Népművelés, 1967 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
MESTERHÁZI LAJOS: Bizonyára egyetért velem az olvasó, ha nem írok szokásos ünnepi dolgozatot arról a témáról, hogy „pártkongresszus után”. Ennek a lapnak az olvasótábora napról napra nyomon követte a pártkongresszus munkáját, és már hivatása szerint is minden bizonnyal sokszor kézbe veszi még a hamarosan megjelenő jegyzőkönyvet. Semmi szükségét nem látom tehát, hogy valamilyen vezérfonalat vagy kivonatot adjak itt. Egyetlen jelenséggel szeretnék csupán foglalkozni, amely szerntem a legjellemzőbb a kongresszus szellemére, és nekünk a legfontosabb. A Magyar Szocialista Munkáspárt tíz év óta lényegében változatlan, stabil vezetőgárdával képviseli ugyanazokat az elveket, amelyeket tíz évvel ezelőtt vallott, és él lényegében ugyanazokkal a módszerekkel, amelyeket tíz évvel ezelőtt vezetett be. Folytatja ezt olyan tíz esztendő óta, amely nem volt híján politikai megrázkódtatásoknak, és végzi a maga munkáját igen biztosan, következetesen, anélkül, hogy gyakorlatában az elszürkülés, a káros rutin jelentkeznék. Ez pedig nagyon fontos erény, ebben áll a politikai vezetés művészete. A mostani pártkongresszus is megerősítette, változatlanul megőrizte azt, amit kell, és tudott változtatni, tudott hangsúlyokat áttenni ott, ahol ezt az élet követeli. Magyarán: szilárd az elvi alap, amelyen politikánk nyugszik; pontosan ismerjük a célunkat, ismerjük a közeget, amelyben dolgozunk, eszerint határozzuk meg munkánk módszerét, de a változó idő s az időben változó feladatok szerint tudjuk a szükséghez képest váltogatni eszközeinket. Nagyon egyszerű és nagyon magától értetődő dolognak látszanék, amit mondok, ha nem éltük volna át azt az időt, amikor a politikai gyakorlatban az eszközök — mégpedig sokszor a körülményektől, a valóságtól függetlenül megválogatott eszközök — öncélúvá lettek, s ennek következtében olyan látszatelviség és látszat-következetesség jött létre, amely már igazi célunk ellen dolgozott. A dogmatizmus fogalmát úgy is meghatározhatnánk: a cél szem elől vesztése, az eszközök céllá alakulása, a hibás eszközt rutin. Ez a rutin éppen a cselekvés értelmét, a hatékonyságot támadja meg, s helyébe a látványosságnak biztosít teret. A IX. Kongresszus után megállapíthatjuk, hogy a rutinnak ez a rossz szelleme nem kísért a párt munkájában. Remélhetjük tehát, hogy ezután is a lehető legkisebb hibaszázalékkal dolgozunk, és az előforduló hibákat gyorsan jóvá tudjuk tenni. "örülök, hogy éppen népművelőknek szólhatok erről a kérdésről. Hiszen ők nagyon jól megértik, mert szinte léptennyomon tapasztalják, mennyire vigyázni kell rá, hogy a módszer rugalmasságát mindig megőrizzük. Talán nincs is még egy terület, ahol a rutin olyan gyorsan ölő méreg volna, mint az iskolán kívüli nevelőmunkában. Innen van az, hogy olyan végzetes különbségek adódnak nálunk a népművelési munkában, különösen a kisebb közösségek népművelésében, ahol egy-egy ember kedve vagy fáradtsága, rugalmas alkalmazkodó képessége vagy elgépiesedése szinte azon nyomban az egész környezet életére hat. Mert nincs még egy terület, ahol a cél olyan világos volna, de ugyanakkor olyan megfoghatatlanul általános, mint a mi munkánkban. A AZ ORSZÁGOS NÉPMŰVELÉSI TANÁCS FOLYÓIRATA XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM mr. JANUÁR szervezett állami vagy szakszervezeti irányítású népművelés minálunk tizenhat-tizenhét éves múlttal rendelkezik, de hagyományai meszszi évtizedekre nyúlnak vissza. Nagyobbára hasznavehető, jó hagyományok. A magyar népművelők, amióta az iskolán kívüli pedagógusnak ez a típusa megjelent, a műveltséget soha nem csak tudáshalmaznak értelmezték, mindig azonosították a felvilágosultan gondolkodó embert a közösségi felelősséggel gondolkodó emberrel. Amit mi úgy mondunk, hogy „művelt szocialista embereket akarunk nevelni". Tizenhat-tizenhét évvel ezelőtt, amikor elkezdtük, tele volt az ország térképe, s nem is csak a távoli tájaké, de a főváros térképe is, a szellemi élet fehér foltjaival. Félmilliónál több analfabéta, hát még azok, akik írni-olvasni valamelyest tudtak ugyan, de könyvet életükben el nem olvastak! Másfélmillió ember élt a tanyákon, sokukhoz még a rádió sem jutott el. Babonák, szekták, a szellemi sötétség ijesztő rezervátumai ... Ezeket azóta felszámoltuk. Ma minden faluban ég a villany, mindenütt van közös helyisége a kulturális tevékenységnek. Felnőttek százezrei (vagy talán már millióban is számolhatjuk?) megszerezték, amit fiatal korukban nem kaptak meg: az elemi ismereteket. Mindenkihez eljuthat a könyv, csak ki kell nyúlnia érte. Szakmai tanfolyamokon százezrek nyertek képesítést, százezrek hallgattak többé-kevésbé rendszeresen világnézeti, történelmi, természettudományos és egyéb előadásokat. És ugyancsak százezrek vesznek részt valamilyenfajta műkedvelő művészeti munkában, vagyis válnak, ha nem is éppen művészekké, de intenzív értőivé a szónak, a színnek, a plasztikának, a zenének. ELV ÉS ESZKÖZ mmm