Néphadsereg, 1987. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-28 / 48. szám
Dr. Bácsalmási László neve közel két évtizede nemcsak a kosárlabdázók körében cseng ismerősen. A még mindig fiatalos külsejű, 45 esztendős testnevelő tanár érdemeket szerzett abban is, hogy tanítványai közül egyre többen szeretik meg a rendszeres testmozgást, akik immáron tizenkilencedik éve a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola hallgatói közül kerülnek ki. Nyolc éven át első osztályú kosárlabdázó volt, a VTSK-ban (a BSE elődje) szerepelt hétről hétre mint hátvéd bedobó. Közben a tanulásról ,sem feledkezett meg, beiratkozott a Testnevelési Főiskolára. A követelményeknek mindkét „pályán” eleget tett: a VTSK-ban szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, s a TF-an is kitűnt felkészültségével. A diploma átvétele után több mint három évig egy általános iskolában okította a gyerekeket. Ez idő tájt a BEAC II. osztályú csapatát erősítette. Nem sokáig, ugyanis a Zalkára jövetele után szervezni kezdte a főiskolai gárdát, s 1972- ban az ő vezetésével megalakult a Honvéd ZMKMF. Azonnal a Budapest I. osztályba kaptak besorolást, s megnyerték a bajnokságot. Utána az NB III-as mezőnyt is maguk mögé utasították, később kétszer átthajttak az NB II-ben a dobogó legfelső fokára, ám az élvonalat egyéb körülmények miatt nem vállalhatták. Megszűnt, majd újjáalakult a csapat, ma már csak hallgatók öltik magukra a Honvéd ZMKMF mezét. Ma dr. Bácsalmási László a BSF női kosárlabdacsapatának az edzője. Három év alatt sikert sikerre halmozott a tanácsi lányokkal a honi bajnokságban, és nemzetközileg is jegyzett együttest kovácsolt össze. Persze másodállásban. Főállását semmi pénzért nem hagyná ott. A testnevelési tanszék vezetői megbecsülik munkáját, a tanárok és a hallgatók tisztelik, szeretik őt. Emlékek és mai valóság E sorok írójának alma matere szintén a ZMKMF volt, és abban a szerencsében is részesülhetett, hogy a tanár úr keze alatt fejleszthette sportolói képességeit. A mintegy három és fél év alatt a testnevelés szinte valamennyi alapelemét elsajátíthattuk, emellett az egészséges életmód rejtelmeibe is betekintést nyerhettünk. Annak idején szakaszunk, még inkább századunk kiváló erőkből állt, sorozatosan jó sporteredményeket értünk el, noha a körülmények mostohábbak voltak a mainál. A napokban bejelentkeztem dr. Bácsalmási Lászlónál, és arra kértem, kalauzoljon végig egy tanórán, és mutassa be az új létesítményeket. A találkozó hamar létrejött, a ZMKMF sporttelepén a harmadéves vegyészek munkáját kísérhettem figyelemmel. Az eligazítást követően rövid bemelegítéssel indult a foglalkozás, majd a háromezer méteres síkfutáshoz gyülekeztek a rajtvonalnál a feltűnően jó felépítésű hallgatók. Tizenhatan lódultak meg szinte egyszerre az indításnál. Míg a fiúk a köröket rótták, beszélgettünk a „régi szép időkről” és a jelenről. — Milyen a hallgatók fizikai felkészültsége? — kérdeztem, miközben Hajdú Tamás zászlós, a szakasz parancsnoka óriási fölénnyel a célba érkezett. — Ez a legjobb, legerősebb szakaszom, rájuk nagyon büszke vagyok. Ezeket a fiúkat, úgy érzem, már megnyertem a rendszeres sportolásnak. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert ők jövőre tisztek lesznek, és több szakasznyi sorkatona egészséges életmódját határozhatják meg. Hiszem, hogy tanítványaim a testi nevelést alapvető feladatnak állapíthattam, nagyszerűen szerepeltek a hallgatók, bár akadt köztük olyan is, aki inkább kocogott, mintsem futott. A tanár úr kissé idegesen konstatálta a helyzetet, ám hamar döntött: a fiatalember újfent nekivághat a hét és fél körnek, s a hallgató becsületére legyen mondva, míg a többiek fociztak, ő ismét teljesítette a távot. Sokoldalú lehetőségek A futás után nyújtós gyakorlatok színesítették az órát, majd jött a már említett foci. A fiúk pillanatok alatt megalakították a két csapatot, és úgy nekiveselkedtek a labdakergetésnek, mintha csak most vette volna kezdetét a foglalkozás. Ismét kérdezhettem. — Milyen létesítményekkel rendelkeznek? Mely követelményszinteket kell teljesíteniük a hallgatóknak? — Két tornatermet, három kondicionálótermet, fedett uszodát és néhány szabadtéri pályát vehetnek igénybe a hallgatók, és tíz szakosztályban sportolhatnak versenyszerűen is. A kötelező és fakultatív sportfoglalkozásokon lehetőségük van megszerezni az állóképességet, és megtanítjuk őket a testnevelési órák levezetésére is. Ennek érdekében szorgalmazzuk az alapfokú segédedzői és játékvezetői képzést. A követelményrendszer időszakonként változó, hármas feladatot ölel át, természetesen szintidő teljesítéssel: atlétika, katonai próbák — háromtusa, tízpróba, járőrverseny — és úszás, amit egy év alatt minden hallgató elsajátít. ERDŐS PÁL ATTILA Fotó: NAGY Z. IMRE Nevelők nevelőre tekintik majd. Mellettük van még három hallgatói szakaszom és ugyanennyi külföldi csoportom is. Hadd tegyem azonban hozzá, az elsőévesek fizikai állapota sajnos nem éri el a régiek szintjét. Egyre többen lettünk időközben a célban, s az eredményekből meg Dr. Bácsalmási László értékeli a futóeredményeket Az „aranyásó” Nem elég álmodozni, tenni kell! így gondolta ezt Tombor István ifjú versenyzőként isaz 50-es években. Szorgalmasan, kitartóan edzett, de akkori elképzelései nem váltak valóra. Egy makacs sérülés véget vetett aktív versenyzői pályafutásának , de csak annak. Edzőjétől, Ördögh Imrétől megtanulta a szakma szeretetét, és az ő nyomdokain folytatta a mimikát, egy ideig a fővárosban, majd újból Fehérváron. 1964-től napjainkig a Honvéd Szondi SE- ben vezetőedzőként dolgozott. Furcsa a sors! Tulajdon..képpen annak idején megsértették, azt mondták ugyanis: Ördögh Imre távozása után nem lesz birkózás Fehérváron. Tombor István megfogadta, hogy igenis lesz. Mindenért meg kellett harcolnia. Ebben a kemény sportágban csak azt nem fektetik két vállra, aki bátor, aki , felkészült. Neki azonban nemcsak ezt kellett elhitetnie tanítványaival, hanem meg kellett teremtenie a feltételeket is. Ebben sokszor magányos farkasnak érezte magát, sokat küzdött addig,s amíg Fehérváron elfogadott és megbecsült lett a sportág. A birkózás, amelytől a Tombor név elválaszthatatlan. Gyakorta voltak kétségei. Sok-sok álmatlan éjszaka, nemegyszer parázs viták után azonban mindig újra tudta kezdeni a munkát. Mert hitt abban, valóra válhat az, hogy a Honvéd Szondi SE ne csak egy klub legyen, a sok között, hanem olyan, amelyik veriskolákat, a versenyeket, és mindig jó érzékkel választotta ki versenyzőit. Pedig mint katonaegyesületnél dolgozó edzőnek, korántsem volt könnyű dolga. Tudta, akikkel egy ideig együtt dolgozik, majd másutt kamatoztatják tudásukat. Neves versenyzők hosszú sora nevelkedett a Mester keze alatt, többek között Hajdú Imre, Tóth István, a Torna fivérek, Farkas József. Jó néhány versenyen láthattam, hogy a tanítványok az „öreget” milyen nagy szeretettel köszöntötték. Nemcsak a kötelező udvariasságnak, hanem rengeteg szívből jövő kézfogásnak, ölelésnek lehettem szemtanúja. Tombor István szívesen látott vendég mind itthon, mind külföldön. Ezt pedig csak érdemekkel lehet kivívni. Soha nem volt mézesmázos, nem kereste mindenáron a népszerűséget. Néha nagyon is kemény volt, de akkor is igazságos. És hittek neki. Hitt neki Rácz Lajos, Fehérvár első világbajnoka. Hitt akkor is, amikor a moszkvai olimpia után számos csábító ajánlatot kapott más egyesületektől. Tombor István meggyőzte őt, hogy igazán Fehérváron van rá szükség. Hitt neki a harmincadik évén túl járó Seres Ferenc is, amikor őt a moszkvai olimpiára készítette fel. És hitt neki a szövetségi kapitány, dr. Hegedűs Csaba is. Tombor Istvánnak lett igaza. Világbajnoki, Európa-bajnoki és olimpiai érmek, helyezések születtek. Mindenki tudta Tombor Istvánról, hogy szeme csalhatatlan a tehetségek meglátásában, s a birkózásért mindenre képes, ő az aranyásó. Ezért dolgozott hosszú éveken át a Magyar Birkózó Szövetség elnökségében és nyolc évig az edzőbizottság elnökeként. Pedig ide eljutni igazán nem könnyű! Most nyugdíjasként azt a tanácsot adja volt tanítványainak — akik ma már edzőként dolgoznak —, hogy merjenek merészen álmodni, és higgyenek a megvalósulásban. Ő még mindig segít, mert hiába nyugdíjas, életét nem tudja elképzelni a birkózás, a Honvéd Szondi SE nélkül. Most is, ébren is a birkózásról álmodik. sípos JózsefFotó: KARÁCZY SZILÁRD senyre kel a legjobbakkal is. Soha nem volt rest járni az GHSB súlyemelő-bajnokság Nem sikerültek az „ugratások" Az idén Kuba volt a házigazdája a baráti hadseregek súlyemelő-bajnokságának. Kuba, Bulgária, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Nicaragua, valamint az NDK katonasportolói voltak az ellenfeleink. Már az 1985-ös spartakiádon is kitűnt, hogy a szocialista országokkatonasportolóinak találkozója felér egy kisebb világbajnoksággal, s ezt igazolta az egzotikus környezetű Havannában lezajlott versenysorozat is. A csapatok létszáma tíz fő lehetett, de a szovjetek és a kubaiak kivételével — akiknek ráadásul a formaidőzítése is kiváló volt — a többiek ezt a keretet nem töltötték ki. Ők csúcsformában versenyeztek. A bolgárok teljesítményén látszott, hogy „nem készültek rá” a kubai versenyre, de világklasszisaik — Marinov, Terzsinszki, Krasztev, Csakarov — és a fiatal tehetségekígy is tekintélyt parancsoltak maguknak. A csonka magyar csapat tagjait megviselte az utazás, a párás klíma és a nagy időeltolódás. A versenyek ugyanis magyar idő szerint hajnali három órakor kezdődtek. Formaidőzítésükkel is gond volt, hiszen a kubai utat megelőzően a hazai NB I-es csapatbajnokságon szinte mindent kiadtak magukból. A tatabányai formával egyéniben és a csapatversenyben is bizonyára előkelőbb helyen végezhettek volna. A klíma okozta bonyodalomra egy példa: Nagy Pétert — aki súlycsoportjában éremesélyes volt , 52 kg-ra lefogyasztották, ám fölöslegként volt még rajta 10 dekagramm, ami a párás, fülledt klímában meg sem akart mozdulni. A sportoló átesett a súlyhatáron, így csak az 56 kg-os súlycsoportban indulhatott. Ott viszont már csak a hetedik helyet tudta megszerezni 212,5 kg-os összteljesítménnyel. Berényi Zoltán (56 kg) 235 kg-os összteljesítményével ötödik lett. Dráfi Zsolt, aki serdülő korú versenyző, a 67,5 kg-os súlycsoportban 265 kg-ot teljesített, s ezzel hatodik helyet szerzett, és mellékesen két hazai korosztályos csúcsot adott át az enyészetnek! Mészáros István — 82,5 kg-os súlycsoport összteljesítménye 320 kg — hatodik, Buda Attila — 90 kg — 345 kg — és Hlavati András — 100 kg — 352,5 kg — az ötödik helyen végeztek összetettben. Az eredményekhez hozzátartozik,hogy a versenyzőknek kockáztatniuk kellett ahhoz, hogy jobb helyezést érjenek el, úgymond „ugratni” kellett őket, ami azt jelenti, hogy nagyokat emeltek a súlyokon. Ezek az ugratások azonban rendre nem sikerültek. Az elsőséget a Szovjetunió szerezte meg, maga mögé utasítva Bulgária és Kuba sportolóit. Válogatottunk, a Német Demokratikus Köztársaságot és Nicaraguát megelőzve, a hatodik lett. A rendkívül színvonalas küzdelemben a magyar csapat eredménye reálisnak mondható. Fotó: KELE JÁNOS Dráfi Zsolt ismét legyűrt két országos csúcsot I Híradóbabérok A testnevelési órákat követően nem kisebb esemény következett, mint a főiskola mezei futóbajnoksága. A hagyományosnak mondható népligeti pályán először a négyezer méteres távon indulók gyülekeztek, mintegy száz gyakorlóruhás nevezett be erre a versenyszámra. A start után hamar rendeződtek a sorok, az egyik titkos favorit, Molnár Sándor zászlós gyorsan az élre állt, és remekül beosztva erejét nagy fölénnyel győzött. Csapatban is kiválót nyújtott a 10. század, hiszen mind az öten az első 15-ben végeztek, így nem volt kétséges, kik kapják az eredményhirdetéskor a babérkoszorút anyakukba. A hétezer méteres sportfelszereléses futóversenyben Cseperkáló István honvéd diadalmaskodott. A csapatversenyben a híradók csapata végzett az élen. Az összetett ponttáblázat élére is ők kerültek: 1. híradóik; 2. rádiófelderítők; 3. az érszázad csapata. A „versenyiroda” ugyan kis lét- s számmal működött, ám végig kifolyástalannul