Nemzeti Ujság, 1937. április (19. évfolyam, 72-97. szám)
1937-04-01 / 72. szám
A NEMZETI ÚJSÁG április 1. odaadóbb harcosa is tanúsítja emlékiratainak második kötetében, a 198, 199. és 201-ik oldalon. Az elmondottakon kívül is tudok még jónéhány eseményt felsorolni, amely néhai Károly királynak a magyarok iránt táplált meleg rokonszenvéről és a közjogi kérdésben vallott korrekt álláspontjáról tanúskodik. A háború alatt igen gyakran adományozott katonai tiszti érdemérem (bronz és ezüst signum laudis) egyik oldalán a király képével, másik oldalán pedig babérkoszorúval volt díszítve. Az érem felírása latin volt, felső részét pedig az osztrák császári korona díszítette. Kétségtelen, hogy az utóbbi tény a magyar nemzetre nézve közjogi szempontból sérelmes volt, de azért én nem igen hallottam, hogy ezt a tényt Ferenc József uralkodása alatt magyar részről komolyan sérelmezték volna. Amikor Károly király trónra lépett, új signum laudisérmeket kellett az ő képével vezetni. A király ekkor saját elhatározásából elrendelte, hogy az érmek felső részén ezentúl az osztrák császári korona mellett ugyanolyan nagyságban kell elhelyezni a magyar Szent Koronát is. Azok a levél papirosok, amelyeket a királyi kéziratoknál használtak, Ferenc József idejében az Osztrák császári címerrel — a kétfejű sassal — voltak diszítve. Károly király trónralépte után elrendelte, hogy ezentúl ne csak a kétfejű sasos osztrák címert alkalmazzák ezeken a levélpapirosokon, hanem két egymás mellett elhelyezett, egyforma nagyságú pajzsban a Monarchia mindkét államának a megfelelő koronával díszített címerét, a középen egy kisebb pajzsban az uralkodóház családi címerével. A három címert azután mintegy szimbolikusan az Aranygyapjas Rend lánca fogja össze. Azt is elrendelte, hogy ezentúl ott, ahol csak az uralkodóház családi címerét használják, a címer pajzsa felett egymás mellett kell alkalmazni az osztrák császári és a magyar Szent Koronát. Minthogy ilyen címerrel ellátott levélpapírot használt a király, ha külföldi államfőkkel levelezett, egészen bizonyos, hogy ezt a változást külföldön is észrevették. IV. Károly király magyar barátságát és az ősi magyar alkotmány iránt táp- U * tiszteletét az a tény l# bizonyítja, „««m^rene József halála után nem en. A királykoronázás elhiasztását „anatikzták neki, nehogy a magyar alkotmányra és Magyarország területi épségének megóvására letett koronázási eskü akadálya legyen annak, hogy az Osztrák- Magyar Monarchia föderatív állammá alakíttassák át, ami az ő elképzelésük szerint csak úgy lett volna lehetséges, hogy ha a Monarchia területén alapítandó új államok részére kiszakítanak bizonyos területeket Szent István ezeréves birodalmának testéből. Károly király gyorsan véget vetett ezeknek a kísérletezéseknek azzal, hogy már három nappal trónralépte után aláírta azt a királyi kéziratot, amelyben kijelentette, hogy magát Szent István koronájával mielőbb királlyá koronáztatni kívánja. Azt hiszem, az itt elmondott tények elég világosan -Cáfolják boldogult Károly királyunk magyargyűlöletéről terjesztett rosszakaratú és hazug rágalmakat. A magyar nemzet ezeréves történetének igen sok valóban tragikus fejezete van. Ezek közé tartozik az is, hogy az 1918 őszén kitört forradalom éppen azt az uralkodót fosztotta meg az uralkodás lehetőségétől, akik- ha az akkori események be nem következnek egészen bizonyosan az első Habsburg-házbeli magyar király lett volna, aki őszinte megértéssel a magyar nemzet közjogi követeléseivel szemben, helyreállította volna, az évszázadok óta nélkülözött teljes lelki és érzelmi harmóniát a magyar nemzet és koronás királya között. Az isteni Gondviselés kifürkészhetetlen akarata nem adott Károly királyunk módot arra, hogy terveit megvalósítsa. A magyar nemzet iránt érzett, melegszeretete, a királyi esküjével is megerősített ősi magyar alkotmányhoz való törhetetlen ragaszkodása és valóban példás kötelességérzete érlelték meg azt az elhatározását, hogy kétszer is megkísérelje a visszatérést Magyarországba. Az 1921 októberében végrehajtott második restaurációs kísérleteihez fűződik a magyar történelemnek egyik legtragikusabb, de egyben legszégyenteljesebb fejezete is. Az ország akkori kormánya ugyanis külföldi hatalmak nyomásának engedve, kiszolgáltatta a koronás magyar király személyét az ellenséges hatalmaknak, akik őt Madeira szigetére internálták és ugyanakkor megszavazta a magyar nemzetgyűlés az 1921. évi XLVII. törvénycikket, amely a pragmatica sanctio rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és Károlyi királyt, valamint az egész királyi családot detronizálta. Ez a törvény külföldi hatalmak kényszerének hatása alatt jött létre, akárcsak a trianoni békediktátumot becikkelyező törvény és minthogy nélkülözi a törvény legfőbb kritériumát, a törvényhozó szabad akaratát, a valóságban csak látszattörvény erejével bír amelyet a királyság ősi intézményében és a Szent Koronához ragaszkodó magyar nemzet túlnyomó többsége érvényes törvénynek sohasem fog elismerni A legtragikusabb sorsú magyar király éppen ma tizenöt esztendeje halt meg szomorú számkivetésben Madeira szigetén. Utolsó szavaival ,istőn szeretett hazája jövendő boldogulásáért ajánlotta fel ifjú életét. Tragikus halála azoknak a lelkiismeretét terheli, akik életében nem hallgattak az ő mindig csak szeretetet és békét hirdető szavára, akiknek cselekedeteit nem a krisztusi szeretet, éi* sátáni gyűlölet és aljas bosszúvágy vezette. Sorsa nagy mértékben hasonli* magyar nemzetének sorsához. Mert ez * nemzet is ártatlanul szenvedett, és szenved még ma is mások bűneiért. Mi királyim magyarok, akik mint hithű keresztények tudjuk, hogy a szenvedésből fakad a feltámadás, szilárdan kisztjuk édes hazánk feltámadásában is. De hisszük és tudjuk azt is, hogy Magyarországnak csak a szentistváni hagyományokhoz, az ezeréves ősi alkotmányhoz való visszatérés hozhatja meg ezt a feltámadást. Rabló szomszédaink rossz lelkiismerete és a Magyar Szent Korona varázsától való ideges félelme ma még akadályokat gördít, a magyar feltámadás elé, de el fog jönni az idő, amikor a Szent Korona fénye ismét be fogja ragyogni a mi ezeréves hazánkat, a régi, boldog Nagy-Magyarországot! ságos asszonyom, csak a sorsunk mostoha. Nem szökött ő el, csak már ez így idte a tartozását s nem akart több adósságot, csinálni, így is nagyon hálás a sok szívességért. — Nem, könnyelmű ember az ura? A szép szőke asszony szeme egy parányit elborult, de aztán fény áradt ki belőle. — Dehogy, nagyságos asszonyom! Csak szerencsétlen! Szerencsétlenek vagyunk mind a ketten. — Azt hittem, hogy ... hogy mulatós ember? — Szó sincs róla. Komoly ember ő, csak üldöz bennünket a sors, meg ez a mai élet. — És hol van most az ura? Az asszonyka elpirult. Itt Budapesten ... Valamelyik barátjánál alszik ... — Azt sem tudja, kinél? — Még nem, de megtudom. Legelső utam azonban , idevezetett,mert el akartam intézni a tartozását... Sajnos, aztán nyakamba veszem a várost, mert tudom, hogy ennivalója sínes. Legelőször hát megetetem szegénykét. Oly jó ember! — Szereti? Az asszonyka újra lehunyta a szemét s úgy surrant ki az ajkai közül: — Nagyon szeretem. — Boldogok voltak? — Nagyon boldogok. Annyit tud beszélni. Gyengéd. És higgye el, nagyságos asszony, finom ember. Gyerek! Néha össze kell szidni és minden rendben van. Belenézett mosolyogva a Bánkyné szemébe és nyílt tekintettel kérdezte: -- És maguk, nagyságos asszonyom? Szeretik egymást? Bánkyné röpkén pillantott végig az arcán. Elpirult és halk lihegéssel felelte: —■ Igen. — Boldogok? — Boldogok lennénk, de... Oly mostoha a mi sorsunk is... De a szeretet megvan. Szalad, küzd szegény, hogy álltat szerezzen. Azért adtuk , ki a szobát. Szeretem. Bár ő nem beszél sokat. Inkább hallgatag és a levelei is rövidek, de . . . A másik asszony szép szőke arca elkomolyodott, Kinyitotta a kis kézi táskáját. Egy papírcsomagot vett ki belőle. A rendőrség hivatalosan még ebben a percben sem állapította meg a margithidi „ismeretlen öngyilkos“ kilétét, az Új Nemzedék és Nemzeti Újság munkatársa azonban már telt Nézze meg, nagyságos asszonyom. Ezek a szép ékszerek még a nagymamáé voltak. Ezeket átadom. Vagy elzálogosítjuk és kifizetem a tartozást. Bánkyné a csomaghoz nyúlt és kibontotta. Csodálkozva kiáltott fel: — De hisz ezek gyönyörű ékszerek! Antik műrti násfa. Karkötők, gyűrűk. Hiszen ez legalább ezer pengőt megért A szőke szomorúan lehajtotta a fejét — Nem tudom — rebegte —de nagyon ragaszkodtam hozzá. Valamikor jómódban élt a családom, de ma ez az egész vagyonunk. Az édesanyám is viselte ezeket az ékszereket, a nagymama is, és hallottam, hogy a rubinköves násfa a dédanyám nyakán volt, amikor esküvőre ment. Bánkyné gyengéden eltolta maga elől az ékszeres csomagot és pirulva mondta: Vigye vissza, édesem, és őrizze meg. A pénzt majd megfizetik. A szőke arcát fény öntötte el. — Meg! Vállalom! Ha másként nemhavi részletekben... — Elborult a szeme. Hirtelen lehajolt, hogy a Bánkyné kezét megcsókolja, de az hevesen magához szorította a szőke fejét, homlokon csókolta és melegen foszlott le ajkairól a szó: — Kedves! Egymás szemébe néztek. Megölelték egymást. Aztán kibontakoztak. A szőke könnyes szemmel mondta a másik szemébe mélyedve: —• Most megmondom ... Bizotty egy kicsit könnyelmű az uram. Ha pénzhez jut, mulat is... Gonosz, de szeret és ha szidom is, folyton azt mondja. Ezt nagyon kedvesen tudja mondani. Lehajtotta a fejét s hozzátette: — És én is szeretem. — Majd megsegít bennünket a jó Isten! — susogta Bánkyné. — Fő az, hogy van kire gondolni! Már ment is a kis szőke. Kedves fejbólintással nézett vissza az ajtóból. Pár perc múlva Bánkyné anyja nyitott be a szobába. — Amíg beszélgettetek, egy úr nézte a szobát. Előleget, is adott. Száz pengőt fizet koszttal érte ... No és ti? Rendbejöttetek? A fiatalasszony bólintott és halk sóhajjal mondta: jes hitelességgel kiderítette, hogy Kloze Ferenc huszonhét éves fiatalember, a híres vendéglős-familia egyik tagja, követett el meglepő módon öngyilkosságot húsvét hétfőjének éjszakáján. Kloze Róbertnek, a már békeidőkből jólismert zugliv-ti vendéglősnek kedd esti bejelentése után, amelyben közölte Feri fiának eltűnését, az Új Nemzedék munkatársa szerdán korán reggel autóval ment ki a kétségbeesett apához. Kloze Róbert könnyező szemekkel mondotta el fia eltűnésének előzményeit, amelyek szorosan kapcsolatban vannak a híres vendéglőscsalád szomorú sorsával is. Egy híres vendéglőscsalád összeomlása A hatvan esztendős Kloze Róbert harmincnégy évvel ezelőtt vette át az évszázados múltú zugligeti Szarvas-vendéglőt. Szorgalmas, becsületes munkájával tekintélyes vagyont szerzett és puritán egyénisége elismeréseképpen beválasztották a főváros törvényhatósági bizottságába is, amelynek éveken keresztül volt szorgalmasan dolgozó tagja. Nagyszámú családja volt Kloze Róbertnek: két fia és négy leánya. Néhány évvel ezelőtt, 1914-ben Kloze Róbert úgy határozott, hogy évtizedes munkájának gyümölcsét, a híres Szarvas-vendéglőt és a közelében létesített füszerüzletet átadja a fiainak. Kloze Ferenc, aki abban az időben még kiskorú volt, nősülni szándékozott. Édesapja elhatározása hozzá is segítette tervének keresztülviteléhez. Nagykorúsították és Kloze Róbert rábízta fiára a lóforgalmú vendéglőt.. A fiatal Ferenc feleségül vette kiválasztottját, egy iparművésznőt. 1994 áprilisában nősült meg és kezdett dolgozni, mint, önálló vendéglős. Alig néhány hónapig tartott azonban csupán a boldog, gondtalan élet, mert a súlyos viszonyok közepette a vendéglő forgalma egyre csökkent és végeredményben a fiatal Kloze Ferenc tönkrement, felesége pedig különvált, tőle. Ugyanekkor adta át Kloze Róbert másik vállalkozását, a fűszerüzletét, a másik fiának, de az sem volt szerencsés üzletember a fűszerüzlet is tönkrement, tú kellett adni rajta. A két fiú állást vállalt. Az egyik, a Feri , aki különben tizennégyéves korától kezdve a vendéglős-szakmában dolgozott is többek kö ztk Msonmlds villany és gép nélkül egyedül hölgyfodrász-hajfestő kozmetikusnál IV., Petőfi Sándor utca 1. szám. 4 por.zött a Pannonia-szálló éttermében is alkalmazásban volt — pincér lett. A másik fiú pedig beállt soffőrnek. Fiainak törzkrejutása után a hatvanadik életévéhez közeledő Kloze Róbert is egyre súlyosabb gondokkal küszködött. Akkor ugyanis, amikor fiainak átadta üzleteit, ő is pályát változtatott. Édesanyjának, aki kilencvenegyéves korában halt meg, kéményseprő-kerülete volt és örökjogon ezt akarta átvenni. Első és másodfokon meg is szerezte a mesteri képesítést, de kerülethez jutnia mégsem sikerült. Végül is öccse, — aki kéményseprőmester — alkalmazta, mint üzletvezetőt évi 1200 pengő fizetéssel. A régi világ töretlen munkásemberei, a szülők azonban nem csüggedtek és nem adták fel az életküzdelmet. Újból megnyitották a Szarvas-vendéglőt, még pedig a tönkrement fűszerüzlet helyiségeiben. Mivel Kloze Róbert nevén nem szerepelhetett a vendéglő, a felesége lett a tulajdonos és az iparjog birtokosa. Az idős ember, aki ma már talán maga sem tudja, hányadszor veszi fel újra és újra a küzdelmet az élettel, reménykedik. Bízik abban, hogy visszaszerezheti iparjogát és folytathatja azt a mesterséget, amelyben benne élt négy évtizeden keresztül. Beszél a közvetlen szemtanú Megszereztük az eltűnt Klozo Ferenc fényképét és az Uj Nemzedék szerdán délben már közölte is. Az Uj Nemzedékkel a kezében fogadta már munkatársunkat Pajor Gyula autóbuszkalauz, akinek kocsijáról hétfőn éjszaka az „ismeretlen öngyilkos“ leugrott és szemeláttára belevetette magát a Dunába. — Határozottan felismerem az Új Nemzedék fényképe után — mondotta Pajor Gyula. — Ez volt az én utasom hétfőn éjszaka. Azután a visszaemlékezés hatása alatt még mindig meg-megborzongva beszéli el a történteket. — A Széna-téri megállónál jött oda hozzám 4 fiatalember és megkérdezte, mennyiért ■cv, el a Margitszigetig. Megmondottam, jor, huszonnégy filléra ’ szakaszára, mire felszállt és krajcártikint előszedte a pénzt. — Alig tizenkét-tizenöten voltunk a kocsiban, de valamennyien a jókedvű — úgy láttam, szmokingba öltözött — fiatal férfit figyeltük. Vidám volt, nevetgélt és utasszomszédjaival tréfálkozott. Tréfásan jelentette ki azt is, hogy: „Majd meglátják, úgy átrepülök a Dunába, mint egy pilóta . . .“ Mindenki nevetett a tréfán, amely azonban később szomorú, valósággá lett. A margitszigeti megállónál utasom leszállt és minden szó nélkül odalépett a korláthoz. Mielőtt még meglepetésemből és megdöbbenésemből felocsúdhattam volna, átvetette magát . . . — Szinte megmeredve állottam ott, hisz itt alig három lépésre volt tőlem. Hacsak sejtené a szándékát, megakadályozhattam volna . . . De elképzelhetetlennek tartottam, hogyha valaki a halálba indul, tréfálkozzék, nevetgéljen, a rég d évisebb hangulatban. Pedig nem volt ittas. Alig volt egy kissé „spicces“. Pajor Gyula, aki egyedüli közvetlen szemtanúja volt a margithidi öngyilkosságnak, csütörtökre kapott idézést a rendőrségre, hogy agnoszkálja az „ismeretlen öngyilkost“. Papp András, Iíz Új Nemzedék fényképe alapján derült ki, ki volt a Margibhidi autóbusz rejtélyes öngyilkosa . Rendbejöttünk, édesanyám. A VÁR OLDALÁN beomlott egy lépcső,három munkás mesebesült Szerdán délelőtt riasztó sor terjedt el a fővárosban, hogy a Vár oldalán újabb házomlás történt.. A rendőrség intézkedésére mentők és tűzoltók siettek ki a Lovas út 2. számú ház elé, ahol már nagy tömeg várakozott A 2. számú ház bontás alatt áll és egy részén már csupasz falak meredeknek. A bontási munkálatok közben szerencsétlenség történt. Az épület, lépcsője, nagy robajjal leszakadt és maga alá temette Hornik Antal, Tutyi Dezső és Müll József munkásokat. A szerencsétlenül járt munkások a rájuk omló törmelékkel együtt mintegy másfélmé-éteres pélységbe zuhantak. Mind a három munkást a tűzoltók szabadították ki a romok alól s a mentőorvosnak adták át. Bornik és Tutyi súlyos bordatörést és agyrázkódást szenvedett. Mindkettőt az Uj Szent János kórházba vitték. Mali József csak könnyebb sérüléseket szenvedett és a mentők a bekötözés után a helyszínen hagytak. A rendőri vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenséget valószínűleg vigyázatlanság okozta, mert a bontás során nem dacolták alá kellőképp lépcsőfokokat, amelyek a munkások súlya alatt leszakadt.. A vizsgálat folyik a felelősség kérdésének megállapítására.