Néphadsereg, 1989. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-10 / 10. szám
NÉPHADSEREG valami egészen rendkívüli esemény résztvevője lehetek. Zuhogott az eső, piros-fehér-zöld trikolórok csattogtak a szélben, előttem hullámzott a tömeg, s akkor én, aki néhány évvel ezelőtt még álmodni sem mertem arról, hogy színpadra állhatok, elénekelhettem a Nemzeti Dalt. Borsódzott a hátam a gondolatra, hogy valamikor a költő itt mondta el a dicső és szép mondatokat, amelyeknek a mai napig is oly nagy a jelentőségük. Felelősséget is éreztem, hiszen a rockműfaj képviselőjének nem a szirupos szórakoztatás, hanem az aktuális kérdések, problémák kifejezése, a remények életben tartása az igazi feladata. — A rockzenész tehát milyen tanácsokat ad a fiataloknak? — Mindenekelőtt dolgozni kell. Természetesen akarni is kell a változásokat, de nem szélsőséges megnyilvánulásokkal, hanem kulturált vitával, meggyőzéssel. Ha nem így történik, elfordul tőlünk a világ. — Visszatérve a költőre, milyennek képzeled? — Egy alacsony, „vékonyfájú”, sugárzó tehetségű fiatalembert látok magam előtt, aki éjjel-nappal ír, politizál, lelkesít, örökké elégedetlen, hiszen mindig többet és jobbat akar. Egyébként dédelgetett tervemről, hogy egy önálló Petőfiverslemezzel jelentkezem, nem mondtam le. Ennek előfutára a Kormorán együttessel közösen készített verslemez. Én nagycsaládban nőttem fel, öten vagyunk fiútestvérek, ezért gondolom, érthető, hogy édesanyám iránti tiszteletből a Füstbe ment terv című verset is szeretném megzenésíteni. — A szavaidból érződő szülő- és hazaszeretetet honnét hoztad magaddal. Az iskolából, az egyetemről, a családból? — Elsősorban a családból. A hazafiság ott kezdődik, hogy valaki tartozik egy közösséghez. Ezt mikroszinten a család jelentheti. Ennek a kis egységnek az összetartása, egymásra utaltsága adja a példát a makroszintnek, a társadalomnak. Szüleim ilyen szellemben neveltek bennünket, pedig a sors el akart szakítani egymástól minket. Egy ízben édesanyám egy egész évig kórházban feküdt, súlyos szívizomgyulladása miatt, és édesapánk, aki hivatásos katona lévén, abban az időben szinte mindig szolgálatban volt a határőrségnél (alezredesi rendfokozattal vonult nyugállományba), kénytelen volt két nagyobb bátyámat nagyszüleink, engem és harmardik bátyámat pedig a fóti gyermek , város gondjaira bízni. Persze mind-ez csak édesanyánk gyógyulásáig tartott. — Két kitapintható vonal húzódik végig a pályafutásodon. Az Európa című dalodban a kontinensért való aggódás, a közös Európaotthon gondolata, mondhatni internacionalizmust sugall, míg a nemzeti hősök alakítójaként erőteljes nemzeti érzést mutatsz fel. — Mindkettőt vállalom, s ha nagyon kategorikusan akarok határokat vonni, akkor a magyarság érzését édesanyámtól, a nemzetköziség gondolatát pedig kommunista meg-győződésű apámtól kaptam. — Nemrég tértél haza az NSZK- ból, milyen eredménnyel? — Az egyik patinás lemezcég kiadja az Európa angol nyelvű változatát. Éppen ideje, hiszen a Stas- Namin szovjet együttes Amerikában járt vele, egy svájci énekes pedig befutott általa, úgyhogy most már én is szeretnék a saját szerzeményemmel sikert aratni, abban a környezetben, ahol a dal született, amelyikről szól. — Az idén hol töltöd a nemzeti ünnepet? — Munkával telik, ugyanis dél-előtt az újpesti Petőfi-szobor avatásán énekelem el a Nemzeti Dalt, s még aznap Balatonfüreden is vendégszerepelek. A két fellépés között én is leteszek egy szál virágot a fő- városi Március 15. téren a Petőfi- szobornál, este pedig barátaimmal egy pohár bor mellett emlékezünk e nevezetes napra. PAIZER GORDON GYÖRGY Fotó: HEGEDŰS GÁBOR és KÍSÉRI NAGY FERENC te, hogy az országgyűlés megegyeztével érdemjeleket készíttetett a kormány, hogy evvel is megmutassa, mennyire szereti a hősöknek érdemeit meghálálni. Az ünnepségen azután Kossuth Lajos személyesen tűzte fel a kitüntetéseket. Mindenkinek külön mondott néhány hízelgő, érdekes szót... Azután mindenkinek oklevél kézbesittetett, Vetternek külön az altábornagyi kineveztetés.” Íz a szép fényes nap Az első érdemrendkiosztó ünnepségről a sajtó is hírt adott. A hivatalos lap a történelmi eseményről így tudósított: „Hadi főnökeink legjelesbjei az únnan alapított érdemrend középkeresztjével díszesítettek. Ezúttal Kiss Ernő, Vetter altábornagyok, Görgey Arthur, Perczel Mór, Damjanich, Bem tábornokok és Guyon ezredes valának azon kitűnő férfiak, kik a nemzet kezéből a közelismerésnek tanújelét átvevék.” Az első érdemkiosztás hozzájárult a honvédsereg morális erejének megszilárdításához és az ünnepség sem véletlenül bonyolódott le a közelgő március 15-e előestéjén. Az Országos Honvédelmi Bizottmány ugyanis 1849. március 13- án rendelkezett az 1848-as márciusi forradalom első évfordulója hivatalos megemlékezéséről, leszögezve: „Márczius 15., mint a magyar szabadság és függetlenség történelmileg nevezetes napja, nemzeti ünnep.” 1849. március 15-én a polgárok országszerte a honvédsereg katonáival együtt ünnepelték a forradalom évfordulóját. A hivatalos nemzeti ünnepségeken a 19. sorezred harmadik zászlóalja a harmadosztályú érdemrenddel feldíszített csapatzászlójával, a kitüntetett hadvezérek pedig bal mellükön a másodosztályú érdemrenddel vettek részt. Az első esetben kiosztott nyolc Magyar Katonai Érdemrendből a történelmi viharok dacára hat megmaradt. Ma múzeumaink őrzik a vértanú Kiss Ernő és Damjanich János, valamint Görgey Arthúr, Perczel Mór és Guyon Richard érdemrendjeit és be is mutatják kiállításaikon. Dr. Ács Tibor ezredes etőfi Sándor, az 1848—1849-1- es forradalom és szabadságharc egyik kiemelkedő egyénisége nemcsak nagy költő, hanem forradalmár gondolkodó is volt. Személyisége a magyar szabadságmozgalmak jelképévé emelkedett. Alakjának megformálásával az irodalomban, a képzőművészet szinte minden ágában számos művész foglalkozott. Egyes műveinek, verseinek, népdalainak megzenésített változatai jelen vannak a kórusművészetben is. Valószínűleg egyetlen olyan közgyűjteményünk sincs, amelyben ne őriznék képmását, a róla készített festményt vagy grafikát. A legtöbb magyar városban van Petőfi utca, így Budapest különböző kerületeiben is több út, utca, tér viseli nevét. Közterületeinken számos helyen emlékszobra is megtalálható. Magyarország tíz laktanyája viseli Petőfi Sándor nevét. Ez a példátlan méretű érdeklődés nemcsak közvetlenül a szabadságharc után öltött rendkívüli méreteket — amikor fejéregyházi rejtélyes eltűnése a világosi fegyverletétellel végződő függetlenségi mozgalommal kapcsolatos vereségérzetet még fokozni volt képes —, hanem tovább élt a kiegyezés és a századforduló éveiben, sőt átnyúlik a jelenbe is. Ha sorra vesszük az említett, s a legváltozatosabb módon, a legkülönfélébb művészi eszközökkel megfogalmazott műalkotásokat, a bőség zavarával küzdünk. Ezek közül is kitűnik Schlosser András Petőfiről készített mellszobra, mely nem csupán témaválasztását, hanem keletkezését tekintve is több érdekességgel szolgál. Schlösser András (1824—1874) szoborművét Munkács Frigyesfalván öntötték, 1870 körül. A portré tehát a felhasznált anyag és kivitelezési technika szempontjából, valamint sokszorosíthatóságára való tekintettel is külön figyelmet érdemel. Munkács és környéke a Rákóczi család birtokainak részét képezte. Ezen a területen már az 1670-es években építettek olvasztókemencét és hámort, s ebből nőtt ki az a gyáregyüttes, ahol — kezdetben a Munkács környéki Selesztón, majd az 1800-as évek elejétől Frigyesfalván — ipari termékek, háztartási eszközök, kályhák, később, az 1830- as évektől úgynevezett műöntvények, tehát vasöntés útján sokszorosítható műalkotások, kisplasztikák készítésével foglalkoztak. Sokat jelentett a vasgyár termelésének bővülésében, jelentőségének növelésében a Kossuth által meghirdetett iparosítási program, illetve a hazai ipar támogatására létrehozott Védegylet tevékenysége. A munkácsi vasgyár termékei sikerrel szerepeltek az 1840-es évek közepén megrendezett iparmű-kiállításokon. Petőfi 1847-ben, felvidéki útja alkalmával ellátogatott Munkácsra is. Hogy járt-e az öntödében, erről a források nem tanúskodnak, de könnyen lehet, hogy Schlossel, az „öntödei tanonc”, aki 1840-től Pesten tanult, s épp ez idő tájt tért vissza a gyárba, láthatta a vele egykorú költőt, s talán ez az élmény vezette évtizedekkel később a portré megmintázásához. A gyár ugyanis 1848-ban más feladatot teljesített: fegyvereket, ágyúkat és ágyúgolyókat öntöttek a hazát védő honvédcsapatoknak éppúgy, mint százharminc évvel korábban, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején. A Petőfi-portré 1870 körül, tehát már a kiegyezés után, a lecsendesedett politikai körülmények között készült, egyidőben más jelentős személyiségek, így például Arany János képmásával. A hosszúkás arc, a szakáll, a bajusz és a hajviselet részben a Petőfiről 1847 körül készült daguerrotípiára — jódgőzzel fényérzékennyé tett ezüstlemezre gyártott „ősfénykép” ábrázolásmódjára —, részben Barabás Miklós ismert kőrajzára emlékeztet. Ezek Schlosselnál a feltételezhető személyes találkozás nyújtotta emlékkép támogatására szolgálhattak. A költő arckifejezése komoly, elmélázó. Zsinóros magyar ruhát visel, a katonai öltözék szigorú előírásait önkényesen enyhítő kihajtott gallérral. Mellén kitüntetések, melyeket Bem tábornoktól kapott az erdélyi hadjáratban Szászsebesnél. 1849 áprilisában. Schlossel András — „a szellemdús művész és buzgó hazafi”, ahogy a munkácsi temetőben lévő sírfeliratán olvasható — művét nemcsak a költő iránti tisztelet jelesül, hanem a hazaszeretet szolgálatában, a nemzeti érzés ébrentartására alkotta meg. Szatmári Gizella A Munkácson öntött Petőfi-szobor Gábor Áron már gyártott rakétát • Marx tudósított Kossuth röppentyűiről ne tudná tanulmányaiból, olvasmányélményeiből, hogy Bem tábornok híres tüzérei a szabadságharc idején milyen félelmet keltettek az ellenség soraiban. Az viszont már kevésbé ismert, hogy Bem és Görgey rakétafegyvereket is bevetettek Erdélyben, illetve Buda várának visszavívásakor. E rakétafegyverek történetének — melyeket akkor röppentyűknek hívtak — jeles kutatója Nagy István György haditechnika történész, akinek számos könyve, tanulmánya jelent meg a Zrínyi Kiadó gondozásában. Ama is aktív, nyolcvannégy esztendős tudóst, amikor felkerestük otthonában, ezúttal a röppentyűk históriájáról kérdeztük. — A hadiröppentyű reaktív elven működött, tehát rakéta volt — hangsúlyozta Nagy István György. — Három részből állt: robbanófejből, ami gömb alakú, hengeres testből, és a röppentyű repülés közbeni stabilizálását szolgáló farúdból. A robbanófej lehetett gránát, srapnellel töltött lövedék, gyúró bomba vagy világítólövedék. A hengeres testbe préselték a lőport, amely hajtóanyagul szolgált. A szabadságharc fegyverkezési programja kezdettől magában foglalta a rakéták gyártását is. Mózer Sándor, aki tiszthelyettesként szolgált az osztrák hadsereg rakétás hadtestében, 1848 októberében jelentkezett saját tervezésű rakétájával. 1848 decemberében a katonai A szabadságharcban alkalmazott röppentyűk nem mindig találtak célba. (Nagy István György) bizottság próbálta ki rakétáit, s ezek az Augustin-féle 3 és 6 fontos (1,7—3,4 kg) röppentyűk mintegy 2200 lépésnyire (1650 m) repültek. A töltetet kanóc segítségével gyújthatták be. Ellentétben néhány magyar szerző állításával — folytatta Nagy István György —, Mózer Sándornak nem volt technikai leírása a rakétákról, csak kezdetleges szerszámai voltak, s a röppentyűket emlékezetből rekonstruálta. Sajnos, alig hogy beindult a rakéták gyártása a fegyvergyárban, a császári csapatok elfoglalták Pest-Budát. A gyárat gyors ütemben áttelepítették Nagyváradra. Már az idő is oly rövid volt, hogy nem nyílt lehetőség az időközben zsákmányolt osztrák röppentyűk egyszerű lemásolására. A Pest-Budán felállított Új Nemzeti Fegyvergyár gépeinek egy részét Szkopál József tervezte és készítette, s az ő vezetésével állították fel a nagyváradi fegyvergyár röppentyű-gyártó részlegét is. Szkopál József rakétatervezéssel is foglalkozott, s a hét fontos röppentyűje 1400 lépésnyire(1050 m) repült, amelyet később tökéletesített. Az üzemben a szabadságharc alatt mintegy 50 röppentyűásvány készült. Nagy István György elmondta, hogy Gábor Áron nemcsak ágyúkat gyártott Kézdivásárhelyen, hanem a nagyváradi röppentyű üzemben szerzett tapasztalatainak felhasználásával rakétakészítéssel is foglalkozott. Egyik levelében utal rá, hogy az általa gyártott rakétát 1849 júniusában próbálták ki. Sajnos a további kísérleteiről nincsen tudomásunk, s ma Romániában ennek kutatására sincs lehetőség. A szabadságharc első szakaszában a császári csapatok csak alkalmanként vetettek be röppentyűket, főleg hegyes terepen. 1848 decembere és 1849 januárja között Szikszónál, Kassánál, Tokajnál, Iglódnál. Iglód támadása olyan „sikeres” volt, hogy az éjszakai, váratlan rakétatámadás során a település mintegy fele elpusztult. Guyon ezredes visszafoglalta a várost, s egy rakétavetőt, valamint néhány száz röppentyűt zsákmányolt. Boti tábornok Gyulafehérvár ostrománál alkalmazta a röppentyűket, Görgey f pedig Buda visszafoglalásakor. Buda ostroma 1849. május 4-én kezdődött és Görgey a röppentyűs üteget a mai Batthyány téren állíttatta fel — újságolta Nagy István György. — Nem a várat, hanem a Fő utca kezdeténél, a Lánchíddal majdnem egy magasságban levő vízművet lőtték, amely a Vár vízellátását biztosította. Jókai Mór is felidézte a röppentyűs tüzérek harcát A kőszívű ember fiai című regényében. A szabadságharcot leverték, s a világosi fegyverletételkor a cári csapatok 12 rakétavetőt és 158 darab röppentyűt vettek át hadizsákmányként. A magyar rakéta, ha úgy tetszik röppentyű története természetesen nem ért véget a szabadságharc befejeződésével, hiszen az emigrációban élő Kossuth Lajos, többek között Cetz János közreműködésével erőfeszítéseket tett egy fegyveres felkelés előkészítésére. Kapcsolatokat építettek ki az angol William Hale-lal, aki néhány emigráns magyart is alkalmazott rakétagyárában. Egy feljelentés után azonban vizsgálat indult Kossuth és Hale ellen, ami végül is a röppentyű gyártási terveik meghiúsulásához vezetett. Erről az úgynevezett „rakéta-ügyről” még Karl Marx is beszámolt a New York-i Daily Tribune című lap, 1853. május 14-i számában. HORVÁTH MIKLÓS Az Augustin-féle hadiröppentyűket háromlábú állványról indították Negyvennyolcas röppentyűsök tüzelőállásban