Népnevelők Lapja, 1873 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-22 / 12. szám

134 emészti) működését magasabb szempontból nem képes megejteni, mint órával a kezében. Mindig kényes dolog egyik hivatásnak a tevékenységét, a fontos­ságát egy másikéhoz mérni, vagy pedig mint itt történik, a véghezvitt munka minőségére való tekintet nélkül, csupán a fölhasznált időmen­­­nyiséget venni zsinórmértékül, mert az ilynemű számítások alkalmával figyelmen kivül szoktak hagyatni a leglényegesebb tényezők s aki az ily számítások alapján történt következtetéseknek hitelt ad, az a legtöbb esetben félre van vezetve. S épen ezen okoknál fogva semmi kedvünk sincs ahhoz, hogy paralellát vonjunk akár föl-, akár lefelé oly célból, hogy bizonyos osz­tályok működésének értékét meghatározzuk. (Mindenkit biztosíthatunk, miszerint az összehasonlítás nem válnék a tanítók hátrányára.) Legke­vésbé tettük volna ezt olyan férfiakkal szemben, akiknek foglalkozása a legterhesebbek közé tartozik s általános tiszteletre és becsülésre méltó s akiknek sorsát még senki sem mondta valaha irigylésre méltónak, még azon esetben sem, ha azok történetesen „fővárosiak" volnának is. Mi csupán a tapasztalt paedagogust, vagy az orvost ismerhetjük el olyanokul, kik érvényes ítélet mondására följogosítva érezhetik ma­gukat, midőn a tanitói­ hivatás megbirálásának nehéz vagy könnyű­­ volta van a szőnyegen. Bárki más csak laikus. Egy jeles paedagogiai lapban, Németország egyik kitünőbb pae­­dagogusának tollából erre vonatkozólag ezeket olvastuk : „A ki bírál és meg nem gondolja, hogy a tanítónak egy sereg eleven kénesővel (Quecksilbernaturen) van dolga, mely nem képes nyugodtan ülni, — továbbá, hogy a tanító folytonosan izgultsági állapotban él s hogy mű­ködése közben nem adhatja át magát a nyugodt gondolkozásnak, pipaszó mellett, kényelmes székben ülve, — hogy neki feszült figyelemmel mindig résen kell lenni, — s hogy iskolai működése közben pillanatnyi szünetje sem lehet, — s hogy a mindennapi iskolai munka testi erejéből és szellemi rugékonyságából roppant mennyiséget fogyaszt el s hogy ehhez még a szénsavval telitelt szobában való huzamos tartózkodás testére lankasz­­tólag, lelkére fárasztólag hat s aki nem gondol arra, hogy a jó és a munkás tanító sakkmatt a tanóra végével, szóval : aki a tanító mű­ködését a favágó, vagy az irodamunkával hasonlítja egybe, az az is­kolaügyben tökéletes ignorans.11 Az ilyet legjobb lenne két ó­­ai időtar­tamra egy tanszobába 100 gyermek közé bekebelezni.*) Bizonyára azon szilárd meggyőződésre jutna, hogy a tanítónak napi 4 tanórája lega­lábbis annyi, mint bárki másnak a 6 vagy 7 munkaórája. Nem ismerik e­l statistikai adatokból, hogy halandóság tekintetében a tanítók a papok után a legnagyobb halálozási arányt tüntetik föl minden foglalkozásnemek között ? S mit bizonyít ez ? Azt, hogy a ta­­­nítónál a testi szervezetnek nemesebb részei gyorsabban elkopnak, az életerőt sorvasztó működés folytán. Megengedve tehát, hogy a tanító naponkint csak 4 óráig van el­foglalva az osztályában (és nem az osztályával) s még ezen esetben is csak az vonhat párhuzamot a tanító 4 órai és a hivatalnok 6 órai hivatalos működése között, a­kinek szemernyi fogalma sincs a tanítói működés mibenlétéről, vagy ha van, akkor czélzatosan szemet huny a tanító ama fontos teendői előtt, melyeket annak a tanórákon kivni kell .) NB. szigorúan meghagyván neki, miszerint a budapesti iskolatanács által kidolgozott s a V. tanács 1870. évi, 36.244 sz. alatt kiadott fegyelemgyakorlás elvei és szabályai" értelmében működjék, melyek szerint tudvalevőleg a testi bü­ntetés száműzve van az iskolából, Sr.

Next