Nemzetközi Szemle, 1957 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1957-12-01 / 12. szám

című regénye, mint Weinert fasizmus elleni költeményei, mint a Spanyolországgal kapcsolatos irodalom stb. említésre sem méltóak29. Ezeket mint „publicisztikát” esztétikailag, sőt mint „vulgáris antifa­­sizmust” politikailag is mindenestől diffamálja30­3. Mint látjuk, Lukács haladás-koncepciója az eszmeileg haladó vo­nalnak nem ad helyet a német irodalom fejlődésében. A burzsoázia és a proletariátus közti osztályharcnak, a reakció és haladás közti harc döntő mozzanatának irodalmi tükröződését kiküszöböli, Lukács látszat­marxista haladás-reakció koncepciója, mely igen nagy jelentőségre tett szert egész irodalomtörténeti munkássága számára, a politikai és iro­dalmi kérdések megítélésénél a legnagyobb mértékben egy „osztály­nélküli” álláspont elemeit tartalmazza. Előadásában Lukács György a haladás és reakció harcának prob­lémáját a mai irodalom és művészet viszonylatában veti fel. Mint véleménye szerinti döntő körülményt megállapítja: „Nem kétséges, ezen a területen realizmus és antirealizmus állanak egymással szem­ben”. Itt is mindenekelőtt az látszik, hogy ismét egy részletkérdést tett a haladás és a reakció ismérvévé — a művészi módszerek kérdését. Kétségtelen, hogy a realizmus kiválóan haladó jelenség az irodalom­ban. De különféle realizmus van — kritikai, azaz polgári realizmus és szocialista realizmus. A kettő között a szociális tartalom, az általuk képviselt társadalmi haladás foka tekintetében minőségi különbségek vannak, tehát nem lehet a kettőt egyszerűen összefoglalni a haladás fogalma alatt — ennek az alapvető különbségnek elmosása nélkül. De napjaink polgári-kritikai realizmusa mint realizmus is korláto­zott — anélkül, hogy ezáltal megszűnne haladó lenni. Osztályhelyzete következtében egyetlen polgári művész sem képes például valósághű realista regényt alkotni a forradalmi proletariátus életéről és harcairól. A történelem leghaladóbb jelensége hozzáférhetetlen számára, ebben a viszonylatban képtelen realista alkotásra. A szocialista realista, a munkásosztály irodalmi képviselője számára ez a lehetőség poten­ciálisan adva van, s a szocialista művészek közül még a kevésbé te­hetséges is még mindig hívebben tudja ábrázolni valóságunknak ezt a legnagyszerűbb jelenségét, mint a polgári irodalom valamelyik nagy­sága.­­Ennek megállapítása semmiképpen sem jelenti azt, hogy a mű­vészi középszerűség érdekében beszélünk. De a művészi gyengeség és középszerűség nem győzhető le azáltal, hogy egyszerűen polgári mintaképekhez igazodunk.) Tehát az, hogy nem általánosságban realizmusról, mint haladó jelenségről beszélünk, hanem itt is megadjuk az osztálykérdésnek az őt megillető elsőbbséget, egyszersmind azt is jelenti, hogy „több realiz­musért” — tágabb körű és mélyebb realizmusért — szállunk síkra. Hát maga a polgári realizmus? Ennek haladó szerepe nincs ugyan­csak összefüggésben az alapvető ellentmondással? A polgárság­i vilá­­ g­ 9 V. ö. Ugyanott, 147. és a következő oldalak. 30 V. ö. Georg Lukács. „Schicksalswende.” 248. old. 31 Lukács György. „A haladás és reakció harca.,23. old. 33 .

Next