Nemzeti Ujság, 1933. december (15. évfolyam, 273-296. szám)

1933-12-10 / 280. szám

2 s ezért, hosszú árverelés után 142 fontot adott egy amerikai gyűjtő. Valószínűnek kell tartanom, hogy Homeros mosócédu­­lájáért esetleg odaadnák az egyik ame­rikai felhőkarcolót is, noha az a meggyő­ződésem, hogy Homeros maga mosta pepilonját. Azt is tudjuk, hogy különösen nagy értéke van annak a gyűjteménynek, amely magában foglalja mindazokat az okmányokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy bizonyos nevezetű Arouet ur mi­ként adott el egy ingatlant és vásárolt helyette egy másikat, tekintettel arra, hogy Arouet­ur Voltaire néven francia író volt. A múltkor egy társaságban el­ragadtatott hangon közölte velem egy hölgy, hogy sikerült, autogramot sze­reznie egyik legkitűnőbb költőnktől, amit viszont azért tartok nagy értéknek, mert kitűnő költőnkről azt is tudom, hogy ver­seit írógépbe szokta diktálni s így kéz­írását csak autogramok számára tartja fenn. Ha a s­okság lélektanáról volna szó, akkor mindezek a jelenségek csak annak volnának dokumentumai, hogy az embe­rek általában szeretik mindazt gyűjteni és értékelni, aminek különös értéke van. Egy hirtelen meggazdagodott barátom nemrég könyvtárat alapított magának és ezt a gyűjteményt a legnagyobb gond­dal válogatta össze, mert az összes könyvkereskedésekben összevásárolta a világoskék kötésű könyveket, tekintettel arra, hogy dolgozószobájának fala bor­vörös, s így a világoskék kötések festői hatást nyújtanak. Nagyon tisztelem azo­kat a gyűjtőket is, akik például első kiadásokat gyűjtenek, de soha egyetlen ilyen könyvet el nem olvasnak, részben, hogy ne rongálják őket, részben pedig azért, mert idejük sincs rá, miután min­den szabad idejüket füzetes detektív­­regények olvasásával kell tölteniük. De a s­okságon túl az a nagy nekilendülés, amellyel bizonyos kutatás afelé fordul, hogy akár költők, akár más nagy embe­rek milyen játékot játszottak ifjúkoruk­ban, körberókát, vagy longométát, hogy annak a szőke hajadonnak, aki gimna­zista korukban érdekelte őket, de aki a helyi gyógyszerészsegédnek nyújtotta át mosolyát, mi lett a sorsa dédnagymama korában, — mindezek a vájkálások és tárnafelkutatások az emberek életének aprólékosságai között alapjában véve in­kább csak játékok, de semmiesetre se tartoznak a dolgok lényegéhez. A nagy írók, a nagy költők, a nagy emberek és általában az emberek alkotásai a mű­veikben vannak meg. Ezek az értékek, ezek a fontosak. Az a lényeges, mit mon­dottak, mit cselekedtek. Újabban a köz­­érdeklődés különös hajlamossággal for­dul azok felé az életrajzok felé, amelyek a nagy emberek pályáját könnyed re­­gényszerűséggel úgy igyekeznek megvi­lágítani, hogy mindent megtudunk ró­luk: pipáztak-e vagy cigarettát sodortak, a savanyút szerették-e vagy az édeset, szőke volt-e az ideáljuk vagy barna, ki ajánlotta nekik először a karlsbadi kú­rát, vagy a piócát túlvérmesedés ellen, csak éppen arról nem beszélnek ezek az életrajzok, hogy mit is cselekedtek, mi­ben is van alkotásuk lényege. Lassan­ként minden nagy emberről elkészül vagy néhány száz életrajzi regény. Ezek megtöltik a könyvtárakat és megtömik az olvasók fejét Csak az a kérdés, mi­kor érnek majd rá az emberek, hogy magukat­ a műalkotásokat is olvassák. Az amerikaiak szeretik a fogadásokat. Ezzel egy ellen: a kitűnő gyűjtő, aki megvásárolta Pope mosószámláját soha egyetlen szót sem olvasott el Pope epo­szaiból. Azaz mégsem, mégsem fogadok. Nem illik biztosra fogadni. Már­pedig Pope eposzait én magam sem olvastam. Csak a mosószámlát. NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1933 december 10. kíp-k°p Egy pompás I foglalkoztató játék WelT ^ ■ Az összes játékszerekről képes "" ... „i 1 Wu árjegyzéket küld: 1*0 MM nPríClOtOl 1 ..JU/AJkSOfJ az o r s z á sr 1 e sr n a e v o b b l Pel'y 1 játékáruháza \ -------------------------------­ KI____LIEBHER ZSIGMOND gitotta az élet tartalmát, aki maga nem volt az alkotás remeke. Ki meri hát vállalni a felelősséget, hogy az ép testek külső szépségéért, eset­leg áldozatul dob sokkal ritkább és sok­kal értékesebb belső szépségeket. De bi­­zonyos-e az eugenika alapján legalább csak a testek épsége Isi Bajos rá nyugodt lelki­ismerettel igent mondana. Az állat­világban megdöbbentő eredményekkel jártak bizonyos kitenyésztések. Először új és meglepő fajtákra vezettek, de kö­vetkezetesen tovább vive, siralmas dege­nerálódás volt az eredmény. • De mert mindig csak a testi A mai em­ber egyáltalán túl sokat törődik a test­tel és egészen megfeledkezik a lélekről. Mintha valami fordított manicheizmus lett volna úrrá a világon. A régi ma­­nicheu­s a Gonosz alkotásának tartotta az anyagot,­ tehát a testet is, gyűlölte tehát és lerombolására tört. A mai szellem, ha nem is gyűlöli, de mindenesetre teljesen elhanyagolja, figyelmen kívül hagyja a lelket. A teát nemesítése révén akarja a szelle­met is megnemesíteni, mert az emberiség javítása, tökéletesítése, elsősorban szel­lemi, erkölcsi nemesítés, tökéletesítés kell, hogy legyen. Nem elég hát vércsoportok javítása, célszerű keverése, mert akár­milyen hatalmas faktor is a vér, az élet bíboros nedve, végeredményében csak eszköze, műszere a léleknek. Ha magában helyes is tehát a gondolat, hogy a lélek számára mennél tökéletesebb műszer áll­jon rendelkezésre. De lehetetlenség, hogy az eszköz parancsoljon a magasabb erő­nek, hogy az szabályozza és nevelje a maga régiességével a halhatatlan lángot. Ha már eugenikáról beszélned, essék mindenekelőtt szó a lélek eugenikájáról. Erről mindenki hallgat. Pedig a lelket is lehet nemesíteni. A nevelés éppen olyan hatalmas, sőt talán sokkal hatalmasabb, kísérletileg sokkal kitapasztaltabb, tehát biztosabb, eredményesebb és beváltabb eszköze az ember javításának és tökélete­sítésnek, mint a faj kitenyésztése, amely mindenesetre sötétbe való ugrást jelent. Születhetik valaki testileg a legjobb fel­tételek között, az eugenika ideális köve­telményeinek megfelelően, ha nem kap megfelelő nevelést, ha élete körülményei rossz utakra sodorják. Soha sem lesz be­lőle az emberiség dicsősége, de nagyon könnyen válik a társadalom szemétjévé. Az eugenika nem tehet csodát. Legjobb esetben a törvényszerűségeket válthatja valóra. De a lélek nemesedésének csodái lehetnek. Szentek születtek erre a világra, akiken keresztül Isten sugárzott az em­beriségbe és lett a szeretet milliókat bol­dogító tettévé, mikor még hite-hamva sem volt eugenikának, amikor azonban az emberek még többet gondoltak a lé­lekkel mint a testtel. És ha az ember iga­zán javult és nemesedett, ez mindig a lelken keresztül és a lélek erejével tör­tént. A törvény korlát, a világot, az em­bert csodák vitték előre. ■■■■■■■■■■hm ■«■■BfsannaiXa m­ó n bb ■ laFLUENTA, MTU elkerül, ha rendszeresen szopogat ANACOT . pasztillát A numerus clausus helyes alkalmazása a felsőbb évfolyamokon irtás Molnár Kálmán egyetemi tanár Minden érzékenység és elfogultság fél­­reszorításával, férfiasan szemébe kell néz­nünk annak a kérdésnek: mit kíván a magyar ifjúság jövője? Szükség van-e az egyetemi felvételek körüli eljárás re­formjára,­ ha igen, mi tekintetben? Szük­ség van-e új törvényi vagy kormány­intézkedésekre, avagy a létező szabályok komoly, az eddiginél komolyabb végre­hajtása útján is bztosíthatóak-e azok a gyakorlati eredmények, amelyek elérése nélkül nem lesz, mert nem lehet rend és nyugalom. Szerény véleményem szerint újabb tör­vényhozási vagy kormányintézkedésekre az egyetemi felvételek tárgyában nincs szükség. Ilyenek nem is volnának célra­vezetők. A törvényhozást és a kormányt ugyanis sok olyan bel- és külpolitikai szempont köti és feszélyezi, amiknek bölcs előrelátása és mérlegelése vezethet ahhoz a mai jogállapothoz, amely az egyetemi felvételek tárgyában a felebbez­­hetetlen és végérvényes döntést az egye­temi karokra bízta. (1920 : XXV. t.-c. 3. %■) A törvénynek e­z a rendelkezése helyes. A végrehajtás jó kezekben van. Nem el­képzelhető olyan megoldás, ami a cél el­érését, megnyugtatóbban biztosíthatná. Az egyetemi tanár ugyanis a függet­lenségnek azzal a maximumával rendel­kezik, ami kiegyensúlyozott állami élet­ben egyáltalán elképzelhető. Független­sége még a bírói függetlenségnél is na­gyobb. Az igazi egyetemi tanár ugyanis már elérte mindazt, ami életének célja lehet. Nec timendum, nec sperandum. Menthetetlen és igazolhatatlan szolgalé­lek volna az, aki még ebben a pozícióban is, akár felülről, akár alulról befolyásol­ható volna. Nincs senki, aki olyan nyu­galommal seperhetné le asztaláról azokat a bárhonnan jövő protekciós leveleket, amelyek a felvételi kérvények eldöntése tárgyában leadandó szavazatát befolyá­solni óhajtják. Ismétlem tehát, a döntés joga a leg­megbízhatóbb kezekben van. Csak abban a tekintetben nem alakult még ki egysé­ges és következetes felfogás, hogy mik azok az anyagi szabályok, amelyeknek alkalmazását az egyetemi karokra bízták. Ezt próbálom meg pontosabban körvona­lazni. Állapítsuk meg mindenekelőtt azt, hogy a numerus clausus szabálya nem a magyar géniusz elvi deklarációja, s nem is az ősi magyar alkotmányjog talajából sarjadt ki. A valódi magyar szellem az 1868:XLIV. tc. szavaiból csendül ki: ..A hon minden polgára, bármely nemzeti­séghez tartozik is, az oszthatatlan, egy­séges magyar nemzet egyenjogú tagja.“ Addig, amíg virágos kert volt ékes Pannónia, addig nem is gondolt senki numerus claueusra. Amíg a magyar Kánaán mindenki számára bőségesen ontotta az aranykalászt, addig nem kel­lett kenyérjegy ahhoz, hogy mindenki jól­­lakhassék. Viszont a karsztos sziklák között még a korty vizet is szűken ki­mérve kapta a borzalmak poklában emberfeletti teljesítményekre hivatott táikkadt harcos. És a jövő háború halál­gőzös világában valószínűleg az emberi szervezet működéséhez szükséges tiszta levegőből is csak a szűkreszabott fej­adagot fogja megkapni az életéért re­megő ember. A numerus clausus felől tehát ne elvi magasságokban vitatkozzunk. Ne jogelvi szempontból akarjuk azt igazolni. For­rása, alapja, indoka és mentsége egyet­len szóban foglalható össze: Trianon. Nem embertársainkat akarjuk általa kisebbíteni vagy megalázni, hanem a szükséghelyzet követelményeit akarjuk az összesség érdekében érvényesíteni. Egyetlen csoport, faj vagy nemzetiség sem jogosult arra, hogy a mindenki részére alig elégből az arányosnál többet kivonjon; ezt csak polgártársainak meg­károsításával, ezek méltánytalan hát­térbe szorításával érhetné el. A numerus clausus arányszámai tehát az értelmiségi pályákon erős túlsúlyba jutott zsidóság­gal szemben a magyar fajú állampolgá­rok egyenjogúságának követelményei. Vagyis a numerus clausus arányszámai egyszerűen azt jelentik: mindenkinek a magáét! Suum cuique! A nupnerus claususról rendelkező utolsó törvényünknek (1928:XIV. t.-c.) is ez a helyes értelme. A sok felesleges szóval a lényeget elhomályosító törvényszakasz­ból ez az elv csendül ki: az állampolgá­rok valamennyi jellegzetes főcsoportjá­nak arányos érvényesülés biztosítandó. Tehát a zsidóság is csak országos arány­számának megfelelően érvényesülhet az egyetemi felvételeknél, s következéskép­pen a magasabb értelmiségi pályákon. Világos ebből, hogy az a gyakorlat is, amely a felső évfolyamokon megzavarja az első felvételeknél előírt és biztosított helyes arányszámot: a törvény kijátszá­sát célzó (in fraudem legis) eljárás. Ki­játszása a törvénynek, meghamisítása a törvény által célzott eredménynek. Ezért minden újabb szabályozás nélkül az egye­temi karok autonóm jogkörükben arra az álláspontra helyezkedhetnének, hogy a törvény szellemének kijátszását s ered­ményének meghiúsítását célzó átiratko­­zások kapcsán is a törvény céljainak ér­vényesülése biztosítandó. A későbbi be­iratkozások során tehát egyetlen kar se vehetne fel új zsidó hallgatót addig, amíg a karnak azon az évfolyamán a már fel­vett zsidók arányszáma meghaladja or­szágos arányszámukat Ezt a karok a létező jogszabályok ke­retein belül, autonóm hatáskörükben ke­­resztülvihetik. A kormány részéről — fel­ügyeleti hatáskörének biztosítása céljá­ból — elég volna annak elrendelése, hogy a felvételi határidő lejárta után minden kar kimutatást köteles a kormányhoz felterjeszteni arról, hogy évfolyamonként hogyan alakul a kar hallgatóinak arány­száma. A kifejtett felfogással szemben hallom az ellenérvet: mesterséges eszközökkel ne befolyásoljuk a tehetségek szabad érvé­nyesülését. Győzzön a jobb! Ne zavarjuk meg a természetes kiválasztódásnak azt a folyamatát, amelynek révén a kiválóbb győz, a satnyább pedig áldozatul esik. Az élet ismeretének vagy az őszinte­ségnek nagy fogyatékossága csendül ki ezekből a szólamokból. Mert mondjuk ki nyíltan: sajnos, nem igaz az, hogy az életben mindig vagy többnyire a jobb, a kiválóbb, a tehetségesebb érvényesül. Sokszor bizony a szerénységgel párosult vagy a szegénység által lenyűgözött te­hetség nem tud keresztültörni az üresen nagyképű arrogancia vakmerőségén, máskor meg a tehetség nyomában kifej­lődő önérzet, a gerinces meg nem alku­­vás, a szilárd meggyőződés az a súlyos handicap-teher, ami éppen a legkiválóbb­­ és legértékesebb egyéniségek érvényesü­lésének útjába állít leküzdhetetlen aka­dályokat, egyengetve a mimikri-jellemek útjait Mi, tanárok, ismerjük a kezeink alól kikerült ifjúságot, s bizony-bizony nem tagadhatjuk, hogy e téren szomorú tapasztalataink vannak. Mélységes meg­döbbenéssel észleljük, hogy az érvényesü­léshez a tehetségen felül, sőt akár anél­kül is igen gyakran olyan tulajdonságok szükségesek vagy hasznosak, amik a köz szempontjából nem értékesek, sőt egye­nesen veszélyesek. Nem bizhatunk hát abban, hogy a tehetség majd csak ki­­küzdi magát s nem riadhatunk vissza attól, hogy a köz szempontjából értékes ifjúságunk érvényesülését az élet sok durva és fájdalmas igazságtalansága el­lenében esetleg mesterséges eszközökkel is biztosítsuk. A keresztény ifjúság fokozott érvénye-­­ sülésének alátámasztását a magasabb értelmiségi pályákon az a körülmény is indokolja, hogy ezeket a pályákat zsidó honfitársaink jóval országos arányszá­muk felett szállották meg s természetesen a már beérkezettek támogatása is első­sorban az ő fajrokonaik útját egyengeti. A keresztény ifjúságnak a tényleges helyzetből adódó nehézségeit tehát szük­séges — ha másként nem lehet — mester­séges uton is elhárítani. Ezt a célt — egyebek közt — a numerus claususon be­lül az arányszámok pontos megtartásá­val lehet és kell is biztosítani. Értsék ezt meg zsidó honfitársaink, s higgyék el, hogy az ő túlerős érvényesü­lésük az értelmiségi pályákon olyan ve­szedelmeket rejt magában, amiket elhárí­tani elsősorban éppen az ő érdekük. Mert a fák nem nőhetnek az égig! 2 SZEM ART­IN ■ DRAGÉI ' a legtöbb embernél már meg­­teszi a kötelességét és rend­behozza emésztését Székrekedés, bélrenyheség, rossz emésztés szabályozására •vegyen be este 1-3 szem ARTIN dragéet, reggelre megköny­­nyebbet.

Next