Nemzeti Ujsag, 1936. augusztus (18. évfolyam, 175-198. szám)
1936-08-04 / 177. szám
8 STÍLSZERŰEN works lipp frA kereskedelmi utazó weekend-háza HALLÓS Emma Gramatica sem tud ellenállni a film csábításának, akár a színpad többi koronázatlan királynői. Gramatica, a világhírű olasz tragika most vállalta az első filmszerepet. A napokban írta alá szerződését, amelynek értelmében eljátssza a Colosseum-filmtársaság „Megboldogult Pas- Quale“ című filmjének egyik főszerepét. Partnerei Isa Miranda és Pierre Blanchard lesznek. A felvételek már a jövő hónapban megkezdődnek. Mekka közelében szörnyű szerencsétlenség érte a híres arábiai „zarándok-légijárat“ egyik repülőgépét. A repülőgép, amely Medina és Mekka között bonyolította le az utasforgalmat, Mekka határában, közvetlenül leszállás előtt lezuhant és darabokra tört. A szerencsétlenségnek hét halálos áldozata van. Szörnyethalt Abn Szand ezaudi-arábiai király titkára, Tabam Dulma is. Londonban a királykoronázási ünnepségek kezdetének napján új rendőrfőnök veszi át a Scotland Yard vezetését. A londoni rendőrség új főnöke James Whitehead, aki ma a Scotland Yard intellektuális osztályának vezetője. A jövőben a londoni rendőrfőnöknek új feladatköre is lesz: személyesen részt kell vennie minden szertartáson és nyilvános ünnepségen, amelyen az uralkodó is megjelenik. Az új rend az Edward király ellen legutóbb megkísérelt merényletnek köszönheti születését. Jugoszlávia területén az 1933/34. iskolaévben összesen 10.060 iskola működött. Ebből elemi iskola 8349, középiskola 170, gazdasági iskola 49, egyetem és más főiskola pedig 25 volt. Az elemi iskolai tanítók száma 39.388 volt, az elemi iskolai tanulók száma pedig 1.317.407-re rúgott. A gimnáziumokban és reáliskolákban 4815 tanerő működött, a tanulók száma pedig 93.957 volt. A főiskolákon 1030 volt a tanárok és 15.913 a diákok száma. A tanulók és diákok száma a főiskolák kivételével mindenütt emelkedőben volt. Chicagóban két amerikai tudósnak 8 évi kísérletezés után sikerült a rezet cseppfolyósítania. A közönséges hőmérséklet mellett is a cseppfolyós réz jelentősége óriási és főleg vasalkatrészek rozsda elleni mentesítésénél és faalkatrészek korhadáselleni megóvásánál nyer majd alkalmazást. Quebeckben tizenegy esztendős méregkeverő,nőt tartóztatott le a fluebeeki rendőrség. Ellen Roswellnek hívják és rábizonyult, hogy megmérgezte hétéves kishúgát. A szerencsétlen kis áldozat holttestét apja farmjának köbelében az erdő mélyén találták meg, noha azt hitték, hogy a kislánynak véletlenül került kezébe a méreg és játékból ette meg: négy évvel idősebb testvérének magatartása olyan feltűnő volt, hogy végül is ráterelte a szörnyű gyanút. „Féltékenységből öltem meg Augusztát“, — vallotta a kislány — „szüleim mindig őt pártolták!“ Bámulatos az a hidegvér, amellyel szülei előtt lop- Lezte szerepét. Valóságos színjátékot csinált, megjátszotta a megdöbbenést, hogy holtan találta kisimgát. A környék lakossága vépítéletet akart végrehajtani a fiatal méregkeverőn. NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1936 augusztus 4. Egy kanadaiverseny .. A friss és fiatal Amerika még mindig a különösségek földje: az onnét érkező hírek azt mutatják, hogy ott milyen mások az életről és értékekről alkotott alapfogalmak. Az a meghökkentően hangzó és meghökkentő tárgyú verseny, amely most jut végső kifejletéhez Kanadában, Európában meg sem történhetett volna. Arról az úgynevezett „anyaversenyről“ van szó, amelyet, mint ismeretes, Harles Vance Mille dúsgazdag kanadai ügyvéd indított el. A kanadai milliomos tíz évvel ezelőtt halt meg és amikor végrendeletét felbontották, ezt az egyetlen mondatot találták benne: — Tízmillió dolláros vagyonom azt a kanadai anyát illeti, aki a halálomat követő tíz esztendőn belül a legtöbb gyermeket adja Kanadának. A tízesztendős határidő most már végefelé jár segész Kanada érdeklődése a verseny kimenetele felé fordul. A favorit néhány héttel ezelőtt még Kenney-né asszony volt, aki azzal dicsekedett, hogy a legutóbbi tíz esztendőben tizenkét gyermeke született. Nemrégiben azonban kiderült, hogy Kenney-né csak nyolc gyerekről tud anyakönyvi igazolást adni. Minden jel arra vall, hogy a másik négy gyermek nem az övé s minthogy a dolog célzata nyilvánvaló, a torontói ügyészség már meg is indította ellene az eljárást. Ez a fordulat lényegesen megváltoztatta a „mezőnyt“. A francia származású Kenney-né kiesése után most már csak egy ír származású, egy olasz származású és egy magyar származású kanadai asszony jöhet szóba. Az ír asszonynak, Timlock Artur építőmunkás feleségének tizenegy gyermeke van. Az olasz D'Arrigónénak kereken tíz gyermeke született a sorsdöntő évtizedben. E pillanatban a magyar származású asszonynak még csak kilenc gyermeke van. Esélyei azonban nagyot nőttek, amióta kiderült, hogy megint lebetegedés előtt áll — és ha minden jel nem csal — hármas ikrei lesznek. A kanadai anyaverseny magyar származású favoritja egy műszerész felesége, aki huszonhárom évvel ezelőtt vándorolt ki Kanadába. Az eszperantó mint házasságközvetítő Az ausztriai kormány meghívására augusztus 8-tól 15-ig tartják meg Bécsben az egyes nemzeti eszperantó egyesületek ez évi világkongresszusukat a Hofburgban. A résztvevők egy része ez alkalomból a nemzetközi idegenforgalomban olyan divatossá lett Magyarországot is meg akarja látogatni. A dánok és svédek közül csaknem százan jönnek s lesznek aMagyar Eszperantó Szövetség és a Magyar Katolikus Eszperantó Egyesület vendégei. A bécsi kongresszus befejeztével augusztus 15-én újabb és még nagyobb vendégsereg érkezik Budapestre, ugyanebben az időben magyar eszperantókongresszus is lesz. Ennek befejeztével a magyar résztvevők a külföldi vendégeket magukkal viszik az ország különböző részeire, a Balatonhoz, a Mátrába és a Hortobágyra. Ismeretes, mennyire ragaszkodnak egymáshoz a különböző országok eszperantistái, az egymástól kapott felvilágosításokat mennyire hitelesnek tekintik; az eszperantó külföldi híveinek ez a nagyméretű látogatása nagyon jelentős propagandaalkalom lesz Magyarország és a magyarság számára. Az eddigi tapasztalatok alapján még az sem kizárt, hogy a barátkozás eredményeként egykét magyar leánynak is beükötik a fejét, újabb bizonyítékául a már szállóigévé vált nemzetközi szójátéknak: „esperanto, eszperanto.“ Azaz: az eszperantó: házasságközvetítő! A modellkémek királynője Nizza, augusztus 3. A különös és valljuk meg mindenképpen szabálytalan karrier véget ért a napokban: a fiatal Claire Bervier, a nemrég hírhedt modellkémkedési perek vádlottja a napokban férjhez ment egy dúsgazdag amerikai üzletemberhez, a gumiipar egyik jónevű mágnásához. Nyugtalan, modern s a hölgyvilágot különösképpen érdeklő női sors jutott ezzel a házassággal révbe. Claire már kisgyermek korában rajzolt és festett és apja, egyszerű párisi postaalkalmazott, ügyet sem vetett erre az ellenőrizhetetlen és bizonytalan készségre, jobban szerette volna, ha a kis Claire valami „rendesebb“ dolgot tanul. Alig hogy a kislány elvégezte a francia polgári leányiskolát, varrólánynak adta, a lépés tévedés volt, de ez adta meg az új női divatformát egyik kétségtelen legnagyobb alakító és emlékező géniuszának életfordulóihoz a kezdeteket. Az alig tizenhat éves, kissé sovány, a kedves és élénk, bájos bakfis alapjában véve semmi kedvet sem mutatott a tulajdonképpeni szabómunkához, azonban még a szakiskola padján és mint közepes divatházak tanonckisasszonya, olyan briliáns divatötleteket vetett papírra, amelyekből ugyan nem ő, hanem a szalonok direkt riszei meggazdagodtak. Akár egy egész ruha, akár egy kepp, akár egy kosztüm, akár valami grande roche, természetesen mind „a la Bervier“, csupa derű, könnyedség, lebegés, báj és stílus volt, velük később hamarosan nevet szerzett, később bizonyos mértékig önálló lett, nem volt ugyan szalonja, de az előkelő hölgyvilágnak ő lett a divattervezője és a divatmegbizottja. Az a bizonyos bizalmas, akinek ötlete és ízlése csalhatatlan és egyben drágán megfizethetetlen egy ilyen világváros előkelő hölgyvilága, számára. Hogy korán jött-e ez, vagy elméleti alapjai voltak-e gyengék akkor még, ki tudná megmondani. Elég az. VUU&z, Uéchi& ida, 2aytu&foula — Egy pillanatig tanácstalanul álltam — mondta Kerekes úr az öblös nád székben —, de csak egy pillanatig . . . különben hallgassa meg elmondom úgy, ahogy volt. — Becsben jártam a fiamnál, hogy egy évi távollét után néhányszor magamhoz ölelhessem. Nincsen már senkim, csak ez a gyerek, hogy az Isten áldja meg. Egy szállítmányozási céginél van s igy rendesen csak az este volt a mienk. Hogy pedig a nappalt valahogy agyonüssem, hát jártam-keltem a városban és nézdegéltem. Ha elfáradtam, felszálltam a villamosra. Ahogy igy állok a tömött villamoson egy lelógó bőrfülbe kapaszkodva, az egyik fordulónál kezem lecsúszott a bőrfülről és én akarva nem akarva rádőltem a mellettem álló úrra. — Bocsánat! — mondom — ezer bocsánat! Az úr réminéz, megbocsátólag int a fejével s aztán állunk tovább mind a ketten. Mikor később leszállok, az ur utánam jön és azt mondja: — Álljon meg, kérem, egy pillanatra. Ránézek, hogy noit akar tőlem. Az meg mondja: — Hallja az ur, adja vissza a pénztárcámat, amit a villamoson ellopott, mikor hozzámdőlt, vagy majd átadom a rendőrinek. — Mit beszél, maga szerencsétlen! — válaszolom én és máris úgy érzem, hogy a kezem a torkán van. — Ne csak semmi felháborodás, adja ide a pénztárcámat, aztán tűnjön el békébe. — De megbolondult, maga! — ordítottam a kiverte homlokomat a veríték. — Én Kerekes Mátyás nyugalmazott magyar vasutas vagyok és a fiamat jöttem meglátogatni, nem pedig lopni. — Jó, jó, én mindezt elhiszem — felelé erre az ismeretlen ur és int egy rendőrnek, hogy jöjjön közelebb. — Ez az ur itt ellopta a pénztárcámat a villamoson — mondja a rendőrnek és reám mutat. A rendőr hunyorít egyet a szemével s nyugodtan csak annyit mond: — Adja vissza neki azt a pénztárcát, aztán tűnjön el. — De bocsánatot kérek, biztos úr, én ennek az urnak a pénztárcáját soha életemben sem láttam, sőt azt sem tudom, hogy volt-e pénztárcája. Egy pénztárcám van, de az az enyém, íme, itt van, nézze meg, ez a maga pénztárcája! — s az orra elé tartottam. — Nem, ez nem az, válaszolja s közben ő is törli a homlokát, mert őrült a meleg. — Hát akkor nem tehetek mást — mondja a rendőr —, kénytelen vagyok az urakat bekísérni a rendőrségre. — Gyerünk! — mondtam elszántan és halálos elkeseredéssel. És máris ismeretlen kellemetlenségek egész láncolata rajzott fel előttem. Bámuló emberek vettek körül, kiket eddig a nagy izgalomban észre se vettem. Utat törtünk magunknak s megindultunk a rendőr mellett. Egy álmos fogalmazó elé vezettek és a móka kezdődött élőiről. Én tagadtam, ő állított. Én bokszoltam a levegőt, ő meg a mellét verte. A fogalmazó meg ül és néz hol rám, hol meg reá. Aztán megszólal: — Mind a kettőn először is bemondják a személyi adataikat, aztán majd meglátjuk a többit. Először ő mondta be, aztán reám került a sor. — Én Kerekes Mátyás vagyok, magyar állampolgár — szavalom, többet nem volt időm mondani, mert a panaszos úr szájából egy ijedt szisszenés bújik elő: — Herr Gott! Megvan a pénztárcám. Uj nadrágot varrt a szabóm és hátul két zsebet csinált bele, egyet jobbról, egyet balról. És én a balról egész megfeledkeztem s abba volt a pénztárca. Oh, ezer bocsánat, mélyen tisztelt uram, ezer bocsánat. Hogy én mit mondtam neki, úgy melegében, azt elképzelheti, öklöm ott ugrált a szeme előtt, a szájam habzott, mert a dühnek valahol utat kellett kapnia. A fogalmazó egy ideig hallgat, aztán szól: — Az úr becsületsértésért feljelentheti a panaszost és feljelentése egész jogos és igazságos lesz. De én nem akartam pereskedni, fogtam a kalapomat és — ki. Az ismeretlen ur azonban utánam robog s behúz egy kapumélyedésbe. — Álljon meg, az Istenért — mondja s fogja a karomat. Ezzel kiveszi a pénztárcát a zsebéből, amely tele volt százschillingesekkel s kivesz belőlük hármat. — Itt van, fogja, ezt magának adom, csak ne jelentsen fel. Én állok és nézek s hirtelenében nem tudom, hogy mit tegyek! ön mit tett volna a helyemben! — kérdi és felém fordul, ki felháborodva hallgattam az eseményt. — Mit, mit, hát elfogadtam volna. — Ez az! — válaszolja nevetve —, látja, én is már nyúltam utána, már-már a kezembe volt s abban a pillanatban felébredtem . . . Erre én szisszentem egyet, de aztán nevettünk mindnyájan, mit is csinálhattunk volna egyebet. «Kigpest Mónia. Egy hónapra csak 80 fillér a hölgyek lapja hogy észrevette: saját invenciója egyre gyakrrabban hagy ki, tervezőkészsége csökken . . . Valami történt az alkotóképességével, ő azonban nem adta fel a harcot! Mint több előkelő hölgy korlátlan hatalmú divatmegbízottjának, ízlésének diktálóját, nagy számlák felett rendelkező bevásárlóját: természetesen az összes divatszalonok zárt kapukkal várták, ha ott bevásárolni megjelent. Ekkor fedezte fel egy másik eddig sejtekben lévő képességét. Példátlanul jól megjegyző memóriája volt, szinte lángész abban, hogy egy pillantással azonnal mögéje lásson a legbonyolultabb divatformáknak; egy darabka papir s egy körömnyi ceruza s néhány vonallal máris papirosra rögzítette. Mindehhez pedig, amikor kivitelre került a sor, biztos kézzel találta meg azokat a pontokat, amelyek a memóriából lekopirozott ruhát „mássá“ tették. Ezek a „büntetést kizáró változtatások“ később nagy szerepet játszottak azokban a perekben, amelyekben szinte üldözött vádja volt az egész Pária többi divattervezőnőnek, nagy szalonjainak és cégjeinek. Neki minden egyes esetben sikerült kimutatnia, hogy modelljei nem másolatok, eltérőek azoktól, amelyeket forrásukul állítanak a bíróság előtt a vádlók. Azonban mindenesetre nem tehette be lábát többé a párisi szalonokba! Claire azonban tovább is védekezett! Azután, hogy ő letűnt ezek látóhatáráról s megmaradt az előkelő párisi hölgyvilág divattanácsadója, de továbbra is fennállt az a jelenség, amit a párisi szalonok az ő látogatásai alatt tapasztaltak: a legdrágább modellek, éppen a legbensőbb rejtekekben őrzött, csak a legelőkelőbb és legmegbízhatóbb hölgylátogatóknak megmutatott modellek, még mielőtt a szalonokból kikerültek volna, mielőtt még megrendelések történtek volna rájuk: rendszeresen felbukkantak továbbra is a párisi utcákon, előkelő megrendelőkön, és a megvalósítás Claire szerény kis divatszalonjából került ki! Új percek sorozata. Az ellenfelek azzal vádolták Clairet , amint kiderült, ebben volt is valami , hogy néhány tehetséges gyermeklánykát képzett ki a modellsémarajzolás titkaiban; az előkelő hölgyvilágnak azok tagjai, akik eredeti Pathou- és egyéb modellekhez lényegesen olcsóbban akartak hozzájutni, rájuk bízott gyermekunokahugokként elvitték magukkal Claire növendékeit és hosszan próbálgatta, próbálgatták a mannequineket a gyanútlan szalondirektriszekkel adattak papírt és ceruzát a kis gyermekeknek, hadd rajzoljon, ha egyszer „unatkozik“. A Claire-szalon így „szerezte“ „eredeti“ divatmodelljeit. A harcok újra kiújultak, végül maga Claire fuvatott visszavonulót. És ekkor történt meg a csoda, amelyet már nem is hittek volna el a hírhedtté lett modellkém-szalon vezetőjétől: az ő nevével mégjelezve szebbnél-szebb és eredetibbnél-eredetibb modellek jelentek meg, kétségtelenül a „régi“ Claire alkotásai. Az alkotó géniusz, amelyelé valami különös gátlás került, újra feléledt, a Claire-szalon elkezdett terjeszkedni, noha a versenytársak ezt a „tisztességes“ versenyt jobban bánták, mintha Claire más eszközökkel versenyezne- Claire már mint dúsgazdag hölgy ismerkedett meg a Riviérán későbbi férjével s a párisi divatszalonokat most már ez a fordulat fogja a kellemetlen versenyzőktől megszabadítani,mert Claire állítólag kijelentette, hogy most már csak a saját ruháját fogja tervezni...