Nemzeti Ujság, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)
1934-11-03 / 247. szám
Szombat, 1934 november 3. NEMZETI ÚJSÁG HM JUGOSZLÁVIA ELFORDULT FRANCIAORSZÁGTÓL és Németországban keresi a kapcsolatok szilárdságát, ■ írja a parisi la Presse Paris, november 2. A La Presse című lap Bécsbe küldött tudósítója, George Suarez beszámol arról, hogy a marseillei merénylet Franciaország jóhírnevére súlyos csapást mért. Bécsben, amely Keleteurópa megfigyelő állomása — írja a tudósító —, nem csinálnak titkot abból, hogy Németország befolyása Belgrádra Sándor király uralkodásának utolsó napjaiban lényegesen megnövekedett. Jóllehet Barthou vissza tudta téríteni Jugoszláviát a francia érdekkörbe, mégis Belgrád nagyon előrehaladt a Németországgal folytatott gazdasági tárgyalások terén. Sándor királyt az új politikai irányválasztásra részben személyi, részben általános jellegű politikai okok késztették. Egyik előző párisi látogatása alkalmával Sándor királyt a francia hatóságok igen figyelmetlenül fogadták. A király kevéssel azután Berlinbe utazott, ahol megkülönböztetett udvariassággal fogadták. Néhány héttel később Bécsbe látogatott el, ahol egy ottani kiváló francia személyiség előtt a következő kijelentéseket tette: — Franciaországra lehetetlenség számítani. Franciaország minden két hónapban cseréli kormányát és sohasem tárgyalhatunk ugyanazokkal az államférfiakkal. Egyébként a francia államférfiak minden jószándékuk ellenére is képtelenek felszabadítani magukat pártjuk szempontjai alól. Éppen ezért Berlin felé fordulunk. Berlint és Belgrádot semmi ellentét sem választja el egymástól. Berlin nem cseréli kormányát naponta és segítségünkre lehet Olaszországgal való kapcsolatainkban. A tudósító a királynak ezzel a kijelentésével összefüggésbe hozza azt a fényes fogadtatást, amelyben Göring tábornok Sándor király temetése alkalmával részesült. Kifogásolja, hogy Göring a gyászmenetben ugyanolyan helyet foglalt el, mint Pétain tábornagy, aki pedig egy győztes szövetséges hadsereg élén áll. Sajnos — írja a tudósító — mindezekből mélyreható következtetéseket vonhatunk le. A kisantant egyik állama, amely Franciaország csodálatára és barátságára a legméltóbb, elfordul tőlünk és volt ellenségeinknél keresi azt, amit minálunk nem talált meg: a kapcsolatok szilárdságát és a külpolitika erejét. Németország — írja aggodalommal a tudósító — erős helyet foglal el Jugoszláviában, kelet kapujánál. Amellett pedig ismét befolyási körzete alá igyekszik vonni Magyarországot és Ausztriát, amelyet a francia politika elhanyagolt. Mindenesetre — fejezi be cikkét a tudósító — Németország és Olaszország húzza hasznát a francia diplomácia hibáinak. 15 fronvát emigránst tartóztattak le Párisban Páris, november 2. A francia hatóságok a marseillei merénylet után letartóztatták a jugoszláv egyetemi hallgatók egyesületének, valamint a párisi horvát emigránsok egyesületének egész vezetőségét, összesen 15 embert. A baloldali sajtó hevesen tiltakozik az intézkedés ellen, amelyeket semmi komoly gyanúok nem tett indokolttá. A Humanité szerint a jugoszláv rendőrség néhány teljesen becsületes horvát emigráns ellen acsarkodik. A nemzetbiztonsági hivatal teljesen önkényesen tartóztatta le ennek a két nem politikai jellegű egyesületnek vezetőségét. 5000 katona helyett csak 500 állt Marseilleben diszörséget Páris, november 2. A belügyminisztériumba megérkezett az első jelentés azokról a biztonsági intézkedésekről, amelyek Sándor szerb király látogatása alkalmából történtek. A jelentés a marseillei rendszabályokról szól. Egy második jelentés ismerteti majd a Parisban történt intézkedéseket. A mostani jelentés kimutatja, hogy a marseillei rendőrséget nem érheti vád, a felelősség Jouhannaudra (a Rhone-torkolat kerületének időközben elmozdított elöljárójára) hárul, aki a Parisból érkezett biztonsági tisztviselők intézkedéseinek alávetette magát, ahelyett, hogy ellenkezőleg ő adott volna utasításokat a párisi tisztviselőknek. Az elöljáró azonkívül nem kért elegendő katonaságot. Az útvonalak őrizetéb-e 5000 emberre lett volna szükség, tényleg azonban csak 500 embert állítottak fel diszőrségnek. A Paris Soir új tálat töt Jankapusztáról és a surdapusztai Jobbágyokról Páris, november 2. Charles Reber, a Paris Soir munkatársa, Murakeresztúrról keltezett nagy tudósítást küldött lapjának, amelyet a Paris Soir ilyen címmel közöl. Különtudósítónk Surdapusztán felfedezte a jankapusztai usztasik egy részét. A cikk alcíme a következő: A táborral szomszédos falvakban állandó rémületben tartják a parasztokat ezek a titokzatos és veszedelmes vendégek. A Paris Soir cikke iskolapéldája az agyrémekből és rosszindulatból felépített tudósításoknak és a következőképpen hangzik: A magyar kormányt Pogarelec Jelka előttem tett kijelentései arra indították, hogy Magyarországra hívjon és a belgrádi magyar követség megbízottja útján külön gépkocsit, gépkocsivezetőt és idegenvezetőt ajánlott fel nekem, hogy személyesen győződhessek meg Jamkapusztán arról, hogy a Magyarország ellen emelt vádak csak rágalmak. A tudósító nem fogadta el ezt a kedves ajánlatot és maga bérelt gépkocsit, gépkocsivezetőt és idegenvezetőt, akik beszéltek németül, horvátul, szerbül, csehül, valamint ismerték a vidék magyar-horvát tájnyelvét is. Az idegenvezető a környéken számos embert személyesen ismert. A tudósító a gépkocsivezetőt „Csakovec“-ben (Csáktornya) fogadta fel. A tudósító azért mondja el mindezt, mert a francia olvasók így megláthatják, hogy a kirándulás miért vezetett más eredményre, mint a magyar kormány által meghívott többi francia újságíró vizsgálódása. A határt gépkocsin léptük át Letenyénél. A szabadba érve, a tudósító a pusztáról elmélkedik és megállapítja, hogy ám a Kárpátok, Erdély és a Duna között elterülő hatalmas puszta terület egész Európát elláthatná, ha észszerűen megművelnék, de ez a föld maréknyi főur kezei között van, ők uralkodnak itt s a parasztság cseléd- és jobbágysorban él. A jobbágyi intézmény itt még széltében fennáll. Útban Jankapuszta felé a tudósitó és kísérete útbaigazítást kért három szembejövő paraszttól. A parasztok úgy vélték, gépkocsival nem igen lehet odamenni, mert az utakat katonai tehergépkocsikkal tönkretették. Ezek a tehergépkocsik kétszer jártak arra, nem lehet tudni, mi végből. Az egyik paraszt kijelentette, hogy horvátok és macedónok Jankapusztáról nyolc-tíz nap óta az út mentén fekvő Surdapusztára költöztek. A gépkocsi tovább indult Surdapuszta felé. Megérkezve, a sűrü ködben alacsony, hosszú, sárga házcsoportra bukkant. A kapuk nyitva voltak és minden elhagyatottnak látszott, az istállók üresek voltak. Soffőrje azonban Somogyszentmiklóson egy érmét kapott és így tudta, hogy kihez kell fordulnia. Csakhamar eltűnt és a tudósító soká várt rá. Itt a tudósító megszakítja a közvetlen előadást és így folytatja: Nem akarom lehetővé tenni, hogy egy ember ellen, aki az igazat mondotta, megtorló intézkedéseket alkalmazzanak. Tehát csak szárazon felsorolom azokat a megállapításokat, amelyeket emberünk tett. Surdapusztán a jankapusztaiak 15 usztasija tartózkodik egy kicsiny négyablakos épületben. Itt hálótermeket rendeztek be számukra. Horvátok, de egy magyar ember parancsnokságaalatt állanak, aki egyúttal katonailag képezi ki őket. Valamennyien puskával vannak felfegyverezve. Ugyanabban az épületben lőszer raktár is van. Az emberek este távoznak az épületből és a mezőn hajnalig katonai gyakorlatokat folytatnak. Éppen kevéssel odaérkezésünk előtt tértek vissza a gyakorlatról. Tizennyolc hónapja tudjuk már, hogy Surdapusztán usztasik tartózkodnak, de ez a csoport Sándor király meggyilkolása után érkezett ide Jankapusztáról, Surdapusztáról tovább menve, a gépkocsi a sárban elakadt. Ekkor két odavaló favágóval elegyedtek az utasok beszélgetésbe. Amikor a favágók megtudták, hogy Jankapusztára mennek, nagyon megijedtek. Jókedvük eltűnt, szemmel láthatólag elsápadtak és áldozva féléig ettek. — Messze van-e Jankapuszta? — kérdezte a tudósító. Az egyik paraszt így felelt: Jankapuszta? Nagyon veszélyes hely ez. Tele van szerbekkel, tüstént lőnek, mihelyt valaki közeledik hozzájuk. — Dehogy, dehogy — mondotta az idegenvezető. — Hiszen már elmentek Jankapusztáról. — Tavasszal is azt mondották nekünk, felelte a paraszt, de az éjszaka során visszatérnek és reggelig lövöldöznek. Nagyon veszedelmes megközelíteni a tábort. A csendőrök megtiltották nekünk, hogy arrafelé járjunk és figyelmeztettek arra is, hogyha megsebesülünk vagy meglőnek, semmit sem tehetnek érettünk. Akik túlságosan megközelítették a tábort, azokat a csendőrök letartóztatták és a nagykanizsai csendőrségre vitték, ahol szigorúan megintették őket, hogy ne merészkedjenek arra, mert ellenkező esetben bebörtönzik őket. A tudósító ezután 5 pengőt ígért az egyik parasztnak, ha felszáll a gépkocsira és elkíséri Jankapusztára. A paraszt felszállott, de az egész után igen aggodalmasnak látszott, hangoztatta, hogy az utazás igen veszélyes. Ezeket mondotta: Magukat semmi veszély nem fenyegeti, de mi történik velem, ha rajtacsípnek? A csendőrök megtiltották, hogy arra járjunk. Micsoda terrort fejthetnek ki a csendőrök Jankapusztán, hogy az egész lakosság ilyen rettenetes félelem alatt állt —— kérdezi a cikkíró, majd hozzáfűzi eszembe jutnak azok a szavak, amelyeket a belgrádi magyar követség megbízottja mondott a meghívás átadásakor előttem: „Ha ön beszélni tudna a lakossággal, akkor mindenütt megmondhatnák önnek, hogy a vidéken sohasem láttak terroristákat, horvátokat vagy usztásikat“. A kisantant Ztoldjában álló Paris Soir tudósítójának meszbizhatóiságára, jólértesülten- Síére és jóhiszeműségére elegendő fényt vet az állítása, hogy a „puszta“ Erdélytől a Dunáig egy maroknyi főur kezében van s ezen a területen a jobbágyság még fennáll. Aki ezt le merte írni, az leírhatta a többi vakmerő kitalálást is, éjszaka gyakorlatozó usztasákról, megfélemlített parasztokról és egyéb kiagyalásokról. Szinte kísértésbe jövünk kétségbe vonni, hogy ilyesmi egy nagykultúrájú nyugateurópai nemzet sajtójában megjelenhetett. 3 3MU Nem ! De szeszes ital* se igyor^ Gyermeknek a legkevesebb mé* reg is túl sok. A Kathreine? malátakávé és Franck kávépótlél^ tápláló anyagok, ezt igyák. Örült nek is neki! Ma Jankapuszta nem volna, zavarban tenne Páris és a kisantant A Rotterdamsche Courant vezércikkében ezeket írja: Ha a jankapusztai tanya nem lenne, fel kellene találni, mert így legalább van hova levezetni a közfigyelmet. Jankapuszta a nagyhatalmak számára rendkívül hasznos, nélkülözhetetlen villámhárító lett és elképzelhető, hogy ha nem volna, milyen zavarban lenne Páris és a kisantant. A magyaroknak széles a háta, ha ilyen dolgokról van szó. Remélhetőleg a Népszövetség gondoskodni fog róla, hogy a magyarok ne érezzék a következményeket. Kétség nem fér hozzá, hogy a Magyarország elleni támadások a kisantant politikai érdekeit szolgálják. A svéd sajtó állandóan élénk és rokonszenves érdeklődéssel foglalkozik magyar ügyekkel. A svéd lapokban az utóbbi időben több magyarbarát cikk jelent meg. A svéd „Nya Dagligt Attehanda“, a legnagyobb stockholmi esti lap beszélgetést közöl Leffler Béla egyetemi tanár, magyar sajtóelőadóval. Leffler tanár elmondotta, hogy amikor a marseillei merénylettel kapcsolatban egyes külföldi lapok rosszindulattal megtámadták Magyarországot, Svédország minden részéből igen sokan keresték fel személyesen, levélben, táviratban vagy távbeszélő útján és elítélve a méltatlan laptámadásokat, a legmelegebb rokonszenvüket fejezték ki Magyarország iránt. Dr. Leffler idézi is az egyik levelet, amelyet egy teljesen ismeretlen ember ért hozzá. A levélíró kijelenti, hogy akkor, amikor Magyarországot ilyen méltatlan támadások érték, nem mulaszthatja el, hogy néhány sorban kifejezze rokonszenvét és szeretettét Magyarország iránt. Ezek a levelek — mondja dr. Zeffler nyilatkozatában — meggyőztek engem arról, hogy a svéd nép teljes mértékben megérti, hogy Magyarország soha, a legsúlyosabb körülmények között sem folyamodnék ilyen eszközökhöz. ANDRÁSS¥ GYULÁRÓL, «az igazi kurucról» beszélt Iringer a polgárdi-i sírnál Az Andrássy-emlékbizottság pénteken, Halottak napján zarándokutat rendezett a polgárdi sírhoz, hogy Andrássy Gyula emlékezete előtt lerójja kegyeletét. A simát az emlékbeszédet, az emlékbizottság küldöttsége és nagy tömeg jelenlétében Griger Miklós képviselő, a Nemzeti Néppárt országos elnöke mondotta. — Amikor itt állunk a sírbolt előtt — mondotta —■, amelyben ifj. Andrássy Gyula grófnak földi maradványai nyugszanak, úgy tetszik nekünk, mintha látomást, víziót látnánk: a koporsó egyik oldalánál nemzetünknek ezer sebből vérző halvány alakját, amelynek fájdalmasan mozgó ajkai a próféta siralmainak szívrázó szavait suttogják: „Tekintsétek meg és lássátok, ha vagyon-e olyan bánat, mint az én bánatom“; a koporsó másik oldalán pedig annak az igaz, egész magyar férfiúnak bus, finom arculatát, akinek tiszta és napvilágos volt szelleme, példát adó hazafias önzetlensége, aki egész életét, egész becsülettel a haza javának, jövőjének szentelte s akit mégis a politikai tragikumnak fátuma kísért majdnem egész élete folyamán. Ifj. gróf Andrássy Gyula küzdött, bátran szembeszállt a császári és királyi önkényuraság ellen. Nem tartozott ama politikusok közé, akik epedve lesték az uralkodó kézlegyintését, hanem még a nagy tekintéllyel és személyes presztízzsel is rendelkező I. Ferenc Józseffel szemben vállalta a magyar nemzet katonai követeléseit. S amikor azok, akik leglármásabban követelték a régi közös hadsereg szétválasztását, hajlandók lettek volna engedmények nélkül begöngyölíteni a nemzeti ellenállást, egyedül ő akadályozta meg, hogy a nemzet feladja a reménytelen harcot, és elismerje gyengeségét. Igazi kuruc volt akkor, amikor nagy kockázattal járt, később pedig mégis ál- és talmi kurucok hazafias becsületébe mertek gázolni . Az összeomlás után politikai pályafutásának tengelye a legitimizmus volt. Lett volna ugyan elég oka, hogy sorsára hagyja a számkivetett uralkodóházat, amelynek uralkodó tagjai annak idején méltatlanul mellőzték, de a személyi motívumok és sérelmek nem voltak hatással politikájára. Nem volt hasonló ama politikai jellemekhez, akikről Maoulay azt írta, hogy Angliában bőségben voltak az önző és állhatatlan politikusok, akik minden emelkedő pártot támogattak, mindig a hatalmon levőkhöz csatlakoztak, akik megcsókolták a király kezét 1640-ben és arcul köpték őt 1649-ben, akik egyenlőképpen ujjongtak Cromwell felavatásán a Westminsterhallban és később, midőn holttestét találták, hogy Tyburban felaffeasszák. Azért állt a koronás király oldalára, mert rendíthetetlenül élt lelkében az a tudat, hogy az alkotmányos történelmi magyar királyság restaurálás az első lépcső, az első á Várnál azon az utón, amely