Néphadsereg, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1977-07-02 / 27. szám

A NYÁR ÜNNEPE P­éter-Pál napja körül mindig népes és mun­kától nyüzsög a határ. Megkezdődött a legnehezebb nyári munka, az aratás, amely­nek sikere, eredménye nagyon fontos a ter­melőszövetkezetek, az állami gazdaságok és az egész ország számára, hisz a lakosság jövő évi kenyeréről van szó. A legfontosabb gabonanövényünkből, a búzából 1,3 millió hektár várja az aratókat. Az aratásnak mindig fontos előfutama a gépek rendbetétele, kijavítása. A felkészülés kezdetére, ha mutatkoztak is gondok a ga­bonakombájnok körül, azért minden jóra fordult. A betakarítás legfőbb gépéből az idén is annyi dolgozik a földeken, mint az elmúlt esztendőben. Új kombájnok is segítik az aratást, de azok zöme főleg a kiselejte­zett, tönkrement arató-cséplőgépeket pótol­ja. Az üzemek mindenütt arra törekedtek, hogy az elhasznált eszközöket is rendbehoz­zák. Ez elég sok alkatrész felhasználásával járt, s várhatóan az alkatrészigény meg­­marad a munkák időszakában is. Ezért a kü­lönböző vállalatok — az Agrotröszt és a Me­zőgéptröszt — is nagy gondossággal és fi­gyelmességgel készültek fel. A tervek szerint — az előző évekhez hasonlóan — a szoká­sos munkaidőn túl és a munkaszünetes na­pokon is ügyeleti szolgálatot teljesítenek. Ezen kívül műhelykocsik járják a határt, hogy a szerelők gyorsan kijavíthassák az üzem közben keletkezett hibákat és elvégez­hessék a szükséges szervizmunkákat. Fontos részt vállalnak a munkából a Ga­bonatröszt vállalatai is a felvásárlás lebonyolításával. Szervezett és szorgalmas munkájukon múlik, hogy a hatalmas tárolók és raktárak felkészülten fogadják az új ga­bonát. Hatalmas és lenyűgözően szép feladat az aratás. A dús táblákról modern gépek ta­karítják be a termést, s a kombájnosok és a szerelők állnak az érdeklődés középpont­­jában, akiknek felelőssége a minél gondo­sabb betakarítás. Mert a gép bármennyire tökéletes is, ember nélkül nem boldogul. Ezért a nyár próbája most sem marad el, emberi helytállást követel. Az időjárási vi­szontagságok, viharok, forróság és az idő múlása mind termést alakító tényező, mert a gabona gyorsan pereg. Az aratás, a betakarítás a versenyfutás az idővel. A gyorsaság, a gépek jó kihasz­nálása és a különböző vállalatok összehan­golt munkája az aratás igen fontos alap­­követelménye. Ezekkel együtt a szocialista brigádok szervezettsége, áldozatkészsége, a jubileumi verseny szelleme még gyorsabbá és sikeresebbé teszik ezt az igen fontos mun­kát. Az ország vigyázó szeme figyeli a földe­ket, felkészülten arra, hogy ha kell, a mun­kás és paraszt szövetsége tettekben is meg­nyilatkozzék. Ahogyan a szocialista haza mindennapi építésében, úgy az aratás ide­jén is bizton számíthat parasztságunk a munkásosztályra. Az idei nyáron a mezőgazdasági üzemek nem kérik a katonák segítségét a betakarí­tási, az aratási munkák elvégzésére. A me­zőgazdasági üzemekből bevonult fiatalok tel­jesítsék becsülettel szolgálati kötelezettsé­güket, mert akik otthon maradtak, mindent elkövetnek, hogy minél rövidebb idő alatt magtárakba kerüljön a gabona. Az aratás, a nyári próbatétel megkezdő­­dött. A gabonatáblákat elözönlötték a gépek, s az utcákon feltűntek az új búzá­val megrakott teherautók, vontatók. Teli va­gonok indulnak útnak a magtárakhoz, a malmokhoz és hamarosan új lisztből süt­hetnek kenyeret a pékek. T. Gy. Bizonyítás Keselyűbércen Az egri V. számú Általános Iskola és a Heves megyei Hadkiegészítési és Területvé­delmi Parancsnokság között évek óta tartó szoros kapcsolat alakult ki. Az 1976/77-es tanévre együttműködési szerződésben rögzí­tették közös tennivalóikat. Ennek keretében a pajtások laktanyalátogatáson, haditechni­kai bemutatón, a honvédelemmel kapcsola­tos szellemi vetélkedőkön vettek részt. Kese­lyűbércen pedig nemrég került sor arra az egésznapos honvédelmi versenyre, ahol az iskola több száz tanulója — különböző aka­dályok leküzdésével — elméletben és gyakor­latban is bizonyíthatott. Bartók István Kiboc­sátó i­nnenség Párt-, állami és tömegszervezeti vezetők újabb évfolyama fejezte be tanulmányait a „Zrínyi Miklós"­ Katonai Akadémián. Ez al­kalomból a tanintézetben kibocsátó ünnep­séget tartottak, amelyen Papp Dezső vezér­őrnagy, az MSZMP Néphadseregi Bizottsá­gának első titkára adta át a végzettségről szóló bizonyítványokat és a tartalékos tiszti igazolványokat. A végzett hallgatók nevé­ben Urbán Lajos, a MÁV vezérigazgatója, miniszterhelyettes, tartalékos ezredes méltat­ta az akadémián tanultak jelentőségét. Tóth-Bajtai Versengő sorkötelesek Sorkötelesek általános honvédelmi verse­nyének országos döntőjét tartották nemrégi­ben Győrött, ahol az ország valamennyi me­gyéjéből, valamint a fővárosból érkezett hat—hat fős csapatok vettek részt. A három­napos rendezvénysorozatot — amelyen a ver­seny fővédnökeként megjelent Nórai István vezérőrnagy — Hári Béla, az MSZMP Győr- Sopron megyei Bizottságának első titkára nyitotta meg. A sorkötelesek csapatai töb­bek között terepfutásban, párbajlövészetben, valamint haditorna jellegű akadályverseny­ben mérték össze tudásukat. S. J. Tiszthelyettesek értekezlete A KISZ 1977-78. évi akcióprogramjának végrehajtása során megtartották az MN Be­ruházási és Fenntartási Főnökség szerveze­tében szolgálatot teljesítő tiszthelyettesek ér­tekezletét. A tanácskozáson elemezték a tiszthelyettesek helyzetét, megerősítették, hogy kiemelkedően fontos helyet foglalnak el a főnökség működési rendszerében. A vitaindító előadást a résztvevők kiegészítet­ték, szóltak a tennivalókról, a gondok eny­hítésének­­lehetőségeiről. V. J. Sikerült megakadályozni Veszélyesnek ígérkező tüzet sikerült loka­lizálnia egyik alakulatunk két katonájának. Hága József őrvezető és Csábi József hon­véd járőrszolgálatuk teljesítése közben egy szekszárdi fiatalasszony segítségére siettek, akinek lakásában kigyulladt­­az olajtüzelésű bojler. A tűz az OTP épületével szomszédos lakóházban keletkezett. A katonák bátor helytállásának köszönhető, hogy a lángok nem terjedtek át a takarékpénztárra, így csupán néhány száz forintnyi érték vált a tűz martalékává. A lelkiismeretes katonákat a helyőrség parancsnoka jutalomban részesí­tette. Sárközi János II sorkatonák neveléséért Nevelési konferenciát tartottak néphadse­regünk egyik gépesített lövészalakulatánál, az alegységparancsnokok és az osztályfőnö­kök részvételével. A nevelők a sorkatonák erkölcsi, politikai és szakmai-katonai nevelé­sének időszerű tennivalóiról tanácskoztak. A vitában az alegységparancsnokok ismertet­ték tapasztalataikat, és számos javaslatot tettek a katonai nevelés megjavítására. F. Z. Honvédelmi Kupa lövészverseny A Magyar Honvédelmi Szövetség Orszá­gos Központjának rendezésében június 25-én Mátyásföldön került sor a Honvédelmi Kupa lövészverseny országos döntőjére. A meg­nyitó után haditorna bemutató következett. Ezután került sor a 20-20 lövéses légpuskás, légpisztolyos, kispuskás és sportpisztolyosok versenyére. A jó eredményt fémjelzi az elért öt csúcs és két csúcsbeállítás. A legjobbak között szerepelt a felnőtt férfiak kategóriájában Móczár Sándor (Bács-Kiskun megye), aki a húszlövéses fekvő kispuskások versenyében 191 körrel országos csúcsot ért el. A felnőtt női versenyzők közül legeredményesebb Dá­vid Gyuláné volt (Budapest), aki légpisz­tollyal országos csúcsot ért el (171 kör). Kiss P.-Nagy I. Hármashatárhegyi bajnokság Június utolsó vasárnapján rendezte meg a Magyar Honvédelmi Szövetség a tartalé­kos tisztek, tiszthelyettesek honvédelmi ver­senyének budapesti bajnokságát. A hármas­­határhegyi versenyre már csak a legjobbak jutottak, a selejtezőket a kerületekben bo­nyolították le. Az igazságosabb elbírálás ér­dekében két korcsoportba osztották a száz­hatvan indulót: az elsőbe kerültek a „junio­rok”, harmincöt éves korig, a másodikba a harmincöt éven túliak. A borús idő elle­nére fővárosi érdeklődők ezrei kapaszkodtak fel a meredek hegyoldalra, s a később meg­eredő eső is csak a bátortalanabbakat ri­asztotta el. Akik azonban dacoltak az idő­járással,­­később sem bánták meg elhatáro­zásukat, sok érdekes látnivalóban volt ré­szük. Az elméleti verseny során általános katonai ismeretekből, az új szabályzatból, harcászatból és fegyveranyag-ismeretből vizs­gáztak a részvevők. Azután egyenként vág­tak neki a csapatok a 3600 m-es távolság­nak. Fel kellett deríteniük a koordinátákkal jelzett állomások helyét, ahol különböző fel­adatokat oldottak meg: álláspont meghatá­rozását, rádióösszeköttetés teremtését a bá­zissal, tájékozódást irányszög alapján, mindazt, ami a parancsnoki munkában nél­külözhetetlen. A beérkezőket a „Zalka Má­té” Katonai Műszaki Főiskola tábori konyhá­ja látta vendégül jóféle babgulyással, ami­ből — a szakácsok dicséretére legyen mond­va — sokan repetát is kértek ... Amíg a tartalékosok minden erejüket és tudásukat latba vetve versengtek, a kirán­dulók az egyik budapesti MHSZ-klub hadi­torna bemutatójában gyönyörködhettek. Kö­zépkori ruhában, középkori fegyverekkel vív­tak a fiatalok a modern páncélozott harc­járművek szomszédságában. Lélegzetelállító mutatványokat vittek végbe pallossal, kard­dal, szablyával, láncos buzogánnyal; később cselgáncsbemutatót tartottak, nézőik nagy tetszésére. A hatalmas taps közepette „vere­kedés” tört ki közöttük - természetesen csak a sikeres produkció ráadásaként. Cseri-Kiss-Nagy Magyar kutató osztrák kitüntetése Az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke a Tudomány és Művészet Érdemrend első fo­kozatát adományozta dr. Kun József alezre­desnek, a Hadtörténeti Levéltár parancsno­kának az osztrák levéltárban végzett ered­ményes tudományos kutató munkájának el­ismeréséül. 000T1977 A KISZ Központi Bizottsága és az Okta­tási Minisztérium fővédnökségével megrende­zett országjáró diákok hagyományos talál­kozójára ezúttal Kecskeméten került sor. Mintegy 1800 fiatal töltött kellemes napo­kat az alföldi városban. A találkozó érde­kes eseménye volt a haditechnikai bemutató és a határőrség egyik alakulatának lovas és kutya bemutatója. A résztvevők honvédelmi járőrversenyen mérték össze erejüket, tudá­sukat és bátorságukat. A legjobbak a nem könnyű akadályok — gránátdobás, árokug­rás, gerendamászás, lövészet, kötélmászás — sikeres leküzdése után megérdemelten ve­hették át az értékes díjakat. Az ODOT '77 eredményes lebonyolításában a társrendező szervek közreműködése mellett honvédségi alakulataink is jelentős segítséget nyújtott Fiatal alkotók kiállí­tása A tüzéregység „Pataki István” kiváló ifjú­sági klubjában katonafiatalok képzőművé­szeti alkotásaiból rendeztek kiállítást a kö­zelmúltban. A klub tagjai a nemrég meg­tartott értékelő taggyűlésen adtak számot eddigi eredményeikről, amik jelenlegi válla­lásaikkal együtt elegendőnek bizonyultak az „aranykoszorús" cím megpályázásához. A tervezett rendezvényeknek mintegy megnyitó­ja volt a napokban rendezett, a fiatalok amatőrmunkáit bemutató kiállítás, amelyen nagy sikert arattak Koncz Tamás tizedes fafaragásai, Ghyczy György tizedes grafikái és Kuzén Zoltán honvéd festményei. A klub­beli bemutatót egység szintű kiállítás követi. Tárkányi Béla Egri kollégisták Szolnokon Szolnokra látogattak el a közelmúltban az egri Katonai Középiskolás Kollégium növen­dékei és nevelői, hogy megismerkedjenek a ,,Kilián György" Repülő Műszaki Főiskolá­val és Szolnok város nevezetességeivel. A fő­iskola gazdag látnivalót biztosított a kollé­gisták számára. A fiatalok megtekintették a tanintézet múzeumait, a repülőtechnikát és több kiképzési objektumot, s levetítettek szá­mukra több repüléssel kapcsolatos kisfilmet. A szolnoki program a „Szamuely Tibor” Gépipari Szakközépiskola kollégiumának meg­látogatásával fejeződött be. Bojtár Károly Közlemény Az MN Ruházati Szolgáltató Üzem Pa­rancsnoksága értesíti a vásárlókat, hogy sza­badságolás miatt zárva tartanak az alábbi ruházati boltok: 2. sz. Katonai Ruházati Bolt, Gyöngyös: július 12-től augusztus 5-ig; 4. sz. Katonai Ruházati Bolt, Kiskunfélegy­háza: július 11-től július 22-ig; 5. sz. Ka­tonai Ruházati Bolt, Kaposvár: július 18-tól augusztus 5-ig; 6. sz. Katonai Ruházati Bolt, Székesfehérvár: július 18-tól augusztus 10-ig; 8. sz. Katonai Ruházati Bolt, Zalaegerszeg: július 6-tól 31-ig; 9. sz. Katonai Ruházati Bolt, Miskolc: július 4-től 28-ig; 12. sz. Ka­tonai Ruházati Bolt, Székesfehérvár: július 18-tól augusztus 10-ig; 13. sz. Katonai Ruhá­zati Bolt, Debrecen: július 4-től 28-ig. A fenti üzletek szolgáltatásait az alábbi időpontoktól vehetik újra igénybe vásárlóink: 2. sz. KRB: 1977. augusztus 8.; 4. sz. KRB: 1977. július 25.; 5. sz. KRB: 1977. augusz­tus 8.; 6. sz. KRB: 1977. augusztus 11.; 8. sz. KRB: 1977. augusztus 1.; 9. sz. KRB: 1977. július 29.; 13. sz. KRB: 1977. július 29.

Next