Néphadsereg, 1989. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-04-07 / 14. szám

Mit akar a Zrínyi Társaság ? HAZA és HALADÁS A közel egy esztendeje megala­kult Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaság a közelmúltban hozta nyilvánosságra tagtoborzó nyilatkozatát. Ebben egyértelműen kinyilvánították, hogy a jelenleg közel száztagú társaság tovább kí­vánja bővíteni létszámát mindazok­kal, akik céljaikkal egyetértenek. „Meggyőződésünk — olvasható a nyilatkozatban —, hogy nemzeti ér­dekünknek a szocialista társadalmi fejlődés felel meg, ezért a haza számunkra szocialista hazaként kí­vánatos.” Alább pedig így folytat­ják: „Társaságunk tagjaitól egyet­len kérdésben várunk eleve egyet­értést: a közös cél, a szocializmus támogatásában. E közös cél felé törve sokféle, eltérő indíttatású, egymással tehát alkalmasint vitá­zó, s a vitákban egyetértésre tö­rekvő emberek együtteseként akar­juk működtetni a Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Társaságot.” Törekvéseikről, működésük gon­dolati és eszmei hátteréről, vala­mint a nyilvánosság számára ren­dezendő programjaikról beszélge­tett Győre Imre József Attila-díjas költővel, a társaság elnökével és Galabárdi Zoltán József Attila-dí­jas íróval, a társaság főtitkárával Katona M. István, lapunk rovat­vezető-helyettese. — Alapszabályuk a múlt év jú­niusától datálódik, s létszámuk az­óta is folyamatosan gyarapodik. Mi tartja össze a társaságot? — Szándékunk szerint olyan tár­saságot hoztunk létre, amely a tár­sadalmi haladást baloldali elveik hangoztatásával, szívügyüknek te­kintő írókból, művészekből, vala­mint a kultúra és a közművelődés területein dolgozó emberekből áll — fejtette ki Győre Imre. — A társaság jelszava: haza és hala­dás. Számunkra a haza csak mint szocialista haza képzelhető el, s hisszük, hogy a legszélesebb dolgo­zó tömegeket ilyen, nem pedig na­cionalista alapon lehet mozgósítani. Manapság sokat hallunk a hangos kisebbségről és a csendes többség­ről. Mi az utóbbin a dolgozó töme­geket értjük, s társaságunk alap­elvéből kiindulva, e többség érde­keit kívánjuk kifejezni művészi eszközeinkkel. — Zrínyi Miklós történelmi sze­mélyét hogyan tartják összeegyez­­tethetőnek az elkötelezettség mai gondolatával? — Minden társadalmilag érvé­nyes törekvés, eszme, gondolat ép­pen abban jut kifejezésre, hogy embereket aktivizál — folytatta Galabárdi Zoltán. Ám minden törekvéshez csatlakozó emberi te­vékenység egyik leggyakoribb és legegyszerűbb veszélye a szétszórt­ság, az elszigeteltség. Biztosak le­hetünk abban, hogy ma Magyar­­országon a szocialista társadalmi rend hívei vannak többségben. Ugyanakkor különféle erők oda juttatták ezt a többséget, hogy ma­napság a szétszórtság, az elszige­teltség veszélye nagyon is a nya­kunkon van. Ez nem csupán azért kellemetlen, mert az egyén rosszul érzi magát ebben az állapotban, hanem egy eszme védelméről, szolgálatáról, a megvalósításáért folyó harcról is szó van. Ez a tö­rekvés — ami történelmileg rend­kívül nagy jelentőségű, és aminek hígítása, gyengítése mérhetetlenül káros lehet — veszélybe került. A Zrínyi Társaság tehát éppen arra törekszik, hogy jól megfogalmazott, minden haladó, tisztességes ember által elfogadható marxista prog­ram alapján kínálja az együttmű­ködés lehetőségét azoknak, akik éppen az elszigeteltség miatt, a bennük levő képességeknek és szándékoknak csak kis részét tud­ták a gyakorlatban megvalósítani. Akik a haza és haladás ügyét létfontosságúnak tartják, azok szá­mára Zrínyi Miklós is erre lehet példa. Talán ő az egyetlen, akit a magyar kulturális és szellemi örök­ségben a mai napig nem említünk az őt megillető helyen. A hivatalos ünnepi koszorúzásokban nincs hiány, de ezzel szembesítve, művei, gondolatai nincsenek jelen mai szellemi életünkben. Holott a hala­dást pártoló, s azt műveiben, tettei­ben egyaránt vállaló, gondolkodó ember példája ma is fontos útmu­tató lehet mindannyiunk számára, akik a társaság már említett jel­szavát vezérelvünknek tekintjük. — A társaság elnevezése is su­gallja, hogy céljuk, programjuk nem elsődlegesen agitatív formá­ban, hanem a művészetek legkü­lönbözőbb formáinak közvetítésével jut el a közönséghez. Mit jelent ez a gyakorlatban? — Manapság divat tagadni a mű­vészeteknek a politikai életben ját­szott szerepét. Sok, hosszadalmas, de sekélyes vita folyik erről. Én a vitába nem szeretnék most bele­menni, mert amióta művészet és irodalom létezik, mindig csatlako­zott akár progresszív, akár reak­ciós társadalmi törekvésekhez, s a maga eszközrendszerével e törek­véseket igyekezett is kifejteni, nyil­vánosságra hozni. A történelem so­rán természetesen elsősorban azok­nak az életműve maradt fenn, akik nemegyszer korukat meghaladva is­mertek fel haladó tendenciákat, fo­galmaztak meg a fejlődést gyorsí­tani szándékozó elveket művészi eszközeikkel. Mi őket tekintjük példaadó elődeinknek, hozzátéve, hogy a társaság tagsága korántsem korlátozódik kizárólag írókra, köl­tőkre, előadóművészekre. Szeret­nénk aktív kapcsolatot teremteni mindazokkal, akik társadalmi tevé­kenységükben azonosulni tudnak társaságunk céljával, elkötelezett­ségével. Vállaljuk azt is, hogy az irodalom, a művészetek különböző válfajai mindig felvállaltak nagy­szabású, társadalmi programokat. S ha ezek az alkotások esztétikai értelemben is magas színvonalúak, akkor a legmagasabb fokon agitál­nak, ha pedig sekélyesek, akkor mindenfajta progresszív törekvés­nek csak kárára lehetnek. Ezt nem mi találtuk ki, hiszen már Petőfi Sándor is elmondta, hogy mit ér a költészet: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni / saját fájdalmad s örömed..Ars poeticájában József Attila is arról írt, hogy miért érdekelné a költészet maga. Sorolhatnám azokat az alkotókat, akik vállalták a társadalmi prog­resszióban élenjárók gyakorta kel­lemetlenségek sorozatával is járó szerepét, és tudták, hogy harcuk nem lesz diadalmenet — mondta Galabárdi Zoltán. — Szeretném mind­ehhez hozzá­tenni — vette át a szót Győre Im­re —, hogy akik ma a szocializ­must ki akarják törölni a magyar nép tudatából, azok egyúttal ki akarják törölni Petőfi Sándort, Ady Endrét, József Attilát. Mert ezeket a költőket­­— Petőfit gon­dolati csíráiban, Adyt már plebe­jus-forradalmárként, József Attilát kommunistaként — a progresszív társadalmi programok foglalkoztat­ták. Így hát, ha mai társadalmi tudatunkból „száműzni” kívánják a szocializmus gondolatát, akkor ennek logikus következményeként eltorzítani vagy elfeledtetni szán­dékoznak Petőfi Sándor, Arany János, Vajda János, Ady Endre, Radnóti Miklós, József Attila élet­művét. S egyebek között Zrínyi Miklós gondolkodó és gondolkodás­ra késztető életművét is megcsor­bítanák.­­ Tagtoborzó nyilatkozatukban is olvasható, hogy tevékenységü­ket a Honvédelmi Minisztérium tá­mogatja. Miben nyilvánul meg ez a támogatás? — Elsősorban és főként abban a közös gondolati és tettekre is sar­kalló célban, amely a hadsereget és társaságunkat is motiválja, a hazafias nevelésben — hangsúlyoz­ta Győre Imre. — Mert hiszen nem akármilyen hazáról, hanem szocia­lista hazáról van szó, s a hazafias nevelést mi természetszerűleg saját művészi munkánkkal, fellépéseink­kel, alkotásainkkal kívánjuk segí­teni. S a minisztérium ebbéli tö­rekvéseinkben támogat bennünket, oly módon, hogy nekünk nem kell ezért „cserébe” feladni szervezeti vagy cselekvési függetlenségünket. Ami pedig a társaság gyakorlati munkáját illeti, részben már meg­valósult, nagyobb részt tervbe vett műsorainkkal, irodalmi estjeinkkel, kiállításainkkal a legszélesebb ka­tona- és polgári közönség előtt kí­vánjuk kifejezésre juttatni a haza­­fiság szocialista tartalmú gondola­tát. ) Fotó: SZŰCS SÁNDOR­ ­ A hazafiság gondolatát akarjuk kifejezésre juttatni. (Győre Imre)­­ Zrínyi példája ma is útmutató (Galabárdi Zoltán) - A vers őszinte kitárulko­zás. (Szabó György hallgató) - A versszeretet számomra lelki tréning. (Mikusi Zsolt főhadnagy) „A verssel vagyok teljes ember A vers az emberi élet része. Ebben nincs semmi újszerű, ám az már tiszteletet éb­reszt, ha valaki a verseket szép, emberi szóval képes színpadon is tolmácsolni. A katonai tanintézetek fesztiválján találkoz­tam két versmondóval, akik művészi­­ él­ményt nyújtva tettek hitet a költészet ere­jéről. Az elmúlt évek középiskolai diákszínját­szásának is kiemelkedő alakja volt Szabó György, a Killián György Repülő Műszaki Főiskola elsőéves hallgatója. — A verset és a versmondást még általá­nos iskolában kedveltem meg — mondta a fellépést követően Szabó György hallgató. — Az egri Lenkey János Honvéd Kollégi­umban bekapcsolódtam a diákszínjátszó mozgalomba, s négy év alatt sok szép si­kert értünk el. Sokat köszönhetek Pap­p Imrének, az irodalmi színpad vezetőjének, tőle rengeteg szakmai tanácsot kaptam. — Hogyhogy nem a színpadot választot­ta? — Sokan kérdezték tőlem, hogy érettségi után miért nem a színművészeti főiskolára jelentkeztem. Két okból döntöttem a kato­nai pálya mellett. Először is érdekel a re­pülés, és közel áll hozzám a hivatásos tisz­ti életpálya. Másodszor, a színművészetire bejutni nagyon nehéz. A verseket, a vers­mondást pedig katonaként is szerethetem. Ebben nem vagyok egyedül, mert a főisko­lán máris van néhány barátom, akik ugyancsak verskedvelők. Alakulóban van egy jó közösség, mert a vers őszinte kitá­rulkozás­a a költő és verset szeretők számára egyaránt. Hasonlóképpen vélekedett erről Mikusi Zsolt főhadnagy, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola tanársegéde. Drámai hatású elő­adásában Farkas Árpád erdélyi költő „Kö­szörű időben” című, nagy hatású versét mondta el a fesztiválon. — A verseket olvasni és előadni egyaránt szeretem. Kevés a szabadidőm, mert a ta­nítás mellett osztályfőnök vagyok, emellett hatszoros hadseregbajnok lövészetben, és a szinten tartáshoz rengeteget kell tréningez­nem. Szabadidőmben alapszervezeti párttit­kárként tevékenykedem, és megválasztottak a főiskolai sportegyesület elnökségi tagjá­nak is. — Ezek után csak óvatosan merem meg­kérdezni, mikor jut ideje versolvasásra, fel­készülésre egy színpadi szerepléshez? — Verset csak akkor mondok színpadon, ha úgy érzem, teljesen hűen tudom vissza­adni a költő mondanivalóját. Másban sem vagyok a félmegoldások híve, s amikor színpadra állok, az számomra egyfajta meg­méretés. Viszont sokkal sűrűbben olvasok verset, mert ez számomra az élet érdes, gyakran kemény és szögletes mindennap­jait egészíti ki, teszi teljessé. Számomra a versolvasás, a versmondás lelki tréning, feltöltődés. A verssel vagyok teljes ember. — A fesztiválon előadott verset hol ol­vasta? — Idehaza még nem jelent meg nyomta­tásban. Korábban többször jártam Erdély­ben, ott vásároltam egy magyar nyelvű vers­lemezt, és azon hallottam Farkas Árpád ver­sét. Nem kell hangsúlyoznom, hogy a ro­mániai nemzetiségiek jelenlegi nehéz sorsa erkölcsi kötelességünkké teszi, hogy tiltako­zásunknak hangot adjunk. Én így próbálok protestálni értük. Fotó: BORBÉLY TIBOR ATTILA, a mesebeli erdő vándora Hallgatom a verseslemezt, s arra gon­dolok, amikor először találkoztunk veled, Attila, már túl voltál a Ki mit tud? ötö­dik fordulóján. Akkor már tudtad, hogy újabb színpadi erőpróbán az ország min­den részéből összeválogatott versmondók­kal kell felvenned a versenyt. S amikor asztalnál ülve kezünk ügyében a nagy­­fröccsel — mert, mit titkoljuk, szereted a fröccsöt — félelmeidről faggattalak, te szerényen elmosolyodtál, s annyit vála­szoltál: — Igazán a verseket szeretem, a verseny már csak játék. Igen, te a verseket szereted. S hogy erről éppen most, a költészet napján, Jó­zsef Attila születésnapján ejtünk szót, an­nak különös és örömteli oka van. Csak zárójelben jegyzem meg, talán szüleid rejtett érzéseit dicséri, hogy keresztne­vednek nagy költőnk nevét választották. Az viszont már semmiképp sem lehet a véletlen műve, hogy József Attilára nem­csak akkor gondolsz, ha névnapodon koc­cintasz barátaiddal. Azokkal a gyomaend­­rődi barátokkal, akik számodra oly fon­tosak. Te magad mondtad, hogy számod­ra a legnagyobb felelősséget az jelenti, ha tíz barátodnak mondasz verset. Ne­kik nem hazudhatsz, mert bennük a Ba­rátaidat veszítheted el, a kockázat tehát óriási. S most a Mozi- és Videofilmgyár terve­zett lemezsorozatának első darabjával be­költözöl mindazok otthonába, akik sze­retik­­ó költészetet, akik hisznek a vers ember- és társadalomformáló erejében. Tanúja lehettem stúdióbeli küszködésed­nek, amikor Nagy László, József Attila, Radnóti Miklós, Illyés Gyula, Ladányi Mi­hály, Kiss Benedek és mások verseit mond­tad hangszalagra. Néztem izzadó, vörös­lő homlokod, s eszembe jutott, hogy szin­te kinyomozhatatlanul váltál élő legendá­vá. Hiszen te voltál, akit katonabarátaid biztattak arra, hogy indulj el a Ki mit tud? versenyen. Te voltál az, aki me­séltél sokzsebű, könyvekkel mindig tele­tömött kabátodról, s szavaidból kiérez­hettük, hogy tudatosan vállalod a költé­szet, az irodalom, a teljes emberi élet ga­rabonciájának ma még sokak számára kü­lönös szerepét. Te vagy az, aki beszélgetés közben mindig tudsz egy-egy idézetet, a témához illő versrészletet, s ez mégsem tűnik olybá, mintha egyéni véleményedet csak mások szavaiba öltöztetve tudnád közre adni. Ahogy elmesélted, neked a vers oxigén, éltető étel, szomjat oltó ital, örömeid és haragvásaid molekulája. Biztosan vannak hibáid, bizonyára te is esendő ember vagy, mint mindannyi­unk. Mégis tudsz valamit, amit örömmel nyújtasz át minden utadba eső halandó­nak jelesül: tudod, mit jelent az értel­mes, munkával eltöltött élet, tudod, mit tesz a hazaszeretet a hétköznapokban, tu­dod, mit ér az ember, ha nyitott az érté­kekre. S eljátszva a verslemez címének — Hogy melegednének az emberek... — gondolatával, eszembe jutott, hogy le­hetnél akár a mesebeli erdő vándora, aki gondosan összegyűjti a költészet gallyacs­káit és karvastagságú ágait egyaránt, s ebből a varázslatos rozséból gyújtasz tü­zet, hogy az arra tévedő ismeretlen utas tüzednél melegedhessen. Talán a barát jogán elnézed, hogy te­gezlek, de nem szólhatok másként, ami­kor lemezed ajánlom mindenkinek azzal, hogy a költészet napján rég kaptak a versbarátok ilyen szép ajándékot. KATONA M. ISTVÁN NÉPHADSEREG

Next