Kalauz, 1866. október - 1867. szeptember (3. évfolyam, 1-52. szám)
1867-06-10 / 36. szám
Pécs, jun. 10-én 1867. 36. szám. Harmadik Évfolyam. Szerkesztői lakás: Pécsett a püspöki joglyceumban. a»3-----------------e*as c ^ Tulajdonosi kiadó és felelős ^5 szerkesztő: Szatter Antal, képezdei tanár, a pécsi reál- és elemi főtanodák , tanító- képezde igazgatója. ^ 3 ffi«3-------------------------£**3 KALAUZ. Szakközlöny az elemi tanügy és népnevelés barátai számára. a*2- ’».S3 Megjelen e lap minden hétfőn. Előfizetési föltételek: Egész évre: 3 fr.; félévre: 1 fr. 50 kr. Mi buzdítsa a tanítót, hogy teljesen hivatásának éljen? Sokszor mondják a közéletben, hogy ő vagy amaz ember egészen hivatásának él, azaz hogy minden idejét és tehetségeit annak szenteli. A tanítói szerep főleg napjainkban a legnemesbek egyike, mert áldásos közreműködése által válik a gyermekből ember, mert egyedül a tanító azon kizárólagos hatvány, mely által a gyermek öntudatos függetlenségre vergődve öntökéletesítését mind a tudományokban, mind az erényekben előmozdíthatja és folytathatja. Vessünk csak komolyabb pillantást a közéletre és látandjuk a roppant különbséget a jól nevelt és neveletlen gyermekek között. Míg amazok tudva az ember magasztos rendeltetését, bizonyos mérvbeli önismeretre jutottak s Istent mindenek fölött, embertársukat pedig mint önmagukat szeretni tanulták, addig ez utóbbiak a tudatlanság fekete homályában botorkálva, rendeltetésüktől elüttetnek. Hogy mily szerencsések azok és mily boldogtalanok ezek, a józan ész maga belátja. Valóban igen sok függ a tanító hivatásszeretetétől, igen sok ama buzgalomtól, melylyel hivatása kötelmeit betölteni iparkodik arra nézve, hogy helységek, községek, városok, szóval a társadalom értelmes, jó, jámbor, vallásos és így szerencsés polgárokkal dicsekedhessék. De amily magasztos és fenséges a tanító hivatása, és oly terhes is. Csak az tudja igazán megítélni, mit tesz tanítani, kit a hosszú tapasztalat már régen praedagogussá képzett, csak az tudja igazán felfogni a tanító hivatásának terhes voltát, ki már megpróbálta, mit tesz a szunnyadó tehetségeket a gyermekben felébreszteni. Mindennap szakadatlanul tanítványai körében lenni, velük társalogni, hozzájuk leereszkedni tudni, körükben gyermeknek lenni, nem kis feladat. Nem gyéren történik meg, hogy a folytonos egyformaság kisértetbe hozza a tanítót s untatóvá teszi hivatása kötelmeit; ilyenkor aztán leküzdeni a kísérteteket s kellemessé tenni hivatása kötelmeit, ismét nem kis feladat. Nem kis terhére esik a tanítónak továbbá, hogy a fegyelmi eszközök alkalmazásában a legtapintatosb ügyességgel járjon el, hogy el ne csüggedjen, midőn olyanokat tanít, kikhez a természet mostoha volt, vagy midőn neveletlen s erkölcstelen gyermekeket akar a végromlás örvényéből kiszabadítva az erény göröngyös, de boldogító útjára telelni. De lássuk már az indokokat, melyek a tanítót buzdítják, hogy teljesen hivatásának éljen: 1. ) Hivatásának fensége. A tanító hivatásának fenségét az egész művelt világ hirdeti, mert jól tudja, hogy műveltségét egyedül a nevelés bajnokainak köszönheti. Már Nagy Sándor úgy nyilatkozott, hogy többel tartozik nevelőjének, Aristotelesnek, mint szüleinek. Nem hiszem, hogy lenne fenséges a hivatás, mint az ártatlan gyermekben a tehetségeket felébreszteni, fejleszteni , szóval őt az önismeretre vezérelni; nem hiszem, hogy lenne fenségesb hivatás, mint a gyermeket vallásos és becsületes honpolgárrá nevelni. Ez rendeltetése a tanítónak, melynek élnie, ez pályája, melynek minden tehetségét és idejét szentelnie, ez ama kert, melyben folyton munkálkodnia kell, hogy az elhintett magvak kikeljenek, kikelvén tápláltassanak, gondosan avassanak, aztán pedig érett gyümölcsöket hozzanak. Régi, igen-igen régi közmondás az: „aminek kell lennie valaha az embernek, annak alapját az ifjú években kell megvetni.“ Azért soha se mulaszsza el a tanító a magvetés alkalmas idejét, hanem iparkodjék mindig a legalkalmasb időt felhasználni, hogy igy az elhintett mag gyökeret verhessen. Ezzel azonban ne elégedjék meg, iparkodjék azt gondosan ápolni, minden kül- és belellenségtől megóvni; ha ezt mind megtette, bő aratást remélhet, melynek érett gyümölcseit az emberiség javára ha használni látta, szive legbensőbb örömével elmondhatja, hogy fenséges hivatásának és nemes rendeltetésének megfelelt, azaz annak élt 2. ) A vallás. Akinek vallása van, az mindig arra fog törekedni, hogy hivatása kötelmeit híven és lelkismeretesen teljesítse. Mi, kik e siralom völgyében élünk, szent hitünk alapján istent mint Gondviselőnket, a síron túl pedig mint részrehajlatlan Biránkat ismerjük. De vájjon képesek leendünk-e tetszését megnyerni, az attól függ, mint feleltünk meg hivatásunk kö-