Néphadsereg, 1977. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1977-11-12 / 46. szám

A művészeti nevelés útjai Szinte mindennapos jelenség hadseregünk ifjúsági klubjaiban, hogy a kulturális rendezvények, közművelődési akciók előkészíté­sénél, szervezésénél, sőt egyre gyakrabban a végrehajtásnál is a könyvtárosok aktív segítséget ad­nak Ez a kétoldalú kapcsolat már eddig sok szép eredményt pro­dukált. A példák sokaságából említhetjük az aranyplakettel ki­tüntetett „Lehel kürtje” irodalmi színpadot. Nagyszerű teljesítmé­nyük egyik kulisszatitka az volt, hogy szakmai irányításával hoz­záértően segítette őket az alaku­lat könyvtárosa, Horonicz Mária. Tovább bővítve a gondolatkört, természetesen nem csupán az iro­dalmi színpadok, hanem a művé­szeti nevelés sok más ágában is hasznos, tartalmas segítséget nyújthatnak a könyvtárosok. E te­vékenység eddig elért eredmé­nyeiről, a további tennivalókról tanácskoztak a közelmúltban a katonai tanintézetek könyvtárosai és kultúrmunka szervezői. A háromnapos tanácskozás — melynek Szentendrén a „Kos­suth Lajos” Katonai Főiskola példás rendezéssel adott otthont — lényegében többet nyújtott a résztvevőknek, mint csupán elmé­leti ismeretek halmazát. A művészeti nevelés módszerei­nek gazdag és egyre bővülő tár­házából kiemelve néhányat, afféle rugalmasan követhető „példatá­rat” is átnyújtott a tanácskozás résztvevőinek a Módszertani köz­pont és a főiskola könyvtárában dolgozók kollektívája. Az előadások és az azt követő viták a következő kérdések köré csoportosultak: a művészeti ne­velésnek milyen tapasztalatai vannak a katonai tanintézetek­nél és milyen lehetőségei vannak e téren a könyvtárnak. A tanácskozás egyik legfonto­sabb tanulsága az volt, hogy a közművelők számára elsőrendű fontosságú a művészeti alkotások Fotó: NÉMETI PÁLNÉ értése és a művészeti nevelés módszereinek ismerete. Ma még a katonai tanintézeteknél is ta­lálkozhatunk művészetbarát kö­rökkel, amelyeknek a munkája nem elég átgondolt, így ezekben gyakran a spontán megnyilatko­zások és egyéni kedvtelések ke­rülnek túlsúlyba. A művészeti ne­velés folyamatában a közműve­lők, könyvtárosok egyik fontos szerepét úgy körvonalazták a ta­nácskozáson, hogy az egyre job­ban szaporodó művészeti és iro­dalombarát köröket tanácsaikkal tereljék a tervszerűség, követke­zetesség útjára. S ebben a mun­kában mindenképp hívják segít­ségül a külső előadókat, szak­embereket is. Ma már sok alakulatnál felismerték, hogy a­­katonai fő­iskolákról kikerült fiatal tisztek különösen sokat tehetnek a kato­nák művészeti neveléséért. Ők már jobban ismerik a köz­­művelődés elveit, módszereit, a kezdeményezést, a művészeti ne­velés fellendítését is elsősorban tőlük lehet várni. Nem szabad te­hát belenyugodni a fiatal tisztek körében tapasztalható közömbös­ségbe, kényelmességbe. A maguk­ra maradó könyvtárosok elsősor­ban a fiatal, a művészetben is jártas tisztektől várnak segítséget. S joggal, hisz „hegyeket mozgat­ni” csak kollektív erőfeszítéssel lehet. A művészeti nevelést nehezebb körülmények között, jóval több előítélet és szemléletbeli hiba kö­zepette végzik a tiszthelyettes­képző bázisok kultúrmunka-szer­­vezői, könyvtárosai. Pedig ideje lenne felismerni, hogy a hadse­reg közművelődésében — ahogy többen is hangoztatták — jelentős feladatok hárulnak a tiszthelyet­tesekre is. A művészeti nevelés — a fiatalok nevelése is egyúttal. S a leendő tiszthelyettesek neve­lők is lesznek, nem mindegy te­hát, hogy milyen a műveltségük, ízlésviláguk. Mindez persze nem csupán a tanácskozáson felvetődő gondola­tok továbbgördítése. A honvédel­mi miniszter közművelődési pa­rancsában is megfogalmazódott: „A fiatalok körében a közműve­lődést úgy szervezzék, hogy a ka­tonai szolgálat időtartama alatt műveltségük gyarapodjon... nagy többségük aktívan vegyen részt valamilyen közösségi művelődési formában, részesüljön művészi élményekben; ismerje meg a helyőrség haladó történelmi és művészi hagyományait..Jó tudni, hogy e parancs szellemé­ben egyre színesebb, eredménye­sebb a katonai tanintézetek kul­turális élete. A házigazda főiskola könyvtá­rosa, Vitkóczy Erika figyelemre méltó eredményekről számolt be. A 35 ezer kötetes könyvtárban otthonra talált az irodalombarátok köre, a szentendrei képzőművé­szek tárlata. Tovább bővítik a művészeti ismereteket nyújtó könyvállományt, hanglemeztárat, és tervük a diatár létrehozása. A tanácskozás gazdag program­ja a szentendrei múzeum- és műteremlátogatások, a főiskola életének megismerése — sok ér­dekes tapasztalattal gazdagította a résztvevőket. Természetesen ez a három nap nem elegendő ah­hoz, hogy alapjaiban lendítse fel a művészeti nevelés megannyi formáját a katonai tanintézetek­nél. De olyan tanulságokkal, ösz­tönzésekkel szolgált, amelyek hadseregszerte hosszabb távon is hasznosíthatók. KATONA ISTVÁN A tanácskozás résztvevői a főiskola könyvtárában Látogatás a Kovács Margit mú­zeumban Séta a szentendrei skanzenben Ady-klu­b és a többiek Leninvárosban a katonafia­talok klubjai közül az Ady Endre ifjúsági klub büszkélked­het a legtöbb babérral, hisz ed­dig kétszer nyerték el az „arany­koszorút”. Ám a klubpályázat félidejében sorra került önértéke­lésen többen felvetették: a klub­munka színvonala továbbra is jó, azonban önelégültségre semmi ok, hisz a szomszéd alegységek klub­jai megújultak és egyenrangú társak lettek. A társklubok sikerei valósággal felrázták az Ady-klub kollektívá­ját és az utóbbi hetekben a Nagy Október méltó megünneplése mellett a klubnévadó költő, Ady Endre születésének 100. évfordu­lója került a klubmunka közép­pontjába. — Ady Endre születésének cen­tenáriumát először egy rendhagyó szavalóversennyel ünnepeltük: al­egységünk valamennyi katonája egy-egy Ady-vers előadásával rukkolt ki — újságolta a klub ötletgazdag vezetője, Meiszburger Ferenc honvéd. — Igaz, a klub­tagok közül csupán hárman ke­rültek tovább a szavalóverseny további „lépcsőfokaira”, de a rendezvény azzal a nyereséggel zárult, hogy katonatársaimban őszinte kíváncsiság ébredt Ady Endre költői életműve iránt. A Tiszai Vegyi Kombinát épít­kezésen részt vevő fiatalok közül csupán néhányan tanultak közép­iskolában, s amikor velük beszél­gettünk, nem titkolták: először itt a klubban hallottak Ady Endre újságírói munkásságáról, a költé­szetének szimbólumvilágáról és az „urak, papok dölyfével” meg nem alkuvó forradalmiságáról. A klubtervekből kitűnt, hogy az Ady-centenárium alkalmából nemcsak a klubban rendeznek irodalmi estéket, kiállításokat, szellemi vetélkedőket, hanem nagy számban vesznek részt a leninvárosi Derkovits Művelődési Ház Ady Endrére emlékező ren­dezvényein. Az építő­műszaki alakulat klubjaiban járva két dolog külö­nösen feltűnt. Az egyik: a köz­művelődés eszköztárával jelentős segítséget adnak az általános is­kolát végző katonafiataloknak. A másik pedig az, hogy sokat tesz­nek azért, hogy az ifjúsági klub­­bok és a katonákat körülvevő környezet valóban kulturált le­gyen. — Nálunk is két új helyiséggel bővítettük az ifjúsági klubot — magyarázta Kiss János őrnagy. — A egyikben ötszáz kötetes fiók­könyvtárat rendeztünk be, a má­sikban pedig kávézót. Nos, itt valóban öröm volt belépni az otthonos, jó ízlésre valló kávézóba és a minikönyv­tárba, amelynek valamennyi egyedi tervezésű berendezési tár­gya Juszt Ákos honvéd tehetségét dicséri. A megszépült klub egy­ben azt is illusztrálja: parancs­noki támogatással egyetlen ráter­mett katonafiatal is sokat tehe azért, hogy a katonák környezete, a klub berendezése valóban esz­tétikus legyen. Az alegységek klubnaplói nem­csak a változatos programokról tanúskodnak, hanem arról is, hogy a szocialista versenymozgalom keretében egyre több a művelő­dési vállalás. Ma már itt vajmi kevés esélye van a „Kiváló sza­kasz” vagy a „Kiváló brigád” cím elérésére annak a katonaközösség­nek, amelynek a közművelődés terén adósságai vannak. Ha a leninvárosi „klubőrjárat” tapasztalatait egyetlen mondatba kellene összefoglalni, én ezt mon­danám: az Ady-klub „aranyko­szorús” itt a többieket is arra ösz­tönzi, hogy a szabad időben napról napra vonzóbb és tartalmasabb legyen a klubélet. K. L. Az aranykoszorús Ady-klubban gyakoriak az irodalmi estek Az olvasószoba bútorait is Juszt Ákos honvéd tervezte Fotó: NÉMETI PÁLNÉ

Next