Néphadsereg, 1988. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1988-04-16 / 16. szám
z utóbbi években a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese tánckara jó néhány táncjáték bemutatásával gazdagította az együttes repertoárját. A Tündérkert, a Kocsonya Mihály házassága és a Magyar Elektra tematikai változatosságát, színpadi sokszínűségét a magyar folklór kincseiből merítve hozták létre. A produkciók idehaza és külföldön egyaránt nagy sikert arattak, a Kocsonya Mihály házassága című táncjáték például Kínában is megnyerte a más folklórhoz, más szokásrendszerhez igazodó közönség tetszését. A tánc e kimeríthetetlen anyanyelvén most újabb, immár háromrészes műsor került a közönség elé. A Kovák Ferenc által rendezett Életeink című új tánckari műsort a Budapesti Tavaszi Fesztivál alkalmával mutatták be a budai Vigadóban, azóta pedig számos alkalommal láthatta már a katonaközönség is az új táncprodukciót. Három rész, három egymástól jól elhatárolható gondolatkör, mégis egységes produkció, így jellemezhetnénk röviden az Életeink című új tánckari műsort. Az első rész emberi-történelmi sorskérdéseket vet fel, s a koronként újrafogalmazódó kérdésekre napjaink realitásaiból kiindulva ad választ. A magánélet boldogságkeresése, a szerelem és az összetartozás emberi válságokon is átívelő ereje változatlanul életünk egyik nagy hajtómotorja. A Körök és vonzások című — Hollókői Lajos és Diószegi László által készített — produkcióban Horváth Zsófia és Horváth Csaba, illetve Zoltán Annamária és Szabó István szólótánca tiszta, szép, mondhatni eszköztelen egyszerűséggel jeleníti meg a fenti gondolatot. „Rendezni végre közös dolgainkat, / Ez a mi munkánk és nem is kevés.” E sorokat József Attila írta A Dunánál című versében, s e gondolat „szólal meg” a tánc nyelvén Vavrinecz András és Diószegi László Katonabúcsú című kompozíciójában. Ez a tánc felidézi történelmi múltunknak azt a korszakát, amikor nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül a Habsburg-császár hadseregébe hosszú évekre elvitték katonáskodni a nép fiait A kényszerű katonáskodástól, az idegen érdekekért háborúba hurcolt áldozattól való félelem, a számkivetettség jelenik meg a táncban. Gyönyörűen és felkavaróan szólalnak meg Szvorák Katalin és Balogh Márton előadásában ezeknek a katonáknak a kesergő, hazavágyó dalai. Azonban a kiúttalanság, a megalázottság, a hazátlanság legkeserűbb perceiben is él a remény, hogy újra otthon lehetnek a férfiak a hűségesen visszaváró kedvesnél, a szeretettel ölelő édesanyánál. Mintegy ellenpontként a műsor első részének súlyos gondolatai után, a második rész a könnyed, a játékos vidámságé. Előbb Sebő Ferenc és Foltin Jolán Ugrótáncot jókedvemből című műsorát adja elő a tánckar. E bravúros produkció nem mindennapi szakmai feladatot jelentett együttesünk táncosainak, hiszen a pergően szerkesztett táncok előadása mellett Weöres Sándor, József Attila és Szécsi Margit megzenésített verseit is nekik kellett megszólaltatni. Ugyancsak maximális teljesítményt nyújtottak a következő produkcióban a táncosok. A Hangszerek és figurák című Rossa László és Foltin Jolán koreográfiában a tánc nyelvén keltek életre különböző hangszerek, s e produkcióban színészi tehetségből is jelesre vizsgáztak táncosaink. A műsor harmadik részében előbb Vavrinecz András és Janek József Juhaikat kereső pásztorok című produkcióját láthatjuk. A már-már burleszk határát súroló előadás nemegyszer fakasztja kacajra a nézőket, s ebben nem kevés szerepe van a három részeges pásztort megjelenítő Makovinyi Tibornak, Lányi Attilának és Szilvási Károlynak. Ezt követően a téli ünnepkör szokásai elevenednek meg Rossa László és Kovák Ferenc Jókedvünk tele című produkciójában. Regősök, lucázók, betléhameseik, angyalok jelennek meg a színpadon, s e játékos forgatagban végül a böjtöt jelképező Cibere vajda legyőzi a farsangi Konc királyt. Ezután együtt, közös örömünnepen búcsúznak a hajdanvolt téli szokásrend minden ceremóniájától, s nagy hatású táncot járva, immár a tavaszt köszöntik. Örömmel fogadtuk a művészegyüttes tánckarának új produkcióját, mely az eddigi előadásokon megnyerte a katonai és a polgári közönség tetszését. Tartalmas, gondolatgazdag, ugyanakkor az igényes nemes szórakoztatást egyaránt felvállaló produkcióval gazdagodott a társulat repertoárja, melyhez hasonlót a jövőben az együttes többi karától is jó szívvel várunk. KATONA M. ISTVÁN Fotó: BIRTALAN ZSOLT Életünk táncban elbeszélve Vasárnapi levél A helyi televíziózásról Kedves Százados Elvtárs! Jól emlékszem, a múlt év nyarán büszkén említetted, hogy több-kevesebb rendszerességgel tevékenykedő külső munkatársa lettél a fehérvári kábeltévé-stúdiónak. Először műszaki ismereteidet hasznosítottad az egyre jelentősebb közéleti szerepet betöltő stúdiónál, később kerekasztal-beszélgetéseken hoztál szóba a lakótelepen élők közérzetét javító kezdeményezéseket, majd felcsaptál botcsinálta videosriporternek is. „Hetente egy alkalommal sugároz műsort a mi tévéstúdiónk. Ma már Székesfehérvár a legjobban bekábelezett magyar város. Alba Regia 110 ezer lakójából immáron 100 ezerhez eljut a városi televízió műsora. Huszonhétezer lakást, köztük a katonacsaládok lakásainak nagy részét is összekapcsolja a kábelrendszer" — büszkélkedtél a tényekkel. Lelkesen újságoltad még, hogy a fehérvári kábeltévé-stúdió már nyolc csatornán sugároz programokat. A helyi műsoron kívül, amely hétfőn jelentkezik, folyamatosan látható a magyar, a csehszlovák, az osztrák, a szovjet műsor, valamint néhány műholdas adás is. A fehérvári stúdió — mint az ország talán legjobban felszerelt városi televíziós munkahelye — beépült a város közéletébe, és jelentősen elősegíti, hogy az ott élő katonacsaládok együtt gondolkodjanak a város lakóival, a tévé jóvoltából is részesei a város közéletének. A napokban újra találkoztunk, és most az volt a nagy újság, hogy az egyik katonai tanintézetünk tanára lettél, s mi több, családod is felköltözött a főváros legnagyobb katonai lakótelepére, „Gidófalvára". Amikor arról kérdeztelek, itt is „bekábelezték-e" már a lakásokat, keserűen kifakadtál. Érthetetlen számomra, hogy afőváros, több vidéki várossal szemben, tempóvesztésben van. A kábeltévé-stúdiók tájékoztató, közéleti, közösségi szerepét senki sem vitatja, amikor azonban egy felmérést végeztek, hogy „Gidófalván” hányan óhajtanak kábeltévés műsorszolgáltatást, csupán néhány tucat jelentkező akadt És sorolni kezdted többi csalódásodat is. A lakótelepeken élők művelődés címén csupán a vegetáló Csángó Klub szolgáltatásait vehetik igénybe, amely a nővérszálló földszintjén mindössze két helyiségből áll. A közelben nincs mozi, és más civil művelődési intézmény sincs. A lakótelep toronyházai közé beékelt kis sportpályák elhanyagoltak, többségük tönkrement az elmúlt tíz évben. A meglevő tévéantennák korlátozott műsorvételt biztosítanak, és még csak elképzelés sincs arra, hogy kábeltévé-stúdió létesüljön a lakterlepen. .Amikor a székesfehérvári tévéstúdió-modellről és a bekábelezett szabadidőről kezdtem beszélni szomszédaimnak, eleinte figyelmesen meghallgattak, majd leintettek — mondtad keserűen. És hiába érveltem azzal, hogy több mint nyolcezer, vagyis egy kisvárosnyi ember életébe szeretnék új színfoltot vinni a tévéstúdióval, süket fülekre találtam.” S ez az értetlenség és közöny nagyon lehangolt téged, amint szavaidból érzékeltem. Megértem bosszúságod és türelmetlenséged, de mégis arra biztattak, ne add fel ezt az ütközetet. A helyi televíziók előbb-utóbb mind nagyobb szerepet kapnak a katonacsaládok életében is. Bizonyára hallottál arról, hogy több, határ menti kis helyőrségben is létesült már kábeltévé-stúdió, amelyet az ott élő fiatal tisztek a hozzáértő katonafiatalokkal együttműködve üzemeltetnek. Nemrégiben magam is láttam, hogy már az egyik legtávolabbi dunántúli kis helyőrségünkben is „bekábelezték” a katonacsaládok otthonát, és nemcsak hétfőn, hanem szombat délután is sugároznak ügyesen összeállított tévéműsort. Megfigyelhetetl te is, hogy miközben az elektronikus tömegkommunikáció egyre jobban tágítja horizontunkat és áthidalja az elképzelhetetlennek hitt távolságokat, a katonacsaládok körében is feltűnően megnőtt az érdeklődés a helyi, a közvetlen szükségleteket kielégítő információk iránt. Addig is, amíg „Gidófalván” megteremtődnek a kábeltévés műsorszolgáltatás feltételei, a fehérvári tapasztalatok alapján elkezdhetnéd a társadalmi szerkesztőbizottság toborzását. Gazdasági gondjaink miatt ugrásszerű fejlődés bizonyára itt sem várható, de meggyőződésem, hogy a helyi kábeltelevízió létrehozása egy-másfél éven belül Angyalföldön éppúgy megvalósul, mint a kőbányai vagy a budai katonai lakótelepeken. A kábeltévék létrehozása a vidéki helyőrségekben sem csupán a gazdasági lehetőségek, hanem az ott élő tisztek megújulási készségének feltétele és bizonyítéka. Egyetértek veled abban is, hogy a helyi, a közösségi televízió nem hiányozhat a katonacsaládok otthonából sem. Ez is a kor egyik követelménye. Üdvözlettel: Jegyzet Áprilisi tréfa? Mit szólna ahhoz a kedves olvasó, ha egyik nap, hazafelé a buszon jelezne, ám a busz, mivel csak ön az egyetlen leszálló, nem áll meg, továbbrobog. Vagy mit tenne akkor, ha egyik nap úgy adódik, hogy megszokott időpontjánál később megy ebédelni az étkezdébe, s ott — mivel már csak ön kíván ebédelni és negyed óra múlva úgyis vége a kiszolgálási időnek — nem adnának enni. Vagy mit szólna ahhoz, ha ... Nem sorolom tovább a kitalált példákat, hiszen akad helyettük valóságos is. Az ember például eltervezi, hogy ajándékot vesz a nagyfiának, mondjuk villanyborotvát. Másvalaki pedig idős édesanyjának bolyhos, finom frottírtörölközőt vásárolna húsvétra. Megint más rájött arra, hogy szétfocizta a tornacipőjét, s újat kell vennie. Történetesen ez a három ember a hadsereg hivatásos katonája, akik úgy gondolják, a legegyszerűbb, ha vásárlásaikat elsőként a katonai ruházati boltban próbálják elintézni. Jól tudják, hogy a fővárosi boltok délután négy óráig tartanak nyitva. Ám a dolog úgy alakul, hogy munkaidőben szolgálati elfoglaltságaik miatt nem jutnak el az üzletbe, így marad a kora délutáni sietség. Egyikük saját kocsival küzdi le a csúcsforgalmi akadályokat, másikuk autóbusszal igyekszik a boltba zárás előtt odaérni, harmadikuknak nem marad más, mint a taxi. Oda is érnek időben, háromnegyed négykor, és ott éri őket a meglepetés. A ruházati bolt ugyanis már zárva van. Jobban mondva a rolót lehúzták, mögötte láthatók az eladók, amint hazafelé készülődnek. A vásárlók pedig kintről kukucskálnak reményvesztetten, mérgesen, tehetetlenül. Az talán eszükbe sem jut, hogy nincs miért idegeskedni, hiszen csak ők hárman akartak zárás előtt negyed órával az üzletben vásárolni, nem pedig századmagukkal. Az is lehet, hogy mindez nem így volt, hanem egyszerűen az történt, hogy a 10. számú ruházati bolt eladói úgy gondolták, április 1-jén délután háromnegyed négykor nyugodtan megtréfálhatják az arra tévedt vásárolni szándékozókat. K. M. I. NÉPHADSEREG