dr., a közp. papnevelő-intézet rektora. 3. Idő­­szerű-e ma a Mária-kongregációt Vita rendezi a pestszenterzsébeti ifjúsági Má­ria-kongregá­­ció reálgimnázium 4. Az ifjúsági Mária-kon­­gregációk szociális missziója. Mondja: Cseh Jenő, az egyetemi M. k. prefektusa. Jelenet a budapesti nyomortangláikról Almon. 5. Elnöki zárszó. Tartja: Horváti Győző dr., kalocsai felszentelt püspök. 6. Hoffmann: A­dva zeng bü néped ajka. Énekszám. Előadja a budapesti bencés reál­gimnázium énekkara. Október 15-én délután 4 órakor a Kongre­gációs Otthonban (Bp. VIII., Horám­sz­ky­ utca 20. I. em.) a leányifjúsági Mária-kongregációk­­Közgyűlése Tárgysorozat: 1. Énekszám: Fel Mária tiszta... 2. OGó. Ilona dr. tanár, Bp.: A kongreganista leány a mai világban. 3. Mentes Mihály dr., tool. tanár, Győr:­ A Mária-tisztelet és a kark­ász. 4. Av© Maria: Énekli Rigó Magda tanárnő. 5. P. Jámbor László S. ,1. a kongr. közp. iroda igazgatója: Feladataink. Október 17-én este fél­­ órakor a Kongre­gációs Otthonban (Bp. Vill., Hol­árszky­ utca 20. I. em.) a férfi, és női M­áriakongre­gációk díszgyű­lése. Tárgysorozat: 1. Ének. Szűz­anyánk Előadja a budapesti iparosmesterek k. énekkara, 2. Dsida Ottó győri kir. tan­kerületi főigazgató: A kongregáció jelentősége a nevelésben. 3. Hiszek. Irta: Sik Sándor. Előadja: a Jézustársasági atyák vezetése alatt álló kongregációk szavalókórusa. 4. P. Csávossy Elemér S. J. rektor, Kalocsa: A Quadragesimo Anno és a kongregációk. A Katolikus Népszövetség ülése A Katolikus Népszövetség országos diszgy­ülése 15-én, szombaton este három­negyed hét órakor lesz a pesti Vigadó­ban. Szónokok: Glattfelder Gyula Csa­nádi megyéspüspök, Czettler Jenő, a kép­viselőház alelnöke, Serák József vesz­prémi kanonok-plébános és Bozóky Gyula nyug.­vezérkari ezredes. A kato­likus társadalomban széleskörű érdeklő­dés nyilvánul meg az országos díszgyű­­lés iránt­, amely egyike lenk a katolikus nagygyűlés legkiemelkedőbb program­pontjainak. Beléptidíj nincs. A katolikus társadalom minden rétegét ezúton is meghívja a Katolikus Népszövetség el­nöksége. A „Rózsák Szentje“ mozdulatjáték előadása a Zeneakadémián A művészetek­ modern formak­eresései között a legutóbbi időben kiemelkedő szerep jutott az orkesztikának­, amely az ember mozdula­taival akarja kifejezni­ a gondolatokat és a beszédnél finomabb megnyilatkozást kereső mondanivalókat. Ezen a téren úttörő munkát végzett nálunk Dienes Valéria dr. arkesztikai iskolája, amelynek növendékei október 16-án délután 7 órakor újból bemutatkoznak a Zeneművészeti Főiskola nagytermében, amikor is a Katolikus Lányok Országos Szövetsége rendezésében a Rózsák Szentje című szimboli­kus mozdulatjátékot adják elő. Közreműködik a budai Szent Cecilia. Énekkar Bárdos Lajos vezényletével. Az előadást a székesfehérvári Prohászka Ottokár emléktemplom javára ren­dezik. Jegyek kaphatók a szövetség központjá­­ban. Ferenciek­ tere 7, V. lépcső, III. emelet, Tábor papírkereskedésben Veres Pálné­ utca 9, Szent István Társulatnál Kecskeméti-utca 2. A Szociális Missziótársulat kongresszusa A Szociális Missziótársulat országos szervezete a katolikus nagygyűléssel egyidejűen október 16—19-ig tartja 12. kongresszusát. Október 16-án reggel 8 órakor testületileg vesz részt a szerve­zet az eucharisztikus körmeneten, d. u. 4 órakor ifjúsági választmányi értekezlet, 5 órakor pedig ifjúsági versenyek lesz­nek a székházban. Október 17-én ifjúsági díszgyűlés ugyanott, október 18-án d. e. fél 11 órakor az TJj Városháza közgyű­lési termében pedig az országos szerve­zet tartja közgyűlését, míg 19-én d. e. 10 órakor országos elnöknői értekezlet lesz az országos szervezet központi hivatalá­ban. A Cecilia Egyesület közgyűlése Az Országos Magyar Cecília Egyesület októ­ber 18-án, kedden délelőtt 11 órakor a Szent István Társulat dísztermében tartja a 28. ka­tolikus nagygyűléssel kapcsolatosan közgyű­lését, amelynek elnöki megnyitóját Shvoy Lajos székesfehérvári püspök mondja. Harmat Arthur társelnök Jároey Dezsőről mond em­lékbeszédet, Koleszár Elemér kántortanára pedig „A falusi iskola és a gregorián korális“ címmel tart előadást, amelynek énekszámait az előadó szigetújfalusi gyermekkórusa énekli. Igazgatói és pénztári jelentés, a tisztikar ki­egészítése és indítványok szerepelnek még a tárgysorozaton. A Katolikus Diákszövetség közgyűlése Az Országos Magyar Katolikus Főiskolai Diákszövetség október 15-én, a Katolikus Nagygyűlés Veni Sancte után, délután 5 óra­kor a Szent István Társulat dísztermében közgyűlést tart. Tiefenthaler József dr. egy­házi elnök megnyitója után előterjesztik a be­számolókat, Martonyi János elnök leköszön, az új elnök székfoglalót tart, Glattfelder Gyula dr. püspök-védnök bezsédet mond, majd Angyal Pál dr. egyetemi tanár, elnök záró­­szava rekeszti be a közgyűlést. NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1932 október 14. . Püspöki konferencia. A magyarországi latin és görög szertartá­sú római katolikus püspöki kar szokásos ős­zi konferenciáját Elsőrendű ktungninREVERENDA pengő S |V„ Veres Pálné­ utca i­s HF’* Wtf ciboriumok, szentségtartók, gyertya­mW, JSna m* Oh MW syp tartók stb. legnagyobb raktára és leg­“* z&eSi & Ja mi faj) előnyösebb beszerzési forrása tfVíp í PS© M I Magyarország legrégibb templom­ ES ve Vám «bff 8 ffG berendező és zászlókészítő vállalata BUDAPEST, IV., VÁCI­ UTCA 41. SZ. Alapítási év 1863. Telefon: Aut. 83-3-44. Reverenda és cimádó készítői* Csuha és Poliikovics Telef­o­n: **Automata 871—96 Budapest, IV. Magyar­ utca 28 és Múzeum­ körút 21, II. udvar, II. emelet 5 a jövő hét szerdáján, a katolikus nagy­gyűlést követő napon reggel 9 óraikor tartja meg Ser­édi Jusztin­ián dr. bitvoros­­herceprimás elnökletével a várbeli prí­mási palotában. Egyházi hangverseny. A Kelenvölgyi temp­lomban a villamyberendezés javára október 23-án délután 5 órakor az Orsz. Kát. Sajtó­­hölgyszervezet kelenvölgyi megbízottja, Benkő Ilona állami óvónő egyházi hangversenyt ren­dez. Az ünnepi beszédet Poós Rezső apátplé­bános mondja. Közreműködnek: a Szent Ceci­­lia-kórus, Petry Kató, Bergmann Sándor, Petry Ilona és Környei Béla. Műsor ára 50 fillér. A katolikus főiskolai tanfolyam október 14-iki, pénteki előadását nem Vác­kor, hanem délután 5 órakor tartja meg Nyisztor Zoltán dr., Saly Dezső és­ Ester Károly dr., müncheni egyetemi tanár a sajtókérdésről adnak elő. A mátrai Horthy Miklós Szanatóriumnak Lisieuxi szent Teréz tiszteletére épült kápol­náját Lisieuxi szent Teréz ünnepén adták át rendeltetésének. A megáldást, mely ünnepé­lyes keretek közt ment végbe, Szmrecsényi Lajos dr. egri érsek engedélyével Magnin Adorján gyöngyösi esperesplébános végezte a gyöngyösi Szent Bertalan-plébánia papjainak segédletével. A beteg lelki erősítésére és vi­gasztalására szolgáló tágas kápolna létrehozá­sában Joó Gyula dr. miniszteri tanácsosnak és Generzich Andor dr. igazgató-főorvosnak van nagy érdeme, felszerelésben pedig elsősor­ban Milcsinszky Alajos szanatóriumi titkár­nak, az új kápolna gondnokának. Párisi színművészből a karthausi szerzetes. Henry Dermeil francia színművész, a párisi színészet egyik kiválósága hátat fordított a világot jelentő deszkáknak és belépett a kart­hausi szerzetesek sorába noviciusnak. Újabb lépés történt a MAC és az atlétikai szövetség békéje érdekében Szukováthy Imre dr.: A MAC bekapcsolódására feltétlen szükség van A tagegyesületett képviselői készítik elő a megegyezést (A Nemzeti Újság tudósító­jáétól.) Az atlétikai sport békéje érdekében már hetek óta folynak tárgyalások a Magyar Atlétikai Szövetség és a szövetségből ki­vonult MAC vezetői között. Az ország leg­előkelőbb és legtekintélyesebb atlétikai klubja a szövetség munkarendjében és célkitűzéseiben óhajt nagyobb eredmé­nyekre vezető újításokat érvényesíteni és­s kifejezte hajlandóságát, hogy a szövetség életébe ismét bekapcsolódik, ha­­egyrészt, tárgyi kívánságait, másrészt személyi kívánalmait a MASz elfogadja. Eddig csak a szövetség elnöksége foly­tatott Sztankovics Szilárd vezetésével tárgyalásokat a béke és a kibontakozás érdekében a MAC vezetőivel, a tárgyalá­sok azonban konkrét eredményt nem hoz­tak, mert a MASz elnöksége az országos tanács megkérdezése nélkül kötelező nyi­­­latkozatokat nem tehetett. Ezek a tanács­kozások mindenesetre jók voltak arra, hogy úgy a MAC, mint a MASz vezető­ségének a kibékülésre irányuló hajlandó­ságát az illetékes körök megismerhessék. A szövetség elnöksége csütörtökön dél­után az országos tanács elé terjesztette a MAC vezetőségével folytatott tárgyalá­sainak részleteit, s a további döntést a tanácsra bízta. Az érdekes tanácsülésen kétféle álláspont alakult ki. Az egyik Szilágyi Lajosé, a MASz társelnökéé volt, aki kijelentette, hogy egy sport­szövetségben olyan vezetők kellenek, akik az egyesületi önös érdekek fölé emelked­nek. A MAC személyi kívánalmaival kap­csolatban kijelentette, hogy erről tisztán és kizárólag a közgyűlés dönthet. Szukováthy Imre dr., a Testnevelési Fő­iskola igazgatója, azt tartotta kívánatos­nak, hogy a szavazattal bíró komoly egyesületek egyezzenek meg egymás kö­zött, mert csak ez a megegyezés biztosí­taná a közgyűlés többségének beleegyezé­sét. Hangoztatta, hogy a MAC bekapcsoló­dására feltétlenül szükség van s ezért mind a két fél igyekezzék engedékenynek lenni. A MAC-tól jöjjenek be az alkalmas emberek, az eddigi érdemes tagokat sem szabad azonban mellőzésnek kitenni. Re­méli, hogy a MAC újabb résztvétele a szö­vetségi életben jobb érának megindítója lesz. Okvetlenül szükségesnek­ tartja a­ megegyezést, ha kell, alapszabálymódosí­­tással is. A MASz tanácsa ezek után egyhangúlag a következő határozatot hozta: A tanács az elnök által lefolytatott tárgya­lásokat jóváhagyólag tudomásul veszi és Sztankovics Szilárd elnököt változatlan bizal­máról biztosítja. A MAC részéről felmerült tárgyi kívánsá­gokat a tanács tárgyalni kívánja, a személyi kívánságok honorálása azonban, — a tanács felfogása szerint — a legközelebbi rendes évi közgyűlés elé tartozik és annak elébevágni nem kíván. Kívánatosnak tartja azonban a szövetség ta­nácsa, hogy a kötelékébe tartozó egyesületek személyi tekintetben is minél előbb békés megegyezésre jussanak. Ezzel a határozattal a MASz tanácsa a tagegyesületek képviselőinek kezébe helyezte a béke megteremtését s minthogy úgy a MASz valamennyi tagegyesülete, mint a Magyar Atlétikai Club kifejezte hajlandóságát az együttműködésre, a leg­közelebbi közgyűlés meg fogja hozni a régen várt békét. !♦! A A vasárnapi Hungária—Újpest derbymérkőzés csapatai már csaknem teljesen kialakultak. A Hungária csa­pata, mint azt már a hét elején megír­tuk, változatlan marad: Szabó — Mándi, Kocsis — Bánáti­, Wéber, Szanniszló — Ottávi, Cseh 11., Kalmár, Titkos, Szabó III. Az Újpest összeállítása valamivel bizonytalanabb, a valószínű csapat azon­ban ez: Almai — Kővágó, Dudás — Bor­­sányi, Szalai, Vig — Farkas, Avar, Ja­kabé, Sáros, P. Szabó. A vasárnapi Hun­­gária-úti derby-m­eccsnek egyébként élve­zetes elősmérkőzése is lesz, amennyiben a nagy küzdelem előtt a Ferencváros játsz­­sza le ligamérkőzését a Nemzeti ellen. A Szenvedélyes vita a Birkózó Szövetség tanácsülésén. A Magyar Birkózó Szövetség csütörtökön este tanácsülést tartott. Sziberth Imre kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt Klebelsberg Kunó gróf érdemeiről. Hegedűs Béla főtitkár tartotta meg ezután beszámoló jelentését a los angelesi olimpiai szereplésről. A bezsámoló után hosszú, szen­vedélyes és időnként személyeskedő vita in­dult, amelyben egyik oldalon Vargha Béla dr. szövetségi alelnök, a másik oldalon pedig a tanács részéről a válogatással megbízott Frankó Mihály és még többen állottak. A vita befejezése után köszönetet szavaztak Misángyi Ottónak, aki a birkózókat hazakisérte, Pillér György századosnak, aki Los Angelesben a birkózók­­ hivatalos vezetője volt és Frankó Mihálynak a válogatás intézőjének. A tárgy­­sorozat többi pontjának tárgyalása a késő éj­szakai órákba húzódott. A A bajorok ellen kiálló magyar váloga­tott ökölvívó csapatot most állította össze a szövetségi kapitány. A csapat a következő: Kubinyi, Utvas, Szabó, Frigyes, Csiszár Szigeti, Orsolyáit, Körösi. A válogatott csapat­ból az olimpiai bajnok Énekes István más el­foglaltsága miatt hiányzik. A magyar együt­tes azonban olyan erős, hogy Ének­es nélkül is biztos győztese lesz a magyar—bajor mérkő­zésnek. A A súlyemelők teljes gárdája vesz részt az MTK vasárnapi nemzetközi versenyén. Magyar érszről szerepel Molnár, Garay és Kun, akikkel szemben az osztrák súlyemelők csak minimális győzelmi eséllyel indulnak. Molnár összteljesítménye íül£ skvagxiga, Garayé 290, a nehézsúlyú Kun pedig 292,5 kilóval terem­tett országos rekordot. A Gőzsy és Hecis belépésével megerősödik a Tiszti Vivó Club gárdája. A Tiszti Vívó Club valószínűleg hatalmas fölénnyel nyeri meg a soron lévő csapatbajnoki versenyeit, mert Gőzsy dr., aki katonaorvos lesz, kilép a BEAC-ból és a Tiszti Vívó Clubhoz igazol­tatja magát. Ugyancsak a­ Tiszti Vívó Clubba lép Hechs is, a MAC eddigi tehetséges vívója, aki mint katonagyógyszerész, csatlakozik a tisztek vívó­alakulatához. A KAOE (Kereskedők Atlétikai Egyesülete) több évi szünetelés után ismét megalakította torna- és vívószakosztályát, melynek keretén belül­­a női-, férfi- és gyem­ektornát és vívást gyako­rolja elsőrangú szakerők vezetése alatt. Felkéri a régi KAOE tör­é­nygár­da tagjait, valamint az egész tisztviselő- és kereskedő-társadalmat, hogy az Egyesület újb­óli felvirágoztatásához tömeges jelentkezéssel nyújtsanak segédkezet. Jelentkezni és felvilágosítításit szorozni a VII., Kertész­ utca V. szám alatti kereskedelmi iskola tornatermében le­het minden kedd, szerda és péntek este 6 és 9 óra között. Motytff Lé SiMRi­ M. IV., Váci­ utca 1. - Telefon: 80-8-88 Őszi menestrend: A B C D A 7.00 14.SO I BUDAPEST 1. 9.20 13.20 18.55 8.35 15.45 é WSEN 1. 8.00 12.00 15.80 A — naponként, vasárnap kivételével közlekedik. B­ő szeptember 10-éig naponként vasárnap kivételével, azonnal kedd, szerda, csütörtök és szombat közlekedik. D . szeptember 12-től kezdődőleg kedd, szerda, csütörtök és szombaton közlekedik. D­e szept. 10-ig naponta vasárnap kivételével közlekedik Az autóbusz Budapesten a IV., Váci­ u. 1. alól 40 perccel, Wienben a Hotel Bristoltól 85 perccel a repülőgép indu­lása előtt indul. Kombinált menet­térti jegyek a Budapest—Wien vonalon autóbusz-repü­lőgép vagy lissé-repü­lőforgalomban 62.— tengői árhim (a gyv III o. jegy árának felel meg). Az egyik utat repülőgépen, a másikst ha­lén vagy autóbuszon kell megtenni (10 napon belől Leveleit és csomagjait küldje légipostán Díjszabásért forduljon szállítási osz­tályunkhoz. Telefon: Aut. 80-8-89.

Next