Néphadsereg, 1989. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 1. szám

A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM KÖZPONTI POLITIKAI HETILAPJA XLII. ÉVFOLYAM 1989. JANUÁR 7. ÁRA: 4,20 FT Dolgos évkezdet Az új esztendő szinte valamennyiünk számára új célokat, új feladatokat hozott. És vannak olyanok, akiknek a céljait mások is alakították. Például Ladócsi Jenő hadnagy, aki a folyami flottillánál aknásztisztként teljesít szolgálatot. Régi vágya teljesült, amikor magára öltötte a kék egyenruhát, hiszen mindig a vízre vagy a közelébe vágyott. Nagybajcsi házuk alig ötven méterre van a Duna­ partjától, apjának és nagyapjának a vén folyó adta a kenyerét, halászemberek voltak mindketten. Bár szeretett velük a vízre járni, szíve mégis inkább a hadsereghez húzta, de a víz varázsa még a főiskolán is hatalmában tartotta. Műszaki szakra járt, s csak titkon remélte, hogy egyszer a flottillához kerülhet. Az igazi reménysugár akkor csillant meg előtte, amikor a végzősökre váró lehetőségek között felfedezte az egyetlen, ám számára oly sokat jelentő alegység aknásztiszti beosztást a „hadihajósoknál”. A végzősök rangsorában a hetedik helyen állt, hetedikként szólították a bizottság elé. Mivel hat társának más tervei voltak, így ő is révbe ért. Az avatás után izgatottan, de nagyon boldogan jelentkezett alakulatánál. Az első három hónap amolyan tanulóidő volt, hiszen a főiskolán nem elsősorban erre a feladatra készítették fel. Január 1-jétől azonban „élesben” látja el a beosztással járó feladatokat, melyek mellé még kapott néhányat. Valószínűleg rá bízzák, a tisztestanfolyam vezetését, és az újonckiképző századnak is ő lesz a parancsnoka. Magánéletében is új fejezet kezdődik, hiszen szilveszterkor volt az eljegyzése, s az esküvő 1989 „feladattervében” szerepel. A „víziemberek” sarja úgy érzi, révbe ért. Büszke egyenruhájára, munkájára, becsüli és óvja beosztottait. Amikor öccsével együtt hazalátogat — Gábor másodéves hallgató a Zalka főiskolán — mindig egyenruhában megy, mert az a nagymamának annyira tetszik, s büszke rá, hogy unokája annak a víznek az őrzője, amely férjének és fiának a kenyerét adta. KÍSÉRI NAGY FERENC felvétele 6. HADIIPARI HÁTTÉR 10. RÉZERDŐ

Next