Nemzeti, 2015. szeptember - 2016. június (3. évfolyam, 1-9. szám)
2015-11-01 / 3. szám
1958 és 1979 között a Nemzeti Színház színésze, az 1979/80-as évadban a győri Kisfaludy Színházban játszott és volt művészeti vezető. 1980-tól egy évtizeden át a MAFILM társulatának tagja. 1990-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1993 és 1996 között a Művész Színházat igazgatta. Docensként tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2002 óta újra a Nemzeti Színház tagja. 2008-ban egy kórházi rutinvizsgálat közben összeomlott a vérkeringése, szíve megállt, kómába esett, de napok után csodával határos módon tudata, emlékező- és mozgásképessége visszatért. A 2009-es Magyar Filmszemle megnyitóján elmondta: „Nagyon messziről jövök. De visszajöttem!" Mátyássy Bence A'80-as évek elején, gyerekkoromban találkoztam először Törőcsik Marival, pontosabban a hangjával. Nem volt tévénk, csak egy öreg lemezjátszónk pár bakelitlemezzel. Beatles, Black Sabbath, Sebők, Beethoven, Vivaldi, a Toldi és a János vitéz Törőcsik Mari tolmácsolásában. Rongyosra hallgattam, és tudtam kívülről az egész költeményt, természetesen az előadó hangsúlyaival és hanghordozásával. Ezután eltelt huszonöt év, és ott ültem nem messze tőle a Mein Kampf olvasópróbáján. Ő Halál Asszonyként, én pedig Hitlerként. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy végigökörködtük a próbafolyamatot a szó legnemesebb értelmében. Ő az egyik „leglazább arc" akit ismerek, ezért semmiféle „húnőanagytörőcsikmari" érzés nem volt bennem. A Fösvényben újra együtt játszhattunk, majd jött a Brand. Ebben az előadásban a kislányom is szerepel. Nagyon bírják egymást. Különleges élmény látni, ahogy a takarásban Törőcsik Mari a meghajlás trükkjeire tanítgatja a három éves kislányomat. Fia pedig a színház folyosóján meghallom, hogy „Flitterem", tudom, hogy Mari az. Tompos Kátya Csörgött a telefon, és megdöbbenésemre Törőcsik Mari volt a vonalban. Elmondta, hogy látta a tévében a Cseh Tamás-estet, és nagyon tetszett neki, amit énekeltem. Hogy miért ez jut most eszembe? Azért, mert ez Mari odafigyeléséről szól. Mi ugyanis akkor még nem ismertük egymást (csak a köszönésig jutottunk), és csak azért hívott fel, mert meg akarta osztani velem az örömét, amit én okoztam neki. Nemrég az Éjjeli menedékhelyet próbáltak, ő volt a főszereplő, én pedig a magam kis szerepével nagyon sokat küszködtem. Kérdezgettem őt, hogy mit csináljak? Elmondta. És még arra is volt figyelme, hogy minden előadás után szóljon, most mit látott, mi volt jó vagy rossz, legközelebb hogyan csináljam. A tanácsai egyszerre praktikusak, földhözragadtak, de mégis elemeitek, mert nem pusztán megoldások, hanem tovább segítenek valami lényeges felé. Így csak az adhat tanácsot, aki mindent tud a szakmájáról. Nagyon szeretem őt látni, ahogy dolgozik. Úgy tudja betölteni a színpadot, hogy nem ő alkalmazkodik hozzá, hanem fordítva. Nem tűnik el a szerep mögött, de nem is tolakszik elébe. Törőcsik Mari mindig képes önmagát képviselni. Rácz József Hihetetlen volt, amikor 2003 nyarán megtudtuk, hogy elvállalta az Anya szerepét a Szarvassá változott fiúban. Mi már hónapok óta úgy próbáltuk az előadást otthon, Beregszászon, úgy érkeztünk Gyulára, ahol a premier volt, hogy az Anya jelenetei még hiányoztak. Izgultunk, mi lesz majd, mit fog mondani, hogy fog neki tetszeni, milyen lesz a találkozás... Akkor megtapasztaltam mindazt, amit a nagy színésznőről addig csak olvastam vagy hallottam. Mindenkivel közvetlen volt, a profizmusa mindenkit elbűvölt. A Szarvasból film is készült, így már elmondhatom: forgattam együtt Törőcsik Marival. Tavaly pedig a Viktor Rizsakov rendezte Éjjeli menedékhelyben játszottam vele, és most is éreztem, hogy amikor Ő belép a színpadra, akkor Ő „van". A jelenlét ereje ez. A titok, ami csak a legnagyobbaké. Mindig azt mondja, a nevekkel bajban van. Engem, ki tudja, miért, Ráczpalinak hív. Én pedig örülök, amikor ezt meghallom... Udvaros Dorottya Harmadéves főiskolás voltam, amikor Major Tamás a Téli regében rám osztotta az elveszett lány, Perdita szerepét. A történet szerint a királynőnek, akit Mari alakított, azt hazudják, hogy az újszülött lánya meghalt. A lánygyereket kiteszik a vadonba, de élve marad. A darab végén van egy jelenet, mikor az anya összetalálkozik tizenhat évig halottnak hitt lányával. Kicsi jelenet, csupán annyi történt, hogy megmondják Marinak: ez a te lányod. Én a színpad közepén térdeltem, és Mari a szélről elkezdett jönni felém. Odajött hozzám, megfogta az arcomat. Ez a soha azóta el nem felejthető élményem arról, hogy mi a színpadi jelenlét. Mari jött felém, szó nélkül, nézett rám, és egy olyan hatalmas energiamező vette körül, ami letaglózott fizikailag, és a tekintet, ahogy nézett rám, abban benne volt annak a tizenhat évnek minden szenvedése! A sors kegyeltje vagyok, hogy harmadéves főiskolásként ezt az élményt átélhettem, mert azóta tudom, hogy milyen erővel kell színpadon jelen lenni - akár nagymonológot mond az ember, akár csak némán figyel.